Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-23 / 302. szám

2. oldal Világpolitika 1994. december 23., péntek Mostar feltámad. Hercegovina fővárosában, Mostarban valamikor békésen élt együtt szerb, horvát és muzulmán. Ma az „ottomán ékszerének nevezett város romokban hever. Csak az emlékük maradt meg a több száz éves hidaknak. A Neretva keleti partján 35 ezer menekült próbálja átvészelni a rettenetes háborút, míg a másik parton a boszniai horvátok majdnem megszokott életüket élik. Bár a város muzulmán része ma is a szerb támadások célpontja, ennek ellenére megkezdődött az újjáépítés... Majoré Anglia legnépszerütlenebb kormánya Igen súlyos károkat okozó légitámadás Groznij ellen... Milosevic derülátó Slobodan Milosevic szerb el­nök derűlátónak mondta magát a boszniai rendezés lehetőségét illetően: szerinte a „dolgok már megértek arra, hogy jobbra for­duljanak”. A CNN hírtelevízió Larry King Live című műsorá­ban nyilatkozva Milosevic kö­zölte, hogy benyomása szerint az összekötő csoport is elége­dett Jimmy Carter boszniai vál­lalkozásának eredményeivel, és támogatja azokat. Kérdésekre válaszolva el­mondta: nem az a lényeg, vajon lesznek-e intézményes kapcso­latok a boszniai szerbek és Szerbia között, hanem az, hogy „egy nép vagyunk, és egy he­lyen élünk, szervesen összetar­tozunk”. Szerinte Szerbia min­dig is békét akart, de a nemzet­közi közösség azokat támo­gatta, akik „szét akarták rom­bolni Jugoszláviát, hogy kisza­kadhassanak belőle”.- Nézzenek csak most kö­rül... Egyedül Jugoszlávia őrizte mag önállóságát, a többi volt köztársaság mind ki van szolgáltatva külföldi támogató­inak - vélekedett. Szerinte a szankciókat elsősorban azok akarták bevezettetni Belgrád el­len, akik a háborúban voltak érdekeltek, és azt hitték, hogy a tilalmakkal térdre tudják kény­szeríteni Jugoszláviát. - De té­vedtek - mondta, hozzáfűzve, hogy a tilalmak feloldása (érve­léséből következően) elősegít­hetné a rendezést. Többször is kifejtette, hogy Boszniában mindkét fél bűnö­ket követett el, és nincsenek ár­tatlanok.- Higgyék el, a háborút rá- kényszerítették a szerbekre - erősítgette. Azt mondta, hogy csak az a rendezés bizonyulhat tartósnak, amely mindhárom etnikum jogait érvényre jut­tatja. Szemmel látható ingerült­séggel válaszolt a Radovan Ka­radzic személyét, illetve a ket­tőjük viszonyát feszegető kér­désekre. Leszögezte, hogy már semmiféle kapcsolat nincs kö­zöttük, és ellentéteik nagyon is valódiak. Cicciolina válása Elválasztotta egymástól egy New York-i bíróság a magyar származású Staller Ilonát és fér­jét, Jeffrey Koons festőt. Az AP szerint Cicciolina fér­jét a pornósztár „embertelen és durva bánásmódja” miatt vá­lasztották el feleségétől, és a férfinak ítélték kétéves kisfiú­kat is. A bíró szerint az asszony nem volt képes a gyermek er­kölcsi, társadalmi és intellektu­ális fejlődését szavatolni. A fe­leség nem volt ott a tárgyalá­son, amelyen bemutatták Cic­ciolina néhány filmjét is. Ám a bíró jelentős részt ítélt meg neki Koons javaiból. Felszólí­tották az olasz igazságügyi ha­tóságokat: tartsák tiszteletben a gyermekelhelyezési döntést. A nagy-britanniai politikai közvélemény-kutatások törté­netében még nem volt példa olyan eredményre, amilyet a tegnap nyilvánosságra hozott felmérés produkált: a bőséges merítésű - tehát szűk hibahatár­ral elvégzett - vizsgálat szerint hivatalban lévő kormány még soha olyan népszerűtlen nem volt, mint John Major kabi­netje. A The Times megrendelé­sére készült és a vezető brit lap tegnapi számában közzétett sta­tisztika kimutatja, hogy a fel­nőtt brit lakosságnak mindösz- sze 8 százaléka látja elfogadha­tónak a kormány teljesítmé­Gyújtóbomba Gyújtóbomba robbant szerda kora délután a New York-i földalatti négyes vonalán egy karácsonyi vásárlókkal zsúfolt szerelvényen. A robbanásban csaknem negyvenen megsebe­sültek, közülük négyen súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A hatóságok cáfolták azt a koráb­ban elterjedt hírt, amely szerint egy személy életét veszítette a detonáció következtében. Szemtanúk beszámolói alap­ján a rendőrség arra a következ­tetésre jutott, hogy a kezdetle­ges gyújtóbomba egy utasnál volt: látták, amint az ölében tart egy folyadékkal teli üveget. Rudolph Giuliani polgármester sajtóértekezletén közölte, hogy a robbanás színhelyétől nem messzire a rendőrség rábukkant egy csúnyán összeégett férfira - gyanítják, hogy ő az a bizo­nyos rejtélyes utas. nyét, ugyanakkor rekordgyanú- san magas, 86 százaléknyi a tory vezetés eddigi eredményeit igencsak elégtelennek tartók tábora. A hasonló felmérésekből el­maradhatatlan, „ha most vasár­nap lennének a választások” kezdetű kérdésre a polgárok 22 százaléka válaszolt úgy, hogy minden körülmények között a konzervatívokra voksolna - vagyis sokan kiábrándultságuk ellenére is egyelőre a párthűsé­get helyezik az általános meg­ítélés elé. Az ellenzék vezető ereje, a Munkáspárt viszont egymagában csaknem kéthar­mados - 61 százalékos - támo­Azt egyelőre még nem tud­ták megállapítani, hogy szán­dékos robbantásról van-e szó, vagy pedig a szerkezet magától lépett működésbe. Szemtanúk közlése szerint a robbanás azután történt, hogy a vonat befutott a Fulton utcai ál­lomásra (a Wall Street-i rész­hez közel), és az ajtók is kinyíl­tak már. Akkor váratlanul ha­talmas robaj töltötte meg a sze­relvény négyes számú kocsiját, és a lángnyelvek pillanatok alatt beborították a kiszálláshoz készülődő embereket. Óriási pánik tört ki, mindenki igyeke­zett menekülni, amerre csak tu­dott. Szerencsére éppen abban a metrókocsiban utazott egy szolgálaton kívüli rendőr, aki lélekjelenlétét megőrizve tűz­oltó készülékért rohant, majd habbal befújta a lángcsóvaként gatottságot tudhat maga mö­gött, de a kisebbik ellenzéki csoport, a Liberális Demokrata Párt is 13 százalékot könyvel­het el. Az ellenzék két fő frak­ciója tehát együtt hajszál híján elérhetné a minősített, három­negyedes parlamenti többséget a most közzétett felmérés ada­tai szerint. A John Major-kabinet lehan­goló karácsonyi ajándéka sem meglepőnek, sem pedig előz­mények nélkülinek nem tekint­hető: a konzervatív pártot és kormányát az utóbbi évtizedek legsúlyosabb belviszályái, vil­longásai és lázadásai szabdal­ják... vergődő sebesülteket. Valószí­nűleg neki köszönhető, hogy nem következett be nagyobb tragédia. A földalatti szerelvényeket Manhattan egész déli részében leállították, hogy további po­kolgépek után kutassanak. Vol­tak olyan hírek, amelyek szerint a rendőrség valóban talált egy furcsa csomagot a Fulton utcai állomáson veszteglő szerelvény alatt, és abban szintén robbanó­szerkezet volt. A leállás követ­keztében több mint százezren kényszerültek várakozásra a metropolis legfontosabb közle­kedési vérkeringését jelentő - és naponta 3,5 millió utast szál­lító - metró jó néhány vonalán. A tucatjával érkező mentő- és rendőrkocsik miatt fent az ut­cákon is tumultuózus jelenetek támadtak a kora délutáni sűrű forgalomban. Az orosz légierő minden eddi­ginél súlyosabb károkat okozó légitámadást intézett tegnap hajnalban Groznij ellen. Â harci gépek éjfél után kezdték meg a város bombázását. Ezút­tal már nemcsak a külvároso­kat, de a csecsen főváros köz­pontját is érték a több hullám­ban végrehajtott támadások. A központban lakóépületeket is találat ért, aminek következté­ben polgári lakosok vesztették életüket, nem tudni, hányán. Reggelre megszűnt a telefon­összeköttetés Groznijjal. A vá­ros körüli frontokon az éjszaka nem változott a helyzet. A Postfactum orosz hírügy­nökség csecsen katonai forrásra hivatkozó jelentésében arról számolt be, hogy Groznij köz­pontjában, az elnöki palotától néhány száz méterre robbantak a bombák. Sértetlen maradt vi­szont maga az elnöki palota és a Kaukázus szálloda, amelynek támadását előzőleg kilátásba helyezte az orosz hadvezetés arra hivatkozva, hogy külföldi zsoldosokat szállásoltak el A Cseh Köztársaság ügyészi szervei vizsgálják a volt cseh­szlovák hadsereg néhány veze­tőjének 1968 augusztusi tevé­kenységét, miután bizonyos kö­rülmények arra utalnak, hogy a kérdéses személyek „előre megteremtették a feltételeket a Varsói Szerződés erőinek sike­res bevonulásához” - közölte Vit Vesely, a cseh legfelsőbb ügyész helyettese. A boszniai útjáról hazatért Jimmy Carter közölte, hogy si­került mind a szerbek, mind a muzulmánok beleegyezését megszereznie az összes hadifo­goly szabadon engedéséhez. Az atlantai repülőtéren tartott saj­tóértekezletén kijelentette, hogy a megállapodás alapján a Nemzetközi Vöröskereszt kép­viselői haladéktalanul felkeres­hetik a fogolytáborokat, meg­szemlélhetik az állapotokat, és előkészíthetik a folyamatot. Mindkét fél ígéretet tett rá, hogy késedelem nélkül elenge­dik a foglyokat - mondta. A volt amerikai elnök han­goztatta, hogy a tűzszüneti megállapodás feltételes és át­meneti, és könnyen felborulhat, ha nem lesznek óvatosak és áll­hatatosak. Véleménye szerint benne. Szergej Kovaljov, Jelcin elnök helyszínen tartózkodó emberi jogi megbízottja a Sze- vodnya című lap tegnapi száma szerint azt állította, hogy ez csupán ürügy az újabb támadá­sokra Groznij központja ellen, s a támadás halálos áldozataiért eleve az orosz hadvezetésre há­rította a felelősséget. Az Interfax szerint a város főutcáján egy ötemeletes lakó­házba csapódott bomba. Haj­nali három óráig két halottat ás­tak ki a romok alól, de az áldo­zatok száma ennél valószínűleg magasabb. A Postfactum cse­csen katonai forrásra hivatkozó jelentésében 46 halottat és 60 sebesültet említett. Független forrásból nem erősítették meg ezeket a számokat. Uszman Imajev csecsen fő­ügyész a bombázások helyszí­neinek végigjárása után azt mondta, hogy a légitámadások döntő többsége lakóépületek el­len irányult. - Félelmet akarnak kelteni a lakosság körében, me­nekülésre késztetve a grozniji- akat - vélekedett. A legfőbb ügyészség bűn­vádi osztályának igazgatója, Miroslav Ruzicka arról számolt be, hogy vizsgálataik szerint a Csehszlovák Kommunista Párt (KSC) központi bizottsága 1971-ben - törvénybe ütköző módon - központi nyilvántar­tásba vette a „jobboldali oppor­tunizmussal”, párt-, szocializ­mus- és szovjetellenes tényke­déssel vádolható vezetőket. mindazonáltal talán most na­gyobb esélye van annak, hogy tartós marad, miután a „legfőbb szerb vezetők is részt vettek a tárgyalásokon”. Washingtonban kormány for­rásokból közölték, hogy War­ren Christopher külügyminisz­ter telefonon kapcsolatba lépett Jimmy Carterrel, és közös ál­láspontjuk volt, hogy a volt el­nöknek sikerült néhány fontos előrelépést kicsikarnia a felek­ből az ellenségeskedések be­szüntetése felé. Abban is egyet­értettek, hogy noha az út lendü­letet adott a rendezésre irányuló erőfeszítéseknek, még igen komoly nehézségeket kell le­küzdeni. A külügyminiszter konzultált Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárral is. a New York-i földalattin Prágában előkészítették a VSZ 1968-as invázióját? Carter: a felek beleegyeztek a hadifoglyok elengedésébe NEM RÓZSAKERTET, HANEM NEGYVEN SZÁZALÉKOS MUNKANÉLKÜLISÉGET ÖRÖKÖLT Fejes Lajos személyében új polgármestere van Füleknek A helyhatósági választások során Szlovákia legtöbb településén nem változott a polgármester személye. Véletlen talán, hogy a Nógrád megyéhez közeli nagyobb településeken viszont igen. Nagykürtös polgármestere a 34 éves Dalibor Surkos (függet­len), Losoncon az 56 éves Jozef Murgas látja el négy évig a pol­gármesteri teendőket. Az ismert orvost a Demokratikus Balol­dal Pártja jelölte erre a posztra. Füleken Fejes Lajost, Rima­szombatban Pavel Brndiart választották polgármesterré. Az utóbbi kettő is a Demokratikus Baloldal Pártja színeiben indult. Az említettek közül csupán a rimaszombati polgármester töl­tötte be korábban is ezt a posztot. A gondokról, a tervekről be­szélgettünk Fejes Lajos mérnökkel, Fülek új polgármesterével.-Polgármester úr, kérem, mutatkozzon be röviden.- Rimaszombatban szület­tem, Iványiban egy gömöri kis faluban nevelkedtem, Kassán szereztem gépészmérnöki dip­lomát. Dolgoztam a nagyme­gyeri gépgyárban, a füleki Ko- vosmaltban és az elmúlt tizen­egy évben a rimaszombati já­rási ipari vállalatnál. Az első két helyen igazgató- helyettesi beosztásban, Rima­szombatban pedig igazgató­ként. Júniusban kaptam állást Füleken, ahol az elmúlt fél év­ben a lakáskezelőségi vállalat igazgatói posztját töltöttem be. A feleségem tősgyökeres fü­leki és természetesen Rima­Civilben gépészmérnök szombatba is Fülekről ingáz­tam.-Gondolom, felmérte már, hogy mit örökölt.. .- Igen. Hát nem rózsakertet, hanem negyven százalékos munkanélküliséget, rossz álla­potban lévő lakásalapot, ki­szolgált gőz-, gáz- és vízveze­téket ...- Vannak már konkrét elkép­zelései?- Elsősorban szoros össz­hangot kívánok teremteni a vá­ros két legnagyobb üzemével, a Novona bútorgyárral és a Ko- vosmalt utódjaival. Harminc­egy évig dolgoztam különböző gyárakban, voltak, maradtak külföldi kapcsolataim. Elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben közösen keresünk új külföldi partnere­ket. Aztán szeretném hamaro­san összehívni a vállalkozókat, hogy kifejthessék, milyen prob­lémák nehezítik a munkájukat. Azt is megvitathatnánk, hogyan és milyen adókedvezményben lehetne részesíteni a munka­helyteremtő vállalkozókat. Bekopogok az egyes minisz­tériumokba is, hiszen nem csak ez a kormány, hanem már az előző is úgynevezett „adószü­netet” ígért ennek a régiónak, de ezt egyik sem tartotta be. Munkanélkülieket szándéko­zom közmunkára felvenni és megtisztítani a várost.- Csak a szeméttől?- A bűnözés terén is renge­teg teendő vár ránk. A városban sok az iszákos ember, szerin­tem ez minden rossznak a for­rása. Fájó pontunk a lakáskér­dés, aztán a város szívében üzemelő kazánház. Évente 3 ezer tonna szenet tüzelünk el benne, a hamujából 90 tonna piszok és 40 tonna kénsavas hulladék telepedik a városra.-Említette a közrendet. Mit tesz a fegyelem erősítéséért?-A város 10 250 lakosából 2100 roma származású, sajnos a városi képviseletbe egyetlen cigány képviselő sem került be. Talán megkíséreljük létrehozni a cigányönkormányzatot. A vandalizmus és a bűnözés meg­fékezésére nagyon komoly munkát kell kifejtenünk. Sze­rintem kulcskérdés a munka­helyteremtés. Él kell foglalni az embereket, munkát kell adni nekik. Rész­ben azért, mert a pénzhiány bű­nözésre csábítja, ösztönzi a csa­ládokat, másrészt az idejükből telik is rá. Farkas Ottó

Next

/
Oldalképek
Tartalom