Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-12-13 / 267. szám
1994. november 12-13., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Riport 9. oldal WOADáHÍRÜP Pádár András riportja Üresen marad-e az első rendű vádlott helye a bírósági tárgyaláson? Több mint egy esztendeje, 1993. február 18-án, éjjel ha- almas robbanás rázta meg Salgótarjánban a Damjanich itca környékét. A garázssor környékén lakók felriadva ílmukból rémülten nézték a obogó lángokat, s nem tudták nire vélni az esetet. Néhány ira elteltével sem derült ki rontosan, hogy mi történt. Vliközben a tűzoltók után a endőrök láttak kemény nunkához, a városban külön- éle találgatások keltek szárnyra. Akik véletlen ese- nényre tippeltek hamar ílulmaradtak azokkal szem- >en, akik szándékosságot ke- estek a tüzeset mögött. Nekik ett igazuk!-A bűnügyi osztályon minien folyamatban lévő ügyet féletettünk, és minden erővel arra örekedtünk, hogy fényt derítsünk a történtekre - emlékezett luhász István rendőr alezredes, )sz tál y vezető. - Az ilyenkor szokásos államigazgatási eljá- ás keretében indult vizsgálat tkkor vett fordulatot, amikor a [űzoltósági szakemberek, bűnügyi technikusok arra az állás- lontra jutottak, hogy feltehe- ően gyújtogatás történt. A lelyszíni nyomok és szemtanúk nformációi alapján alapos gyanú merült fel arra, hogy is- neretlen tetteseket kell keresni. A szorgos rendőri munka eredményeképpen órák alatt elfogták és őrizetbe vették a cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható két személyt, T. Gyulát és Sz. Szabol- ?sot. A robbanás következében több millió forints kár keletkezett. Garázsok, gépkocsik mének tönkre, vegyi anyagok semmisültek meg. A város apraja- nagyja i Damjanich utcába járt napokig, hogy megnézze :t rendkívüli eset színhelyét. Közben mind erősebben terjedt az a pletyka, hogy az ügyben szerepet játszó, és legjobban károsult vállalkozó, V. Elemér az egész bajnak az okozója, mivel ő bérelte fel az őrizetbe vett munkanélkülieket, hogy százötvenezer forintért gyújtsák fel a bérbe vett garázsát. * Az ügy vizsgálata során kiderült, hogy V. Elemér salgótarjáni vállalkozó garázst bérelt a Damjanich utcai garázssoron, ahol az általa vezetett Perfekt 2000 Bt. részére érkezett vegyi árukat az értékesítésig tárolta. A két munkanélküli fiatalember tavaly február 17-én kereste fel a vállalkozót, hogy állandó munkát kérjen tőle. V. Elemér azonban csak alkalmi munkát ajánlott, s bedobta az ötletet, hogy lenne egy jól fizető munka, ha elvállalják. Noha a vállalkozó tagadja, hogy az ámit tároló garázs felgyújtását ajánlotta a két fiatalembernek, a vallomásokból ennek az ellenkezője derül ki. Ezen a találkozón az is elhangzott, hogy a vállalkozó abból a pénzből fizeti ki a beígért ösz- szeget, amit a biztosító fizet neki a kár fejében. Ezt látszik erősíteni az a tény is, hogy a vállalkozó néhány nappal az esemény előtt jelentős értékre kötött szerződést a Generali Biztosító Rt. salgótarjáni fiókjával. A furcsa ügylet végül is megköttetett a három ember között. A vállalkozó T. Gyulával terepszemlét tartott a garázssoron, s megállapodtak, hogy benzinnel kell felgyújtani tartóztatás, ezt azonban az ügyészség megszűntette. A tárgyaló bírót pedig nem utasíthatom, hogy az ügyet soron kívül tárgyalja. Megértem a sértettek problémáit, de keveset tehetünk a körülmények ellen. A bírák személyének változása miatt sok a régi ügyünk, amiket a három éves elévülési időn belül el kell kezdeni tárgyalni.- Az ügyben kárvallott emberek jogosan követelik káruk megtérülését. A biztosító azonban az ítélethez köti ezt. Mi lesz velük?- Megértem a sértettek helyzetét, többet tenni nem tudok. Járt már nálunk a Generali Biztosító Rt. képviselője, akkor annyit tudtam tenni, hogy jeleztem az ügyet tárgyaló kollégának, viszonylag nagy az érdeklődés az ügy iránt. Nem tudom, hogy jelen esetben a sértettek milyen biztosítást kötöttek a biztosítóval, annak mi a tartalma, de véleményem szerint a biztosítónak a kár kifizetését nem kellene kötni a bírósági ítélet létéhez, vagy nem létéhez.- Akkor is lesz tárgyalás, ha a szabadlábon lévő vádlottak közül valamelyik nem jelenik meg a tárgyaláson, mert éppen külföldön van?- Értem a kérdést. Annyit elmondhatok az ügy sérelme nélkül, mi is tudjuk, hogy T. Gyula másodrendű vádlottat keresik. Ebben az ügyben három vádlott van, s az ügyük összefügg, amit együtt kellene letárgyalni. A bíróság az eljárásjogi szabályok alapján jár el. Ha a vádlott a tárgyalásra szóló idézést nem veszi át, és lakhelye, tartózkodási helye ismeretlen, akkor elfogató parancsot bocsát ki a bíróság ellene. Ha nem kerül elő, a bíróság akkor is elkezdheti tárgyalni az ügyet. Azt viszont nem tudom, hogy a távollévő vádlott nélkül lehet-e majd ítéletet hozni. Elképzelhető, hogy a bíróság tud tényállást megállapítani és büntetést kiszabni, de az is lehetséges, hogy a tárgyalást fel kell függeszteni.-Bírónő, véleménye szerint végül is mikorra várható ennek a robbantásos ügynek a tárgyalása?- Az ügyet tárgyaló bíró december 13-ra és 15-re tűzte ki a tárgyalás két napját. * Szerkesztőségünk szívesen adott volna helyet az ügyben szereplő Generali Biztosítónak is, azonban amikor a salgótarjáni fióknál érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy ebben az ügyben itt nem illetékesek válaszolni. Készséggel megadták viszont a központ fővárosi címét, ahová telefaxon küldtem meg kérdéseimet a kárrendezési osztály vezetőjének. Kérésünkre mind a mai napig nem kaptunk választ, ezért nem tudtam a biztosítóintézet álláspontját ismertetni ebben a szerencsétlen ügyben. Pádár András A robbanás utáni maradványokat vizsgálják a tűzoltók Fotók: Gyurién Tibor a garázst. T. Gyula kétezer forintot kapott az elszánt vállalkozótól. Megvették a benzint s kellő előkészületek után febK. József és R. Dezső gépkocsiját is. * Rendkívül nagy felháborodást kiváltó bűncselekmény ügyében hetekig tartott a rendőrségi vizsgálat, ami végül is vádemelési javaslattal került át az ügyészségre. A Balassagyarmati Városi Ügyészség az I. r. vádlott V. Elemért 1. rendbeli, a Btk. 259. paragrafus /l/ bekezdésébe ütköző és büntetendő közveszély okozás bűntettével mint felbujtót, valamint 1 rendbeli, a Btk. 318. paragrafus /l/ bekezdésébe ütköző és a /4/ bekezdés a/ pontja szerint minősülő és büntetendő csalás bűntettével, továbbá 1. rendbeli, a Btk. 276. paragrafusába ütköző és büntetendő magánokirat-hamisítás vétségével vádolja. A II. r. T. Gyula és a III. r. Sz. Szabolcs vádlottakat pedig 1-1. rendbeli a Btk. 259. paragrafus /1/ bekezdésébe ütköző és büntetendő közveszélyokozás bűntettével, mint társtetteseket vádolja. * A bűncselekmény elkövetése óta húsz hónap telt el.-Ez idő alatt szinte semmi sem történt. A főbűnös éli világát, a felbujtottak sem lakoltak meg tettükért - panaszolja B. József, az egyik kárvallott garázstulajdonos. - Mi meg hiába futkosunk bárhová is az igazunkért, sehol sem segítenek. A kárunkat a biztosító nem hajlandó megtéríteni. Azt mondják, majd ha lesz ítélet. Dr. Poráczkiné dr. Verebélyi Edina: Ez nem szokványos ügy Rigó Tibor felvétele ruár 18-án hajnali 1 óra körüli időben felfeszítették a bérelt garázs ajtaját, T. Gyula szétlocsolta a helyiségben lévő árukra. Sz. Szabolcs a nyitott ajtóból egy égő gyufát dobott be, mire azonnal lángra lobbant minden. Arra azonban nem számítottak, hogy egyúttal robbanás is történik, ami egyiküket megsebesítette. A detonáció nemcsak a K. Gyulától bérelt garázst vetette szét, hanem a mellette állókat is, így K. József és M. Mátyásné garázsát is súlyosan megrongálta. G. Balázs Lada típusú gépkocsija teljesen a lángok martaléka lett, de igencsak súlyos károk érték B. József dr. Néhány órával a robbanás után így nézett ki a helyszín S addig mi lesz a pénzzel? Ugyanilyen elkeseredetten panaszkodnak a többiek is, akik vétlenek abban, ami történt. Az évek nehéz munkájával ösz- szespórolt autó, garázs ment tönkre néhány pillanat alatt azért, mert valaki csalárd módon akart pénzhez jutni. * Az ügyben érintett károsultak panaszaival állítottam be a Balassagyarmati Városi Bíróságra, ahol dr. Poráczkiné dr. Verebélyi Edina bírósági elnökkel beszélgettünk.- Elnökasz- szony, Salgótarjánban az a hír járja, hogy nem is lesz tárgyalás V. Elemér és társai ügyében, mert ezt valaki elintézte a bíróságon. A bíróság elnöke elneveti magát, de már komolyan válaszol.-A legtöbb üggyel kapcsolatban van szóbeszéd. Ez az ügy pedig nem szokványos ügy, tehát itt éppen miért ne lenne. Senki nem intézkedett, és nem is tehetné. Mi ezt az ügyet 1993 júliusában kaptuk meg. Hadd tegyem hozzá, hogy Előzőleg benzint öntözött szét a két munkanélküli nagyon rosszkor. A bírák szabadságolása miatt ekkor tartottuk az ítélkezési szünetet, aminek a végét meg kellett várni.-Augusztus végéig ez rendjén való, de utána sorra kerülhetett volna.-Igaza van - válaszol elnéző mosollyal -, de tudnia kell, hogy a bíróságok, így a miénk is, dugig van tárgyalásra váró ügyekkel. Nekünk kötelességünk betartani egyfajta fontossági sorrendet. Azokat az ügyeket kell soronkívüliséggel tárgyalnunk, amelyekben előzetes letartóztatás van. A kérdéses salgótarjáni ügy nem ilyen. A nyomozati szakban volt ugyan előzetes le