Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24-25 / 303. szám

2. oldal Külpolitika 1994. december 24-25., szombat - vasárnap Szentatya lengyel szokások szerint ünnepli a karácsonyt II. János Pál pápa tartja magát a hagyományokhoz: lengyel szokások szerint ünnepli meg a karácsonyt. Rómában élő honfi­társai és a háztartását vezető lengyel apácák társaságában, hi­vatalos szertartásoktól mentesen tölti el a szentestét, majd át­megy a Szent Péter bazilikába az éjféli misére. II. János Pál pápa a boszniai háborúban özveggyé lett kétszáz asszonyt fogadta A fenyőfát minden évben hazája más és más tájairól hoz­zák számára. Hagyományosan viaszgyertyák, fémszálak és gömbölyű díszek ékesítik, alatta nincsenek ajándékok. A szentestén az ünnepi asz­talt szalmával vagy szénával is feldíszítik, annak szimbolizálá- sára, hogy Jézus bölcsőjébe is azt raktak valaha. Olyannyira hazai szellemben emlékeznek meg a Megváltó születéséről, hogy még a menükártyát is len­gyelül szerkesztik meg. A Szentatya az étkezés meg­kezdése előtt mindenkinek odanyűjt egy ostyát, s ebből a résztvevők a testvériség jele­ként letörnek egy-egy darabkát. Húst nem szolgálnak fel ka­rácsony este. A tejfölös káposztaleves után mákos tésztát vagy különféle halat - többek között pontyot - esznek a meghívottak. Utóétel­ként puding vagy karamellak­rém kerül az asztalra. II. János Pál legnagyobb ka­rácsonyi öröme az éneklés. Mindig ámulatba ejti vendé­geit, mert legalább húsz külön­böző dalt ismer az összes versszakkal. Legkedvesebb karácsonyi éneke a Ma- gas-Tátra hegyilakóinak kará­csonyi dala - helyi nyelvjárás­ban. Eszébe jutnak ilyenkor a krakkói évek, amikor érsekként tevékenykedett ott, s karácsony másnapján a nagymise után rendszeresen elment síelni a hegyekbe. Néhány éve még a pápa téli szabadidejében felcsatolta a sí­lécet, ám idei csípőoperációja óta még a járás is nehezére esik. Energiáját a Szentatya most fő­ként arra összpontosítja, hogy készül a szentévként meghirde­tett 2000. évre. Magyar Államkötvény 1996/K 27,00% ÉVI FIX KAMAT 1998/D 30,96% V ÁLTOZÓ ÉV ES KAMAT •AZ EISÖ FÉLÉVRE _____Jó kezekbe kerül..._____ . ..a pénze, ha biztonságos és hosszú távon is előnyösen kamatozó befektetést keres. Államkötvény 1996/K A Magyar Államkötvény 1 996/K 2 éves futamidejű (1994. novem­ber 23.-1996. november 23.) ér­tékpapír. A kötvény fix kamatozású, melynek mértéke évi 27%. A törlesztés névértéken történik 1996. november 23-án. Kamatfize­tési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. Államkötvény 1998/D A Magyar Államkötvény 1998/D 4 éves futamidejű (1994. november 23.-1998. november 23.) értékpa­pír. A kötvény változó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hóna­pos diszkont kincstárjegy átlagho­zama + 1,75% kamatprémium. Első féléves kamata 30,96%. A törlesztés névértéken történik 1998. november 23-án. Kamatfizetési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. 1997. május 23. 1997. november 23. 1998. május 23. 1998. november 23. Kiemelt értékesítés A befektetők 1994. december 22. és december 30. között vásárol­hatják meg a legújabb államkötvé­nyeket. A kiemelt értékesítés keretében a kijelölt forgalmazók legfeljebb az 1994. december 14-én kialakult átlagárfolyam (az 1996/K eseté­ben 94,08%, az 1998/D esetében 98,94%) + 0,2 százalékponttal és a kibocsátás napjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt érté­kén kínálják. A jelenleg hatályos adótörvények szerint a kötvény ka­mata után nem kell kamatadót fizetni. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Nógrád Megyei Igazgatósága Salgótarján, Rákóczi u. 15. • OTP Bank Rt. Salgótarján, Bátonyterenye, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Szécsény l*A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSAC A New York-i metró réme Több robbantást is tervezett a New York-i földalatti vonalain az a munkanélküli számító­gép-programozó, aki szerda déluJM^gV karácsonyi vásár­lókkalJ zsúfolt metrókocsiban működésbe hozta házilag készí­tett gyújtóbombáját. A hatósá­gok gyanúja szerint a sorozatos merényletek elkövetésével Ed­ward Leary valószínűleg zsa­rolni akarta a metropolist: pénzt követelt volna a város vezetésé­től cserébe azért, hogy abba­hagyja a robbantásokat. A szerdai merényletben negyvenötén megsebesültek, közülük négynek súlyos az ál­lapota. Égési sérüléseket szen­vedett maga a gyújtogató is, akit nem messzire a robbantás színhelyétől tartóztattak fel (je­lenleg kórházban ápolják). Csü­törtök reggel negyvenöt sze­mély ellen elkövetett ember­ölési kísérletért és testi sérülés okozásáért emeltek vádat el­lene. Akár életfogytiglanra is ítélhetik. A nála tartott házkutatás so­rán számos tervrajzot, kézi­könyvet, útvonaltérképet és gyújtóbomba készítéséhez való anyagot találtak. A szerdán használt szerkezet egyébként egy egyszerű lekvárosüveg volt, amelyet benzinnel töltött meg, és időzíthető gyújtószer­kezettel látott el. A robbanás óriási riadalmat keltett a Fulton utcai állomá­son, ahol a gyújtóbomba mű­ködésbe lépett. Az incidens mi­att több órára leálltak a naponta 3,5 millió embert szállító met­rószerelvények. / Átlagosan háromszázalékos infláció az EU-ban Az Európai Unió átlagában éves szinten 3 százalékos volt az infláció novemberben, 1987 márciusa óta a legalacsonyabb - jelentette az AP. A 15 jelenlegi és jövőbeni tagországban - ki­véve Olaszországot, Portugáliát, Spanyolországot és Görögor­szágot - az unió átlaga alatt volt a pénzromlás mértéke. Finnor­szágban és Franciaországban 1,6 százalékos, Belgiumban és Luxemburgban 2, Dániában 2,1 , Svédországban 2,2 , Írország­ban 2,4 , Hollandiában 2,5 , Nagy-Britanniában 2,6 , Németor­szágban 2,7 , Ausztriában 2,9 százalékos volt az infláció. Hogyan alakulnak Brazíliában az életfeltételek? Az átlag brazil szegényebb, öregebb, és négyből egynek van esélye arra, hogy fürdőszobás háza legyen. A kormány statisz­tikai hivatalának tanulmánya szerint a háztartások jövedelme 24,5 százalékkal csökkent 1980 és 1991 között. A 34,7 millió háztartás közül 1,3 milliónak egyáltalán nincs jövedelme, és alig 780 ezerre tehető az évi 14 ezer dollárral nagyobb jövede­lemmel rendelkező háztartások száma. Az 1991-es népszámlá­lás során készített első ilyen összesítés szerint a megkérdezett háztartások 23 százaléka adta azt a választ, hogy nincs fürdő­szobája. Néhány adat azért az életfeltételek javulását sugallja: csökkent a csecsemőhalandóság, ezer élveszületésre 50 cse­csemőhalál jutott 1991-ben, 1980-ban még 70. A várható élet­tartam 65,6 év volt 1991-ben az 1980-as 61,7 évvel szemben. Sok-sok elbocsátás a pilseni sörgyárban A hétszáz éves pilseni sörgyár sem kerülheti el a technológiai megújulást: hiába jók a Pilsner Urquell értékesítési adatai, mo­dernizálás címén a hímeves cég mégis csaknem minden ötödik munkását elbocsátja. A Reuter jelentése szerint a gyárban - ahol először 1307-ben főztek sört - az értékesítési mutatók ma is szüntelenül növekszenek. A Plzensky Prazdroj azonban au­tomatikus munkafolyamatokat épít a termelésbe, s így 2600 al­kalmazottjából ötszáznak jövőre új állás után kell néznie. EU-hitel a lengyel infrastruktúra fejlesztéséhez Az Európai Unió 275 millió ECU-t (333 millió dollárt) ad Len­gyelországnak az infrastruktúra fejlesztéséhez a nyugati, illetve északi határain. A Reuter brit hírügynökség egy varsói illeté­kest idézett, aki elmondta: az EU-pénzt kizárólag új határátke­lők, utak és hidak, valamint távközlési létesítmények építésére lehet felhasználni 1995 és 1999 között. Intézkedések a jugoszláv gazdaság javítására Jugoszlávia újabb intézkedéseket vezet be a gazdasági helyzet javítása érdekében - jelentette be Dragoslav Avramovic, a köz­ponti bank elnöke. A tíz pontból álló intézkedéscsomag része­ként Jugoszláviában befagyasztják a béreket, nem növelik a forgalomban lévő pénzmennyiséget, megakadályozzák az ár­diktáló monopóliumok létrejöttét, ellenőrizni kezdik a vállala­tok exportbevételeit, s lépéseket tesznek a dinár hivatalos és fe­ketepiaci árfolyamának közelítésére. Fujimori perui elnök karácsonykor nem válik Alberto Fujimori perui elnök a karácsony időszakát alkal­matlannak tartja a váláshoz, és szerinte felesége megsér­tette az ünnep szentségét, amikor úgy döntött, hogy még e héten beadja a válópert el­lene. Susana Higuchi csütör­tökön közölte, hogy ügyvédei megkezdték a válóper megin­dításával kapcsolatos eljárá­sokat, és megbízottai megtet­ték az első lépéseket a római katolikus egyház előtti házas­sága érvényesítéséhez is. Fel­rebbentek olyan pletykák is, hogy hasonló kezdeménye­zést tett maga az elnök is. Ezt azonban Fujimori a Radio Programas del Peru nevű rá­dióadónak nyilatkozva kate­gorikusan cáfolta. Csupán azt ismerte be, hogy külön élő feleségével megállapodtak a közös vagyon felosztásáról. A japán származású elnöki pár augusztus óta él külön: Higuchi ekkor költözött el, és nyíltan bírálta férjét, amiért az törvényt fogadtatott el arról, hogy felesége jövő áprilisban ne indulhasson az elnökvá­lasztáson. Fujimori válaszul a first ladynek járó összes jog­tól megfosztotta hitvesét. Higuchi később mégis megpróbálta jelöltetni magát az elnökválasztásra, ám a pe­rui választási bizottság elégte­len mennyiségű jelölésre hi­vatkozva elutasította. Higuchi ezután közölte, hogy így a parlamenti képviselőségért száll harcba - írja a Reuter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom