Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-08 / 263. szám

A termelő akkor termel, ha megéri A Nógrád megyei cukorrépa-termelés helyzete jobb az országos átlagnál, de itt is számos gond feszít. Ezekről is beszél Szabó Endre répa-felügyelő. (4. oldal) _______mim*»*1 • R eflektorfényben^ Jantr Fonda A világhírű filmsztár a közeljövőben ismét a kamerák elé áll. Egyelőre titok, hogy milyen filmben szerepel majd ... (7. oldal) A katona lelkét is ápolni kell(ene) A sorkatonák a bevonulás után olyan új helyzetbe kerül­nek, ami sokuknál stresszt okoz, s ha nem oldódnak a fe­szültségek, nagyobb baj is lehet. (5. oldal) NOGRAD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. NOVEMBER 8., KEDD V. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM ARA: 16,30 FORINT A Nógrád Megyei Hírlap Mindenkiről a világon, mindenkitek az egész megyében! MEGALAKULT A NÓGRÁD MEGYEI KÉZMŰVES KAMARA Állami támogatásban részesülnek Kétmilliós hiány a gyarmati Dózsa iskolában Meglepő ötlettel állt elő a balassagyarmati önkormányzat okta­tási és művelődési bizottsága, amikor azt javasolta, hogy vegyék el a pedagógusoktól a 13. havi fizetést. Pedig a magasabb rendű törvényt aligha módosíthatja egy alacsonyabb szerv. Hétfőn Salgótarjánban, a Na­rancs Szállóban tartotta ala­kuló küldöttközgyűlését a Nógrád Megyei Kézműves Kamara. A hatvan megvá­lasztott küldött közül - akik kétezer regisztrált kézművest és kisiparost képviselnek - 55-en jelentek meg. Baranyai Kálmán, az Ipartes­tületek Nógrád Megyei Szövet­ségének ügyvezetője, a gyűlés levezető elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Jagyutt Péter, az előkészítő bizottság elnöke ismertette az eddig el­végzett feladatokat, közölte a tizenkét osztályértekezlet ta­pasztalatait, majd a kamarai törvény négy főbb tételét tol­mácsolta, hozzáfűzve saját gondolatait is. Rázsó István, az előkészítő bizottság tagja, az e munkára két részletben kiutalt kétmillió forint állami támogatás fel- használásáról tájékoztatta a je­lenlévőket, majd közölte, hogy az év végéig még 3,5 millió fo­rintot utal át az állam részükre. Ebből az összegből kifizetik a Az országgyűlés hétfő délután három órakor napirend előtti vi­tával kezdte meg hétfői mun­kanapját. Elsőként Csépe Béla (KDNP) frakcióvezető-helyet­tes kapott szót, aki visszautasí­totta azokat a vádakat, amelyek szerint az ellenzéki pártok obst- mkcióval akarnák megakadá­lyozni az 1995-ös költségvetés idei elfogadását. Kónya Imre (MDF) is azokra a felvetésekre reagált, amelyek az ellenzéket teszik felelőssé a jövő évi költségvetés elfogadá­sának esetleges elhúzódása miatt. Szekeres Imre (MSZP) frak­cióvezető úgy vélekedett: a kormány példátlan gyorsaság­gal terjesztette be a költségve­tési törvényjavaslatot, ezért az ellenzéken múlik most, hogy a parlament december 31-én még meglévő kötelezettségei­ket, a megmaradó több mint kétmillió forint a jövő évi költ­ségvetés része lesz. A tájékoztatót a küldöttgyű­lés egyhangúlag elfogadta. Ez­után került sor a 43 oldalba fog­lalt alapszabály részletes meg­vitatására. Ezt a dokumentumot a küldöttgyűlés a módosítások­kal együtt fogadta el, több kér­désben pedig az országos ka­mara megalakulása után, a jövő évi közgyűlésen dönt majd. A következőkben ismét Rá­zsó István az 1995. évi költség- vetési elképzelésekről adott számot. Befejezésül a küldöttek megválasztották a megyei el­nökséget. Elnök Jagyutt Péter, alelnök Deák Gyula, titkár pe­dig dr. Egyed Lajos lett. Az el­lenőrző bizottság elnöke Meli- hercsik János, az etikai bizott­ságé pedig Pintér János. A kétezer regisztrált kézmű­vest és kisiparost 20 küldött képviseli a kézműves kamara országos gyűlésén. V. K. vagy január elsején fogadja el az 1995-ös költségvetést. Szájer József (Fidesz) frak­ció-vezető rámutatott: a kor­mányzat gondatlanságának kö­szönhető, hogy nem került idő­ben a törvényhozás elé a költ­ségvetés. Ez azzal járhat, hogy csak jövőre születik meg a bü­dzsé, ami jelentősen rontaná az ország külső megítélését. Kuncze Gábor belügyminisz­ter arra emlékeztetett, hogy az Antall-kormány 1990-ben és 1991-ben hasonló időszakban nyújtotta be a költségvetési tör­vényjavaslatot. Torgyán József (FKGP) frak­cióvezető arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a televízió és a rádió nyíltan beavatkozik az önkormányzati választás kam­pányába. Szerinte a média szembeötlően pártos. Egy biztos: a Dózsa iskola már évtizede görgeti maga előtt azt a hiányt, melyre az új veze­tés csak „ráfejelt.” A dolog pi­kantériája, hogy a volt iskola- igazgató nem más, mint Urbán Árpád országgyűlési képviselő. A költségvetési hiány megkö­zelíti a bruttó kétmillió forintot, Jövőre a kormány javaslata sze­rint átalányadózást is választ­hatnak az egyéni vállalkozók, ha az ilyen tevékenységből származó bevételük a megelőző évben nem haladta meg a 3 mil­lió forintot. Nem választhatják az átalányadózást a szellemi te­vékenységet végzők, valamint azok, akik az 1995 előtt a 90 százalékos vélelmezett jövede­lemhányad szerinti elszámolási szabályt alkalmazták. Az átalányadózással a terme­ami tényleg nem csekély pénz. Urbán képviselő úr a minap tes­tületi ülésen utasította vissza az előterjesztésben szereplő sza­bálytalan gazdálkodás kifeje­zést, mivel minden fillérrel el tud számolni az iskola. Egyéb­ként Urbán Árpád sem érti, hogy évek alatt miként dagad­lői és a kereskedelmi tevékeny­séget kívánják ösztönözni, nem pedig a köztudottan kis költ­séggel járó szellemi tevékeny­séget. Az átalányadó ugyanis igen kedvezményes adózási forma. Az adó alapja a bevétel 20 százaléka. Az adó mértéke évi 600 ezer forint bevételig 25 százalék. Ha az egyéni vállalkozó átalányadójának alapja megha­ladja az évi 600 ezer forintot, akkor az adó mértéke 30 száza­hatott ilyen mértékűre a hiány. A hozzászólásokból lassan kiderült, hogy túl sokaf vállalt magára az intézmény. Értendő ez úgy, hogy a felvállalt felada­tokhoz nem volt meg az anyagi fedezet. A képviselő - a volt is­kolaigazgató - jó indulatában senki nem kételkedett, ám a hi­ány mellett nem lehet szó nél­kül elmenni. így aztán arra az álláspontra jutott a testület, hogy vizsgálatot rendel el a Dózsa iskolánál. (ádám) lék, 800 ezer forint éves bevétel fölött pedig 35 százalék. Esze­rint egymillió forintos éves be­vétel esetén az átalányadót vá­lasztó egyéni vállalkozó adó­alapja 200 ezer forint lesz, a fi­zetendő adó pedig összesen 70 ezer forint. A szellemi tevékenységet végzők továbbra is alkalmaz­hatják a 90 százalékos jövede­lemadó hányadot, illetve 25 ezer forinttal csökkenthetik 1995. évi adójukat. HÍREK Veszélyes termékek Romlott a közforgalomban lévő elektrotechnikai ter­mékek minősége és villa­mosbiztonsága. A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet 100-nál több olyan árut talált a fővárosi boltok­ban, amelyet korábban nem vizsgáltak meg az intézet szakemberei. Harmincnál több olyan termék volt for­galomban, amelyet nem tar­tottak árusításra alkalmas­nak, ennek ellenére meg­kezdték értékesítésüket. Menedzser-diplomák A Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen első alkalommal adnak át ma Master of Business Admi­nistration (MBA) diplomá­kat. A világszerte ismert menedzserképzést 1992-ben indította el az egyetem veze­tőképző intézete a London Business Schoollai közösen. „Janicsár neveldék”? A korábbi 1100 helyett, ma már csak 704 bölcsőde fo­gadja a legkisebbeket. A meglévő intézmények túl­zsúfoltak - hangzott el teg­nap a bölcsődék I. kong­resszusán Balatonfüreden. A szakmai szakszervezet elnöke szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy az előző kormánykoalíció a bölcsődéket a szocializmus csökevényeinek tartotta, „janicsár neveldéknek” ne­vezve. Balassi-emlékkiállítás A költő születésének 440., halálának 400. évfordulója alkalmából, „A végvári élet és Balassi Bálint vitézi ver­sei” címmel kiállítás nyílt hétfőn Egerben. Megsemmisítik a paprikát A paprikaembargó során begyűjtött közel 150 tonná­nyi fűszermennyiséget ha­marosan teljes egészében megsemmisítik a dorogi ve­szélyes hulladékégetőben. Ellenzéken múlik a költségvetés... Átalányadózás - szellemi tevékenység kizárva IDŐJÁRÁS Gyakran lesz erősen felhős az ég, napközben szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. I I A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10 és 15 fok között alakul. Ha megtelnek a konténerek, vándorol a veszélyes hulladék Örökös gond a szemét elhelyezése, ártalmatlanítása. Legérzé­kenyebb pontja talán ennek megyénkben is a veszélyes hulla­dék, amelynek hol van helye, hol nincs... Ugyanis az erre a célra kijelölt helyek befogadóképessége véges. Túl ezen, a tárolóhelyek csu­pán köztes állomások, ahonnan az ártalmas anyagoknak el kell érniük a - nem ritkán - ország­határon kívüli végcéljukat: a volt Jugoszláviát, Németorszá­got. Használt akkumulátorokat és horganyzott salakot Salgótar­jánban, a MÉH-telepen átvesz­nek. Szécsényben nyolc konté- nemyi mennyiség befogadására van lehetőség, a „felesleget” el­irányítják Salgótarjánba. A szécsényi szeméttelep ke­zelője, a Pro Űrbe Kft. tudtával nem jut be veszélyes hulladék­nak minősülő anyag a telepre. Kísérlet azonban már történt.-Egy vállalkozó festéket, a helyi áfész szintén vegyi anya­got, a nógrádgárdonyi tüdő­gyógyintézet az égetésből -visz- szamaradt salakanyagot hozott volna ide. Mindhármukat Aszódra küldtem - mondta -Kiss Andor, a kft. ügyvezető igazgatója. Balassagyarmat és a város­környék környezetvédelmét, valamint hulladékgazdálkodá­sát Gyenes Szilárd, az önkor­mányzat környezetvédelmi fel­ügyelője kíséri figyelemmel. Ő tájékoztatott egyebek mel­lett arról, hogy bár a települé­sen megszűnt a MÉH-telep, de a Városgazdálkodási Vállalat kijelölt helyén átveszik a hasz­nált akkumulátorokat. Egyszerre legfeljebb nyolc köbméternyit, ugyanis csak két konténerrel rendelkeznek. Az autójavítók mosóiszapja, az olajos hulladék innen a gyur- tyánosi szeméttelepre kerül. A fáradt olajat helyben már nem, csak a Mól Rt. szécsényi kútjá- nál adhatják le a gyarmatiak. Hogy a környezetszennyező anyagok ártalmatlanítása meg­feleljen az előírásoknak, azt Nógrádban a Közép-Duna-völ- gyi Környezetvédelmi Felügye­lőség ellenőrzi. A kihágásokról - például vegyszerek illegális elhelyezé­séről - érkeznek jelzések a vá­rosháza környezetvédelmi fel­ügyelőjéhez is. Aki szerint ez addig lesz így, amíg az embe­rek rá nem jönnek arra: a kör­nyezetvédelem szempontjait nem szoríthatják háttérbe egyéb érdekek. (Mihalik) Senkinek nem bántja a szemét?! PIACI KI MIT TUD? A salgótarjáni Bartók Béla úti óvodások sétájukon az őszi gyü­mölcsökkel, zöldségekkel ismerkednek Szalai Zoltánné óvónő vezetésével. Fotó: Rigó

Next

/
Oldalképek
Tartalom