Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-08 / 263. szám
4. oldal Pénz - Piac - Gazdaság 1994. november 8., kedd INNEN-ONNAN A kormány és a gáz ára Legkésőbb november 25-ig a kormány elé kerül a Magyar Energia Hivatal, valamint a gázszolgáltatók által kidolgozott gázáremelési javaslat. A gázszolgáltatók és a MÓL Rt. november 1-i határidővel kapták meg a feladatot, hogy az energia- hivatal számára teljes körű költséganalízist végezzenek. A MÓL Rt. által kívánatosnak tartott 100 százalékos gázáremelés vélhetően a cég saját költség- elemzésén alapul. Ne épüljön galvanizáló! Esztergom lakossága tiltakozik és követeli az önkormányzattól: ne járuljon hozzá, hogy a város szívében galvanizálót építsen a német Carl Zeiss cég. A lakók ugyanis félnek a környezeti ártalmaktól, szerintük az ilyen üzemben veszélyes oldószerekkel dolgoznak. A Carl Zeiss cég szemüvegkereteket gyártó üzemet épít Esztergomban, az első lépcsőben már több száz millió forintot költött az új beruházásra Megmentik a mangalicát Az ősi magyar sertés, a mangalica néhány példányát Debrecenben eleddig csak az állatkertben láthatták az érdeklődők. Szakemberek egy csoportja most úgy döntött, hogy megmentik ezt a fajtát, ezért a Debreceni Agrártudományi Egyetemen megalakították a Mangalica-tenyésztők Országos Egyesületét. Legfontosabb céljuk a mangalica védelme, genetikai bázisának megőrzése, a sertésfajta újraszapo- rítása, mivel a szakemberek szerint végveszélyben van. Emelkedő agrárvámok November 1-jétől 280 féle mezőgazdasági és élelmi- szeripari termék importvámja emelkedett. A fontosabb termékek vámja a következőképpen alakul: üdítőital: 40-ről 80; juhsajt és juhtúró: 40-ről 105; paprika 40-ről 80; szárított zöldség: 30-ról 139; banán: 20-ról 55; szőlő: 40-ről 60; alma és körte: 25-ről 77; búza, rozs, zab és kukorica: 0-ról 50; vetőmag: 10-ről 50; rizs: 5-ről 99; baromfizsír: 25-ről 147; sertészsír és olaj: 8-ról 57; élősertés 15-ről 59; a juh és a kecske: 15-ről 50 százalékra emelkedik. Az oldalt szerkesztette Faragó Zoltán Kicsit fáztak rá a cukorrépa-termesztők Szabó Endre, a Mátravidéki Cukorgyárak Rt. Balassagyarmaton lakó répafelügyelője minden bizonnyal bekerülne a nógrádi rekordok könyvébe, már ha lenne ilyen. Ugyanis Szabó úr kis személygépkocsijával annyit megy, mint senki más ezen a vidéken. Különösen az ősz szaporítja a kilométereket. Tavaly a hajukat tépték a gazdák, hogy belevágtak a répa termesztésébe...- Való igaz, tavaly a szárazság miatt nagyon kevés répa termett. Volt olyan hely, ahol nem is érte meg kiszedni a répát. Ugyanakkor előfordult, hogy néhol a hó miatt maradt a földben a répa.- Hogy történhetett ez?-Az egyik fő ok abban keresendő, hogy a téeszek szétestek, és az önálló kis egységekben kevés volt a betakarítógép.-Ha jól tudom, a hó alatt maradt répát kompenzálta az előző kormány?-Jól tudja, de ez csak gyenge ír volt a sebre.- Gondolom, az idén alaposabban meggondolták a gazdák a dolgot?!- A legtöbben megint belevágtak -, mindenki azt remélte, hogy az idei év jobb lesz. Persze a téeszek szétesése éreztette hatását most is, közel ezer hektárral kevesebb földbe került mag, mint tavaly. Habár, kisebb darabokban lassan növekszik a terület. Gyári támogatással termelnek- Mivel támogatja a termelőket a cukorgyár?- Az a helyzet, hogy majd minden munkafázist támogat a cukorgyár. Kezdve,a. vetéstől a betakarításig, az elszállításig. Mi több, termelési előleget helyezünk ki, amelyből vetőmagot, műtrágyát tud venni a termelő. Még kapáltatásra is telik. Igaz viszont, hogy ezek a termelési előlegek is csak akkor érik el céljukat, ha megfelelő termőképességű területen végzik a termesztést. De még így is mindezek hiábavalók lennének, ha a jó Isten, meg az eső nem lenne a gazdákkal.- Milyen termés volt az idén?-Meglehetősen vegyes képet mutat a paletta, de semmiképpen sem sorolható be az idei év a legjobbak közé. így aztán a tervezetthez képest kevesebb répát dolgoz fel a selypi gyár. Az országosnál jobb termés A répa cukortartalma is változó ezen a vidéken, bár hozzáteszem, hogy az országos átlagnál jobb a helyzet.- Sok a kistermelő?-Igen, magas a kistermelők aránya. Sokan most próbálkoztak először. Például Kishar- tyánban Ferenc Róbert is, akinek jó volt a répája, csak a költségei voltak magasak. Jó termést könyvelhetett el Végh Kornél Pilinyben és Varga József Szécsényben. Nem panaszkodhatnak a patvaréi gazdák sem. Bár utóbbiaknál alacsony volt a répa cukortartalma.- Úgy, hallom, hogy az alsó- toldi térségben és Magyarnán- dor körül gondot okozott a répa elszállítása.- Meghibásodott néhány gépünk, következményeként egy kicsit elkéstünk a szállítással.- Hogy áll a betakarítás?- Gyakorlatilag a termés több mint nyolcvan százaléka már a gyárban van, ahol gőzerővel folyik a feldolgozás. Ez talán annak is köszönhető, hogy Jászapátiból betakarítógépet hoztam Nógrádba. Viszont az időközben lehullott csapadék gátolja a még földben lévő répa betakarítását.- Meglehet, naiv a kérdés: cukortartalom után, vagy súly függvényében ve- szik át a termést?-A kettő keverékét vesszük figyelembe.- Mondana átlagos árat?- Olyan háromszáz körül mozog az átvételi ár. S hogy mondjak valami biztatót is a termelőknek, jövőre legalább négyszáz forint lesz az átlag. Ha pedig a cukortartalom növekszik, úgy az átszámítási kulcs is magasabb lesz.- Beszéljünk a jövőről. Érdemes lesz répát termeszteni?- Mi mindent megteszünk azért, hogy megérje. Már most hektáronként négyezer forint készpénzt adunk a műtrágya megvásárlásához, vagy éppen a szántáshoz szükséges gázolajhoz. A vetőmagot is biztosítjuk a termelőknek. Igen kedvező hitelt is nyújtunk az igénylőknek. Szeretnénk, ha Nógrádban a közeljövőben jelentősen megnőne a répa termesztése iránti igény. Vita a költségeken- A termelő akkor termel majd sok répát, ha megéri neki.- Nézze, ha a tervezett felvásárlási árakat nézzük, akkor látható, hogy egy hektárról akár 120 ezer forintot is beszedhet a vállalkozó. A költségeken persze lehet vitatkozni. Az esetben, hajó idő is lesz, arathatnak a termelők. Ádám Tamás Betakarítás után felszántják a répaföldet Fotó: v. a. Nagy bátorság, végtelen türelem és sok pénz - ez kell a társulásba lépő erdőgazdáknak Az erdős területek nagyságához mérten kevés, mindössze nyolc-tíz erdőbirtokosság alakult eddig a megyében, köztük Balassagyarmaton, Csitáron, Bárnán, Szuhan, és Nagyorosziban. A szakemberek véleménye szerint a lassú ügymenet egyik lényeges oka a földkiadó bizottságok nem megfelelő tempója. A meggyorsítást pedig ilyen-olyan okok miatt a hivatalos szervek nem szívesen vállalják fel. Esetenként az újabb és újabb aktusért befizetendő összeg begyűjtése nyújtja el a folyamatot, máskor pedig a gazdálkodáshoz előírt terv pontatlansága szaporítja meg a várakozási időt. A türelmi idő egyetlen előnye: amíg az alapszabály-készítéstől a könyvelésszervezésen át a tagok eljutnak a bélyegző beszerzéséig, a bankszámla kötelező megnyitásáig, szép lassan kitanulják, hogyan mennek tönkre a kezdő vállalkozók. S ha a büszke gazdák kikapcsolódásként néha kisétálnak az erdejükbe, mostanában azt is láthatják, hogy lopják a tulajdon fájukat. Ha van merszük, üldözőbe veszik a tolvajokat, s féltve őrzik azon reményüket, hogy az állam megadja a várva várt engedélyt ahhoz, hogy végre hozzányúljanak a sajátjukhoz. (M.J.) Kárpótlási földet a közösbe? Idén sok gazda döntött úgy, hogy önállóan, saját maga műveli meg a földjét. Többeknek sikerült jó eredményt elérniük, mások viszont a mezőgazdasági szövetkezetek ajtaján kopogtatnak, hogy bérletre felajánlanák földjeiket.-Területileg a kárpótoltak 50 százaléka jelezte, hogy szeretné bérbe adni a földjét - vág a téma közepébe Szabó György, a rétsági mezőgazda- sági szövetkezet főkönyvelője. - Az újabb jelentkezők azonban olyan szétszórt táblákkal rendelkeznek, amelyek nagyüzemileg nem művelhe- tők. Abban az esetben, ha egy 50 hektáros területet egyben ajánlanának fel a földtulajdonosok, akkor valószínű foglalkoznánk a témával. Azokról a földekről azonban, amelyek eddig nem hoztak nyereséget, szó sem lehet!- Hány hektárról van szó?- Száz-kétszázról. A jelentkező gazdák rájöttek, hogy nem éri meg a földdel foglalkozni.- Néhány kisgazda próbálkozott a földje művelésével, de nem jött be a számításuk. Most szeretnék, ha a szövetkezetnek bérbe adhatnák területüket - mondja Szabó Sándor, az érsekvadkerti mező- gazdasági szövetkezet elnök- helyettese. - Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a kárpótlás egy-egy tábla felparcellázását vette célba, és ez nem zavarja a nagyüzemi művelést. Eddig tízen ajánlották földjüket bérletre: két területet fogadunk, mivel nagy táblánkkal határos. r Élelmiszer-gazdaság 1994-ben Az alapanyaghiány ellenére az élelmiszer-gazdaság helyzete javult az év első felében - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett ösz- szesítése. Jelentősen csökkent a vetetlen szántóterület. A vetés- terület, elsősorban a gabonafélék javára, növekedett. Az év első felében a gazdaságok több gépet vásároltak mint korábban, és a műtrágya-felhasználás is jelentősen meghaladta a múlt évi szintet. Kalászos gabonákból jó közepes termést takarítottak be, ami a megelőző évihez képest csaknem 2,5 millió tonnás többletet jelent. Az élelmiszeripari termelés több mint 5 százalékkal haladta meg a tavalyi első fél év szintjét. Az élelmiszer-gazdaság export árbevétele 32 százalékkal nőtt annak ellenére, hogy árualap hiányában a külpiaci lehetőségekkel nem sikerült élni. Dupla felségvíz, háborús viszály? Görögország november 16-án, a Nemzetközi Tengerjogi Konvenció életbe lépésekor nem fogja kiterjeszteni 6-ról 12 mérföldre égei-tengeri felségvizeit. Az egyezmény - amelyet Görögország aláírt, Törökország viszont nem - valamennyi aláírójának megadja a jogot a felségterület növelésére. Törökország azonban többször kinyilatkoztatta már, hogy háborús oknak tekinti, ha Athén a gyakorlatba ülteti át a kiterjesztést. A felségvizek növelése Görögország szuverén joga, és élni fognak vele, amint jónak látják -jelentették be Athénben. Kínaiak öröme: rizst rizzsel A tudósoknak sikerült kinemesíteni egy új rizsfajtát, amellyel ugyanakkora vetés- területen a mainál 25 százalékkal nagyobb termést lehet elérni. Ezt állítják a szuper-rizs „szülei”, a Fülöp-szi- geteki Los Bánosban működő Nemzetközi Rizskutató Intézet munkatársai. Az újfajta rizs, amely elsősorban a jövő évszázad lakosait táplálja majd, öntözött területen hektáronként akár 12,5 tonna termést hoz, míg a mai, hagyományos rizs legfeljebb 10 tonnát. Ha elég nagy területen termesztik, ez a fajta évi 100 millió tonna termést hozhat, s egy főre évi 200 kilót számolva, több mint 450 millió embert lehetne vele jóllakatni. A fejlődő országokban a rizs a legfontosabb táplálék, s a világ lakosságának mintegy a fele rizsen él. A demográfiai robbanás alighanem oda vezet, hogy a következő 30 esztendő során 70 százalékkal nő a rizsszükséglet. Mivel pedig újabb rizsföldek számára alig akad szabad terület, fontos lenne a szuper-rizs bevezetése. A szuper-rizs az intézet által kinemesített több mint 300 fajta közül a legsikeresebb: a szemek száma egy kalászon az eddigi 100 helyett 200-250, s a kevesebb kalász termése az eddiginél jóval kiadósabb. Az új rizsfajta öt év múlva kerülhet termelésre: a tudósok addig igyekeznek a különböző helyi viszonyokhoz „idomítani”. Az intézet munkatársai olyan új rizsfajtát is próbálnak előállítani, amely kevés vízzel beérné:. egy kiló rizs előállításához ma átlag 2000 liter vízre van szükség. A cél: megtakarítani ennek felét. Pénz csak a kereskedelemben van? Valaha a fogyasztási szövetkezetek több lábon álltak. Egyszerre foglalkoztak kereskedelmi tevékenységgel, felvásárlással, vendéglátással. Mára azonban inkább csak a kereskedés maradt meg, a többi ágazatukat megszüntették, vagy gazdasági okokból jelentős mértékben visszafejlesztették.- Javult ettől az áfészek helyzete? - kérdeztük Komó- csi Györgytől, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének alel- nökétől.-Az 1992-ben elhatározott profiltisztítás az áfészek megerősödését szolgálta. Szükség volt a gazdaságtalan tevékenységek megszüntetésére, mert csak veszteséget termeltek. Amióta minden energián- j kát az élelmiszer- és az iparcikkek kereskedelmére fordítjuk, folyamatosan javul a szövetkezetek helyzete. Tavaly összesen 450 millió forint nyereséggel zárták az évet, az idén csak az első fél évben 735 millió forinttal. Ez az adat magáért beszél.- Volt olyan település, ahol az egyetlen éttermet az áfész tartotta fenn. Ezekről a helyekről is kivonultak?- Ahol nem tudtuk nyereségesen működtetni a konyhát, onnan igen. A helyzet ugyanis alapvetően megváltozott: egyrészt a kis kocsmák, borkimérések hódították el a vendégeket, másrészt megszűntek a munkahelyek, amelyek az étkeztetésre igényt tartottak. Harmadrészt: az egyre szaporodó számú munkanélkülinek nincs pénze étteremre. Ezért az összes vendéglőnk mintegy felét el-, vagy bérbe adtuk. Az ebből befolyó pénzt fejlesztésre vagy a bankhitelek törlesztésére fordították a szövetkezetek. Minden fillérnek megvolt a helye.-A felvásárlási üzletágból is visszavonultak?- Szinte az első lépésben. Ez a tevékenység több szövetkezetünk vesztét okozta. Megtörtént - például Békés megyében -, hogy a konzervgyárak nem fizették ki a felvásárlóknak az ámt, az így keletkező milliós veszteségeket a szövetkezetek nem tudták elviselni. Felvásárlással ma már csak azok az áfészek foglalkoznak, amelyeknek feldolgozóipari részlegük is van. Ilyenek főleg Győr-Moson-Sop- ron és Bács-Kiskun megyében találhatók. Ösztönző kényszer A kormány a lakossági fogyasztás visszafogására szeretné ösztönözni az embereket, pedig egyre kevesebbet költünk, a jövedelmünk felszabaduló részét leggyakrabban forint- vagy devizabetétben, illetve államkötvényekben őrizzük. A kereskedelmi forgalom az év eddigi részében több mint 7 százalékkal csökkent, csak az olcsóbb áruk iránt nőtt a kereslet. A megtakarítások növekedése - amely összességében év végéig várhatóan eléri a 300 milliárd forintot - első hallásra örvendetesnek tűnik, de mégsem egyértelműen jó jel. Az emberek ugyanis aligha jó szántukból rakják félre a pénzüket, sokkal inkább félelemből. A gazdasági nehézségek arra ösztönöznek mindenkit, hogy gondoljon az esetleg bekövetkező ínségesebb időkre, s inkább ma nélkülözzön keveset, mint holnap többet. EZ LEGALÁBB NEM ROHAD RÁNK, ÉS MÉG PULISZKÁNAK IS JÓ ... Ferter János rajza