Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-27 / 49. szám

1995. február 27., hétfő Hazai Körkép 3. oldal Üszkös gerendák üzenete rő nélkül hiábavaló a ha­rag - mondá Titus Livius, az ókori bölcs. Vajon mi adta az erőt a Neműben porrá égett, leendő ifjúságvédelmi otthon-ház gyújtogatójának? A falu úgy döntött, hogy nem fogadják be a gyermek- védelem nagykorúvá lett fia­taljait - akik zömében cigá­nyok - egy értelmes program elkezdéséhez. Szakemberek igyekezete, munkája, hite égett üszkös hamuvá a Nemű melletti Rónabányán. Nyolc állami nevelt fiú bi­zonyítani szeretett volna. Nem igazán a külvilágnak, nem a polgári mivoltukat és európa­iságukat hangzatosán újra felfedezőknek, nem az önkor­mányzás kishitű bajnokainak, hanem saját maguknak. Csak azért is, mert úgy gondolták, hogy meg tudnak kapaszkodni a kitörést biztosító utolsó szalmaszálban. Természete­sen azok segítségével, akik mindvégig mellettük álltak: a gyermekvédelem szürke emi­nenciásai, örök optimistái. Egy megbélyegző döntés és az erőfitogtató lángok min­dent elsöpörtek. A világ gyújtogatás, rob­bantásos „üzenetei” mögött az előítéletek roppant törté­nelmi és társadalmi problé­mái kavarognak. Lehet, hogy minden eset külön tanulmányt érdemelne, de végső soron minden gyűlöletnek van egye­temes tanulsága is: ott kell el­kezdeni a küzdelmet az előíté­letesség, a kirekesztés ellen, ahol legközvetlenebb a baj. Önmagunkban! Mert az előítéletesség a személyiségbe épül be, ott fejti ki romboló hatásait, sok­szor anélkül, hogy a valóság tényeivel, összefüggéseivel tisztában lennénk. A veszély ott leselkedik, ha értékeinket abszolútizáljuk, ráerőltetjük másokra, azokra is, akik más értékeket követnek. Franz Kafka az Átváltozás című elbeszélésében drámai erővel villantja föl annak le­hetőségét, hogy egyszer min­denkiből megbélyegzett vál­hat. Am az ember lénye, ter­mészete sokkal bonyolultabb annál, hogy egy vagy két jegy alapján rácsok mögé száműz­zük. M i a figyelmeztető üzenete a Neműben üszkössé égett fagerendáknak? Az, hogy bármely hatalom men­tén, minden nemzedéknek újra meg újra meg kell vívnia a sa­ját harcát az emberi együtté­lés kultúrákkal szabályozott rendjének megteremtéséért. A mindennapok békéjéért! Demus Iván Bencsik-fegyelmi Honton A Bencsik András elleni fe­gyelmi ügyben eljárási hibát ta­lált az MDF országos választ­mányának beszámoló etikai biztos. Emiatt a választmány szombaton érdemben nem fog­lalkozott az újságíró fellebbe­zésével sem, hanem az ügyet visszautalta a helyi szervezeté­nél, a Nógrád megyei Honton működő etikai és fegyelmi bi­zottsághoz. Mint ismeretes, Bencsik ellen azért indult fe­gyelmi, mert egy cikkében, több MDF-tag szerint, sérte­gette Szabó Ivánt. HATÁRTALAN ÉLELMESSÉG A HATÁRON Közel az uszoda Nógrádhoz Az Ipoly túloldalán, a szlová­kiai Nagykürtösön új uszodát avattak. Azonban nem sok helybéli lakos keresi fel a gyönyörű intézményt, mert az elszegényedett bányászváros­ban nem futja az embereknek jegyre. Magyar területről vi­szont valóságos népáradat indult a határ felé. Gyorsan híre futott a kör­nyéken, hogy minden jót megad a korszerű uszoda. Az Ipoly folyótól 20 kilomé­terre fekvő város a bánya bezá­rása után megtorpant a fejlő­désben, nagy a munkanélküli­ség errefelé is. így aztán nem csoda, hogy a 20 koronás belépőt nem tudják kifizetni az itteni lakosok. Nyugat-Nógrádban viszont egyáltalán nincs uszoda, ezért nagy szenzációnak számít erre­felé a túloldalon megnyílt fürdő. Honfitársaink nem sajnálják a 20 koronát e földi vagy in­kább vízi javakért: akinek ideje engedi, kocsiba száll, és irány egy nagykürtösi lubickolás. Most az iskolák is felfedez­ték ezt a lehetőséget, csoporto­san keresik fel a fürdőt, s így még kedvezményt is kaphatnak a belépőnél. Az élelmesebb vállalkozók buszjáratokat szerveztek, bein­dultak a fürdős utak. Á. T. Ez ám a bál, a maszkabál! - A mos­tani időszak a bálok évadja. A hét végén hamisítatlan, vidám farsangi bált rendeztek a salgótarjáni Gagarin Általános Iskolában. Szombaton délután a harmadikos és a ne­gyedikes gyerekek öltöztek különféle jel­mezekbe ezzel is tisztelegve a farsangi ha­gyományoknak. A két évfolyam hét osztá­lyának tanulói a fonó mesterség köré épí­tették fel a látványos műsort. fotó:rigó tibor Forrósodik a fűtési csata Gyarmaton Ne játssza itt a jó fiút az önkormányzat, hogy egy forintért ne­künk adják a kazánokat, amikor az a miénk - fakadt ki az egyik lakó a fűtési fórumon. A fűtési díjba a fejlesztési díjtól kezdve mindent beleépített a VGV - vélekedtek többen is! Balassagyarmaton az Áchim András út és a Jókai út közötti játszóteret péntek este nem a gyerekek szállták meg, a szülők gyülekeztek. Szabadtéri fűtési fórum szerveződött, ám a sza­kadó eső az egyik közeli lép­csőházba kényszerítette az ösz- szeverődött lakókat. Az összejövetelen megjelent Majdán Béla, a körzet képvise­lője is. Majdán úr átérezte a tömbházak lakóinak gondját, mivel ő maga is a negyedik emeleten lakik, három gyerme­kével. Arra biztatta a lakókat, döntsenek belátásuk szerint ar­ról, hogy a kazánokat eztán mi­ként üzemeltetik. Az fűtsön, aki megfelelő garanciával rendel­kezik, és az árai versenyképe­sek - pályázatot kellene kiírnia a fűtésre. Egyébként az önkor­mányzat partner a fűtési gon­dok megoldásában - zárta mondandóját a képviselő. Babcsán Tibor vállalkozó elemezte a fűtési rendszert. El­mondása szerint a környező emeletes házakat ellátó kazán jó állapotban van, érdemes megfontolni annak megvételét. A vállalkozó állítása szerint lé­nyegesen olcsóbban és hatéko­nyabban lehetne fűteni ezekben a lakásokban. Az embereket természetesen ez érdekelte leg­jobban. Végezetül a lakók megalakí­tották a fűtési bizottságot, mely haladéktalanul megkezdi a tár­gyalásokat az önkormányzat il­letékesével. (ádám) Nem kell a gáz Szécsényfelfaluban (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanehhez a témához kapcso­lódott Licskó Ottó képviselő: „A régi polgármester sajnálatos módon nem jelent meg az egyeztető tárgyaláson - ez za­var engem, mert itthon tartóz­kodott. A röntgentechnikai vál­lalat vezetője azt állítja, szóban beszélték meg az említett ösz- szeget.” Kuris Zoltán rövid válasza: a végszámlát már korábban kie­gyenlítették, utólagos reklamá­ciónak nincs helye. Licskó úr azt szeretné, ha megszűnne az ellenségeskedés a faluban, s békességben élné­nek az emberek. Erre a gondo­latra fűzte mondandóját Hrúz Sándor is. Szóba került még a polgár- mester és a képviselők tiszte­letdíja. A polgármester felajánlotta, hogy a megállapított illetmé­nyéből havonta befizet ötezer forintot a falu fejlesztéséért lét­rehozott alapítványra. A képviselők egyetlen fillért sem vettek fel idáig - hangzott el az összejövetelen. Maczák Sándor elmondta, hogy rosszat szándékosan sen­kinek nem csinált. Egyébként pedig egyedül nem cselekedhet, a testület dönt mindenben. A polgármester azzal zárta mondandóját: nincs ellene semmilyen értelmes kompro­misszumnak. Á. T. Hírek Nincs pénz Szuhán Az ivóvízhálózat kiépítése után fontos lenne a szenny­vízelvezetés megoldása, erre azonban az idei költ­ségvetésből nem futja. Az önkormányzat ’95-ben min­tegy 29 millióból gazdál­kodhat, amely csak arra ele­gendő, hogy intézményeit működtesse, s a tavaly, víz­beruházásra felvett 7,2 mil­liós hitelt törlessze. Csupán olyan kisebb munkákra te­lik, mint amilyen a művelő­dési ház belső terének rend- behozatala, s amire 100 ezernél többet nem kell ki­adni. Pedig még három út vár korszerűsítésre, ezek közül kettő a mátraalmási üdülőterületen. Elmarad a fogadónap Pásztó - Dobrovoczky Ist­ván polgármester március 1-jére tervezett fogadónapja elmarad. A vezető március 8-án, 8-12 óráig találkozik a polgárokkal. Határőrök napja A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság Szondi György határvadász százada már­cius 1 -jén nyílt határőmapot rendez 9.30 órai kezdettel. Az igazgatóságon megem­lékeznek a névadóról, majd a gyakorlótéren 10.40-től fegyverzeti, technikai, ön­védelmi, kutya- és harcá­szati bemutató következik. Tűz volt a tetőn Bércéi - Vasárnap délelőtt riasztották a balassagyar­mati tűzoltókat a berceli If­júság útra, ahol egy üres pajta tetőszerkezetének fele égett. A tüzet eloltották, a kár 40 ezer forint. A kelet­kezési okot még vizsgálják. Két és fél év Baltával esett szerelme sze­retőjének című szombati cikkünkben tévesen közöl­tük a bírósági ítéletet. He­lyesen: O. Róbert bűnös emberölés bűntettének kí­sérletében, ezért főbünte­tésként 2 év 6 hónap börtön vár rá, és mellékbüntetés­ként 3 évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától. Traffipax Ma 6-14 óráig Szécsényben és környékén, 14-22 óráig Mátraverebélyben, Kistere- nyén, Nagybátonyban, Nemtiben és Nádújfaluban lesz sebesség-ellenőrzés. _________________KÍVÁNCSISKODÓ - Elő VONAL - Mihalik Júlia telefonos rovata - Telefon: 32-316-455_______________ S zázezer forint kellene a látás megmentésére - Vandalizmus a garzonházban Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondjaikkal kap­csolatos kíváncsiskodó kérdé­seit, észrevételeit. A 316-455-ös telefonon na­ponta, 10-től 13 óráig keres­hetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk szintén a rendelkezésükre áll, hívásai­kat folyamatosan jegyezzük. A bor tarján! patrónusa Bállá István a bortermelők és a bort kedvelők érdekében mondta el: nem érti, miért tilt­ják a termelői bor árusítását a salgótarjáni vásárcsarnokban. Ő a megyeszékhelyen lakik, de tudja, hogy Pásztón sokan pró­bálnak szőlőtermesztést meg­honosítani visszakapott földjei­ken, s szívesen árusítanának a piacon. A vevő is jól járna, hi­szen a bolti áraknál olcsóbban jutna a hegy levéhez. Talán mégis csak felül kellene vizs­gálni azt a tiltást... Az előírásoknak megfelelő borárusítás nem tilos - tudtuk meg a piacfelügyelőtől. Csak­hogy a feltételeket az árusok rendszerint nem tartják be, ezért kénytelenek felszólítani őket arra, hogy szüntessék meg az eladást. El nem kobozzák az árut, erre csak a közterület-fel­ügyelőknek van joga. Az emlí­tett feltételek egyebek mellett a következők: vállalkozói enge­dély, a bor minőségi és egyéb vizsgálatáról szóló vélemény. A viasszal lezárt kanna címké­jén fel kell tüntetni a fajtát, a minőségi kategóriát is, stb. Minderről pontos felvilágosí­tást kell kérnie a vállalkozónak a polgármesteri hivatalban, ahol az árusítási szándékát is je­leznie kell. Lucfalván és máshol sem.. Az idős lucfalvai asszony azt hallotta, hogy egyik-másik idős falubelijének nem kell fizetni a tévé előfizetési díját. Hogy van ez? - kérdezte, kit érint ez a kedvezmény? - A helyi pol­gármesteri hivatalban vagy a postán készséggel tájékoztatták volna már korábban is olvasón­kat a tudnivalókról, s így meg is spórolhatott volna pár száz fo­rintot. Ugyanis valamennyi hetven éven felüli mentesül a díjfizetés alól. Teendője az, hogy befáradjon a helyi posta- hivatalba, s ott kitöltse az ehhez szükséges nyomtatványt. Bátonyi segélykiáltás Szokás mondani: szemünk fé­nye a gyermek. Kétszeresen át­érzik ennek megrázkódtató igazságát azok a bátonyterenyei szülők, akik segítségért fordul­tak a Vöröskereszt helyi titká­rához, Rácz Akosnéhoz. Ő és más városok alapszervezeti tit­kárai a család mellé álltak, s tolmácsolták a szülők kérését: gyermekük, a tizenhét éves Bó- zsár Erika nagyfokú rövidlátó (tizennyolc dioptriás szemüve­get kell viselnie), s műtétre van szüksége ahhoz, hogy a látását ne veszítse el. Az operációt Magyarországon nem vállalta el más, csak egy szovjet sze­mész (Szergej Árcibasev, Bu­dapesten, a XI. kerületi Szá­madó úton dolgozik).-Kérjük a megye lakossá­gát, vállalkozóit, üzemeit, hogy segítsenek, a műtét ugyanis százezer forintba kerül. Akik adakozni kívánnak, a salgótar­jáni Hitelbank számlájára fizet­hetik be a pénzt. (Számlaszám: 370-11^468). A csekket a Vö­röskereszt bátonyi és más vá­rosi irodáiban szerezhetik be. A hátoldalára írják rá: Bózsár Erika szemműtétjére. Ki védhetne meg? Többnyire idős emberek lak­ják a salgótarjáni garzonházat. Koruknál és állapo­tuknál fogva szinte ál­landó élet­terük ez a ház, melyet vandálok keze nyoma csúfít el - írja a bámai Susán Jánosné. - Az el­múlt évben új gondnokot ne­veztek ki, aki felújította a víz­rendszert és a lifteket cseréjéről is gondoskodott. Munkája kárba veszik: a felvonókon és az előtér falain nyomdafestéket nem tűrő falfirkák, cipőnyomok éktelenkednek. A vizeletszag mindennapos, a falakon emberi ürülék nyomai... Jó lenne, ha azok, akiket illet, felfigyelné­nek minderre, hogy a lakóknak emberibb környezete legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom