Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-10 / 35. szám
1995. február 10., péntek Hazai Körkép 3. oldal Levágják a micsodámat! M indig kedveltem a rámenős hölgyeket. Felhívott a minap a gyengébbik nem egyik aranyos képviselője. Mondta a nevét is, csak elfelejtettem. Hiába no, öregszem. A felhevült amazon elmondása szerint csupán egy üzenetet közvetített. Hangjából ítélve egyetértett a mondandóval, nem is értem miért nem sajnálta testrészemet. így szólt a szép hang: azt üzenik a fiúk, ha még egyszer beteszi a lábát Honira, levágják a micsodáját! Ha már kínok következnek, inkább a telefonáló hölgynél maradnék. Annyi tartozik az előzményekhez, hogy írtam egy ko- lumnás anyagot arról, hogy a honti polgármester ragaszkodik a 68 ezer forintos fizetéshez. Nem igazán foglaltam állást a kérdésben. Hagytam, hadd beszéljenek a riportalanyok. Ők ugyanis ezerszer jobban ismerik az ottani viszonyokat, mint én. Tettem a dolgom, úgy hiszem, elfogulatlanul. Erre jött a fenyegető telefon. Nem gondolom, hogy a Magyar Demokrata Fórum honti tagjai becses testrészemre vágynának. Talán csak az indulat mondatta velük, hogy metszenek. Fóru- moshoz különben is méltatlan magyar ember csonkítása. Az izraeliták meg elintézik saját maguk. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy gyermekeket nemzettem. Ráadásul kettőt is. Többre nem vágyom, úgyhogy most már nem félek a heréléstől. Ezek után mi értelme lenne az egésznek? Sajnos, ritkán jutok el Honira. Gyönyörű község, tagadhatatlan. A legtöbb ember kedves, vendégszerető. Még a levágással fenyegetődző telefonos hölgy hangjában is éreztem valami bájt. Mindezeket mérlegelve eldöntöttem, eztán gyakrabban felkeresem a községet. Ha mást nem, készítek róla egy linómetszetet. Unalmas óráimban várom az újabb telefonokat. Most éppen Bujákról, aztán majd Szondáról. Nevezett helységekről szintén olyanokat írtam - írok, amelyeknek nem mindenki örül. Istenem, ilyen az élet! ha másoknak is kedve szottyan megfenyegetni: benne vagyok a telefonkönyvben. Jó az idegrendszerem, és nem féltem azt a bizonyos szervemet. Többen azt mondják, nem nagy kár érte. Igazuk lehet. Ádám Tamás Ki a legjobb tanulóvezető? Szakadt kocsikkal is utolérik a bűnözőket Sikeres évet tudhat maga mögött a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A megyében egy év alatt 2,2 százalékkal csökkent a bűnesetek száma. A nyomozás 66 százalékban jár eredménynyel, a felderítés 54,3 százalékos. A kérdésre nemsokára választ kaphatnak az érdeklődők és azok a résztvevők, akik jelentkeztek a Nógrád megye legjobb tanulóvezetője elnevezésű versenyre, amelyet a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervez. A vetélkedőre olyanok jeTegnap megírtuk, hogy a Nóg- rád Megyei Mentőszervezet két kocsijából Salgótarjánban lelki- ismeretlen tolvajok kilopták a rádió adó-vevőt. Nos, az ügy azóta kedvező fordulatot vett. Tamási Gyula megyei vezető mentőtiszt örömmel újságolta, hogy tegJobbágyi - A polgármester, Jancsó György fizetése bruttó havi 60 ezer forint. Az alpolgármester dr. Grmela József a szociális és egészségügyi fellentkeztek, akiknek az elméleti vizsgán maximum 1 hibapontjuk volt, valamint a gyakorlati vizsgát hibátlanul teljesítették. Ők elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával mérik össze tudásukat. A versengés szombaton 9 órakor kezdődik a megyei főkapitányságon. nap előkerültek az adó-vevők. A mentők munkájához nélkülözhetetlen rádiókat a megyeháza háta mögötti garázssoron, a limlomok között találta meg egy férfi, aki lapunkat olvasván tudta meg, hogy hol keresse a jogos tulajdonost. A mentők köszönik a szívességet... adatok ellátása mellett havi bruttó 6 ezer forinban részesül, a bizottsági elnökök 4 500 forintot, a tagok pedig havi 3 ezer forint tiszteletdíjat kapnak. Tegnap a megyei rendőr-főkapitányság vezetői sajtótájékoztatón számoltak be tavaly végzett munkájukról. Jelen volt dr. Rafael Károly ezredes, főkapitány, Dávid Gyula alezredes, a főkapitány megbízott bűnügyi helyettese, dr. Máthé István alezredes, közbiztonsági főkapitány-helyettes és Sándor Béla őrnagy, sajtószóvivő. Mindannyian megegyeztek abban, hogy a főkapitányságnak az egy évvel korábbi, kiváló eredményeket is sikerült 1994-ben felülmúlnia. Országos viszonylatban is csökkent az ismertté vált bűn- cselekmények száma. A megyében ez a csökkenés 2,2 százalékos volt. A százezer lakosra jutó bűncselekmények száma nálunk 2500, ugyanez az adat (Folytatás az 1. oldalról) A helyszín a zagyvapálfalvai Tükrös nevezetű, közismert, hírhedt italozóhely volt, ahol a nyomozók a háttérből várták egyre repesve, hogy mikor jelenik meg a két nevezett úriember. Amikor azok végre betértek az ivóba, a rendőrök azonnal akcióba léptek: a közrendvédelmi munkatársakkal közösen, igazoltatták a helyszínen megjelent személyeket, majd ezt országosan 3700. Nógrád megyében történik az összes bűn- cselekmények 1,4 százaléka. Idén a megyében 5526 bűneset vált ismertté megyénkben. Néhány érdekes adat. Négy esetben emberölés, tízszer emberölés kísérlete terheli a tettesek lelkiismeretét. A vagyon elleni bűncselekmények száma 3303 volt. Nyolcszor történt erőszakos nemi közösülés. A közlekedési baleseteket illetően is javult a statisztika, azonban viszonylagosan: míg az összes balesetek száma csökkent, addig nőtt a súlyos, illetve halálos kimenetelű balesetek száma. Tavaly 27-en vesztették életüket a megye útjain. Az elismerésre érdemes eredményeknek túlhajszolt követően elő is állították a két férfit. A gépkocsi „új” tulajdonosának lakásánál meg is találtak az autót is, amelyet aztán azonnal beszállítottak a kapitányság udvarára. Az eljárás folyamán derült csak ki, hogy a gyanúsított valójában nem is gyanúsított, hanem ő a sértett. Emberünk ugyanis anélkül, hogy megnézte volna, hogy kinek a neve van feltüntetve a munkatempó az ára. Ráadásul a rendőrök Nógrád megyében is siralmasan alulfizetettek: a tiszthelyettesek 70 százaléka a létminimum alatt él, a legképzettebb szakemberek körében máris mutatkoznak az elvándorlás jelei. Keserű felhangot adott az eseménynek az, hogy a főkapitányság és a városi kapitányságok gazdasági helyzete, műszaki felszereltsége korántsem ad okot ünneplésre. Olyan alapvető problémákkal küzdenek, mint a 250 ezer kilométert futott autópark felújítása, a telefonhálózat korszerűsítése, a számítógép-hálózat fejlesztése. Dr. Rafael Károly szerint ha a helyzet nem oldódik meg hamarosan, abban az esetben nehéz lesz tartani a már meglévő jó színvonalat, és nem biztos, hogy a rendőrség hasonlóan jó eredményeket tud garantálni 1995-re is. (hídváry) forgalmi engedélyben, szerencsétlenségére megvásárolta Sz. Gábortól az autót. Végül is a bűnügyi és köz- rendvédelmi munkatársak közös akciója sikerrel zárult, igaz, nem azt az eredmény hozta, amit vártak. A zsarolás elmaradt. De Sz. Gábor alaposan gyanúsítható immár csalás elkövetésével is, amelyet a történetben szereplő gyanútlan vásárló sérelmére követett el. Röviden Salgótarján - A dolgozók középiskolájában, a város második legnépesebb tanintézetében befejeződtek a féléves vizsgák. Két hét alatt, 24 osztályban, 550 tanuló, írásban és szóban adott számot elméleti és szakmai felkészültségéről. A vizsgázók közül számosán, munka mellett újabb szakképesítés megszerzését tűzték ki célul. Balassagyarmat - A városi Balesetmegelőzési Bizottság és a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. összefogásával szervezték meg az „alma-citrom” akciót. A Dózsa György Általános Iskola 4. a osztálya a rendőrökkel együtt vett részt az akcióban, amely a 22-es úton a kórház és a repülőtér közötti szakaszon zajlott. A lakott területre engedélyezett sebességet betartok, fegyelmezetten vezetők egy almát, a gyorsabban hajtők egy citromot kaptak a gyerekektől. A járművezetők 22 almát és 10 citromot kaptak. Kutasó - A jövedelem- pótló támogatásban részesülők száma 17-ről 14-re csökkent. Egyébként olyan állampolgárok is munka nélkül vannak, akik nem részesülnek ellátásban, mert magas az egy főre eső családi jövedelem. Nógrádsipek - A község önkormányzata idén a József Attila utca felújítását tervezi. A költségvetés elfogadása után derül ki, hogy kátyúzásra, egy vékony aszfaltréteg terítésére vagy pedig teljes körű felújításra lesz-e pénzük. Csecse - Tavaly két fiatal házas kapott személyenként százezer forint kamatmentes kölcsönt lakásépítésre, -vásárlásra. Az összeget öt év alatt kell visszafizetniük. Szécsény - A Városi Ifjúsági és Művelődési Centrumban minden kedden, 16 órától várja vendégeit a kerámia kör. A foglalkozásokra főleg általános iskolásokat várnak. A szakkör vezetője Fodor Istvánné. Trafílpax - Ma 6-14 óráig Salgótarjánban, Ka- rancsalján, Karancslapujtőn, Karancskesziben, Mihály- gergén, Litkén, Rétságon, 14—22 óráig Mátraverebély- ben, Bátonyterenyén, Kiste- renyén, Nemtiben és Nádújfaluban lesz ellenőrzés. Polgármesteri fizetség Bilincselés a Tükrös italozóban KÍVÁNCSISKODÓ - ÉLŐVONAL - Nlhallk Júlia telefonos rovata - Telefon: 32-316-455 Megüresedett a városi titkár széke - Emelik a szemétszállítás díját Tarjánban Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondjaikkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. Telefonon hétfűtől-péntekig naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk szintén a rendelkezésükre áll, hívásaikat folyamatosan jegyezzük. Ha késik a táppénz Márton Ferenc Salgótarjánból írt nekünk, hogy szót emeljen a táppénze késedelmes kifizetése miatt. Megjegyezi: az egészségbiztosítási pénztár késedelmi pótlékot számíthat fel, de vajon megteheti-e ezt az állampolgár? Kérdéseit Morovnyán Tibor- nénak, az Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójának továbbítottuk, aki elmondta, hogy megvizsgálta a panaszt és megállapította, hogy Márton Ferenc táppénzigénye a múlt év december 22-én érkezett hozzájuk, s a pénzt - kilencnapos késedelemmel - január 24-én fizették ki részére.- Tudom, a levélírót a legkevésbé érdeklik az okok, mégis el kell mondanom, hogy miért késtünk,az adóév zárása miatti munkacsúcs, valamint az a körülmény, hogy hivatalunk naponta átlagosan ezerrel több biztosított részére fizet táppénzt mint az előző év azonos időszakában. Mindez esetenként késedelmes kiutalásokhoz vezethet. Az igazgatónő hétfői napokon munkaidőben fogadja az ügyfeleket, akik a fentiekhez hasonló észrevételeikkel, panaszaikkal kereshetik meg. Nem lesz leépítés Kishartyánból telefonon keresett bennünket egyik olvasónk, aki azt hallotta, hogy csökkentik a dolgozók létszámát a Közúti Igazgatóság Salgótarjáni Üzemmérnökségén? - Fráter István, igazgató egyértelműen cáfolta ezt, s röviden hozzátette, reméli, a jövőben sem kerül erre sor. Kezdettől kis létszámmal dolgoznak (ötven közmunkást is foglalkoztatnak) s a leépítés valószínű, veszélyeztetné a működésüket. Titkár nélkül maradt a Vöröskereszt Salgótarjáni Városi Szervezete - Vajon miért? - érdeklődött egy helybeli pedagógus. Érdeklődésére a szervezet megyei titkára Juhászné Kincses He lén elmondta, hogy anyagi oka van a távozásnak. A városi titkári bruttó huszonötezer forintos állás, s az esetleges - sajnos, kismértékű - emelés sem oldja meg annak a gondját, aki egyedül neveli gyermekeit. Munkájával elégedettek voltak és sajnálattal veszik tudomásul elhatározását. Helyére rövid időn belül megkeresik az alkalmas személyt, s addig is a területi szervező látja el a sürgős tennivalókat. Elegem van már abból, hogy mindent a szegényre akarnak hárítani ebben a városban. Véletlenül az jutott ugyanis a tudomásomra, hogy Salgótarjánban, az egyszobás lakásban élők esetében áfával együtt 2984 forintra (1539 volt eddig) emelik a szemétszállítási díjat - panaszolja a családos férfi, aki megélhetési gondjai miatt már elviselhetetlennek tartja a ránehezedő anyagi terhek növelését. - Dühösen folytatja monológját: Engem ez mélységesen felháborít! Azoknak, akik ilyen döntést hoznak, kívánom, annyi pénzt vigyenek haza, mint én: havonta hétezer forintot. A kisfizetésű kisemberek értik, de a jelek szerint nem fogadják el azt, hogy újabb áldozatot kell hozniuk saját lakóhelyükért, amelynek vezetése súlyos helyzetet örökölt. A méltatlankodó, keserű hangok a Ritas Kft. ügyvezető igazgatójához, Süvöltős Sándorhoz is naponta eljutnak.- Nem most fizetnek sokat a lakók, hanem eddig fizettek keveset, azért ilyen nagy a régi és új tarifa között a különbség. Ugyanis, a lakosok érdekében, szociális okokból irreálisan alacsonyan tartották az önkormányzatok az árakat és fizették a különbözetet. Most önköltségi szintre emelte a képviselő- testület a díjat. Nem volt más választás: vagy meglépik ezt vagy a tevékenység végezhetet- lenné válik. Már nem félelmetes? - A salgótarjáni „félelmetes” aluljáróról a minap írtunk. A városközponti vasútállomás átjárója olyan sötét volt, hogy oda bemerészkedni, bizony, ember legyen a talpán. Tegnap aztán az Emász szakemberei intézkedtek: vadonatúj világítótesteket szereltek be, így immár fényárban úszik a „félelmetes” aluljáró. fotó: gyurián tibor Megvannak az adó-vevők