Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-08-09 / 237. szám
6. oldal Kultúra - Művészet 1994. október 8-9., szombat - vasárnap MUSTÓ JÁNOS MŰTERMÉBEN Amiről a Kék Duna lapjai mesélnek zása. E gondolatban lelhető föl a sorozat tartalmi, világnézeti ereje. Napjaink időszerű politikai gondolatai közé tartozik egész Kelet-Közép-Európában a kontinens fejlett nyugati részéhez való csatlakozás óhajtása. Ez nem történhet meg a harmonikus regionális együttélés mielőbbi kialakulása nélkül. A kék Duna szeli át, köti össze a népeket, nemzeteket. Ha elválasztaná, a jövő reménye válna semmivé. Emberi, művészeti hidakat kell építeni. Erre vállalkozik a művész e sorozata is, amelyben fölmutatja az egyetemesség jelképeit, az életfa, az egyetemességet jelképező víz, a tarajló hullámok, Európa gondolatának csodáját. A Kék Duna a SME (Vagyunk) című magyarországi szlovák nyelvű folyóirat ez évi decemberi számában lát napvilágot. A művész ezen kívül is a magyar - szlovák kulturális kapcsolatépítés, a hazai szlovák kultúra művelése jegyében dolgozik. Kiállítása vándorol jelenleg is Szlovákia városaiban. A nyáron a budapesti szlovák kollégium és iskola művésztelepét vezette, ami a magyarországi szlovák fiatalok tehetséggondozását szolgálta, amint arról nemrég a L'udové noviny is beszámolt.-th Mustó János, Salgótarjánban élő festőművész műterme azon szellemi műhelyek közé tartozik, amelyek kisugárzása a magyar - szlovák kapcsolatépítésre is hatással van. Most készült el Kék Duna című linósorozata, amely a művész munkásságának újabb fontos állomása. A Kék Duna sorozat tíz lapból áll. Mustó Jánosra jellemzően szigorúan fölépített belső, gondolati ív fogja egységbe a lapokat: Életfa, L, Hullámok, Kapcsolatok, Európa, Égtájakon, Az élet vize, A kék bolygó vize, Emberhíd, Régiók, Életfa, IL A gazdag, burjánzó formák szinte túlcsordulnak a lapokon, mégis a rendet sugallják, mert a grafikai eszközök által kifejezett tartalom nagyon is egyértelmű. Ez a világosság nyilatkozik meg a lapok belső gondolati izzásában is. Mustó János századunk európai festészetére épülő munkásságában a filozofikus hajlam és mély intellektualizmus egyáltalán nem rejtetten van jelen. Tehát formáinak dekoratívítása soha nem öncélú, hanem a mű emberi tartalmát szolgálja. Ez a tartalom a Kék Duna linósorozat esetében a folyam mentén együttélő népek, köztük a szlovákok és a magyarok történelmi megbékélése szükségszerűségének hangsúlyo- Emberhíd - ugyancsak a Kék Duna sorozatból Életfa - gazdag, burjánzó formák ALBERT GYULA-VÁNDORSERLEG SALGÓTARJÁNNAK „Olyan jó a fülemnek ez a beszéd...” Dr. Albert Ferenc hegedűművész, zeneszerző Dreaming (Álmodozás) című művének világbemutatóját október 1 -jén tartották Salgótarjánban a zenei világnap alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a József Attila Művelődési Központ színháztermében. A szerző Bili Clintonnak, az Egyesült Államok elnökének, és feleségének, Mrs. Hullary Clintonnak, a First Lady-nek ajánlotta művét, amely még Amerikában született.-Bili Clinton akkor még nem is volt az Egysük Államok elnöke - jegyzi meg a most 76 éves dr. Albert Ferenc. - Később kaptam is tőle egy kedves levelet, amelyben azt írta: „Francois, az álmodozásból valóság lett."-Miért éppen Salgótarjánt választotta a mű világbemutatójának színhelyéül?- Mert nagyon közel áll a szívemhez ez a város. Igaz, én Győrben születtem 1918-ban, de édesapám, dr. Albert Gyula Salgótarjánban látta meg a napvilágot 102 évvel ezelőtt, 1892-ben. Itt volt gyermek. Innen került el Losoncra, onnan Ózdra, ahol 1918-ig élt. Édesanyámat már Győrben ismerte meg, és tíz hónapra rá ott volt a kis Ferenc, vagyis én.- Mit hallott odahaza Salgótarjánról?- Először is, édesapám paló- cosan beszélt. Azóta is olyan jó a fülemnek ez a beszéd. Gyakran mondogatta, az én életem Salgótarjáné, ha egyszer eljutsz Dr. Albert Ferenc a tehetséges tarjáni fiatalok támogatását tervezi oda, ezt soha ne felejtsd el. Itt szeretett volna meghalni, végül is ez nem adatott meg neki, 1986-ban nem itt húnyt el. Hegedűs, trombitás és zeneszerző volt, 450 kompozíciója maradt ránk. Románc című művét emlékének adózva mutattuk be Salgótarjánban.- Saját zenei pályáját meglehetősen korán kezdte.- Akkoriban úgy mondták, csodagyerekként indultam. Tizenkét évesen vettek föl a budapesti Zeneakadémiára, ahol Zathureczky Ede tanítványaként kaptam művészdiplomát 1937-ben. Később Kodály Zoltán és Weiner Leo növendéke lettem zeneszerzés és karmester szakon. Egyébként édesapám különös kívánságára jogi diplomát is szereztem.- Muzsikuspályája külföldön teljesedett ki. Hogyan történt ez?- Jótékony koncerteket adtam 1945-ben a Vöröskereszt javára, így kerültem ki Párizsba. Nemsokára hangver- senykörút következett, Ennek London, Írország voltak a legfontosabb állomásai. Írországban meghívtak a zeneakadémia tanárának, 1954-ben e minőségemben alapítottam meg az írek nemzeti zenei fesztiválját. Aztán szüleimmel, húgommal együtt áttelepültünk az Egyesült Államokba, ahol tizennyolc évig a chicagói konzervatórium elnöki tisztét töltöttem be. Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Európában mintegy hétezer koncertet és szólóestet adtam. Feleségemet, Beverlyt, aki elektronikus zeneszerző és fotóművész, texasi születésű, Chicagóban ismertem meg.- Pár éve visszaköltözött Magyarországra. Mik a tervei?- Egyebeken kívül alapító elnöke vagyok a Mediterra- neum Institute-mk Amerikában és Magyarországon, szeretném mind hatékonyabban elősegíteni a tehetséges fiatalok utaztatását, mert sajnos, a magyarországi helyzet egyelőre eléggé mostoha. Édesapám emlékére szeretnék egy Albert Gyula- vándorserleget adományozni Salgótarjánnak. Ennek célja ugyancsak az itteni tehetséges fiatalok pályájának egyenge- tése. (bte) BODI TOTH ELEMER VARJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET Bemutatkozási lehetőséget kínálunk Örömmel tudatjuk régi és - napjainkban ismét gyarapodó - új előfizetőinkkel, valamennyi olvasónkkal, hogy a jövőben minden szombaton egész oldalas irodalmi, képzőművészeti összeállítás közreadására nyílt lehetőségünk. Ez már csak azért is öröm számunkra, mert az utóbbi időben sok borúlátó nyilatkozat hangzott el a kultúra, a művészetek, illetőleg az alkotók mostoha helyzetével kapcsolatban. Ezek többnyire jogosak, a társadalmi átalakulások kétségkívül nehéz helyzetbe hozták az irodalom, a művészetek művelőit is. A korábbi állami mecenatúra megszűnt, a támogatás új formái pedig még nem alakultak ki, illetve most vannak alakulóban. Szükség van tehát arra, hogy a hosszú átmenet régiónkban se járjon súlyos értékvesztéssel. Lapunk a maga szerény eszközeivel, és szolgáltató szerepéből következően arra vállalkozik, hogy, ha támogatást nem is, de hétről hétre hiteles tájékoztatást nyújtson arról, mi születik a nógrádi írószobákban, szépirodalmi és tudományos műhelyekben, műtermekben. Kik azok, akik ma is közöttünk élnek, vagy munkásságukkal szorosan kapcsolódnak a nógrádi irodalmi, művészeti élethez? Fölmerülhet a kérdés, egyáltalán van-e ilyen? Természetesen csak egyetemes magyar irodalom és művészet létezik. Ezen belül viszont örömünkre szolgálhat, hogy Nógrád megyében is élnek olyan alkotók, akiket számon tart a kortárs irodalmi, művészeti közvélemény, illetve az érdeklődő közönség. Egyrészt nekik kínálunk bemutatkozási lehetőséget, másrészt a tehetséges pályakezdőknek is, akik verssel, szépprózával, képzőművészeti alkotással éppen minket tiszMunkatársunk szerdán 13-tól 16 óráig fogad telnek meg bizalmukkal. Hivatásos és nem hivatásos írók, művészek egyaránt számíthatnak figyelmünkre, s általunk az olvasók figyelmére is. (Szerkesztőségünkben minden szerdán 13-tól 16 óráig Bódi Tóth Elemér várja Önöket.) Kereső, kutató, nyughatatlan irodalomról van szó Nagy Pál, 1934-ben Salgótarjánban született, 1956 óta Párizsban élő költőnek, szerkesztőnek hatvanéves születésnapja alkalmából a Nógrád megye díszpolgára kitüntető címet adományzta Nógrád Megye Közgyűlése. Ő volt az, aki társaival megalapította Párizsban a Magyar Műhely folyóiratot, ami a kortárs magyar irodalom avantgárd törekvéseinek egyik központja lett. Költői, elméletírói, irodalomszervező, kultúraközvetítő tevékenységében kapcsolódik szülőföldjéhez, Salgótarjánhoz is. A politikai változás után korábbi „nem hivatalos” kapcsolatai a Magyar Műhely részbeni Magyarországra településével rendszeressé váltak. Költői munkásságával kapcsolatban jegyzi meg a díszpolgári cím adományozását indokló dokumentum: „A vizuális jel, az irodalmi nyelv összekapcsolása munkásságában az irodalmi modernizáció jelentős kísérlete, műhelyszervező tapasztalatai, publikálást segítő tevékenysége mind a magyar fiatal költőnemzedék, mind a Palócföld köréhez tartozó alkotók számára elérhetőkké váltak.” Nagy Pállal Salgótarjánban beszélgettünk.- Hogyan érzi magát Nógrád megye díszpolgáraként, Számí- tott-e erre a kitüntetésre?- Ez már a második alkalom, amikor Nógrád megyében kitüntetést kapok. Az első 1991-ben következett be, amikor megkaptam a Madách Imre-díjat. Egyikre se számítottam. A díszpolgári címet rehabilitációnak érzem, hiszen engem annak idején - apám háborús múltja miatt - gimnáziumba se vettek föl szülővárosomban. Úgy látszik, ez a történelmi félreértés tisztázódott.- Mit jelent a költő számára a szülőföld?- Számomra is meghatározó jelentőségű. Furcsa érzés az, amikor az ember külföldre kerül, ahol ki sem tudják mondani, hogy Salgótarján, ahol - egyetlen sárospataki évemet nem számítva — tizennyolc éves koromig éltem. Mindig is ragaszkodtam szülővárosomhoz. Ami Nagy Pál Nógrád megye díszpolgára rossz volt, felejtsük el. Most jól és örömmel vagyok itt. A kör bezárult.-Milyen szakmai kapcsolatok alakultak ki Salgótarján szellemi életével?- Korábban is írtam az itt megjelenő folyóiratba, a Palócföldbe. E kapcsolatokat szeretném szorosabbra fűzni. Ez az irodalmi irányzat, amit művelek, a világ minden sarkában otthon van. Ennek az átmeneti komák, amelyben élünk, egyik jellemzője a kísérletezés. Ezt mindenki értheti, aki nyitott szemlélettel közeledik az iroda- lomhozt. Bizonyára Salgótarjánban is sokan élnek ilyenek. Kereső, kutató, nyughatatlan irodalomról van szó. E nyugtalanság nélkül ez az irányzat nem is létezhetne. Mi társaimmal mindig a szó eredeti értelmében előőrsnek tekintettük magunkat, és szívesen adjuk át tapasztalatainkat másoknak. Amint azt meg is írtam, ha gyanakvás helyett tisztelet övezné azok munkáját, akik az alkotás értelmét a kísérletezésben, az újatalkotásban látják, irodalmi életünk egyik feszültsége ol dódnék. Szükség is lenne erre, hiszen új korszakhatáron állunk. Művészet mindenütt van. Franz Boaz, múlt századi német etnológus Afrikáról írt könyvében szól arról, bármely nyomomlt országban járt, művészettel mindenhol találkozott. Nincs az a szociális nyomorúság, ahol ne lenne elemi szükséglet a művészet. Az embernek igenis szüksége van a művészet által nyújtott vigaszra, a művészetnek pediglen a közönségére.-mér
