Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-20 / 299. szám
1994. december 20., kedd Szeretettel köszöntjük névnapjukon TEOFIL, APOR, CSABA nevű kedves olvasóinkat! A Teofil görög eredetű név, jelentése: Istent szerető. Védőszentje Szent Teofil (+249). Az Apor ómagyar név, jelentése: apácska. Védőszentje Szent Apronius (+304). A Csaba régi magyar név, jelentése pásztor. Védőszentje Szent Szabbasz (+532). 1967-ben e napon hunyt el Novobátzky Károly fizikus, egyetemi tanár, egy egységes térelmélet kidolgozója. A Nap kél: 7.28 órakor, nyugszik: 15.55 órakor. Időjárási előrejelzés Nógrád megye területére Ködös, hideg idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Nyugat felől egyre nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, ezért ma Is kellemetlen, többfelé csapadékos Időre számíthatunk. Többnyire erősen felhős lesz az ég, főleg a déli és a nyugati országrészben várható gyenge havazás, havaseső, délnyugaton ónos eső is előfordulhat. Az éjszaka képződött pára és köd sokfelé, elsősorban északkeleten tartósan is megmaradhat. A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, időnként megerősödik. A hőmérséklet napközben alig változik, kora délután -2 és +3 fok között alakul, ami megfelel az ilyenkor szokásosnak. ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Jobbára erősen felhős lesz az ég, de számottevő csapadék nem valószínű. Legfeljebb gyenge havaseső, hószállingózás alakulhat ki. Az éjszaka második felében sokfelé képződött pára és köd, amelynek nagy része napközben is megmarad. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -2 fok között alakul. Vízhőmórsókletek °c °c Balaton: 1 Velencei-tó: 2 Tieza-tó: 2 Fertő-tó: 1 Tisza: 2-3 Duna: 3-5 Várható legmagasabb hőmérséklet Salgótarján: -1 Balassagyarmat: -1 Szécsény: -1 Bátonyterenye: -1 Rétság: 0 Karancs: -2 Pásztó: 0 Iponytamóc: -2 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 45-55 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 45-55 Salgótarján: 25-35 Balassagyarmat: 35 Szécsény: 25-35 Bátonyterenye20-30 Rétság: 25-35 Karancs: 25-35 Pásztó: 20-30 Ipolytamóc: 25-35 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc TŰZSZERÉSZEK KERESIK A LÖVEDÉKET. Ismét rálőttek a Washington-i Fehér Házra. Az ismeretlen támadó szombatra virradó éjjel követte el tettét. A tűzszerészek fémdetektorokkal kutatnak a lövedék után. Híreink szerint személyi sérülés nem történt. (FEB-Reuters) Húszezer hős vietnami anyát köszöntöttek Vietnamban a néphadsereg megalakulásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn köszöntöttek első ízben csaknem húszezer „hős anyát” - több mint a felét posztumusz - amiért 1945 óta hozzájárultak a nemzeti felszabadítás ügyéhez. Erőszak vagy nem? A filmrendező magyarázza a színésznőnek a jelenetet:- A szállodai szobájába beront egy férfi, a kegyed kezét és lábát összekötözi, majd megerőszakolja önt.- Csinos? - kérdi a nő.- De még mennyire! -Akkor miért szükséges, hogy megkötözzön? Engedd ki a macskát! Két lánytestvér annyira félti a macskáját, hogy ki sem engedik a lakásból, nehogy a szomszédék félelmetes kandúrjával találkozzék. Telik-múlik az idő, s az idősebb testvérnek megkérik a kezét, férjhez megy. A házasságkötés után nászútra utazik a férjével. A húga másnap táviratot kap: „Azonnal engedd ki a macskát!” Ingyenes szolgáltatás Az igazgató belép az irodájába és látja, amint az egyik tisztviselő a titkárnővel csó- kolózik.- Hát ezért fizetjük mg- gát?! — formed rá felháborodottan.-Szó sincs róla! Ezt csak úgy ingyen csinálom. 4Il Egyházi naptár December 20., kedd, köznap. Napi igék: Kát.: íz 7,10-14. Lk 1,26-38. Ref.: lSám 29. 2Pét 2,9-19. Ev.: Jer 31,2-6. Ézs 29,1-8. Őrt.: lTim 1,8-14. Lk 14,25-35. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Ignác an- tióchiai püspök vértanú. Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.30 és 20.00 órától: Szabadnapos baba. Színes, szinkronizált, amerikai film. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: A pokol angyala. Színes, szinkronizált, amerikai akcióthriller. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20 órától: Forrest Gump. Színes, amerikai film. Kamara: 20.00 órától: Jegyesek. Amerikai vígjáték. Bátonyterenyei Bányász: 17.30 órától: Az ügyfél. Színes, amerikai akciófilm. A nap mondata „Valamikor azt tanultam, hogy a kommunizmusban megszűnik a pénz. Akkor engem a kommunizmustól már csak egy hónap választ el.” (Verebes István színész-rendező) A „hős anyák” közül mintegy hatvanat - valameny- nyien 70 évnél idősebbek - ünnepi fogadáson láttak vendégül Hanoiban az Elnöki Palotában a Vietnami Szocialista Köztársaság legmagasabb vezetői. New York állam egyik börtönében „lakik” a 70 éves Walter Ricks, aki magas vérnyomásban és ízületi gyulladásban szenved. Ricks veszekedés közben megölt egy 30 éves férfit, s KONCZ BEÁTÁNAK KAZÁRRA! 17. születésnapod alkalmából sok örömet és boldogságot kívánnak: szüleid és nagyszüleid ÉDES NAGYMAMÁNAK KARANCSBERÉNYBE! 85. születésnapja alkalmából minden jót kíván 5 unokája, 5 dédunokája, 1 ükunokája Az ünnepséget egyenes adásban közvetítette a televízió. A megtisztelő „hős anya” címmel kitüntetett vietnami asszonyok valamennyien elveszítettek egy férjet, s egy vagy több gyermeket az elmúlt fél évszámost arról panaszkodik, hogy ügyvédje nem jól védte. „Nem lenne szabad 70 éves embert életfogytiglani börtönbüntetésre ítélni.” - mondta. A 81 éves Joseph Hatfieldet SZITEUEXEUESSZ Ha ma 12 óráig - akár telefonon is-feladja és kéri, a holnapi lapban ezen a helyen már olvashatja hirdetését. Hirdetés- felvétel: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32)-31I-504, 316-455/215-ös mellék. 2105-ös Lada friss műszakival eladó. Kisterenye, Zrínyi út 93. Középfokú végzettséggel munkát keres? Hívjon! 32/316— 777/15. Salgótarjánban, a Besz- terce-lakótelep zöldövezetében gázfűtéses, faerkélyes, vízórás, kábeltévés, III. emeleti öröklakás eladó. Érdeklődni: (32) 312-828, 17 óra után. zad öldöklő harcaiban. A legnagyobb áldozatot hozott anyák közt van a 90 esztendős Nguyen Thi Thu, akinek kilenc gyermeke halt hősi halált a franciák, illetve az amerikaiak elleni háborúban. Jelen volt az ünnepségen Vo Nguyen Giap tábornok, a franciák ellen Dien Bien Phunál aratott győzelem hőse és Pham Van Dong, egykori miniszterelnök. gyilkosságért életfogytiglanra ítélték 1972-ben. Feltételes szabadlábra helyezése legkorábban 121 éves korában várható. A rangidős a 89 esztendős Stefan Osmolski, aki társát gyilkolta meg. Osmolski szívbajos, cukorbeteg, tolószéken közlekedik. Ha megéli, egy év múlva szabadlábra helyezik. Ausztria-lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az 50. heti Ausztria-lottó eredményei: Lottó és Joker fogadási díj: 146 243 194 schilling, szelvények: 2 398 847 darab, fogadási díj: 119 891 983 schilling, nyeremény- összeg az 1. nyerőosztályban: 35 967 595 schilling. Nyerőszámok: 05 11 22 23 27 43. Pótszám: 37. Joker fogadási díj: 26 351 210 schilling, Joker nyeremény- összeg az 1. nyerőosztályban: 9 930 402 schilling, Nyerőszámok: 2 4 3 7 5 3. Recept -é \ Hamburger - Hozzávalók: 70 dkg lapos hátszín vagy sovány, ínmentes comb, kis húspuhító, só, törött bors, 1 dl olaj. A húst bedörzsöljük a húspuhítóval, sóval, törött borssal, és állni hagyjuk. Húsdarálón átdaráljuk, összegyúrjuk, majd kb. 7 dkg-os, 1,5 cm vastagságú pogácsákat formálunk belőle. Olajjal megkenjük, hússütőtalpon megsütjük. Ketchuppal vagy karikára vágott hagymával, kevert salátával, félbevágott zsemle között tálalhatjuk. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! Ajánlatunk: Mit vár az új esztendőtől? Amikor a bizonytalanság a biztos, amikor minden különösebb előzmények nélkül, az egyik óráról a másikra az utcára kerülhetnek az emberek, nehéz reálisan felmérni, vajon mit hoz, hozhat az új esztendő. Tervek, elképzelések megfogalmazódhatnak mindenkiben. Pásztói és Pásztó környéki emberek vallanak terveikről az új esztendőben. Ügyeletes riporter: Hídváry Péter - (32)-316-455 „Nagypapa-áradat” az amerikai börtönökben 15 év alatt megnégyszereződött a 65 évnél idősebb elítéltek száma New York államban. A börtönigazgatás vezetői aggódnak a költségek miatt, mert az idős börtönlakók jó része beteg. AJÁNDÉK-NYÍLT LEVÉL BALOGH MIHÁLYHOZ, AZ ESÉLYTEREMTÉS ALAPÍTVÁNY VEZETŐJÉHEZ Elhanyagolt és kifosztott ez a bolt Salgótarjánéit.; 96. jÉÉ^k A Nógrád ■1 Megyei Hírlap postájából Az önkormányzat megítélt nekem 2000 forint átmeneti segélyt. így, karácsony előtt jól jön ez az „ajándék” a vékony pénztárcájúaknak. Az örömömbe üröm vegyült, mikor megtudtam: az „ajándék” élelmiszerjegy, a fenti értékben. (Levásárolható a Salgótarján, Meredek úti üzletben december 20-ig! - a jegyeket december elején kaptam meg.) Rosszul érintett a dolog, hiszen nem az az ember vagyok, aki elissza a segélyt a gyereke elől. Később beláttam, az ön- kormányzatnak elfogyott a pénze, de azért ez is segítség, majd „betárazzuk” az élelmiszereket és nem lesz rá gond. A probléma viszont abból adódik, hogy a kijelölt üzletben nem lehetett találkozni ezekkel az élelmiszerekkel (cukor, liszt, rizs, olaj). Találkoztam azonban felháborodott és csalódott emberekkel. A szegényes kínálat még szegényesebb maradéka pedig gúnyosan vigyorgott a visszautasító, rideg polcokról: „hiába is toporzékoltok, mert amíg minket el nem visztek, úgysem kaptok mást, sőt a pénzetek is odavész, mert ezt bizony vissza nem adjuk!” Kedves Balogh Mihály, az emberismeretéhez mindenesetre gratulálok! A két eladó hölgyet bámulatos érzékkel választotta ki erre a feladatra, mert korukat meghazudtoló blazírtsággal „állják a sarat”. Gondolom, azért is hagyta őket napról napra magukra: „majd a lányok elviszik a balhét, majd ők tartják a hátukat az én ran- gaszságomért és hanyagságomért.” Mert - kedves Balogh úr - az a bolt igenis rangasz, elhanyagolt és kifosztott, ugyanakkor drága. Fogalmam sincs mire gondolt, amikor nevet adott alapítványának. Mert nem az odafigyelésre, szeretetre, segítségre van ott ESÉLYE az embereknek, hanem idegrohamokra, csalódásra és szégyenkezésre. Kedves Balogh Úr! Az Önök ténykedése nem más, mint egyik oldalról álszent simoga- tás, másik oldalról meg egy kemény „balegyenes”, utóbbi legalább őszinte. Pedig elhiheti, hogy különösen így, a szeretet ünnepe környékén az emberek egy kis jó szóra, simogatásra vágynak. Úgy érzem Balogh úr, Ön nem mérlegelte kellően mikor belefogott ebbe a ténykedésbe, hogy képes-e ellátni ezt a nagy empátiát és odafigyelést igénylő feladatot. Még jó, hogy legalább az alkalmazottairól lehet feltételezni szakmai gyakorlatot, mert kapásból mondják az árakat, holott a vevő akárhogy „guvaszt”, beárazott terméket nem talál. Ezért aztán máig sem tudok megszabadulni attól a sanda gyanútól, hogy más, „korrektebb” üzletekben sokkal jobban be tudtam volna osztani ezt az AJÁNDÉKOT. (Név és cím a szerkesztőségben!) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős kiadó: az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542, Hirdetési csoport: 32/311-504, Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133. Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax: 1129-5688) Nógrád megyében működő Árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095