Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-18 / 272. szám

2. oldal Külpolitika 1994. november 18., péntek Bővül-e a NATO az orosz ellenvetések ellenére? Immár a britek is kísérthetik a szerencsét Másfél évszázadnál is hosszabb ideig csak sóvároghattak a sze­rencsejátékra mindig kapható angolok, most azonban útjára in­dult a brit nemzeti lottó, amely mindjárt a legnagyobb is a vilá­gon, legalábbis a hetente kifizetendő nyereményösszeget ille­tően. A hatóságok különféle szabálytalanságok miatt 1826-ban egyszer már véget vetettek a lottózásnak brit földön, a kormány azonban két éve a játék felélesztése mellett döntött, elsősorban azért, hogy a kincstár megcsapolása nélkül hajthasson fel jelen­tős összegeket humanitárius célokra. Hogyan is alakul majd a Vatikán költségvetése? Edmund Szoka bíboros, a Szentszék „pénzügyminisztere” a va­tikáni államtanács ülésén 35,1 milliárd lírás hiányt jósolt az 1995-ös költségvetésben. A viszonylag kis hiány lehetősége azért keltett a szokásosnál nagyobb érdeklődést, mert a Vatikán hosszú idő után először minimális aktívummal zárta 1993-ban a pénzügyi évet. Szoka bíboros szerint a hiány nem a Vatikán gazdálkodásának romlását mutatja. A tervezett passzívum fő oka a valuták kiszámíthatatlan árfolyamváltozása. A Vatikán bevételei elsősorban amerikai dollárban és német márkában ér­keznek, kiadásai viszont alapvetően olasz lírában adódnak. A nemzetközi tőkepiac és a hitelfelvételek 34 milliárd dollárral növekedett a hitelfelvétel a nemzetközi tő­kepiacon az idei évben januártól szeptemberig a tavalyi hasonló időszakhoz mérten - tette közzé az OECD legfrissebb jelenté­sében. A legfejlettebb országokat tömörítő Gazdasági, Együtt­működési és Fejlesztési Szervezet adatai szerint a tavalyi első kilenc hónapban 610 milliárd dolláros volt a forgalom a nem­zetközi tőkepiacon, míg az idén 644 milliárd dollár. A 644 mil­liárd dollárból 565,9 milliárdot OECD-tagállamok kölcsönöz­tek, 7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A kubai ásványkincsek hasznosításáról A kommunista Kuba ásványi kincseinek hasznosításában is tá­maszkodni kíván a kapitalista országok befektetőire - írta a DPA annak nyomán, hogy Marcos J. Portal Leon, az alapvető iparágak minisztere a bányaszektomak a külföldi tőke előtti megnyitását helyezte kilátásba. A miniszter Havannában kö­zölte, hogy a kubai parlament decemberben törvényt fogad el a bányászatban eszközlendő külföldi beruházások ösztönzéséről. Kuba máris előrehaladott tárgyalásokat folytat külföldi cégek­kel a bányaipari beruházásokról. Szudánban továbbra is megsértik az emberi jogokat Aki valamit számít, biztos lehallgatják Aki valamit is számít Szerbiá­ban, azt lehallgatják - állítja a Svet című újvidéki folyóirat. A szerb belügyminisztérium „teljes mértékben megbízható” munkatársa a lapnak elmondta, hogy a politikusok lehallgatása még az egykori Jugoszlávia idejében megkezdődött: a veze­tők beszélgetéseit akkor lehall­gató készülékekkel és rendkí­vül érzékeny mikrofonokkal hallgatták ki. „Most minden sokkal egyszerűbben megy: a postahivatalokban úgynevezett elosztószobákat hoztak létre, s a belügyminisztérium emberei bármikor használhatják ezeket a helyiségeket. Ezekben a szo­bákban nagyon egyszerű anél­kül lehallgatni és felvenni az emberek telefonbeszélgetéseit, hogy azok valamit is sejtené­nek” - idézte a Svet a belügy­minisztériumi forrást. A neve elhallgatását kérő il­letékes azt is elmondta, hogy az első többpárti választások előtt, amikor Radmilo Bogdanovic volt a szerb belügyminiszter, szinte valamennyi ellenzéki po­litikus telefonját lehallgatták. „Az ellenzékiek közül Vük Draskovic, Vojislav Seselj és Milan Panic volt a legkevésbé elővigyázatos, míg a demokrata párti vezetők párbeszédei szinte csak igenekből és nemekből, il­letve „tedd, ahogy megbeszél- tük”-féle mondatokból álltak” - mondta a belügyi forrás, majd hozzátette: „Seselj mindent el­mondott a telefonban, s a le­hallgatók több olyan beszélge­tését vették fel, amelyek tartal­máért 150 évi börtönbüntetésre ítélhetné őt a Jugoszlávia terü­letén elkövetett háborús bűnö­ket kivizsgáló hágai nemzet­közi törvényszék. Kőeső az égből... Hatalmas erejű robbanás re- megtette meg az éjszakai égbol­tot a napokban Szudán keleti része felett. A környékbeli fal­vak lakói riadtan ébredtek ál­mukból. Kiszaladtak az utcára, ahol hirtelen kőeső zúdult a meglepett emberek nyakába. A kőzivatar mintegy másfél per­cig tartott, majd abbamaradt. A szudáni sajtó szerint a fő­várostól 250 kilométerre délke­letre lévő térségben lejátszódott jelenséget feltehetően „kozmi­kus test” - valószínűleg nagy­méretű meteorit - okozta, amely a Föld légkörébe került, majd felrobbant. A kőesőt vakító felvillanás előzte meg, amely bevilágította az egész körzetet, és sűrű füst­felhő jelent meg az égbolton. Szudáni geológusok cso­portja alaposan megvizsgálja majd a „kozmikus test” felrob­banásának helyszínét. Mintákat vesznek a leesett kődarabokból, s e mintákat várhatóan svájci és amerikai laboratóriumokba küldik részletes vizsgálatra. Az Észak-Atlanti Közgyűlés (NAA) washingtoni ülésszakán részt vevő hatpárti magyar kül­döttség tapasztalata szerint a NATO-államok parlamenti képviselőinek a körében mind­inkább teret nyer a szövetség kibővítésének a gondolata, ugyanakkor élesebbé válik az orosz ellenvetés is. Rácskay Jenő (SZDSZ), a magyar kül­döttség vezetője újságíróknak elmondta, hogy az idei ülésszak fő témája a NATO-tagság kiter­jesztése, a bizottságokban is ar­ról folyik az eszmecsere. A ma befejeződő tanácskozáson ti­zenhat NATO-állam és tizen­négy társult ország törvényho­zói vannak jelen. A küldöttségvezető kifej­tette: erősödik az igény és a kölcsönös szándék arra, hogy mind a pályázók, mind a szö­vetség részéről tisztázzák a csatlakozás konkrét feltételeit és követelményeit. Úgy látja, Lengyel lap a A Sztandar Mlodych című bal­oldali lengyel lap szerint annak ellenére, hogy Hóm Gyula kormánya a nadrágszíj meghú­zására szólít fel, úgy tűnik: a szociálliberális koalíció meg­ismétli győzelmét az önkor­mányzati választásokon. A szerző, Zygmunt Ralfin „Horn paradoxona” című írásá­ban hangsúlyozta: nem igazo­lódtak be azok a jóslatok, hogy a választók hamar elfordulnak a kormánykoalíciótól. A tíz leg­népszerűbb magyar politikus között ott vannak az MSZP és az SZDSZ vezetői, a jobboldali politikusok közül viszont egy hogy ma már kevesen ellenzik a NATO kiszélesítésének elvi lehetőségét. Közlése szerint a plenáris ülésen elhangzó be­szédében hangsúlyozni kívánja, hogy Magyarország egyértel­műen megerősíti csatlakozási szándékát, ám egyúttal szor­galmazza a kritériumok pontos és világos megfogalmazását. Wachsler Tamás Fi- desz-képviselő személyében a közgyűlés történetében először egy nem NATO-ország küldöt­tét választották meg Karsten Voigt NAA-alelnök (az elnöki tisztség várományosa) mellé a kibővítéssel foglalkozó munka- csoport társ-jelentéstevőjévé. A politikus elmondta: benyomása szerint többségben vannak a közép-európai államok tagságát támogató vélemények, és sze­mély szerint úgy véli: csatlako­zásuk akár három-öt éven belül megtörténhet. Mint jelezte, az ellenérvek három fő tényező sincs. Mindez jól illusztrálja a magyar ellenzék fatális helyze­tét - írta. A parlamenti választások vesztesei nem sokat tudnak ajánlani választóiknak. Nem következett be az általuk jósolt katasztrófa a posztkommunis­ták hatalomátvétele után, Hóm Gyula normális politikát foly­tat, számos területen - például a környező országok magyar ki­sebbségének kérdésében - sok­kal ésszerűbbet, mint elődei - állapította meg írása egy másik részében a lengyel szerző. Ralfin szerint a „Hom-para- doxont” azzal lehetne érzékel­köré csoportosulnak: milyen hatással lesz a kibővítés az orosz politikára; milyen ter­hekkel és feladatokkal jár az új tagok felvétele; miként lehet a jelentkezők haderejét a NATO-éval összeegyeztethe- tővé tenni. Tájékoztatása szerint az ülésszakon jelen lévő orosz küldöttség minden eddiginél élesebben ellenezte a kibőví­tést: tagjai céloztak rá, hogy a szövetség kiterjesztése kétsé­gessé teheti a korábbi fegyver­zetkorlátozási megállapodások végrehajtását. Wachsler elmondta: a bizott­ság olyan módosító javaslatot terjesztett a plenáris ülés elé ke­rülő határozattervezethez, amely szorgalmazza, hogy a NATO-országok az amerikai „NATO-kibővítési törvényhez” hasonló jogszabályokkal moz­dítsák elő a pályázók felkészü­lését a teljes tagságra. tetni, hogy míg Hóm elődei folyton azt állították, javul a helyzet, miközben az emberek úgy érezték, hogy egyre romlik, a jelenlegi kormányfő azt mondja: nehéz, és lehet, hogy még nehezebb lesz, de az em­berekben ennek ellenére is él a remény. Bár a költségvetési deficit­hez képest jelentéktelen az a 15 milliárd forintos összeg, amit a szociálliberális kormány meg­takarít az államapparátuson, ezzel egyrészt egyik választási ígéretének tesz eleget, másrészt olyan gesztus ez, amelynek jel­képes értéke van - írta Ralfin. Szudánban a kormány és az or­szág déli részét ellenőrző úgy­nevezett Szudáni Nép Felsza­badító Hadsereg emberei to­vábbra is súlyosan megsértik az emberi jogokat - állapítja meg az ENSZ székhelyén most köz­zétett jelentésében Bíró Gáspár, a világszervezet Emberi Jogi Bizottságának a különmegbí- zottja. Az AFP jelentésében emlé­keztet arra: a magyar jogászt tavaly bízta meg az ENSZ, hogy készítsen hiteles beszá­molót az afrikai országban uralkodó állapotokról. Bíró né­hány hónapja már írt jelentést arról, hogy Szudánban az isz­lám törvénykezésre hivatkozva kegyetlenül bánnak az állam­polgárokkal, főleg azokkal, akikről feltételezik, hogy a kormányétól, illetve a Dél-Szu- dánban garázdálkodó fegyveres szervezet irányvonalától eltérő politikai nézeteket vallanak. Az ENSZ-megbízott mostani jelentésében sem tudott javu­lásról beszámolni. Mint leírta, Szudánban továbbra is napi­renden vannak a bírósági tár­gyalás nélkül végrehajtott ki­végzések, a kínzások, az önké­nyes letartóztatások. A túlkapá­sok nem kímélik a nőket és a gyermekeket sem. Az ország déli részén 1983-ban kirobbant polgárhá­borúban eddig 1,2 millió sze­mély vesztette életét. Több mil­lió embert Szudán középső ré­szébe űztek, míg százezrek me­nekültek a környező orszá­gokba. Bíró Gáspár jelezte, hogy a szudáni hatóságoktól nem ka­pott beutazó vízumot, ezért az Ugandába, Kenyába és Egyip­tomba menekült szudániaktól, illetve Szudánban járt ENSZ-il- letékesektől szerezte be a be­számoló összeállításához szük­séges információkat. A magyar megbízott jelen­tése végén megállapította: a helyzet annyira súlyos, hogy mindenképpen szükségesnek tartja az ÉNSZ-megfigyelő te­vékenységének az erősítését. Horn-kormány munkájáról Úgy tűnik, Galícia afféle második Szicíliává válik majd A Spanyolország északi részén kialakult kábítószer-kereskede­lem miatt Galícia lassan olyan lesz, mint Szicília. Vannak klá­nok, maffiák, van leszámolás a csoportok közt, vannak bér- és orvgyilkosok, kacsalábon forgó várak épülnek a domboldalon, és lesötétített luxusautók suhannak az utakon. Amikor a kábítószer-keres­kedők kiválasztották Galíciát, elsősorban földrajzi adottsága­ira alapoztak. Európa legnyu­gatibb pontja ez, ráadásul tele van az Atlanti-óceánból a szá­razföldre benyúló tengemyúl- ványokkal, öblöcskékkel, fo­lyótorkolatokkal, amelyek va­lóságos labirintust alkotnak, és kitűnő terepet biztosítanak az Amerikából, főleg Kolumbiá­ból Európába érkező kokain partraszállításához. A dohány­csempészet már húsz egyné­hány éves „hagyománnyal” rendelkezik Galíciában; ekkor kezdett kialakulni a csempé­szettel együtt járó maffiarend­szer, családokkal és „kereszt­apákkal”, akik mostanában na­gyobb nyereséggel járó üzletbe kezdtek kokainnal. A kokaincsempészet ötlete egyébként klasszikus felállás szerint egy madridi börtönben született a nyolcvanas évek­ben, ahol a galíciai dohány­csempész bandák tagjai talál­koztak a Spanyolországban akkoriban letartóztatott ko­lumbiai kartell tagjaival. A do­hánycsempészet mellett a nyolcvanas években már a ha­siscsempészet is folyt Galícia és Marokkó közt, úgyhogy az „infrastruktúra” tulajdonkép­pen készen állt a „liszt”, vagyis a kokain behozatalához is. Amikor 1990 nyarán Balta- sar Garzon - az olasz antimaf­fia bírók spanyol kollégája - végrehajtotta a „Nécora-had- művelet”-et, több tucat embert tartóztattak le Galíciában: ha­jóépítőket, halászokat, pol­gármestereket, vállalkozókat és üzletembereket, és lehullott a lepel a kábítószer-kereskede­lemmel együtt járó pénzmosási eljárások szövevényéről, a megvesztegetések hálózatáról, valamint az egész üzlet mi­kéntjéről. „Én 360 milliárd értékű árut mozgattam évente. Ennyi pénzből minden segítséget, minden csendet meg lehet vá­sárolni” - mondotta az egyik kihallgatása során Ricardo Por­talbes, a „megbánást tanúsított kábítószer-kereskedő”, aki mellesleg kiadta Garzon bíró­nak a három legfontosabb klán tagjait. A „Nécora-hadművelef’-hez kapcsolódó ítéletek egyébként olyannyira enyhék voltak, hogy a spanyol közvélemény óriási felháborodással fogadta azokat. Tavaly január óta 3345 kiló kokaint és 28.714 kiló hasist foglalt le a rendőrség Galíciá­ban; ez becslések szerint az or­szágba érkező kábító­szer-mennyiségnek kb. a 10 százalékát jelenti. A csábítás óriási: egy kolumbiai út ára félmillió dollár plusz a hajó, az áthozott, egytonnányi kokain viszont 21-22 milliót hoz a konyhára. A kokainmaffiák története véres történet is. Eddig nyolc gyilkosság történt, a legutóbbi szeptember 12-én, amikor Ko­lumbiából érkezett gyilkosok végeztek az egyik galíciai klán főnökével. A szicíliai „vendetta” Spa­nyolország északi részén is vi­rágzik, ahol manapság már nem lehet tudni, ki van benne a bizniszben, ki nincs. A domb­oldalakon, a szőlők és pincék közt mostanság kacsalábon forgó várak épülnek, és az el­sősorban mezőgazdaságból és halászatból élő galíciaiak bi­zalmatlanul figyelik az arra suhanó lefüggönyözött luxus­autókat. Rengeteg olyan újfajta diszkontüzlet nyílt errefelé, amelyekben mindent lényege­sen olcsóbban lehet megvenni, s ahol a kiskereskedelem mel­lett persze, a kábítószer-keres­kedelemből származó pénz tisztára mosása folyik. A kábítószer-fogyasztás egyébként rendkívül súlyos | probléma Spanyolországban, Galíciában például 12.000 ká­bítószer-élvező teszi kockára az életét - és másokét - na­ponta.... Feltűnően magas az AIDS-es betegek száma is: Spanyolországban a betegség főleg a kokain- és heroinélve­zők közt fordul elő, akik közös tűvel szurkálják magukat. Most, hogy a galíciai kábító­szer-csempészet szövevényét kissé megnyirbálták a letartóz­tatások és börtönbüntetések, nyilván újabb felállás alakul ki a családok közt: a klánok újabb szövetségre lépnek majd a nye­reség érdekében. (MTI) Női tűzoltók. A kaliforniai Malibun igen gyakoriak a tüzek, különösképpen az erdőtü­zek. A tűzoltóállomások most - az emberhiány miatt - megtörték azt a régi szokást, mi­szerint nő nem lehet tűzoltó. így aztán felállt az első női csapat, amelynek tagjai ugyan­olyan kiképzésen esnek át, mint a férfiak...

Next

/
Oldalképek
Tartalom