Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-06 / 235. szám
2. oldal Világpolitika 1994. október 6., csütörtök Holocaust-emlékmű. Miamiban nemrégiben felavatták azt az emlékművet, amelyet a fasizmus áldozataira való megemlékezés jegyében készítettek. A főleg az európai zsidóság szenvedései ihlette szoborcsoportot történések sorozata öleli egybe. Képünkön részlet látható a végső stádiumból: halálba induló anya a gyermekeivel... Vasúti baleset Rómában Mintegy ötven személy sérült meg kedden Rómában, amikor a főváros legnagyobb repülőteréről utasokat szállító vasúti szerelvény egy álló tehervo- natba ütközött. A sérülteket római kórházakba vitték. Sebesüléseik nem életveszélyesek. A szerelvény a Fiumicino reptérről Róma központja felé haladt, amikor a főváros külső kerületében tehervonatba rohant. Magyar folyóirat olasz bemutatása A római Magyar Akadémián kedden este bemutatták az olasz szakmai közösségnek a „Budapesti Könyvszemle-Buksz” című magyar társadalomtudományi folyóirat angol nyelvű változatát, a „Budapest Review of Books” című kiadványt. A lap rövid, de annál sikeresebb múltjáról, jelenlegi helyzetéről és céljairól Lackó Mihály főszerkesztő-helyettes és Zachár Zsófia, az angol nyelvű változat felelős szerkesztője adott tájékoztatást. A negyedévente megjelenő „Budapest Review of Books” már eljutott Nagy-Britanniába, az Egyesült Államokba, Németországba és Franciaországba, ahol elsősorban az egyetemek tartoznak előfizetői közé. Olaszországgal, ahol „Indice” címmel adnak ki hasonló folyóiratot, a mostani bemutatkozás volt az első kapcsolatfelvétel. A lap szerkesztői elmondták, hogy a folyóirat a jövőben szeretne részletesebben foglalkozni azokkal az Olaszországban napvilágot látó kiadványokkal, tudományos művekkel is, amelyeknek kelet-európai vonatkozásai vannak. Tibeti analfabéták Az iskolai képzés Tibetben oly hiányos, hogy szinte minden második, 15 éven felüli tibeti fiatal egyáltalán nem tud olvasni, vagy nem kielégítően ismeri a betűket. A témával foglalkozó, a „Ti- bet-Magazinban” megjelent cikkből a China Daily című lap merített. Míg Kína egész területén az analfabétizmus átlagosan 15 százalék, ez a mutató Tibetben eléri a 44 százalékot. (MTI) Új levélbomba-küldemények Ausztriában Néhány nappal az ausztriai parlamenti választások előtt ismeretlen feladók újabb levélbombákat küldtek szét különböző, elsősorban külföldiekkel és menekültekkel foglalkozó személyek, illetve intézmények címére. A küldeményeket időben hatástalanították, mert a címzetteknek gyanús volt a küldemény, és riasztották a hatóságokat. Franz Löschnak belügyminiszter tegnap felszólította a lakosságot, hogy óvatosan bontsa ki postáját, és ha ismeretlen feladóra, a megszokottnál vaskosabb borítékra bukkan, értesítse a rendőrséget. A tavaly december elején szétküldött tíz levélbomba közül négy sérüléseket okozott - a legsúlyosabbat Helmut Zilk bécsi polgármesternek, akinek bal kezét csak nehezen tudták megmenteni az orvosok. Alig egy hónappal ezelőtt Klagenfurtban ugyancsak csomagban elrejtett bomba okozta három rendőr súlyos sebesülését. A hatóságoknak eddig nem sikerült nyomára bukkanniuk sem az utóbbi merénylet, sem a tavaly decemberi sorozat tetteseinek. A legújabb bombák címzettje Klagenfurtban egy szlovéniai irodalmi kiadó és a vo- rarlbergi Dombimben egy menekültekkel foglalkozó tanácsadó központ volt. A harmadik, kedden éjjel hatástalanított levélbomba címzettjét a belügyminisztérium eddig nem fedte fel. A küldeményeket nemcsak formájuk és méretük, hanem az is gyanússá tette, hogy feladóként ugyanaz a név, Rüdiger von Strahemberg gróf szerepelt, akitől a decemberi robbanó küldemények közül több is származott. (Á törökök elleni harcban ismertté vált gróf nevét az újnácik az idegenek elleni küzdelem szimbólumaként használják - ami ellen a Stájer- országban élő leszármazottak több ízben tiltakoztak.) Walter Kratzer, a bécsi belügyminisztérium szóvivője nem tartja kizártnak, hogy a tegnapi postával Auszt- ria-szerte újabb veszélyes küldeményeket kézbesített a posta - amely egyébként láthatóan szigorította az ellenőrzést. Tegnap - legalábbis Bécsben - a szokott időpontnál órákkal később érkezett a kézbesítő. Nem tudott választ adni a belügyi szóvivő arra a széleskörű bírálatra, miért tartott csaknem 20 óráig a szakértői ellenőrzés: a gyanús küldeményeket kedden délben jelentették Klagenfurtban és Dombimben, a hír, hogy valóban éles bombákról volt szó, csak tegnap délelőtt vált ismertté. Gejdar Alijev megbukott puccsról beszélt Gejdar Alijev azerbajdzsáni elnök tegnap hajnalban a hívására összegyűlt, mintegy tízezres tömeggel közölte: megbukott a Szurat Huszeinov kormányfő által hatalmának megdöntésére szőtt összeesküvés. A korábbi jelentések szerint katonák egy csoportja elfoglalta Gjandzsa városában a helyi közigazgatás épületét és a repülőteret. A moszkvai Otkritoje rádió tegnapi közlése szerint Alijev a bakui tévében elhangzott felhívásában számolt be a puccsról, Szurat Huszeinov kormányfőt vádolva az államcsínnyel. Huszeinov viszont reggel cáfolta, hogy bármi köze lenne a gjan- dzsai eseményekhez. Alijev hívására mintegy tízezren gyűltek össze az elnöki palotánál. Támogatói előtt mondott beszédében a politikus hangsúlyozta, hogy megbukott a lázadás a köztársaság második legnagyobb városának számító Gjandzsában. Az elnök utalt rá, hogy jelenleg folyik a lázadók ellenállásának felszámolása. A Bakutól 300 kilométerre, északnyugatra fekvő Gjandzsában kitört lázadás előzménye: a múlt hét végén Rovsan Dzsa- vadov belügyminiszter-helyettes parancsára a különleges rendőri erők 70 embere elfoglalta a legfőbb ügyészséget, és túszul ejtette Ali Omarov főügyészt. Omarov ugyanis Afijaddin Dzsapilov parlamenti elnökhelyettes, illetve Samszi Ramilov, az elnöki testőrség főnökének meggyilkolásával vádolt három rendőrt. Az ügyészséget elfoglaló erők visszavonultak laktanyáikba, de ezután kisebb lövöldözés volt a rendőrök, illetve a kaszárnyát körülzáró katonák között, miután a belügyminiszter-helyettes emberei nem voltak hajlandóak letenni a fegyvert. Alijev a hét elején rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat rendelt el. Ugyanakkor hírek szerint tegnap még hajnalban is járt a metró, amely az Alijevet támogató tömeget szállította a városközpontba. Az utóbbi napok eseményei miatt az ellenzéki pártok élesen bírálták Alijevet, elhibázottnak nevezve politikáját. A Demokratikus Kongresszus nevű párt- szövetség szerint az elnök környezetében kiéleződött ellentétek vezettek a fegyveres összecsapásokra. Moszkvai megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy a gjan- dzsai állítólagos puccs és annak gyors leverése szintén a belpolitikai viszály része volt, s erre hivatkozva próbálja meg Alijev félreállítani Huszeinov kormányfőt. (MTI) Az Interpol éves közgyűlésén történt... Az Interpol magyar nemzeti irodájának hamarosan a legkorszerűbb összeköttetése lesz a szervezet lyoni központjával, s ezzel a legmagasabb szintű technikai együttműködés valósul meg a bűnügyi rendőrségek nemzetközi szövetségével - közölte Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány kedden Rómában. A magyar rendőrség vezetője az Interpol éves közgyűlésének befejezése után adott nyilatkozatot az MTI tudósítójának a hazai bűnüldöző szervek nemzetközi kapcsolatairól, az Interpol keretében végzett tevékenységéről. A világ 174 országának rendőrségét tömörítő Interpol szeptember 28-a és október 4-e között tartotta Rómában éves közgyűlését. A tanácskozáson megvitatták a nemzeti rendőrségek együttműködésének helyzetét és feladatait, emellett több ajánlást fogadtak el. Az Interpol tagszervezetei egyetértettek abban, hogy egységes kábítószer-ellenes stratégiát dolgoznak ki, amelyet összehangolnak a kábítószerek elleni harccal foglalkozó ENSZ-szervezetek tevékenységével. A bűnügyi rendőrségek nemzetközi szövetsége azt ajánlja, hogy valósuljon meg nemzetközi együttműködés a bűnözésből származó javak felderítésére, lefoglalására, illetve befagyasztására. A szakértők szerint az egyre nyugtalanítóbb gondot jelentő, nemzetközivé váló szervezett bűnözés elleni harc leghatékonyabb eszköze lehet a maffiák pénzforrásainak elapasztása, ami a készpénzmozgás korlátozását, ellenőrizhetőségét igényli. Az ajánlások között szerepel a termékhamisítás elleni harc összehangolása, a környezetvédelmet érintő bűncselekmények kezelése, s az is, hogy a tagországok rendőri iskoláin mindenütt szerepeljen az emberi jogok oktatása. A közgyűlésen jóváhagyták az Interpol jövő évi, 28 millió dolláros előzetes költségvetését, s megválasztották a szervezet vezető tisztségviselőit, testületéit. Az Interpol új elnöke a svéd rendőrség vezetője, Bjöm Eriksson eddigi alelnök lett. Főtitkára Raymond Kendall maradt. „Az eredmények nem biztosak” Lloyd Bentsen amerikai pénzügyminiszter véleménye szerint Magyarországnak, valamint Lengyelországnak további lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy az inflációt „meggyőzőbben csökkentse”, egyszersmind pedig meggyorsítsa a tulajdon magánkézbe juttatását. Lloyd Bentsen kijelentései a Nemzetközi Valutaalap (IMF) madridi ülésén hangzottak el. Az amerikai pénzügyminiszter elmondta továbbá azt is : a két országban „haladás tapasztalható a liberálisabb gazdaság felé”, de még nagyon sokat kell tenni annak érdekében, hogy a reform- folyamatot megszilárdítsák Lengyelországban és Magyarországon. Bentsen úgy értékelte, hogy az ottani „eredmények nem biztosak”. „Olajszönyeg” a partok előtt... Mintegy 20 kilométer hosszúságú „olajszőnyeg” lebeg Portugália északi partja előtt, miután zátonyra futott és léket kapott egy panamai zászló alatt közlekedő olajszállító hajó Porto közelében. A kikötői hatóságok megállapítása szerint a hajóból több mint hat órán keresztül folyt az olaj. Egyes becslések szerint megközelítőleg mintegy 1200-1300 tonna kőolaj ömlött az óceánba a Cereal tartályhajóból. Az olajszennyeződés már az egyik strandot is elérte. Jóllehet jelentős, ennek ellenére még sincs szó katasztrófáról, és a lakosság egészségét sem fenyegeti közvetlen veszély - hangsúlyozta a helyi hatóság egyik illetékese. Az olajszennyeződés tovaterjedésének meggátolására a Cereal megmaradt rakományát egy másik hajóba szivattyúzzák át. A Két Lotti számai és nyereményei A 40. heti Két Lotti játék nyerőszámai a követ- kezőek: 37, 45, 65, illetve 8, 24, 34. A héten 6 találatos szelvény nem akadt, így a 3+3-asokra jutó nettó nyeremény 38.217.148 forintra halmozódik. A 3-asok egyenként 37.564, míg a 2-esek 2899 forintot érnek. SZARVASOK Puska, amely már az enyém II. ember elől, egy kiváltságos szarvasvadászatot rendelt el, mert vendégeit „méltó” megkülönböztetéssel kívánta fogadni. Semmi közük nincs az ilyeneknek a vadászathoz! Láttam olya» magas •.szintű vezetőt is, aki midőn a megriasztott szarvasok eléje rohantak, és a hajtás zajától megzavarodva megálltak előtte, ismétlő puskájának minden töltényét kilőtte a védtelen állatokra. Ráadásul egyetlen vad sem maradt helyben, csak a sebesüléseket jelző vérnyomok. Két napon át kerestük a sebzett szarvasokat, hogy megszabadítsuk őket a szenvedésüktől. Egyikükre a helyszíntől igen messze, a tölgyes sűrű aljnövényzetében akadtunk rá. A sok vérveszteségtől legyengültem a másikukra a bükkös oldalában holtan leltünk rá. A tettes? Még azt sem mondta, hogy köszöni a fáradtságot. O maga egy lépést sem tett az általa megsebzett állatok felkutatására. A szívbéli vadász mesz- sze kerülje el az ilyen társakat, mert sem örömet, sem jóleső élményt velük nem szerez magának, keserűség okozói ezek. Fegyverhez jutni, vadásztársaságba lépni ma sem, akkor sem volt egyszerű dolog. Kiváltképpen abban a megbolydult, mindenki gyanús, soha felejteni nem szabad ötvenes évek legelején. Két kiváló barátom, nyugodjék békében, Deák Bertalan és Borsovitz György segített fegyverhez jutni. Az egyik a társaság kapuját nyitotta meg előttem, és lettem vadásztársasági taggá, a másik pedig az erdő mélyére vitt engem, hogy most már puskával kezemben gyakoroljam a vadászatot. Mennyire más is volt ez, mint magányosan bolyongani, vadászcél nélkül, csupán csak gyönyörködni a látványban. A fegyver most már határozott célt adott, a vad becserkészésé- nek, megközelítésének fortélyaival bonyolított tevékenységet, valamint a vad elejtésének felelősségteljes műveletét követelve. Éjszaka a Börzsönyben I. Diósjenőről Erdős Pistától kaptam értesítést, hogy sok a nyúl a határban, kárt okoznak a termőföldön, apasztani kéne, menjek segíteni. No, ez gyakorlatnak sem rossz, eddig mindig csak másokat láttam nyulat lőni. Mit sem sejtve iparkodtam is, és valahogy jól kijött a lépés, mert amint kényelmes léptekkel a szántáson haladtunk, az előttem felugró nyulakból hármat el is ejtettem. Aztán vége lett a vadászatnak. Az öreg Benyus - jó darab, öblös hangú ember volt, igazi falusi nyersességgel - rakja az elejtett nyulakat egymás mellé, és morog valamit ott az erdőszélen. Sikerem mámorától még mindig szédülten, nem sokat hederítettem Be- nyusra. Egyszerre rám dörmö- gött:-Hallod-e? Ide gyere - és mutogat a három külön rakott nyulamra. Ő volt a vadászat vezetője is, akivel vitatkozni, akinek ellentmondani nem illik, de nem is szabad. Mentem hát gyanútlanul, de Benyus elkapta a nyakamat, a nyulakra fektetett, és olyan erősen lefogott, hogy már kiáltani akartam. Ekkor a fenekemre húzott valaki! De nagyon ám, már nem a nyakam, hanem a fenekemet éreztem fájóbbnak. Aztán még egy és még egy jókora, aki ütött, beleadott apait, anyait. Erre felkiáltottam: most már elég! Elég is volt. Saját puskámmal lőtt saját nyula- imon így avattak engem fel vadásznak, mert itt azt senki nem tudhatta, honnan is származom, milyen a vadászmúltam. Ákkor éjszaka Erdős Pista kivitt még éjjeli lesre, hogy disznót is lövessen velem. Egész éjjelen át ültem egy fa tövében. Azonkívül, hogy rám ugatott egy őzbak, semmit sem észleltem. De valamit mégis, az éjszakai hideget. Nagyon csípős, csontig hatoló, testet re- megtető, harmatot szóró, őszt jósoló sötét éjszaka volt. De hogy egy vadászt valahová leültetnek, onnan csak akkor szabad felállni, amikor a felvezetője érte jön. Az őszbe forduló éjszakából a pirkadás olyan, akár a világra következő szelíd vigasztalás. A fák közül kitekintve vékony csík dereng a hegy mögül. A levelek finom zajjal hullanak a földre. (Folytatjuk)