Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-20 / 43. szám

• • Üzemképes, pedig húszezer éves Már több mint 20 ezer évvel ezelőtt, az öskőkorszak végén is volt tökéletesen működőképes bumerángjuk az embereknek. Ezt állapították meg a kutatók, miután kísérleteket végeztek egy nyolc évvel ezelőtt Lengyelországban talált, mamutcsont­ból készült bumeráng műanyag másával. Szórványos eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Ma az ország északi felén több, a déli felén kevesebb felhő várható. Egy időjárási front súrolja a Kárpát­medencét. Ennek hatására az északi megyékben a nap nagyobb részében erősen felhős lesz az ég és szórványo­san előfordulhat kisebb eső is. Ugyan­akkor a déli területeken hosszabb-rö- videbb időszakokra kisüt a Nap, arra­felé eső nem várható. A ködfoltok a délelőtti órákban mindenütt meg­szűnnek. A délnyugati, majd észak- nyugati szél többfelé megélénkül, de valószínű, hogy erős széllökések nem lesznek. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 7, 12 fok között alakul. A délnyugati országrészben lesz eny­hébb az idő. ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TERSEGERE Eleinte borult idő várható, szórvá­nyosan kisebb eső is előfordul. Időjá­rási front felhőzete érinti a nap első felében a térséget. Valószínű, hogy a délutáni óráktól felszakadozik, csök­ken a felhőzet, a szél tovább élénkül, iránya északnyugati lesz. A hőmér­séklet a sok felhő miatt délutánra nem emelkedik magasabbra 7, 9 foknál. Holnap tovább erősödik a nappali fel- melegedés. Vízhőmérsékletek °c Balaton: 3 Velencei-tó: Tisza-tó: 3 Fertő-tó: Tisza: 3-5 Duna: Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Salgótaiján: 8 Balassagyarmat: 7 Szécsény: 8 Bátonyterenye: 8 Rétság: 7 Karancs: 8 Pásztó: 7 Iponytamóc: 9 Várható legnagyobb széllökések c 6 5 5-6 Balaton: Tisza-tó: Salgótaiján: Szécsény: Rétság: Pásztó: km/ó 15-25 20-25 20-35 20-30 20-30 20-30 km/ó Velencei-tó: 10-20 Fertő-tó: 15-30 Balassagyarmat: 30 Bátonyterenye: 25 Karancs: 20-30 Ipolytamóc: 20-35 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-631 06-90-304-626 Budapesti előrejelzés: Orvosmeteorológia: 06-90-304-621 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Nem csak a francia nők díjazzák - Berlinbe ér­kezett Alain Delon, hogy - alakításainak elismeréseként - átvegye a Berlini Filmfesztiválon az életműdíjat, feb-reuters Fertőző? Egy asszony izgatottan újsá­golja a barátnőjének:- Képzeld, az uram egy csincsillával tért haza leg­utóbb Costa Ricából.- Ne aggódj, drágám - mondja vigasztalóan a barátnő -, ezt ma már két hét alatt kike­zeli egy jó szakorvos. Négy-egy A kofa legrégibb vásárlóinak fürjtojásokat kínál, bizalma­san megsúgva nekik, hogy azok növelik a férfierőt. Az egyik vevő, egy javakorabeli asszony, legközelebb a vásár­lásnál megjegyzi:- Most frissebbeket adjon, mert a múltkori ötből négy hatástalan volt! No, de apám! Arisztid dacosan áll meg apja, Agenor előtt:- Apám, én szerelmes va­gyok!- No, és kibe?-Egy lóba! - vágja ki Arisztid.- Egy lóba? - döbben meg az apa. - És az a ló csődör? Arisztid felháborodik:- Csak nem gondolja, apám, hogy természetellenes hajlamaim vannak? 1995. február 20., hétfő Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁLMOS nevű kedves olvasóinkat! Az Almos török eredetű ős­magyar név, jelentése: aján­dék. Védőszentje: Szent Al- machius, Keletről Rómába került szerzetes, aki 391-ben vértanúságot szenvedett. E napon született 1821-ben Storno Ferenc festő, építész, restaurátor. Műgyűjteménye Sopron egyik idegenforgalmi érdekessége. A Nap kél: 6.42 órakor, nyugszik: 17.14 órakor. Egyházi naptár Február 20., hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: Sir 1,1-10. Zsolt 92. Mk 9,14-29. Ref.: Jn 12,1-11. lKir 15,16-34. Ev.: 5Móz 32,44-47. Rom 9,30-10,4. Őrt.: Un 2,18-3,10. Mk 11,1-11. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Leó katá- niai püspök. Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Frankenstein. Színes, szinkro­nizált amerikai film. Apolló Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Bronxi mese. Színes amerikai maffia-történet. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Frankenstein. Színes, szinkro­nizált amerikai film. Kamara: 18.00 és 20.00 órá­tól: Amatör. Színes francia-ameri­kai thriller. Jobbágyi mozi: 18.00 órától: Hüvelyk Panna. Színes, szink­ronizált amerikai rajzfilm. A Nap Mondata „Senkit sem lehet legyőzni, ha a nyomdokain haladunk.” (Francois Truffaut) Ügyeletes riporter: Dániel Tamás Tel.: (32)—316—455 A Nature című brit tudományos folyóirat legújabb számát idéző jelentés szerint az ősbumeráng formájában és méretében ha­sonlít az Ausztráliában ma is használatos hajítófákéhoz, vi­szont az egyetlen, amely ma­mutcsontból készült. Súlya mintegy 800 gramm, hossza 71 centiméter. A bevésett vona­lakkal díszített fegyverrel - a tudósok feltételezése szerint — apróvadakra vadásztak eleink. Mivel a bumeráng eredeti pél­dánya túl értékes volt ahhoz, hogy hajítás! kísérleteket vé­gezzenek vele, a szakértők mű­anyagból készítették el annak pontos mását. A folyóirat be­számolója szerint kipróbálása­kor a bumeráng 66 méter távol­ságra is elszállt és 21,4 méter/ másodperc sebességet ért el. A fából készült bumeránggal ösz- szehasonlítva a mamutcsontból készült „őspéldány” - nagyobb súlya miatt - nagyobb ütőerő­vel rendelkezett, ezért jobb fegyver volt mint a ma is hasz­nálatosak. Az ősbumeráng azonban - a legtöbb maival el­lentétben - céltévesztés esetén nem tért vissza elhajítójához. Csabai központ a hazai szlovákságnak Felújítják és ha sikerül kellő anyagi támogatást szerezni, bővítik a Szlovák Kultúra Házát Békéscsabán. Az épületet a város önkor­mányzata ajándékozta a szlo­vákoknak. Az ötszobás, 322 négyzetméter alapterületű pol­gárházat lépésről lépésre veszi birtokba a magyarországi szlo­vák kisebbség. A szlovákok művelődési háza az ő mindennapi kulturális igényeiket igyekszik szolgálni. Már több kulturális találkozót szerveztek a házban, most ala­kulnak a kis művelődő közös­ségek, jó kapcsolatot építettek ki a környező települések és a szomszédos országok szlovák­ságával, kiállításcseréket szer­veznek. Az épületbővítéssel ol­csó, egy autóbusznyi vendég­nek szállást adó fogadó söröző­vendéglő, szlovák termékeket árusító üzlet kialakítását is ter­vezik. Ott kap helyet a csabai Szlovák Kutató Intézet is. ____________________Vj R ecept & t ___________1 - » i Töltöt t tök tehéntúróval, sajt­tal. Hozzávalók 4 személyre: 1 db tök, 1 db zsemle, 1 db tojás, 25 dkg tehéntúró, 15 dkg re­szelt sajt, 2 db kefir, 5 dkg vaj, zsemlemorzsa. Tűzálló tálat vékonyan kiva­jazunk. Az aljára egymás mellé helyezzük a lehámozott, kima­gozott tökszeleteket. A tejbe áz­tatott, kicsavart zsemléhez hoz­zákeverjük a villával összetört tehéntúrót, a tojást és a reszelt sajtot. Megsózzuk és a töksze­letekre töltjük. Meglocsoljuk kefirrel, meglszórjuk zsemle- morzsával kevert sajttal, apró vajdarabkákat teszünk rá és sü­tőben megsütjük. Óriási nyeremények a lottón A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a hetedik heti 5/90-es lottó nyerőszámai: 5,19,49,85,90 6/45-ös lottó nyerőszámai: 2, 27, 34, 37, 39, 43 pótszám: 6 jokerszám: 805658 Az ötöslottón 5 találatos szelvény 2 darab volt, nyere­ményük egyenként 75 635 879 (!) forintot ér. A 4 találatos szelvények száma 69 darab, nyeremé­nyük egyenként: 305 633 forint. A 3 találatos szelvények száma 6666 darab, nyeremé­nyük egyenként 2636 forint. A 156 460 darab 2 találatos szelvényre egyenként 143 fo­rintot fizetnek. A következő hétre képzett 5 találatos nettó nyeremé­nyösszeg 100 000 000 forint. A hatoslottón 6 találatos sorsjegy nem volt. Az egy darab 5+1 találatos szelvény nyereményösszege egyenként 2 571 721 forint. A 31 darab 5 találatos szel­vény nyereményösszege egyenként 124 438 forint. Az 1 817 darab 4 találatos szelvény nyereményösszege egyenként 2 123 forint. A 34 518 darab 3 találatos szelvényre egyenként 200 fo­rintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösz- szeg 9 001 023 forint. Telitalálatos jokerszámot nem találtak. Új csarnok rétsági autósoknak Sok-e a szolgáltató vállalkozó vagy kevés? Nézőpont kér­dése. Az az állampolgár, aki nehezen talál elromlott autó­jához szerelőt, szívesen mondja az utóbbit. A holnapi lapszámunkban megszólaló Hegedűs Ferenc rétsági autó­szerelő sosem töprengett a fenti kérdésen, mert mindig volt munkája bőven. Most éppen szerelőcsarnokot épít. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! • • Körkérdésünk: On kit látna szívesen vendégül? Bratkovics Tibor esztergá­lyos, erdőkürti lakos: Balogh Lászlóné eladónő, palotási lakos: Urbán Gyula alpolgármes­ter, béri lakos: Sándor Mariann eladónő, palotási lakos:- Mostanában nagyon sokat politizálnak az emberek, ezért én olyan valakit hívnék, aki egyáltalán nem beszél politiká­ról. Valakit, aki felszabadultabb, mint általában az emberek.- Legszívesebben kedvenc filmszínészeim közül választa­nék egyet, s látnám vendégül. Arnold Swarzenegger filmjeit szeretem nézni. Vele legtöbb­ször meg vagyok elégedve.- Ha valakit szívesen látok, azok a barátaim. Ha a közélet­ben kellene vendéget választa­nom, akkor a politikusok közül senkit, mert bennük csalódtam a legtöbbet.- Nem vagyok egy rajongó típus. Legszívesebben rokona­imat látnám vendégül, akik amúgy is gyakran meglátogat­nak és akikhez én is gyakran elmegyek. NÓGRÁD ♦ HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁS7TÚ. RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VAROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: Balás Róbert, dr. Csongrády Béla. Felelős kiadó: az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, telefax 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311 -504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) Nógrád megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095

Next

/
Oldalképek
Tartalom