Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-05 / 286. szám
4. oldal Olvasóktól - Olvasóknak 1994. december 5., hétfő A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Ekkora fizetés mellett már nem lehet gond élni Engedjék meg, hogy egy 76 éves idős asszony, pár soros észrevétellel forduljon Önökhöz. Olvastam ugyanis, hogy a polgármester és két helyettese 1 000 014 forint fizetésemelést kaptak 1994-ben. Ez 335 000 forint/év fejenként, ezt tovább osztva 29 000 Ft/hó emelés. Ha ez 15 százalékos béremelést jelent, akkor 190 000 forint a havi bérük, ha pedig „csak” 10 százalékos emelést kaptak, 280 000 forint a fizetés. Ez már igen! Ebből el lehet tengődni! A költségtérítést már nem is számolva. Úgy gondolom, ha a kormány a közalkalmazottak bérét csökkenteni akarja, itt nagy bajt nem jelenthet a következő év. Özv. Tóth Árpádné Salgótarján EZ A HELY EZER FORINTOT ÉR - KÜLDJÖN EGY TÖRTÉNETET! Lakásomból kirekesztve Kellemes, nyári hétvégén történt ez a ma már mókásnak tűnő eset. Kislányom mindössze hároméves volt, így ebéd után némi vita után bebújt az ágyába délutáni pihenőre. Alig hunyta le a szemét, kopogtak. Mire kinyitottam az ajtót, eltűnt a látogató. Még kétszer ismétlődött a kopogás, mire megelégeltem és egy lépést tettem az ajtóból a bejárat felé, lássam, nem rohan-e ki egy viccelődő kisgyerek a lépcsőházból. Ám ebben a pillanatban csapódott az ajtó és én kintrekedtem : mezítláb. rövidnadrágban. Hirtelen azt sem tudtam, mit , tegyek. Kínomban gyerekkorom rajzfilm hőse, Frédi jutott eszembe, csak nekem Vilma helyett Vicát kellene ordítanom. A házba hazatérők igen furcsán néztek rám hiányos öltözetem miatt, én pedig szégyenemben majd elsüly- lyedtem. Hiába kopogtam, az alvó kislányom az előszobán keresztül nem ébredt fel a zajra. Ekkor jutott csak eszembe, hogy a földszinten lakunk. (Úgy látszik, riadalmamban cserben hagyott a logikám.) Kikémleltem a járdára, megvártam, míg ritkulnak a járókelők, és az ablak alá rohantam. ami szerencsére résnyire nyitva volt. Gyorsan bekopogtam, semmi. Néhány perces próbálkozás után végre megmozdult a kislányom. Nehezen felfogta álmos kis fejével, mit akarok az ablak másik oldaláról. Futva mentem az ajtóhoz, nehogy bezárja az orrom előtt, ha nem talál ott senkit. Ekkor nyílt az ajtó, döbbentem nézett rám. majd megjegyezte: - Anya, ha nem figyelek rád. veled mindig történik valami! - majd viszabújt az ágyába, és folytatta immár megérdemelt pihenőjét. Urbán Róbertné Karancsberény Aki az állatot szereti... Kutya élet az övé Tudom, az alábbi történet sokaknak nem nagy ügy, de bennem mégis annyira megragadt e látvány, hogy le kellett írnom. Sétám közben, a kemping külterületén egy szép fekete kutyára lettem figyelmes, amely csak üldögélt, szomorú tekintetét pedig a járókelők felé fordította. Előbb azt hittem, a gazdájára vár, de amikor hosszabb idő elteltével is ott topogott tappancsával, már tudtam, az állatnak kitették a szűrét, megunták. Éhes is lehetett a szerencsétlen, mert az úgynevezett fekete piacon lakmározó emberekre jobban odafigyelt. S úgy nézett ki, mindhiába. De nem, mert megtört a jég. Két nő és egy gyermek szintén észrevették az állat kínkeservét, éhségét. Hirtelen eltűntek, de pár perc múlva két nagy lángos- sal tértek vissza -, és megkezdődött az állat etetése. Megvárták, míg az elfogyasztotta a finom falatokat, s boldogan távoztak . Én pedig meghatódva figyeltem végig a jelenetet, s jó érzéssel gondoltam arra, hogy mégis csak akadnak olyan emberek, akik segítenek egy elkergetett, kihajított, vagy éppen gazdája által már megunt állaton. Takács Lajosné Salgótarján Szerkesztői üzenetek Misurák Józsefnek, Vizslás-Újlakra. Örültünk annak, hogy Nyílt levelének közlését szerkesztőségünkre bízta. Ennek ellenére a tisztesség úgy kívánja, cikkét továbbítsuk oda, ahol megjelent az az írás, amely személyét támadja. Koszorús Sándornak, Diósje- nőre üzenjük: levelének közlését szerkesztőségünk nem vállalja, mivel a benne foglaltak újabb konfliktusok okozói lehetnek. A barátjának címzett levelét postai úton továbbítottuk. Az oldalt szerkesztette Kovács Margit ÚJ PARKOLÓ. A napokban új parkolót vehettek birtokba a salgótarjáni nyugati városrészben élő személygépkocsi tulajdonosok. A lefedett Tarján patak fölött kialakított várakozási terület némiképpen enyhíti az autósok parkolási gondját. Fotó: Gyurián Tibor Válaszol az illetékes Létminimum A Nógrád Megyei Hírlap rendszeres előfizetői és olvasói vagyunk és nagyon sok kollégámmal együtt felháborodottan olvastuk a november 16-ai lapban a Növekvő létminimum című cikket, amely arról értesiti a kedves olvasóit, hogy egy városi 4 tagú család létminimuma 56 300 forint. Azt szeretnénk nagyon sokan tudni, honnan veszik Önök ezt az adatot, mert Salgótarján területén és közvetlen közelében a fizikai dolgozók - ha még van munkahelyük - most is 10-20 ezer forint közötti fizetésből élnek. Ebből a nevetséges ösz- szegből nevelik egy vagy két gyermeküket, ebből a keresetből fizetik a gáz, villany, víz- és csatornadíját és akkor még nem vásárolt a gyerekeknek cipőt, ruhát. Sőt, még egy falatot sem evett. Igazán megírhatnák azt is, hogy hol lehet ennyi pénzt keresni, mert akkor mi is odamegyünk dolgozni, hogy a létminimumon legyünk. S. K. Salgótarján Beszterce-lakótelep * * * Kedves Olvasónk! Kérdése jogos. Az Ön által reklamált cikket nem mi találtuk ki, hanem a Központi Statisztikai Hivatal juttatta el közlésre a szerkesztőségeknek. Nem vagy, hanem nagy! Múlt hétfőn ugyanezen az oldalon közöltük a kisterenyei Jászai Nagy Mihály Milyen és kiknek jó ez a rendszer? című írását, melynek utolsóelőtti mondatába értelemzavaró szó csúszott. A mondat helyesen: „Milyen rendszer az, ahol jómódú, nagy (nem pedig vagy, amint az a szóban forgó cikkben szerepelt! - a szerk.) keresettel rendelkező kirekesztettek munka nélkül végkielégítésként 5-10 millió forintot kapnak?” A szerzőtől elnézést kérünk! Ha lenne ... Egyik nap Grün váratlanul megy haza. Felesége erre nem számíthatott, hiszen csak másnapra várta, s így tetten éri a feleségét a postással. Magánkívül ordít:- Maga utolsó gazember, aljas csirkefogó! Nem szégyellj magát? Ha lenne revolverem, most egy olyan pofont adnék magának...! A Nógrád Megyei Hírlap november 7-i számában olvastuk Kőszegi Attila írását, Javaslat a Volánnak címmel. Köszönettel vettük javaslatait, s azokkal kapcsolatban a következőkben szeretném tájékoztatni. Bizonyára feltűnt Önnek az 1994. október 1-től rendszeresített kitűző, amelyet autóbusz- vezetőink a ruhára, bal oldalt kitűzve viselnek szolgálatban. Ezen szerepel a nevük és szolgálati helyük is. A viselést szabályoztuk, ellenőrizzük. Á megállóhelyek előre jelzése az utasok részére változatlanul kötelessége a buszvezetőMegvallom, nem szoktam efféle levélírással foglalkozni. Most mégis úgy érzem, válaszolnom kell annak a karancs- lapujtői hölgynek, aki november 14-i Olvasóktól - olvasókig összeállításban közölte észrevételeit. Ha jól értelmeztem az általa megfogalmazottakat, azt hiszi, hogy a nyugdíjasok nem értik meg az ország gazdasági helyzetét. Nem fordítva van mindez vagy tévednék? Nos, kedves fiatalasszony! Mivel a cikkében a gyerekneveléstől kezdve a rezsiig mindenre hivatkozott, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy mi is szültünk gyerekeket és sokkal nek. Ennek előírásszerű betartására műszaki és szervezési intézkedéseket tettünk. Az Ön által „nemrégiben” Tatabányán tapasztaltakkal kapcsolatban csak megjegyzem, hogy a 22-es Volán jó néhány évvel ezelőtt megszűnt, átalakult. Ezúton is kívánok Önnek és minden kedves utasunknak kellemes utazást a Nógrád Volán Rt. járatain. Gazda László termelési vezérigazgató-h. * * * A Szamóca market boltvezetőjétől érkezett az alábbi levél: Válasz Fülöp László úrnak! nehezebb körülmények között neveltük fel, mint a mai fiatalok. Akkor nem volt GYES, meg GYED, meg napközi sem. Önöknek még annyi jólét is megadatott, hogy három évig otthon lehettek. De tőlünk senki nem kérdezte, hová tettük gyermekeinket, amikor dolgozni kellett mennünk. Ami a villany- és a víz rezsijét illeti, nekünk is fizetnünk kellett és kell a mai napig. Meg kellett vennünk a drága szenet, volt OTP kölcsönünk, és fizettük a vízhálózat építését. Jelen pillanatban is építik a gázvezetéket. Ezt is a nyakunkba varrták, de azt már senki sem kérdezi, hogy ki, hogyan fogja Reagálni szeretnék a Számoljon az illetékes című cikkre, mely november 21-én, hétfőn jelent meg a Nógrád Megyei Hírlap Olvasóktól - olvasóknak című rovatban. A vásárolt áru árának megállapítása nagyon egyszerű. Helyesen a sajtnak az ára föl van tüntetve a címkén, melyhez a csomagoló anyag (fólia) és az árucímke árát is hozzá kell számolni. A boltban kínált darabolt árut ugyanis csak becsomagolva és árucímkével ellátva lehet forgalmazni. Tehát a 13 dkg sajt ára 59,80 + 4 Ft a csomagolóanyag. Lengyel Péter boltvezető megnélkülözni a kölcsön visz- szafizetését. És a drága gyógyszer? A nyugdíjasoknak, sajnos, már abból is több kell. Még valamit szeretnék megemlíteni, amit jó, ha tudnak a fiatalok. Nekünk kellett felépíteni ezt a romba dőlt hazát. Fizettük a terv- és a békekölcsönt, községfejlesztést és ott volt még a többféle beszolgáltatás. De dolgoztunk keményen azért, hogy gyerekeinknek, unokáinknak ne legyen olyan életük, mint a miénk volt és nekünk is gondtalan, öreg napjaink legyenek. Nem így történt. Egy kis nyugdíjas Romba dőlt hazát építettünk... OLVASÓINK KÉRDEZTEK - JOGÁSZUNK VÁLASZOL Munkakörbe nem tartozó feladat ellátása Olvasóink korábban egy nagyobb létszámot foglalkoztató részvénytársaság dolgozói voltak. A társaságot felszámolták, s a korábban ott dolgozók nagy részének munkaviszonyát megszüntették. Panaszosainkat átvette az új tulajdonos is, de a gépet, mellyel korábban dolgoztak, eladták. így korábbi munkakörükben nem látják biztosítottnak a foglalkoztatás lehetőségét. Félnek attól, hogy a jövőben nem a szakképzettségüknek megfelelő munkakörbe tartozó feladatok elvégzésére fogják őket kötelezni és a keresetük is csökkenni fog. Kérdésük, hogy kötelesek-e munkakörükbe nem tartozó munkát is elvégezni és milyen díjazásra számíthatnak akkor, ha új munkafeladatot kapnak? Mint már többször, most is az 1992. július 1. napjától hatályos 1992. évi XXII. törvény (ismertebben új Munka Törvénykönyvedre hivatkozom és annak kivonatos előírásaival válaszolok. A munkavégzés szabályait a törvény V. fejezete tartalmazza. Összegező értékelés szerint a munkavállalónak a munkára vonatkozó szabályok, előírások és utasítások szerint kell végeznie a munkáját. A 104. paragrafus eltérő megállapodás hiányában a munkavállaló a munkát a munkáltató utasítása szerint köteles ellátni. Nem köteles a munkavállaló teljesíteni az utasítást, ha annak végrehajtása jogszabályba, vagy munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik. A kérdésre adandó pontosabb választ az Mt. 105. paragrafusában foglaltak adják meg. Eszerint a munkavállaló - különösen indokolt esetben - munkakörébe nem tartozó munkát is köteles végezni, illetve állandó munkahelyén kívüli munkavégzésre is kötelezhető. Ez azonban beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel rá nézve aránytalan sérelemmel nem járhat. A munkakörbe nem tartozó munkavégzés esetén a ténylegesen betöltött munkakör szerinti munkabér jár, ami nem lehet kevesebb az eredeti munkakörben elért átlagkereseténél. A munkakörébe nem artozó, illetve a más munkahelyen történő munkavégzés valószínű tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell. Az ilyen munka - eltérő megállapodás hiányában - nem haladhatja meg naptári évenként a két hónapot. A gyakorlatban problémát okozhat az aránytalan sérelem fennforgásának a megállapítása. Az aránytalan sérelem kérdésénél az összes körülményre figyelemmel kell lenni. Ennek megfelelően egyrészt vizsgálni kell azokat a körülményeket, amelyek az adott esetben a munkakörön kívüli munkavégzést indokolják (például: kárelhárítás, a betöltendő munka fontossága stb.) , másrészt meg kell vizsgálni a munkavállaló személyi körülményeit (beosztás, kor, egészségi állapot, családi körülmény stb.). A körülmények tisztázása és egybevetése után lehet eldönteni, hogy a konkrét esetben a sérelem fennáll-e vagy sem. Hivatkozom még a törvény 106. paragrafusában előírtakra is, mert az előzőekben vázolt feltételek szerint ideiglenesen nás munkáltatónál történő munkavégzésre is kötelezhető a munkavállaló, de az ennek következtében felmerülő többletköltségeit a munkáltató köteles megtéríteni. Miután a lapunkban adott jogi válaszom általános ismeretterjesztés célját is szolgálja, a kérdéssel nem érintett, de másokat is eligazító válaszként közlöm azt is, hogy nem kötelezhető beleegyezése nélkül más helyiségben végzendő munkára a nő terhessége negyedik hónapjának kezdetétől addig, míg gyermeke a hároméves kort el nem éri. Dr.Verebélyi Gyula