Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-21 / 300. szám

2. oldal Világpolitika 1994. december 21., szerda Huszonötször kondult meg a lélekharang ... és hu­szonöt apró mécses gyűlt Ajnácskön azon az isten­tiszteleten, amelyen a második vi­lágháború­ban elesett magyar ka­tonákra em­lékeztek a falu és a kör­nyék lakói. Ajnácskő- ből huszonöt honvéd ma­radt a harcté­ren, nekik ál­lítottak emlé­ket hozzátar­tozóik és ró­luk emlékezik meg ily mó­Boros Jenó' pozsonyi nagykövet koszorúz don a telepü­lés önkormányzata is. A templom falán elhelyezett márványtáblára rávésették az idegen földben nyugvó katonák névsorát. A szentmise után Eduar Koj- nok rozsnyói megyés püspök megszentelte az emlékhelyet. A márványtábla alatt első­ként Boros Jenő pozsonyi ma­gyar nagykövet helyezte el a magyar nemzeti színekből ösz- szeállított koszorúját, őt a Hatá­ron Túli Magyarok Hivatala képviseletében Kelemen Gert­rud követte. A Csemadok Or­szágos Választmányának ko­szorúját Bauer Győző elnök és Végh László főtitkár hozta el a szlovák fővárosból. Ezt követően az elesettek hozzátartozói, egykori ismerő­sei árasztották el virággal az emlékhely széles talapzatát. Kép és szöveg: Farkas Ottó Radovan Karadzic CNN-nyilatkozata: egyáltalán nincs szó azonnali tűzszünetről Radovan Karadzic boszniai szerb vezető hétfőn este a CNN hírtelevíziónak adott in­terjújában közölte, hogy nincs szó azonnali tűzszünetről, hi­szen azt csak az ellenségeske­dések beszüntetése után lehet kihirdetni. Karadzic azután fejtette ki véleményét, hogy Jimmy Car­ter volt amerikai elnök több­órás paléi találkozójuk után bejelentette: a boszniai szer- bek elfogadták a négy hónapra szóló, azonnali tűzszünetet. Gyakorlatilag megcáfolva a korábban nyilatkozó Jimmy Cartert a szerb vezető leszö­gezte, hogy „addig nem állít­hatjuk le tevékenységünket, amíg egyetértésre nem jutunk az ellenségekedések kölcsö­nös beszüntetéséről”.- Ha az utóbbi megtörténik, hozzákezdhetünk a tűzszünet végrehajtásához - közölte a szerb vezető. Némileg eltért a nézőpontja a területi rendezésre vonat­kozó rész értelmezésében is. Kifejtette, hogy kész ugyan az összekötő csoport tervét tekin­tetbe venni, de csak új megkö­zelítésben, és legfeljebb csak kiindulópontként. Ismét az állította, hogy a boszniai szerbek nem utasítják el az „egyenlő felosztás elvét”, csupán az összekötő csoport térképét. Példaként említette, hogy a területi elosztásnál lemehet­nek akár hatvannégy százalé­kig is (hogy aztán miért éppen eddig, azt nem indokolta meg): mint mondta, az en­gedményekről és a felosztás­ról a jövőbeli tárgyalásokon kell majd a feleknek megálla­podniuk.- Mindenről lehet tárgyalni, nincsenek ránk kényszerített feltételek, és a tervet illetően is új megközelítésben állapod­tunk meg - mondta. Karadzic azt állította, hogy Charles Thomas amerikai el­nöki megbízott jelezte neki: „új értelmezésben” szemlélik az összekötő csoport tervét, mert az eddigi „nem volt meg­felelő”. (MTI) MAGYAR ÁLLAMPAPÍR Magyar Államkötvény .tvie'®* 1996/K 2700% ÉVI FIX KAMAT 1998/D 30,96% VÁLTOZÓ ÉVES KAMAT •AZ ELSŐ FÉLÉVRE Jó kezekbe kerül. ...a pénze, ha biztonságos és hosszú távon is előnyösen kamatozó befektetést keres. Államkötvény 1996/K A Magyar Államkötvény 1 996/K 2 éves futamidejű (1994. novem­ber 23.-1996. november 23.) ér­tékpapír. A kötvény fix kamatozású, melynek mértéke évi 27%. A törlesztés névértéken történik 1996. november 23-án. Kamatfize­tési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. Államkötvény 1998/D A Magyar Államkötvény 1998/D 4 éves futamidejű (1994. november 23.-1998. november 23.) értékpa­pír. A kötvény változó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hóna­pos diszkont kincstárjegy átlagho­zama + 1,75% kamatprémium. Első féléves kamata 30,96%. A törlesztés névértéken történik 1998. november 23-án. Kamatfizetési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. 1997. május 23. 1997. november 23. 1998. május 23. 1998. november 23. Kiemelt értékesítés A befektetők 1994. december 22. és december 30. között vásárol­hatják meg a legújabb államkötvé­nyeket. A kiemelt értékesítés keretében a kijelölt forgalmazók legfeljebb az 1994. december 14-én kialakult átlagárfolyam (az 1 996/K eseté­ben 94,08%, az 1998/D esetében 98,94%) + 0,2 százalékponttal és a kibocsátás napjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt érté­kén kínálják. A jelenleg hatályos adótörvények szerint a kötvény ka­mata után nem kell kamatadót fizetni. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Nógród Megyei Igazgatósága Salgótarján, Rákóczi u. 15. • OTP Bank Rt. Salgótarján, Bátonyterenye, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Szécsény * A TÖBBSZÖRÖS BIZTOIVSA.O-» Karachiban - a hírügynökségek jelentései szerint - szinte nap mint nap komoly fegyveres összetűzések zaj- lariaRle a tüntetők, valamint a hadsereg különféle alaku­latai között. A véres események meglehetősen szomorú statisztikája, hogy csupán december 1 -je óta immáron több mint száz ember vesztette életét az összecsapások során a pakisztáni városban... (Fotó: Reuters-FEB) Kínai-lett államfői találkozó Guntis Ulmanis lett elnök hét­főn megkezdte hivatalos pe­kingi látogatását. A diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítása óta most találkoznak először a két állam vezetői. Kína 1991 decemberében felvette a diplomáciai kapcsola­tokat a függetlenné vált balti ál­lammal, de két hónap múlva visszahívta képviseletének személyzetét Rigából, mert a lett kormány tajvani konzulátus • létrehozását is engedélyezte. Idén júliusban normalizálódott a viszony, amikor Riga mesza- kította hivatalos kapcsolatait Tajpejjel. Csiang Cö-min kínai elnök most újólag leszögezte lett vendége előtt, hogy Peking nem kifogásolja, ha Lettország gazdasági, kereskedelmi egy­üttműködést folytat Tajvannal, de nem fogadja el, hogy vele diplomáciai viszonyban álló or­szágok hivatalos kapcsolatba kerüljenek ellenlábasával. Ulmanis látogatásán a felek megállapodást írtak alá arról, hogy kölcsönösen megadják egymásnak a legnagyobb ke­reskedelmi kedvezményeket. A lett államfőt üzletemberek csoportja is elkísérte Kínába. Kereskedelmi kiállítás mutatja be a héten Pekingben a balti or­szág árukínálatát. Lett üzletem­berek egyebek között papírt, bányagépeket és tejtermékeket szeretnének eladni a távol-ke­leti országban. Kínai részről textilárukat és egyéb könnyűipari termékeket kívánnak elhelyezni a lett pia­con. Medvelátta karácsonyfa Egy torkos jegesmedve csak­nem ellopta a Medve-sziget la­kóinak idei karácsonyát. A Norvégiától északra talál­ható, 11 lakosú szigetnek mindössze egyetlen feldíszí­tésre alkalmas fenyőfája volt, amelyet a helyi meteorológiai és rádióállomás személyzete igen gondosan a hóba temetett, hogy az ünnepig friss marad­jon. Amikor azonban később érte mentek, csupán néhány csupasz gallyat találtak féltve őrzött fájuk helyén. Feltétele­zik, hogy egy jegesmedve lopta el a fenyőt, amely fejedelmi ebédnek tűnhetett számára. Mint a norvég NTB és annak nyomán az amerikai AP hí­rügynökség jelentette, az északi sarkkörtől 1000 kilométerre északra fekvő sziget lakói már kezdtek beletörődni, hogy az idén fenyő helyett a nemrégi­ben ültetett gumifacsemeté­jükre lesznek kénytelenek akasztani a díszeket. Ám az utolsó pillanatban segítségükre siettek a 400 kilométerre még tőlük is északabbra fekvő Spitzbergák lakói, akiknek si­került szert tenniük egy tartalék fenyőfára, és egy katonai szállí­tógéppel még időben el is tud­ták juttatni azt a Medve-sziget lakóihoz. így az elkeseredett medve-szigetiek az idén is ün­nepelhetik a karácsonyt, bár a szentestéig minden bizonnyal úgy imádkoznak, hogy „ne lás­suk a medvét”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom