Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-25 / 251. szám
1994. október 25., kedd Hazai Körkép 3. oldal A halál ára ezer forint... ? P edig milyen szépnek indult ez a szombat délután. Autósok és autósbarátok népesítették be a húszezerért bérelt legelőt, de az éltes vállalkozó sem volt rest: a legnagyobbat ugrató motorosnak mindjárt visszaajánlott három rongyot.-Tessék, csak tessék - harsogja az alkalmi szpíker - csak egy ezres, gyereknek nyolcszáz, és máris páratlan élményben lesz része. Csak tessék, csak tessék ... Minden emberfia tudja, a sárga helikopterrel most éppen a polgármester-helyettes repül. Két óra felé vagyunk. Erősödik a szél, de lehet, hogy csak innen sejtjük úgy, a lábbiztos legelőről... Mindenki a pálya melletti helikopter-parkoló felé fordul ... Fájdalmasan és szívszorí- tóan gyorsan kiderül: a krónikás szörnyű tragédia tanúja. Tíz szénné égett test. Öten kirepültek a gépből, végtagjaik végső segítségbe szorulva, megannyi apró felkiáltójelek. A másik ötnek még a gondolat sem jutott, hogy talán megmenekülhet. Közülük kilencen sport- eseményre indultak ezen a szép őszi szombat délutánon. Még szebbé akarták tenni maguknak a napot, nem sajnálták az ezer forintot sem. Odaföntről talán még szebb lett volna a „nagyok”, az 1600-asok döntője. Egy buckákon bukdácsoló középbeosztású szemüveges rendőrhölgy - artikulátlanul üvölt: „ne vitatkozzon, menjen a bólyákon kívül...” S az őrnagy csitítja: egyet teszünk, akiknek lábunk-ke- zünk engedelmeskedik: ide rohantunk, hátha . . . Egy középforma nő menekül a közelből, zokog, felfogja, micsoda iszonyat történt. Valaki autótelefonhoz, - Lajos, repülj ide gyorsan, nagy baj történt! Pedig már csak egy felszállásunk lett volna, fogytán volt a kedv ... lassan menni akartunk haza. A sor kilenc sportbaráthoz kegyetlen volt, miként az ukrán pilótához. Állítólag sárkányrepülősök is voltak köztük. Bátor emberek, akik máskor maguk is repülnek. A poroltók már elvégezték a dolgukat. Csend lett. Halotti. A helyszínt annak rendje és módja szerint biztosítják.- Vigyázz, légcsavar! - ennyi a racionálisan felfogható, a gőzölgő roncs közelében. A közeli országúton mit sem tudó száguldók, némán és tanácstalanul támolygó emberek. Egy fekete dzsekis lány társába karol. Ok tudják, mit veszítenek, ha majd nem vigyáznak egymásra. L assan sötétedik. Senki sem nyúl hozzá a három pezsgősüveghez. (Fábián) Ügyességi verseny tűzoltóknak SZERDÁTÓL LEZÁRJÁK A KASSAI SORT Több lesz a parkolóhely Salgótarjánban November közepéig- végéig az útépítőké e terület Október 25-én kedden délelőtt tartják a Nógrád Megyei Tűzoltó-parancsnokságon a hivatásos tűzoltó-gépkocsivezetők ügyességi versenyét. Az elméleti tudást felmérő feladatokon túlmenően a járművek mozgásával kapcsolatos gyakorlatokat oldanak meg a résztvevők. Az ügyességi versenyre mintegy ötven gépkocsivezetőt várnak. A nógrádi megyeszékhelynek kevés a parkolója. 1993-ban elkészítették a város rendezési tervét, amely a benzinkutak építése mellett a parkolóhelyek kialakítását is magában foglalja. Az utóbbiakat még nem nagyon látni...-Megfeledkeztek volna róluk időközben? - szól a kérdés Kenyeres Istvánnak, a városi önkormányzat műszaki osztálya vezetőjének.- Szó sincs róla. A tervek szerint készülnek a parkolóhelyek, az első üzembe helyezése november végére várható.-Hol lesz?- A Kassai sor hosszában a Mezőbanktól a Népjóléti Képzési Központig húzódik a kilencven férőhelyes parkoló.- A többivel mi a helyzet?- A Zemlinszky utca a Bányamúzeumtól dél felé haladva egyirányú lesz, így harminc autó parkolhat itt szabályosan utcahosszban végig. A tervek szerint ezt még októberben bevezetik. A harmadik pedig a Kistarján úti. A parkolási gondok megoldására forgalom- technikai terv készült. Még a tél beállta előtt felfestik a burkolatjeleket. Itt három sorban mintSALGÓTARJÁN. Együttműködési megállapodást kötött az önkormányzati választásokra a BIT-Nodisz és az MSZP - mondta a hétfői sajtótájékoztatón Domonkos Tamás, a Nodisz városi elnöke. Mint korábban megírtuk, az MSZP valamennyi salgótarjáni választókörzetben egyéni jelöltet állított. Puszta Béla polgármesterjelölt, Kara- kasev Anna, Sándor Tibor, Uramecz János és Szentpéteri Ferenc a BIT és az MSZP köegy nyolcvan autó parkolhat.-A parkolásért kell fizetni valahol?- A tervek szerint sehol.- Kétszáz hellyel megoldódik az autósok gondja?-Nem, de az adott területeken élőkén enyhít. Folyamatban van az általános forgalom- technikai vizsgálat, amelynek végeztével a parkírozási gondok talán megoldást nyernek. * Október 26-tól, szerdától szükségessé válik a Kassai sor zös jelöltje. Domonkos Tamás pedig harmadikként szerepel a párt kompenzációs listáján Puszta Béla és Sarló Béla mögött. Elhangzott: azonos értékrend köti össze a két szervezetet, sok közös rendezvényük volt már. A BIT-Nodisz-nak az a szándéka, hogy olyan pozícióba jusson, amely révén maga is befolyásolhatja az ifjúsági érdekérvényesítést. A jelenlegi ön- kormányzattal jó viszonyra töMezőbank előtti szakaszának lezárása. Az útlezárás miatt (ami előreláthatóan november közepéig tart) nem lehet igénybe venni a Mezőbank előtti parkolókat. A parkoló környékén lévő üzletek és intézmények ellátását a Medves út felől biztosítják, illetve esetenként - külön engedéllyel - a Kassai sor út másik végéről, a buszállomás felől lehet behajtani a díszburkolatra. A polgármesteri hivatal türelmet és megértést kér. rekedtek ugyan, de ez nem sikerült. Dr. Rozgonyi József, az MSZP salgótarjáni elnöke, aki úgy vélte, ez a fajta szövetsé- gesi viszony mindkét fél számára hordoz előnyöket. Puszta Béla polgármesterjelölt, - mint mondta - fontosnak tartja az ifjúsági, társadalmi szervezetek támogatását, új típusú együttműködésre van szükség az ön- kormányzat és a civil szféra között is. A NAP HÍREI A jövő záloga Felsőpetény. A Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének Magyarországi Egyesülete a családok nemzetközi éve alkalmából konferenciát rendez október 27-én, csütörtökön 10 órakor a helyi óvodában és nevelőotthonban. A tanácskozás témája: A gyermekek védelme és felnevelése a jövő családjának záloga. A konferencia előadója Hans- peter Müller, a nemzetközi szervezet egyik alelnöke, a svájci Pestalozzi Gyermekfalu igazgatója is. Nógrádiak Budán Budapest. Október 29-én, szombaton 18 órakor a Budai Vigadóban a Népművészek színpada rendezvény- sorozat keretében három Nógrád megyei együttes is bemutatkozik a fővárosi közönségnek: a asszonykórus, a Nógrád táncegyüttes és a vanyarci szlovák nemzetiségi együttes. Kiállítás Pásztó. A Csohány Baráti Kör az idei bujáki művésztelep alkotásaiból rendez kiállítást a Tittel Pál Kollégiumban. A tárlatot október 27-én, csütörtökön 16.30 órakor Perényi Anna tanárképzőművész, a kör vezetőségének tagja nyitja meg. Meglopta az apját A rendőrség őrizetbe vette M. Zsolt 20 éves bátonyte- renyei lakost, mert megtámadta és bántalmazta nevelőapját, B. Aladár 57 éves férfit és elvette személy- gépkocsiját. Választási szövetséget kötött a BIT-Nodisz és az MSZP Olasz csoki a magyar piacon SALGÓTARJÁN. Magyarországi kizárólagos forgalmazásra kötött szerződést a Lívia Csokoládé Kft. az olasz Dolfi- zio Novel édesipari kft.-vel - jelentette be Dombi András, a Lívia ügyvezető igazgatója, a MTESZ-székházában tartott hétfői kereskedelmi ankéton. A találkozón részt vett Mau- rizio Polastri, a Lívia Csokoládé Kft. tulajdonosa, és Daniele Berti, a Dolfizio Novel ügyvezető igazgatója is. Dombi András elmondta: a tavalyi Mikulás-akcióhoz hiányoztak a feltételek, ezért a kft. üzletpolitikájának része az is, hogy az idén már sikeresek az előkészületek. Eredetileg két Mikulás-figura piacra kerülését tervezték, de igény mutatkozott a maxi-csokoládéfigurára is. A méretet és az árat úgy gondolják összhangba hozni, hogy vékonyabb csokifallal és jobb árkondícióval jutna a termék a vevőkhöz. Kérdésekre Dombi András elmondta, tanulmányt készítenek majd arról, mit jelentene a diabetikus termékek bevezetése, de tudni kell, hogy ennek forgalomba hozatala lényegesen bonyolultabb, mint a normál terméké. A reklám hiányát a kft. is érzékeli, ezért január közepén akarnak nagy kampányt indítani, annál is inkább, mert óriási a konkurencia. Elhangzott olyan javaslat is, hogy mivel a kabala-tojás csak a második a piacon a kinder-tojás mögött, az olasz cég futtbal- labda-, autó-, babafigurákba rejtse a meglepetéseket. A vírus nem influenza A tüsszögés, orrfolyás leggyakoribb oka a meghűlés, de előfordulnak lázzal, végtagfájdalmakkal járó vírusos betegségek is. A gyermek és felnőtt szak- rendeléseket többen keresték fel az elmúlt napokban Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón és Bátonyterenyén. A többletforgalom nem jelentős, azonban rányomja bélyegét a gyógyszertárak napi munkájára. A hurutok a különböző korosztálybelieket egyaránt megbetegítik, gyors lefolyá- súak, könnyen gyógyíthatók. A réteges öltözködés, a vitamindús étrend - főként a C-vi- taminban gazdag zöldpaprika, citrom, káposzta és gyümölcs fogyasztása - segíti a megelőzésüket, a mielőbbi gyógyulást. KÍVÁNCSISKODÓ A felszámolás alatt álló Via et Vita Rt. dolgozói kérdezik: ki bízta meg Misurák Józsefet az eladásokkal, aki a vállalati leltárt sem tudta, vagy nem akarta rendszeresen megcsinálni és elszámolni a vezetőségnek. Lapunk a fenti kérdésre az alábbi tájékoztatást kapta: A Via et Vita Rt.-nél az értékesítés a Budapest Holding kijelölt felszámoló biztosa által kiadott iránymutatás alapján zajlik. A vagyon - benne a telephelyi készletek - nyilvános értékesítése két országos napilapban és a Nógrád Megyei Hírlapban is meghirdetésre került. Az Rt.-nél a konkrét értékesítési feladatokat, a kiárusításra meghirdetett készletek bemutatását, az eladások előkészítését az Rt. állományában lévő egyik dolgozó látja el, aki a leltározási utasítás szerint - más dolgozókkal együtt - a leltározás elvégzéséért is felelős volt. Az értékben nyilvántartott készletfelvétellel kifogások | nem merültek fel. Salgótarjáni, Beszterce- lakótelepi olvasónk szerint e népes városrészben csak egy helyen lehet autóbuszjegyet vásárolni. Gyermeke osztálya a minap utazott kirándulni, s csak a buszon vehettek jegyet, drágábban. Azt kérdezi, miért nem lehetséges ebben a városrészben a hét minden napján valahol buszjegyet kapni? Tegnap kereskedelmi ankétot tartottak Bankkártyák az OTP-nél A most induló folytatásokban megjelenő cikksorozatunkkal szeretnénk megismertetni a már meglévő és leendő kedves ügyfeleinket a bankkártya használatának előnyeivel. Az OTP Bank jelentős erőfeszítéseket tesz a bankkártyák — mint modem, készpénzkímélő fizetési eszközök - széles körű elterjesztése érdekében. Ennek megfelelően bankunk - a piacon elsőként - közel öt éve foglalkozik bankkártya kibocsátással. Az első 3 évben ez a tevékenység Budapestre korlátozódott, a vidéki hálózat - köztük Nógrád megye is - csupán 2 éves bankkártya múltra tekinthet vissza. Bár kártyáink száma messze meghaladja a többi magyar bank által együttesen kibocsátott bankkártyák számát, mégis szeretnénk ezt az üzletágunkat is továbbfejleszteni. Célunk, hogy valamennyi folyószámla tulajdonosunk rendelkezzen bankkártyával, vagyis egy-két éven belül a jelenlegi kártyaszámot megsokszorozzuk. Jelenleg a lakossági folyószámlához kapcsolódó kártyák a következők: ATM, EC/MC, Junior és az Ügyfélkártyás takarékcsekk. ATM-kártya szerződést minden olyan 18. életévét betöltött természetes személy köthet, aki rendelkezik az OTP Rt.-nél lakossági folyószámlával, vagy megfelelő számlaforgalommal, ha a számlán a megelőző hónapokban nem volt tartozás. A kártya kibocsátásával az OTP Bank Rt. célja, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező magánszemélyek is korszerű készpénzkímélő eszközökhöz juthassanak. Az ATM-kártya csupán készpénz- felvételre alkalmas, egyrészt a bank- jegykiadó automatákból, másrészt pedig a számlavezető fióknál, ahol a kártyát ügyfélazonosításra használja tulajdonosa. A pénzkiadó automatákból havonta felvehető összeg nagysága 5-50 ezer forint között bármely 500-zal osztható szám lehet. Ezt a limitet az ügyfél kérelme alapján a számlavezető fiók hagyja jóvá. Az ATM-gépek használata a titkos azonosító szám, az ún.: PIN-kód bebillentyűzésével történik. Ezt a számot csak a kártya tulajdonosa ismeri, így a kártya elvesztése esetén más azt használni nem tudja. (Folytatjuk) (x)