Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-28 / 50. szám
4. oldal Pénz - Piac - Gazdaság 1995. február 28., kedd SIKERREL TÚLÉLTÉK A KORÁBBI ÉVEK SZÉTVERÉSI AKCIÓJÁT Becsalták a kelepcébe, most is fojtogatják A tejelő állományt tovább növeljük, minden állatot megtartunk - hangsúlyozza Berkes Vida István fotó: v. a. Még a legnagyobb rossz- indulattal sem lehet, akár csak egy pillanatra sem bőbeszédűséggel vádolni Berkes Vida Istvánt, a Cserhátalja Mezőgazda- sági Szövetkezet elnökét. Ellenkezőleg: úgy kell belőle minden szót kihúzni, pedig volna mit mondania, mert a megye átalakult és megmaradt mező- gazdasági szövetkezetei közül, az általa irányított ecsegi nagyüzem azon kevesek közé tartozik, amelyek sikerrel átvészelték és túlélték a nagyüzemi mezőgazdaságot szétverő előző kormányprogramot. Mit tehetek, és hogyan?- Nem azzal foglalkoztam - ma sem -, hogy miért ilyen a gazdasági helyzet, miért nagyok a terhek, hanem a rendelkezésemre álló lehetőségek ismeretében azt keresem, mit tehetek, és hogyan - utal megmaradásuk alapvető momentumára az elnök.- Az előbbieket felfoghatom az ars poeticájának?- Igen.-Milyen érzéssel készül az 1994. évi zárszámadásra, a tagsággal való szembesülésre?-Jó közepes évünk volt, a korábbinál kedvezőbb eredményről számolhatok be.- Vagyis erősödött a gazdaság pozíciója? Valuta vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 173,95 177,43 Ausztrál dollár 81,54 83,14 Dán korona 19,04 19,40 Finn márka 24,53 24,99 Francia frank 21,40 21,82 Görög drachma (100) 47,44 48,36 Holland forint 67,45 68,71 Japán yen (100) 113,65 115,85 Kanadai dollár 79,19 80,77 Kuvaiti dinár 370,62 377,86 Német márka 75,60 77,02 Norvég korona 17,10 17,42 Olasz líra (1000) 67,14 68,54 Oszt. schilling 10,74 10,94 Spanyol peseta (100) 85,57 87,29 Svájci frank 89,05 90,75 Svéd korona 15,25 15,55 USA dollár 110,23 112,37 ECU (Közös Piac) 140,71 143,43- Minden esedékes fizetési kötelezettségünket teljesítettük, lejárt tartozásunk nincs. Adósságunk viszont van. Ez azonban nem zavarja gazdaságunk működőképességét. A zárszámadás után a múlt évi termésből pénz formájában minden rész- tulajdonos a földje után megkapja a haszonbérleti díjat, amit annak idején a közgyűlés megszavazott. Vagyont nem kellett eladnunk. Állatállományunk a korábbi és teljes létszámban megvan, 1995-ben pedig tovább gyarapodik. Nem jelent gondot a termelt tej értékesítése sem. Extra minőségben adjuk át a pásztói Avonmore-nak. Nagy a csapadékhiány- Lesz-e folytatása a tavalyi viszonylag kedvező esztendőnek?- Őszi búzát 700 hektáron vetettünk, fémzárolt és saját szaporítású mag került az előkészített földekbe. Őszi árpát 175 hektáron vetettünk, a 130 hektár gyep az állatállományt szolgálja majd. Ha nem születik meg rövid időn belül a vadászati törvény, visszafordíthatatlanná válhat a folyamat - hangoztatják a Magyar Vadászati Kollégium szakemberei. Mindenekelőtt a világhírű magyar Rendkívüli módon megnőtt a vetőmagok iránti kereslet, feltehetően a tél végi enyhe időjárásnak köszönhetően. Az elmúlt év januárjához képest 15- 20 százalékkal emelkedett a Kertimag Kft. forgalma, amely így elérte a 80 millió forintot az év első hónapjában. A vevők keresik többek között a zöldborsó, a paprika, az ellenálló uborka, a zöldbab, valamint a különféle takarmány- növények vetőmagjait. Jelentős Szeretnénk, ha az idén is megismétlődnének a tavalyi termésátlagok. Ebben az esetben sokat léphetünk előre. A várható kilátásokkal sajnos jelenleg hadilábon állunk. Nagy a csapadékhiány.- Ha jól következtetek, akkor az idén magasabb célt tűzhettek maguk elé?- Növeljük gazdaságunkat. A Magyar Hitel Bank Rt. Nógrád Megyei Igazgatósága elfogadta gépvásárlási programunkat. Tizenhárom millió forintból - hitel plusz saját erő - a szálas- és tömegtakarmány termesztéséhez szükséges gépeket vásároljuk meg. A tejelő állományt hússzal növeljük, minden üszőt megtartunk. Mérsékelni a terheket- Ón szerint a kormány milyen intézkedésekkel tudná talpra állítani, egyenesbe hozni a több sebből vérző mezőgazdaságot?-A terheket kellene mérsékelni, a támogatásokat pedig növelni, a többi, a végrehajtás a gazdaságok vezetőinek a dolga. A korábbi években az ágazatot minden oldalról beszorították a kelepcébe, most is fojtogatják. Ezzel szemben más ágazatokban elengedték a felhalmozódott adósságot, felszámolták a termelő egységet, illetve fillérekért eladták a vagyont. V.K. gímszarvasállomány fogyatkozott meg. Csökken hazánkban az őz-, a muflon- és dámvadállomány is. Rablógazdálkodás folyik a vadászterületeken. Gátlástalan méreteket öltött a vadorzás. az érdeklődés a burgonya vetőgumó iránt is. A Kertimag Kft. éppen a növekvő igények miatt Hollandiából szerzett be 40 tonnányit. Az első szállítmány már meg is érkezett a céghez. Á Kertimag raktárait feltöltötték áruval, mintegy 550-600 millió forint értékű vetőmagból válogathatnak a vásárlók. Az értékesítést megkönnyíti, hogy mintegy 50 mintabolt várja az ország valamennyi megyéjében a gazdákat. ii Csökken a nagyvadállomány Megfelelő a vetőmagkínálat Vidéki kiállítások és vásárok A Kiállítások és vásárok Magyarországon '95 című kiadvány alapján készítettünk áttekinthető táblázatot 58 fővároson kívüli rendezvényről. Balatonfüred: Hoventa Klub tavaszi kiállítássorozata- szállodák, vendéglátóhelyek berendezései, 1995. IV. 7— 1995. IV. 8., Békéscsaba: Info ’95 konferencia és kiállítás - számítástechnika, oktatástechnika, 1995. XI. hó, Debrecen: Hoventa Klub tavaszi kiállítássorozat - szállodák, vendéglátóhelyek berendezései, 1995. VI. 26-1995. III. 27., Debrecen: Hajdú-Consum, kiállítás és vásár - háztartási eszközök, játék, ruházat, elektr., 1995. IV. 7-1995. IV. 9., Debrecen: Farmerexpo, mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás - mezőgazdasági és élelmiszer- ipari gépek, termékek, élő állatok, 1995. VIII. 17-1995. VIII. 20. Eger: Hoventa Klub tavaszi kiállítássorozata - szállodák, vendéglátóhelyek gépei, 1995. III. 24-1995. III. 25., Eger: III. Vásár Agriában- élelmiszeripar, sport és szabadidőjárműipar, 1995. VIII. 29-1995. IX. 3., Győr: Hoventa Klub tavaszi kiállítássorozata - szállodák, vendéglátóhelyek gépei, 1995. IV. 9- 1995. IV. 10., Győr: Autó DI-GA - autó-diagnosztika, garázstechnika, alkatrészek, festékek, 1995. VI. 7-1995. VI. 10., Győr: győri általános vásár - fogyasztási cikkek vására, 1995. I. 13-1995. VI. 18., Hatvan: Hatvan Expó ’95- vegyes profilú beruházási javak és fogyasztási cikkek, 1995. VI. 27-1995. VII. 2., Kaposvár: Az Alpoktól az Adriáig - szabadidő, elektronika, turisztika, mezőgazdaság, autó, 1995. VIII. 30- 1995. IX. 3., Kecskemét: Női Szalon ’95 - ruházat, kozmetikum, konyha, élelmiszer, szolgáltatások, 1995. III. hó, Kecskemét: Tourex idegen- forgalmi kiállítás ’95 - a Duna-Tisza köze idegenforgalmi kínálata, 1995. III. hó, Kecskemét: Qualitel ’95 - kiállítás a távközlés minden területéről, 1995. III. 7-1995. III. 10., Kecskemét: Magyar áruk hete - Magyarországon gyártott termékek, 1995. IV. hó, Kecskemét: Gyermeknapi játékvilág - játékok, könyvek, sportszerek, hangszerek, gyermekbútorok, 1995. V. hó, Kecskemét: Hírős Hét fesztivál - kertészeti termékek, alföldi italok, népművészet, 1995. VIII. 28-1995. IX. 3., Kecskemét: Sat-expó, műholdas távközlés, kommunikáció, 1995. X. hó, Kecskemét: Extra Comp - számítás- technikai, híradástechnikai és irodatechnikai termékek, 1995. XI. hó, Kecskemét: Mikulás-napi gyermekvilág - játékok, könyvek, sportszerek, hangszerek, 1995. XII. hó. Marcali: marcali nemzetközi kiállítás és vásár — élelmiszeripar, járművek, környezetvédelem, 1995. IX. 21- 1995. IX. 24., Miskolc: Építészet és lakberendezés ’95 - építészeti és lakberendezési termékek, 1995. V. 10-1995. V. 14., Miskolc: Nyári vásár ’95 - általános fogyasztási javak, 1995. VIII. 15-1995. VIII. 20., Miskolc: VII. termékbemutató és vásár - vegyes termékek, 1995. X. hó, Miskolc: Bürotech ’95 - irodatechnika, telekommunikáció, biztonságtechnika, 1995. X. 25-1995. X. 29., Nyíregyháza: V. Kelet-Nyugat nemzetközi kiállítás és vásár - beruházási javak és fogyasztási cikkek, 1995. V. 30-1995. VI. 5., Nyíregyháza: Agrofood - mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termékek, 1995. IX. 27- 1995. X. 1., Pápa: United sanies - játékok, járművek, sporteszközök, 1995. VI. 8- 1995. VI. 11., Pápa: Pápai Expó ’95 - fogyasztási cikkek, termelési eszközök, 1995. VI. 9-1995. VI. 11., Pécs: Agrofood - mezőgazdasági termékek, gépek, növényvédő szerek, 1995. III. hó, Pécs: Vin- tour - kertészeti, szőlészeti, borászati termékek, gépek, vendéglátás, 1995. III. hó, Pécs: Pécs Expó - beruházási és fogyasztási cikkek, 1995, VI. 24—1995. VII. 2. Siófok: „Vendég” - a vendéglátóipari berendezések, 1995. VI. 19-1995. V. 21., Siófok: III. Balaton-expó - sport, divat, járművek, 1995., VII. 21-1995. VII. 30., Sopron: Lővér Expó ’95 - fogyasztási és beruházási javak, 1995. VI. 15-1995. VI. 19., Sopron: Vadászat ’95 - vadászfegyverek, terepjárók, vadhúsfeldolgozás, idegen- forgalom, 1995. VI. 15-1995. VI. 19., Sopron: Vendéglátó- ipar ’95 - szállodai berendezések és kiegészítő eszközök, 1995. VI. 15-1995. VI. 19., Sopron: Bútoripar ’95 - lak- berendezés, világítás, kerti bútorok, 1995. VI. 15-1995. VI. 19., Sopron: Wood-Tech-Ligno Novum - erdészet, fafeldolgozás, szakirodalom, 1995. VIII. 23-1995. VIII. 26., Szeged: Inter- sport-expó - sporteszközök, sportruházat, 1995. VII. 5- 1995. VII. 9., Szeged: Oázis- házak, bútorok, lakástextíliák, 1995. VII. 5-1995. VII. 9., Szeged: Cabrio - járművek, felszerelések, ápolási cikkek, 1995. VII. 5-1995. VII. 9. Szentes: III. szentesi kereskedelmi napok - vegyes fogyasztási cikkek, 1995. III. 31-1995. IV. 2., Székesfehérvár: II. építőipari „kis expó” - építőanyagok, szállítóeszközök, építőipari szerszámok, 1995. III. 10-1995. III. 12., Székesfehérvár: Ön- kormányzati nap ’95 - nép- művészeti cikkek, vállalkozói termékek, 1995. IX. 30., Székesfehérvár: II. élelmiszer és gasztronómiai „kis expó” - sütőipar, cukrászat, húsfeldolgozás, gasztronómia, 1995. X. 13-1995. X. 15., Szolnok: III. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásár - általános tematikájú közönségvásár, 1995. V. hó, Szolnok: Orvosi műszerek kiállítása - gyermekanesztezio- lógia, 1995. IX. 21-1995. IX. 23., Szombathely: Ágra Sa- varia ’95 - mezőgazdaság, élelmiszeripar, fafeldolgozás, falusi turizmus, 1995. III. 1- 1995. III. 5., Szombathely: Nemzetközi tavaszi vásár - építőipar, irodatechnika, vendéglátóipar, konfekció, 1995. V. 3-1995. V. 7., Szombathely: Nemzetközi őszi vásár - építőipar, lakberendezés, szállítógépek, 1995. X. 4-1995. X. 8. Túrkeve: Gyermeknapi játékvilág - játékok, könyvek, sportszerek, hangszerek, gyermekbútorok, 1995. V. hó, Veszprém: Ringen ’95 - általános építőipar, 1995. V. hó, Veszprém: III. nyári konzum vásár - beruházási és fogyasztási javak, 1995. V. 31—1995. VI. 4., Zalaegerszeg: Mobil ’95 - autók, vízi és légijárművek, 1995. III. 17-1995. III. 19., Zalaegerszeg: Nemzetközi tavaszi vásár ’95 - általános fogyasztási javak, 1995. V. 25-1995. V. 29., Zalaegerszeg: Nemzetközi őszi vásár ’96 - általános fogyasztási javak, 1995. X. 19-1995. X. 23. GE-Tungsram: a Philips es az Osram előtt Európában A GE-Tungsram az elmúlt évben tovább növelte piaci részesedését Kelet-Európábán, mivel a térség országaiban is növekszik az import fényforrások szerepe. Wohl Péter, a GE Lighting Europa és a Tungsram alelnöke elmondta: céljuk, hogy a 2000-ig átalakulóban lévő piacon a cég megtartsa vezető helyét Kelet-Európábán a Philips és az Osram előtt. Taxjánban terjeszkednek Galcsikék: bővítették a fogadót Jól illeszkedik a környezetbe a Galcsik fogadó Szépen fejlődik a '91-től üzemelő Galcsik névre hallgató salgótarjáni fogadó. A nyugati városrész érdekes színfoltja pár hónap alatt kibővült. Áz új szárny megépítésével jelentősen megnőtt a szobaszám: az eddigi nyolc helyett huszonhárom két-, illetve háromágyas szoba áll a vendégek rendelkezésére. A 130 főt befogadó konfeHuszonhárom lesz a kiadható szobák száma rencia-terem még kialakítás végéken zenés nosztalgiaeste- alatt áll. A hét közben söröző- két rendeznek a középkorúak ként üzemelő helyiségben hét- részére. Zenés nosztalgiaesteket is szerveznek a hétvégeken A fogadóban májustól tizenhatan dolgoznak majd. A telket, melyre az új szárny felépült, a Salgó Vagyon Kft. pályázatán nyerte el a tulajdonos. Egy fon tos feltételt szabtak: színvonalas vendéglátást biztosító létesítményt emeljenek rajta.