Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-19 / 298. szám
1994. december 19., hétfő SporTTüköR 11. oldal Utolsó edzes es övvizsga Az év utolsó összevont edzését és övvizsgáját tartották a Palóc Karate Szövetséghez tartozó egyesületek. Pásztón a Szabadidő SE edzőtermében lebonyolított közös gyakorlás vezetője Lőrik Csaba 2 dános mester a szövetség szakmai irányítója és a Szabadidő SE vezető Az edzéseken négy egyesület nyolcvanöt karatékája vett részt. A közös program zárásaként került sor a vizsgára, ahol harminchatan teljesítették sikerrel soron következő fokozatuk követelményét. A sikeres vizsgázók közül is kiemelkedtek bemutatott gyakorlataikkal: 6 kyura Kapás Beáta, Sebein Mónika és Dóbiás Dénes, 2 kyura Le- hoczki Tibor és Kapás Tamás. edzője volt. A vizsga nyílt volt, így a szülők, barátok és a karatesport iránt érdeklődők közel százfős csoportja izgulhatta végig, és örülhetett együtt a sikereknek a résztvevőkkel. Az év utolsó jelentősebb eseménye a karatésoknál már „csak” a sikerekben bővelkedő versenyidőszak értékelése és a szövetség jövő évi eseménynaptárának pontosítása lesz. Nincs mire viháncolni A lig pár napja, hogy honi labdarúgásunk válogatottja újabb megsemmisítő vereséget szenvedett, ezúttal Mexikótól. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen vereség, ha nem is porig - hisz' már megszokhatták -, de azért lesújtja az érintetteket. Ehelyett szombaton, ebéd után jópofizó, önmutogató „ színészek és sleppjük” -árverésen elhűlve láttam, hogy Balázs Péter rock and roll- jára Mészöly Kálmán ropja a táncot, de veszettül ám. Be kell vallanom, hogy nagyon elkezdtem irigyelni. El tudom képzelni, hogy mennyi baja, mennyi problémája lehet a válogatottal, hisz’ megbízói benne látták és látják (?) azt az embert, aki a szakadék mélyén heverő foci-szekéren tud mozdítani. Micsoda emberfeletti teljesítményt követelhet egy nemzeti tizenegynek és a hozzátartozó egyéb dolgoknak a vezetése, irányítása. A világ ugye arról is megítélhet egy nemzetet, hogy milyen is a sportélete, a focija. Eme óriási elvárásoknak megfelelni valóban iszonyatos feladat lehet, és ezért mertem csodálkozni azon, hogy Mészöly ilyen vidám és önfeledt. Lehet, olyan embertípushoz tartozik, aki a napi robot mellett kénytelen néha kiengedni, lazítani. S ha éppen a televízió nyilvánossága előtt teszi ezt... Hát miért ne?! Hadd lássuk, „így mulat egy focis magyar úr”. A tánc és a „mulatság” hevében azonban arról sem feledkezett meg, hogy a jótékony árverésen ő is adakozzon, így megvásárolta Trokán Péter erdésznyakkendőjét. Szegény csepűrá- góknak hadd legyen egy kis sikerélményük! Ja! Hogy a focival mi van? Tudják, így az ünnepek felé már inkább buliz gat az emberfia, mint dolgozik. Higgyék el, a csapat tagjai is ezt teszik. Jövőre meg majd csak lesz valami. Legfeljebb lezakóz- nak még néhányszor, de sebaj! A vesztesnek is adnak sört a kocsmában. Főleg, ha van bőven cipó a zsebben, hisz’ ez a lényeg. Ha meg ismét kiderül (ki tudja hányadszor?), hogy egyre gyengébb a magyar válogatott, akkor irány a külföld, vagy esetleg Győr, hisz’ a Mágus most a Fáy utcában székel, és megüresedett a helye. z az igazi pergös, forgós tánc - milliókkal a zsebben, azok a bolondok meg csak hagy pislogjanak. Csu- hajja! - dötö Zagyvarónán találkoztak a természetjárók Egymás után bonyolítják le a Nógrád Megyei Sportági Szövetségek és Bizottságok évértékelő kibővített elnökségi üléseiket. A napokban a zagyvarónai kultúrotthon különtermében a Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság elnökségének tagjai találkoztak hasonló célból. Gubola István elnök köszöntötte a megjelenteket. lyamon közel 30 fő tett sikeres vizsgát. A nehéz gazdasági helyzet ellenére 1995-ben bizottságunk közel 300 ezer forinttal rendelkezett, ez 40 százalékkal több, Mindennél fontosabb a jó levegő- Az év elején sok és számos új feladatot vállalt bizottságunk - kezdte beszámolóját az elnök. Örömmel mondhatom, hogy többségét sikerült megvalósítanunk. A gyakorlati munka mellett elsősorban a természetjárás népszerűsítése, megszerettetése volt legfontosabb feladatunk, Mégis ezen a területen sikerült a legkisebbet előbbre lépni — megyei taglétszámunk csak igen kis mértékben emelkedett. Igaz, ehhez hozzájárult az 50 százalékos utazási kedvezmény megvonása, de a fiatalok lemorzsolódása még ezzel sem magyarázható. Üde színfolt, hogy érsekvadkerti székhellyel megalakult 6. felnőtt egyesületünk: az Ipoly-vidéki Természetjáró SE. Túraprogramjaink rendszeresek. Nagyobb megmozdulásainkon, mint pl. Petőfi-túra, Karancs-Medves teljesítménytúra, megyei természetbarát-találkozó, Mikulás-túra, gyakori résztvevők más megyék sportolói is. Az év egyik újdonsága, hogy dr. Nyíri László elnökségi tagunk kezdeményezésére beindítottuk a „Nógrád megye természetjárója” mozgalmat. Sok-sok természetjáró aktíva munkája kellett ahhoz, hogy az év folyamán 250 kilométer hosszú régi természetjáró utat tudtunk felújítani. Ezen kívül kb. 60 kilométer új turistaút került felfestésre, pl. Salgótar- ján-Szentkút, Salgótarján-Ka- zár. Sajnos, rengeteg a rongálás, a természetes benövés, így ezt a munkát folyamatosan kell végeznünk. Megkezdtük az előkészületeit egy új hiánypótló túrakalauz kiadásának. 1995-ben szeretnénk megjelentetni a Kelet-Nógrád térség turistaútjai című könyvet. Ahhoz, hogy minden túrán szakképzett túravezető legyen, az év első felében rendezett többhónapos túravezetői tanfomint az előző évi. Az összeg fele saját erejű bevétel, pályázat és szponzori támogatás. A bizottság kapcsolatai jók. Eredményes az együttműködés az országos szövetséggel, a megyei sporthivatallal és a szakosztályokkal egyaránt. Két új bizottsági tag kapcsolódott be a munkába: Bencsok Tivadar és Vojtovszki Gyöngyi. Az értékelés végeztével az éves munkát köszönte meg az elnök a bizottság tagjainak és mindazoknak, akik segítették Nógrád megye természetjárását 1994-ben. Pontszerző birkózók jutalmazása A Nógrád Megyei Birkózó Szövetség elnöksége kis ünnepség keretében fogadta és jutalmazta meg az 1994-es magyar bajnokságokon helyezést elért fiatal birkózókat és edzőiket. Nógrád megyének 1994-ben 18 bajnoki pontot hoztak a következő versenyzők: Oláh Tibor, St. birkózó Klub, 45 kg-ban, szabadfogásban első, kötöttfogásban második. Edzője: Evenich László. Sasvári Norbert, St. birkózó Klub, 41 kg-ban, szabadfogásban ötödik. Edzője: Evenich László. Tátrai Tamás, St. birkózó Klub, 45 kg-ban, kötöttfogásban ötödik. Edzője: Barna Péter. Oláh József, St. birkózó Klub, 50 kg-ban, kötöttfogásban hatodik. Edzője: Barna Péter. Turcsányi László, St. birkózó Klub, 50 kg-ban, szabadfogásban hatodik. Edzője: Barna Péter. Az okleveleket és serlegeket Illés Rudolf, a Megyei birkózó Szövetség elnöke, és Répássy László, a Nógrád Megyei Sporthivatal vezetője adta át. DIADORA-NEMZETI SPORTKUPA TEREMLABDARÚGÓ-TORNA Csak négyen maradtak versenyben Acomp-csoport, Szolnok Csepel-Kordax - Vasas 8-5 (4-2), Debrecen VSC - BVSC-Dreher 6-9 (2-5), Kispest-Honvéd FC - ETO FC Győr 4-7 (3-3), Békéscsaba - Vác FC-Samsung 6-11 (2-6), Kispest-Honvéd - Vác FC-Samsung 6-9 (5-2), Csepel-Kordax - BVSC-Dreher 4— 5 (2-2), DVSC - ETO FC Győr 8-9 (3-8), Békéscsaba EFC - Vasas SC 6-5 (3-3). A csoport végeredménye: 1. Vác FC-Samsung 12 pont, 2. Csepel-Kordax 11 pont, 3. BVSC-Dreher 10 pont, 4. Békéscsabai EFC 9 pont, 5. Vasas 7 pont, 6. ETO FC Győr 4 pont, 7. Debreceni VSC 2 pont, 8. Kispest - Honvéd 1. A Vác FC Samsung és a Csepel-Kordax jutott az elődöntőbe. Zalakerámia-csoport, Székesfehérvár Parmalat FC - Stadler FC 10-5 (5-2), ZTE - UTE-Novabau 6-7 (3-5), Nagykanizsa - Ferencváros 7-5 (3-3), EMDSZ-Soproni AC - PMSC-Fordan 8-5 (4-2), Nagykanizsa - UTE-Novabau 5-11 (2-6), ZTE - Ferencváros 12—4 (8-2), Parmalat FC - PMSC-Fordan 18^4 (10-1), EMDSZ-Soproni LC - Stadler FC 7-4 (3-1). A csoport végeredménye: 1. Parmalat 12 pont, 2. Sopron 12 pont, 3. ZTE 10 pont, 4. Nagykanizsa 6 pont, 5. UTE 6 pont, 6. PMSC-Fordan 5 pont, 7. FTC 3 pont, 8. Stadler FC 2 pont. A Parmalat és a Sopron jutott az elődöntőbe. HÍREK Robbanás Párizsban Robbanás történt a Francia Labdarúgó Szövetség párizsi székházában. A detonáció során személyi sérülés nem történt, az esetnek az épület ablakai és ajtói látták a kárát. Az anyagi kár jelentős. Az ügy kivizsgálása még folyamatban van, de a rendőrség nem zárja ki, hogy merénylet történt. Újabb bundázók Újabb öt labdarúgót tartóztattak le Malajziában azzal vádolva őket, hogy pénzt fogadtak el mérkőzések eredményének befolyásolásáért. A múlt héten őrizetbe vett tíz játékossal együtt így már 15 labdarúgót gyanúsítanak azzal, hogy közük van valamilyen megvesztegetési ügyhöz. Halálos áldozatok Újabb halálos áldozata van a Brazíliában uralkodó szurkolói ellentéteknek. Ezúttal egy üzletembert lőttek le kocsijában. Az áldozat, a 31 éves Paulo Sergio Costabile, október óta a negyedik személy, aki az elfajult szurkolói rivalizálás nyomán veszítette el életét. A gyilkosság a Sao Paulo - Palmeiras összecsapás után történt. Tapie távozott Bernard Tapie, a francia Olympique Marseille labdarúgó klub volt elnöke bejelentette, hogy többé semmi érdekeltsége nincs az egyesületnél. A másodosztályúvá „visszaminősített” klub egykori elnöke ugyanis eladta összes OM-részvényét. A hírek szerint az értékpapírok nagy részét az új elnök, Pierre Cangioni vette meg, bár más nevek és érdekcsoportok is felmerültek a háttérben. Megbocsátó üzenet Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) vezetősége bejelentette, hogy a nemzetközi klubmérkőzésektől egy éve eltiltott ghanai és elefántcsontparti csapatok ismét részt vehetnek a kontinentális kupaküzdelmekben. A két országot 1993-ban azért büntették meg, mert két csapatuk, az ASEC Abidjan (Elefántcsontpart) és a Asante Kotoko (Ghana) szurkolói valóságos irtóhadjáratot indítottak egymás ellen. A brutális vérengzéseknek egy ideje végeszakadt. TÉLI TEREMLABDARÚGÓ-TORNA, BALASSAGYARMAT, VÁROSI SPORTCSARNOK Már az Ipoly partján is ádáz csaták dúlnak a pöttyösért Balassagyarmat sportcsarnokában megkezdődtek a városi teremlabdarúgó-bajnokság 1994-95. évi küzdelmei, melyet a szervezők (Városi Labdarúgó Szövetség, Sportlétesítmények Intézményei, Sportfelügyelőség) nyolcadik alkalommal írtak ki. A küzdelmekre tizennégy csapat nevezett, köztük a Kelet-magyarországi Teremlabdarúgó Ligában szereplő Eyssen Kft. gárdája. De az ellenfelek közt is találhatók ismert csapatok, olyanok, amelyek tavaly is „tűzközelben” voltak, de az új gárdák soraiban is felfedezhetünk jól csengő neveket, mint például Szathmári, Mátyás, Jele, Szűcs, Szalánszki. Az indulók névsora: Colonia, Határőr-igazgatóság, Faikr-Plag, Oázis, Computer M., Meviz, Eyssen Kft., Brazil, MNG Kft., Cserhátprint, 1POSZ, Unitim, Nagyoroszi Honvéd, Petra Bt. December hónapban négy fordulót bonyolítanak le a rendezők. A játéknapok: kedd, szerda, csütörtök. A kezdési időpont 18.00 óra és naponta három mérkőzésre kerül sor. Első forduló: IPOSZ - UNITIM 2-1 (0-1 Vezette: Jónás. Gl.: Paumann Cs„ Bognár, ill. Nyírjei. Nagy nehézségek közepette tudott csak nyerni a teremtorna tavalyi győztese. MNG KFT. - CSERHÁTPRINT 4-3 (3-0) Vezette: Jónás. Gl.: Zólyomi (3), Bendik, ill. Holes (2), Pa- lánki. Biztos vezetése tudatában a második félidőben majdnem elszórakozta a mérkőzést az esélyesebb csapat. BRASIL - EYSSEN KFT. 0-12 (0-4) Vezette: Jónás. Gl.: Gyurovics (5), Tományi (3), Tresó G., Koplányi (2-2). Kiütéses győzelemmel melegített be a végső győzelemre is esélyes Eyssen Kft. COLONIA - HATÁRŐRSÉG 7-1 (3-1) Vezette: Juhász. GL: Mészáros J. (4), Mátyás (3), ill. Molnár J. A parkettra újból összeálltak a valamikori csapattársak. Lehet, hogy tavaszra a füvön is újból egy csapatban játszanak. COMPUTER „M” - MEVIZ GMK. 7-0 (3-0) Vezette: Juhász. Gl.: Vaskor (3), Kanyó (2), Varga, Végh. A tavaly dobogón végzett szécsényi team fölényes győzelmét hozta a mérkőzés. FAIR-PLAY SPORT - OÁZIS-KONTAKT 3-1 (1-1) Vezette: Juhász. Gl.: Vadkerti, Virág, Búzás, ill. Szűcs T. A valamikori gyarmati ifis- ták újból egy csapatban játszva legyőzték a teremtornák során bárkire veszélyes Oázis-Kontaktot. NAGYOROSZI „H” - PETRA BT. 4-2 (2-1) Vezette: Szűcs. Gl.: Csóka (2), Ordasi (2), ill. Szakai, Pet- rovszki. Szoros mérkőzésen nyertek az oroszi honvédek. COLONIA-OÁZIS 5-1 (3-1) Vezette: Szűcs. Gl.: Mátyás Zs. (5), 01. Cszűcs T. Mátyás Zsolt vezérletével és gólerősségével kispályás bemutató után második mérkőzését nyerte a Colonia! FAIR-PLAY SPORT - MEVIZ GMK 5-2 (4-2) Vezette: Szűcs. GL: Kardos (2), Lenkei, Naszály, Virág, 01. Fábián, Slezák P. A Naszály-féle sportbolt csapata biztos győzelmet aratott a második mérkőzésén már jobb teljesítmányt nyújtó vizesek ellen! K. F. Minden régi és új előfizetőnk részére! Tnrlul Figyelje minden nap a Hírlapot!