Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-31 / 256. szám

1994. október 31., hétfő Hazai Körkép 3. oldal Új program az MDF-ben Az MDF szervezetei a VIII. országos gyűlés harmadik, befejező napján új tagokat választottak az elnökségbe, módosították az alapsza­bályt és politikai nyilatkoza­tot fogadtak el. A tavaszi vá­lasztási kudarc után, az ön- kormányzati választások küszöbén merre tart az el­lenzék vezető pártja? - kér­deztük Szabó Ivánt, a párt al- elnökét, a parlamenti frakció vezetőjét.-Az MDF elindult afelé, hogy polgári centrum párt le­gyen. Egyetlen szempontot tartunk szem előtt: egy mo­dem, polgári Magyarország megvalósításának eszményét.- Sokak szerint az MDF po­litikai súlya attól is függ, tudja-e fiatalítani a vezetését.- Az elnökség egyik fele a regionális szervezetek képvi­selőiből áll, közöttük nagyon sok fiatal van, a korábbi „má­sodik vonal” tagjai. Negyven­évesen, némi politikai gyakor­lattal a hátuk mögött lassan felnőnek az őrségváltáshoz. Ez persze csak az első lépés. A jövőnk azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a ma még minden párt számára elérhe­tetlen 20-40 éves korosztályt bevonni a vezetésbe, meg­nyerni a politikának.- A nyugati polgári demok­ráciákban egy vesztes válasz­tás után a pártok vezetői mér­legre teszik esetleges politikai felelősségüket. Történt-e va­lami hasonló az MDF-ben?- Az az érzésem, hogy nin­csen olyan helyzetben ma Magyarországon egyetlen po­litikai párt sem, hogy egy vesztes választás után félreál­líthatná a teljes korábbi ve­zérkarát. De indokolt azoknak a háttérbe vonulása, akik nem a kormányzati munkában szenvedtek szükségszerű ve­reséget, hanem hibás megnyi­latkozásaikkal, emberi gyen­geségeikkel rontották a párt tekintélyét.-Ismét választások küszö­bén áll az ország. Az eltelt idő elegendő volt-e a szavazóbá­zis szélesítésére?- Ma már komolyabban hi­szünk a közvélemény-kutatá­soknak, s ebből kiderül, hogy az MDF javított a pozícióin, stabilizálódott a választói kö­rünk. Új programot kell készí­tenünk a következő kongresz- szusig, amellyel a társadalmi közéletben hangadó tudósok, művészek, értelmiségiek el­veszített támogatását vissza­szerezhetjük. Helyre kell hoznunk azokat a hibákat, amelyeket a sajtóval szemben - rossz tanácsokra hallgatva - elkövettünk. Az első lépése­ket már megtettük. Egyre több helyen kötnek választási szövetséget a jelenleg ellen­zékben lévő polgári erők, s ki tudja, milyen eredményt hoz mindez már a decemberi ön- kormányzati megméretteté­sen? Somfai Péter Mindszenty-emléknap A családi vállalkozásoknak súlyuk van A hollókői udvarház standja a rendezvényen Fotó: Gy. T. Mindszenty József bíboros her­cegprímást, esztergomi érseket 1956. október 30-án a felsőpe­tényi Almássy-kastélyból, az ÁVH fogságából szabadították ki a rétsági páncélos tisztek Pá- linkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével. A nevelőotthon­ként működő kastély falán a két éve, a megyei közgyűlés által elhelyezett emléktáblánál teg­nap Lőrik József, Felsőpetény polgármestere mondott beszé­det. Rétságon, a Hunyadi János gépesített lövészdandár lakta­nyájának udvarán márvány­tábla emlékeztet Mindszenty Józsefre. Két éve itt állítottak kopjafát Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagynak is, akit kivé­geztek. A tegnapi ünnepség után virágok borították el a két rétsági emlékhelyet is. (Folytatás az 1. oldalról)- Bizonyos területeken óriási súlya van a gazdaságban a csa­ládi vállalkozásoknak - mondta. - Többek között a me­zőgazdasági vállalkozások is hagyományosan családi alapo­kon működtek és működnek. Elmondta, hogy Magyaror­szágon sokan a főállásuk mel­lett vesznek részt ebben a tevé­kenységben, és a segítő család­tagok neve sokszor nem is sze­repel semmiféle nyilvántartás­ban. Kifejtette, hogy hazánkban a mellékállásban végzett vál­lalkozói tevékenység az infrast­ruktúra hiányosságaira is visz- szavezethető: szinte lehetetlen telefonhoz jutni, és a meglévő munkahely valamilyen biztos hátteret is jelent. Utána az amerikai Cate Brown beszélt hazája családi vállalkozásairól, illetve saját tapasztalatairól. Családi vállal­kozásuk 1917-ben alakult, ta­valy 15 millió dolláros forgal­mat bonyolított, de a tulajdono­sok nem élnek milliomosként: a képződő nyereséget visszafor­gatják a vállalkozásba. Előadóként szót kapott még Vasárnap folyamán kétségbee­sett és felháborodott telefonok tömkelegét kaptuk Salgótarján­ból, a Kistarján útról. A pana­szosok elmondták, hogy vasár­napra teljesen víz nélkül maradt a 6-os és a 8-as háztömb, mivel csőtörés miatt le kellett zárni a főcsapot. A hiba elhárítására Péntek délután rendezték meg a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában az észak-magyarországi trombi- tíjstalálkozót. Három éve — mindig más helyszínen gyűlnek össze a trombita szerelmesei. Tizenegy zeneiskolából tizen­nyolc trombitás jött el az Ipoly-parti városba. Nem versenyeztek egymás­( F oly tatás az I. oldalról) a legfrissebb adatok szerint 48 832-en élnek, 37 558-an jo­gosultak szavazásra, vagyis ennyi voks veszik el a megyei önkormányzat kialakításánál. Salgótarjánban korábban felvetődött, kell-e a megyei jogú városnak a megye? így most már az a kérdés, hogy az ily módon létrejött megyei közgyűlésnek kell-e majd Sal­gótarján? Salgótarjánnak a jövőben kö­dr. Barsiné Pálmai Éva szocio­lógus, aki nőknek a családi vál­lalkozásokban játszott szerepét mutatta be. Dr. Farkas Katalin Generációk a családi vállalko­zásban címmel tartott előadást. Délután a SEED igazgatója, dr. Soltész Anikó tartott elő­adást, majd a Magyar Vállalko­zás-fejlesztési Alapítvány se- nior-menedzsere, Omböli Edit kapott szót. A Nógrád Megyei csak kétfőn kerülhet sor. Ezt még meg is értenék, de azt fur­csállják, hogy a lakásszövetke­zet nincs felkészülve ilyen ese­tekre. Nehezményezik, hogy még egy lajtoskocsival sem biz­tosítanak vizet a két háztömb 160 lakásában élő lakóknak, akik között rengeteg pici, apró sal a trombita ifjú virtuózai, ugyanakkor bemutatkozási le­hetőséget kaptak valameny- nyien. A rendezvényt dr. Kiss Tamás alpolgármester nyitotta meg. A műsor nyitó- és záró­számait Tóth Miklós gyarmati növendékei játszották. Minden megjelent trombitás bemutatta tudását.- Szükség van az ilyen talál­telező feladatai közé tartozik majd többek között a középis­kolai, szakiskolai, kollégiumi ellátás, a muzeális emlékek és történeti iratok gyűjtése, me­gyei könyvtári szolgáltatás, az alapellátást meghaladó egész­ségügyi szakellátás, térségi fog­lalkoztatási feladatok. Detre Jenő, Salgótarján al­polgármestere is úgy nyilatko­zott, hogy nagy valószínűség­gel a megyei jog több feladatot jelent majd, mint előnyt. Salgó­Regionális Vállalkozás-fejlesz­tési Központ ügyvezető igazga­tója, Géczy Gyula a megyei iroda munkájáról adott tájékoz­tatást. A találkozón részt vettek a helyi bankok, a OTP, az APEH és társadalombiztosítás megyei igazgatóságának munkatársai is, így a vállalkozók a helyszí­nen konzultálhattak velük gondjaikról. Faragó Zoltán gyerek is van. A probléma megoldásában Várhegyi Béla, a lakásszövet­kezet vezetője tudna lépéseket tenni, de őt nem lehet elérni. Lakásán üzenetrögzítőre le­hetne rámondani a lakók pana­szát, de hát, ugye, ez nem meg­oldás. D. T. kozókra, hiszen a bemutatko­zási lehetőségek segítik a fiatal zenészek fejlődését - fogalma­zott Zobay Béla, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola mis­kolci tagozatának tanára. Aztán egyenként röviden értékelte a produkciókat. A találkozó résztvevői meg­egyeztek abban, hogy jövőre Mezőkövesden találkoznak. tarján eddig is tevékenykedett a Megyei Jogú Városok Szövet­ségében, így nem lesz teljesen újszerű az október 30-dikától érvénybe lépett törvénymódosí­tás. Detre úr hangsúlyozta, hogy át kell gondolni a város szere­pét, összeegyeztetve azt a me­gyei érdekekkel. A döntés elő­segíti a jogi helyzetek tisztázó­dását, szervezettebb, összehan­goltabb munkára ad lehetősé­get. A NAP HÍREI Nemzetiségi délután Vanyarc. Tegnap a Ma­gyarországi Szlovákok Szö­vetségének helyi szervezete és a Rozmarin hagyomány- őrző együttes a művelődési otthonban nemzetiségi dél­utánt rendezett. A helybeli csoportokon kívül felléptek a Szlovákiából érkezett vendégek is. A program ke­retében mutatták be Balogh Zoltán Vanyarc című köte­tét, amely a Mikszáth Kiadó gondozásában látott napvi­lágot. Számítástechnika Salgótarján. A Professziót nál Kft. november 3-án, csü­törtökön 10 órától számítás- technikai fórumot rendez a MTESZ Technika Házában. A kiállított berendezések a fórum ideje alatt működés közben is megtekinthetők lesznek. Végkiárusítás Balassagyarmat/Salgótar- ján. November 2-dikától 4-éig, szerdától péntekig végkiárusítást tartanak cse­repes virágokból a városok művelődési központjaiban. Szécsény/Pásztó. Ha­sonló kedvezményes vásár lesz november 3-án és 4-én, csütörtökön és pénteken ugyancsak a városi művelő­dési központokban. Nyertes pályázatok A Nemzeti Kulturális Alap közművelődési pályázatán Nógrádból az alábbiak kap­tak pályadíjat: Faluszépítő Egyesület (Ságújfalu) - 65 ezer Ft., József Attila Műve­lődési Ház (Mihálygerge) 45 ezer Ft., Mikszáth Kál­mán Közművelődési Intéz­mény (Ersekvadkert) - 40, ill. 50 ezer Ft., Művelődési Ház (Szügy) - 70 ezer Ft., Nógrád megyei Művelődési Központ (Salgótarján) - 200, 50, 150, ill. 40 ezer Ft., Nógrádmarcali Művelődési Ház - 45 ezer Ft., Általános Iskola (Jobbágyi) - 80 ezer Ft., Csitári Ifjúsági Klub - 180 ezer Ft., Nagybátonyi Kamarazenekar (Bátonyte- renye) - 50 ezer Ft., Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ (Pásztó) - 150 ezer Ft., Te­hetséges Pásztói Gyerme­kekért Alapítvány - 35 ezer Ft. Tárlat és koncert Szirák. November 4-én, pénteken 18 órakor nyitják meg a Kastély Szállóban Fedinecz Atanáz kiállítását. Koncertet ad a Balassa­gyarmati Kamaraegyüttes. Újratemetés... Felvételünk akkor készült, amikor Mind­szenty József hamvait az esztergomi bazilikában helyezték örök nyugalomra. Archív fotó: Gyurién Tibor Víz nélkül - Balkáni állapotok a Kistarján úton Ifjú trombitások találkozója Balassagyarmaton Október 30-dikával megyei jogú város lett Salgótarján VÁLASZTOTT A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK KONGRESSZUSA A tanulók nem kerülhetnek az eddiginél rosszabb helyzetbe Október 28-án és 29-én meg­tartotta XV. kongresszusát a Pedagógusok Szakszervezete. A tanácskozáson Nógrád me­gye küldötteként volt jelen Horváth Antalné, a PSZ Nóg­rád megyei titkára. Tőle kér­deztük, hogy mivel foglalko­zott a kongresszus?- Elfogadtuk a következő négy év programját, s megvá­lasztottuk az országos vezetést. A PSZ elnöke, Sári Lajos lett, főtitkára Szöllősi Istvánné, tit­kárai: Borbáth Gábor és Kop- csik István. A tagság megerősí­tette, kibővítette, demokratiku- sabbá tette az országos veze­tést. Az eddigi irányt meg­újítva, folytatása mellett vok­solt. Szöllősi Istvánnét parla­menti képviselői megbízatása mellett újra főtitkárrá választot­tuk, ugyanakkor elnöki (társa­dalmi) funkciót hoztunk létre. A korábbi eggyel szemben pe­dig két titkárt állítottunk. Ez ki­fejezi azt, hogy a pedagógusok többet várnak a PSZ-től.-Hogyan értékelte a kong­resszus az elmúlt négy év mun­káját?- Az oktatást nem érintette oly mértékben a munkanélküli­ség, mint más területeket. Ugyanakkor, amit sikernek tar­tottunk 1992-ben - a közalkal­mazotti bértábla 1994-es beve­zetését -, mára kudarccá vált, mert az A1 szorzót nem sikerült felemeltetni. így reálbérünk csökkent.- Milyen célokat tűzött ki a kongresszus?-A PSZ legfontosabb célja, hogy a kormány módosítsa az oktatásra vonatkozó elképzelé­seit, mely jelenleg iskolák be­zárásáról, tömeges elbocsátás­ról, óraszámnövelésről, s vala­mikor a bizonytalan jövőben 3-5 százalékos bérfejlesztésről szól. A PSZ fontosnak tartja, hogy a pénzszűkítő intézkedé­sek előtt világítsák át az intéz­ményeket. Jelöljék ki az ellá­tandó feladatok körét, és ehhez határozzák meg a pénzt és a lét­számot! Nem csupán pedagó­gusérdek, hogy ne kerüljön sor elbocsátásokra, a tanulóknak sem szabad az eddiginél rosz- szabb helyzetbe kerülniük. Mert igen hangzatos azt állí­tani, hogy csökken a tanulólét­szám, így kevesebb pedagó­gusra van szükség, csak ugyan­ezek elfelejtik, hogy az iskola- köteles kor 16 év, s hogy sok helyen beindult a középiskola ötödik, hatodik osztálya is.-A PSZ szervezetében, mű­ködésében milyen lényeges vál­tozások történtek?-Egy világosabb szerkezetű struktúra mellett döntött. Egyértelművé tette az országos szervezethez való kapcsolódás módját. Változatlanul hagyta a tagdíj 1 százalékos mértékét, melyet nem vonnak ezentúl a pótlék után, viszont megszűnt a felső határ.- A kongresszust megláto­gatta Fodor Gábor miniszter is.-A miniszter úr nemcsak köszöntötte a kongresszust, ha­nem arra is vállalkozott, hogy beszéljen azokról az erőfeszíté­sekről, melyeket az oktatásért tesz a Pénzügyminisztériummal szemben, hogy a pedagógusok ne legyenek a nemzet napszá­mosai. Kiemelte a PSZ-szel való együttműködés szükséges­ségét is. Sándor Mária KÍVÁNCSISKODÓ Novemberben fizetnek Mátraszölősről több ma­gángazda arról tudósította lapunkat, hogy bár öt hó­nappal ezelőtt történt föld- tulajdonukon a zöldkár, a mai napig nem jutottak a kártérítéshez. Azt szeretnék tudni, megkapják-e egyálta­lán és ha igen, mikor? Pavelka Zoltán, a NOM- BERGTORG mélyépítési osztályvezetője az alábbiakat tudatta:- Az ivóvíz-távvezeték Mátraszőlős - Pásztó szaka­szának építése néhány napja sikeresen befejeződött. A munkák befejezése előtt a tényleges kárt nem lehetett megállapítani. A Mátraszőlős területét érintő vezeték építé­sénél az okozott zöldkárokat szakértők mérték fel, amivel október 20-ára végeztek. Az ivóvíz-távvezeték teljes pénzügyi fedezete állami tá­mogatásból készül, ezért cé­günknek a kifizetésekhez szükséges támogatást igé­nyelnie kell, ami október 21-én meg is történt. A pénzt november első napjaira vár­juk. Ezt követően a szakértők által megállapított összegeket azonnal átutaljuk a károsul­taknak. A TARJÁNHŐ ügyvezető igazgatója többször ígérte már a fűtésidíj végelszámo­lását. A fogyasztók ma már a visszatérítést kamattal várják. A sokakat érintő probléma kapcsán Kovács István salgótarjáni olvasónk arra vár választ, mikorra várható intézkedés?

Next

/
Oldalképek
Tartalom