Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-09 / 290. szám
1994. december 9., péntek Bűnügy 11. oldal 100 EZER GENGSZTER, 150 „KERESZTAPA” 5691(!) banda Oroszországban Az orosz gazdaság zuhanórepülésével egyenes arányban növekszik a szervezett bűnözés, a gengszterizmus. A moszkvai belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint már mintegy százezer embert foglalkoztatnak a bandák, számuk pedig hajszálpontosan 5691. Tevékenységi körükbe tartozik a fegyver- csempészet, a kábítószer-kereskedelem, a hasadóanyagok illegális adásvétele, a rablás és a túszul ejtés. Oroszországban 150 „keresztapa” irányítja az üzletmenetet: csaknem kivétel nélkül moszkvaiak, és életstílusuk megtévesztően hasonlít a nyugat-európai milliomosok hétköznapi „tengődésére”. Az orosz alvilág a felsorolt üzletágakból akkora összegeket vág zsebre, hogy a pénz elköltése és befektetése már komoly gondokat okoz. Az orosz maffia eddig több mint 50 ezer vállalatnál részleges vagy kizárólagos tulajdonos. A párizsi France Soir című lap becslése szerint a Borisz Jelcin ideje alatt magántulajdonba került cégek 75 százalékát ellenőrzi a szervezett bűnözés Oroszországban. Sőt, a nemzetközi szervezett bűnözéssel foglalkozó nápolyi ENSZ-konferencián az is kiderült: az olasz maffia is féltheti befolyását az orosz-uk- rán-csecsen „keresztapáktól”. Amerika ma is kémkedik Békeidőben még ennyi U-2 jelű amerikai felderítőgép nem zümmögött az égen, mint napjainkban. Noha már régen vége a hidegháborúnak, az ötvenes években kifejlesztett Lockheed-tí- pus ma másodvirágzását éli. Az amerikaiak elővették az öt évvel ezelőtt nyugdíjba küldött, feketére festett kémrepülőgépeket a hangárokból. 1998-ig 37 gépet helyeznek üzembe. Nemrég az U-2 korszerűsített változatát is bemutatták. Ez kilenc General Electric-hajtó- művel ellátott gép, amely ezer méterrel magasabbra képes szállni, s megszakítás nélkül három órával tovább tud repülni, mint elődjei. Az U-2S-re keresztelt változat egy- vagy kétüléses, fegyvertelen, de fedélzetén annál több az információk gyűjtésére alkalmas műszer. A legnagyobb titoktartás mellett kifejlesztett U-2 első példánya 1955-ben kezdte meg „meteorológiai” szolgálatát. Szárnyainak hatalmas fesztá- volsága (31,4 méter) lehetővé tette, hogy a viszonylag rövid - 19,2 méter hosszú-gép olyan magasan repüljön (akár húsz kilométerre a földtől), ahová a föld-levegő rakéták nem értek el. A szovjet légelhárításnak csak 1960 májusában sikerült leszednie egy példányt: emlékezetes, hogy Francis Gary Powers, a CIA pilótája katapultált, ami nem kis zavart okozott a két akkori szuperhatalom viszonyában. 1962-ben az amerikaiak ugyancsak U-2 felvételek révén szereztek bizonyságot róla, hogy az oroszok rakétákat állomásoztatnak Kubában. Az utóbbi években békés feladatokat láttak el. Lefényképezték például a St. Helens-vulkán kitörését és a Yellowstone nemzeti parkban pusztító hatalmas erdőtüzet is. „Nyugdíjuk” azonban nem végleges, esetenként „behívót” kapnak a hadseregbe: ott voltak az Öböl-háborúban, s közreműködtek a legfrissebb Öböl-válságban is. S ezekben a napokban emlegetik őket Bosznia kapcsán . .. FÉLTÉKENY ANYA SZÖRNYŰ TETTE Meggyilkolta három gyermekét A három kislánynak a hét végén kellett volna elutazni nyaralni. Mamájuk, a harmincegy éves Terri Lynn Esterak beültette őket az autójába, de nem a papához, elvált férjéhez vitte őket, hanem a kaliforniai Indian Wellsbe, ahol szobát vett ki a Hyatt Grand Champions Villas nevű luxusszállodában. Ott találtak rájuk másnap reggel. Erica, Eden és Erin pizsamában feküdt az ágyon, agyonlőve. Mellettük az anyjuk, szintén holtan, revolverrel a kezében. A rendőrség megtalálta a búcsúlevelet is, de tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Az exférj, Michael Esteraknak láthatási joga volt, és minden második héten élt is vele. Az ünnepekre és az iskolai szünetre felváltva ítélte oda a bíróság a szülőknek gyermekeiket. A családtagok és az ismerősök értetlenül álltak a tragikus eset előtt. „Valószínűleg Terri nem tudta elviselni, hogy a gyerekek még mindig szeretik az apjukat”- mondták. ► A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG ^ magyar Állampapír Kamatozó Kincstári egy 1995/XII. Jó kezekbe kerül... ...a pénze, ha rövid távú, magas kamatozású, de biztonságos befektetést keres. Kamatozó Kincstárjegy 1995/XH. A Kamatozó Kincstárjegy 1 995/XII. egy éves futamidejű (1994. december 16. - 1995. december 16.) Magyar Állampapír. A Kamatozó Kincstárjegy 1995/XII. fix kamatozású, évi kamata 26%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon értékesítheti a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Jegyzés: a Kamatozó Kincstárjegy 1995/XII. 1994. december 12—16-ig jegyezhető. __________Jó kezekben marad...__________ A mennyiben Ön rendelkezik 1994/IV. Kamatozó Kincstárjeggyel, hamarosan újabb befektetést kell találnia pénzének, hiszen ezek a kötvények a futamidő végére érkeztek. Megkönnyítjük Önnek a döntést. Előnyös cserét ajánlunk. Ön most a futamidő lejárta előtt becserélheti 1994/IV. Kamatozó Kincstárjegyét, a most kibocsátott 1995/XII. Kamatozó Kincstárjegyre, és így egy előnyösebb befektetés tulajdonosa lesz. És természetesen pénze egy újabb évig biztonságban gyarapodik. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 22., Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Bátonyterenye, Szécsény • MNB Nógrád Megyei Igazgatóság 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15. • Cooptourisf Rt. 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 11. (a New York Bróker Kft. ügynökeként) AT o>-'ATÁ^Qy VÉDD MAGAD! - ÖNVÉDELMI TECHNIKÁK MINDENKINEK Mit tegyünk, ha a támadó fojtogat? A nyak megfogása és fojtoga- tása igen gyakori támadási forma. A nyak megfogása esetén tudnunk kell, hogy ne vesztegessük fölöslegesen az erőnket, hanem a legcélszerűbb technikát, védekezési módot alkalmazva villámgyorsan igyekezzünk fájdalmas fogással, feszítéssel, az érzékeny helyekre mért ütéssel, rúgással megszabadulni a támadótól. Az önvédelmi sorozatunkat illusztráló fevételeket a salgótarjáni Hétközi Diákotthonban, Botár Béla által vezetett Ju-jitsu Klubban, Gyurián Tibor fotóriporter készítette. A védekezés fogásait Botár Béla és Kovács István mutatja be. Az e hétre rendelt „tananyag”: mellső fojtás esuklófe- szítéssel történő védése. 1. Mellsó' fojtás 2. Támadó jobb kezének rögzítése - ebben a pillanatban torokütés 3. Földre kényszerítés 4. Ütés fejre