Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-22-23 / 249. szám
6. oldal Nógrádi Alkotók 1994. október 22-23., szombat - vasárnap Örülök a Nemzetközi Madách Társaságnak Alexander Gjurov a 70-es években a szécsényi gimnáziumban tanított Szirák, Kastély Szálló. A Nemzetközi Madách Társaság megalakításáról múlt hét végén rendezett nemzetközi irodalmi tanácskozás résztvevői között találkoztunk Alexander Gju- rovval, a budapesti Bolgár Kulturális Intézet főmunkatársával, aki hosszabb ideje foglalkozik Madách-kutatással. Madách Imre Bulgáriában címmel tartott előadást. Új könyve megjelenés előtt áll.- Miről szól?- Könyvem, amely először magyar nyelven lát napvilágot, A sztálinizmus osztódása címet viseli. A bolgár-magyar kapcsolatok korabeli alakulásáról szól, 1949-ig. Ebben - egyebeken kívül - Madách Imre: Az ember tragédiája bulgáriai fogadtatásáról is szó lesz.-Hogyan jutott el a Tragédia bulgáriai útjának elemzéséig?-Mivel könyvem átfogja a bolgár-magyar kapcsolatok alakulásának valamennyi területét, így természetesen nem maradhatott ki az irodalom sem. Ennek vizsgálata során jutottam el Madách Imre: Az ember tragédiája című világirodalmi jelentőségű művének bulgáriai kiadásához, színrevi- telének problémáihoz, és így tovább. Örülök annak, hogy megalakuló Nemzetközi Madách Társaság további lehetőségeket kínál majd e hatalmas mű népszerűsítéséhez az egész világon, ezen belül - remélem - Bulgáriában is. (bte) A FÉLIG ÁTLÉPETT KÜSZÖB - RÉSZLETEK ALEXANDER GJUROV TANULMÁNYÁBÓL Be kellene mutatni a Tragédiát Bulgáriában Madách Imre Az ember tragédiájának első bolgár nyelvű kiadása 1936-ban látott napvilágot, s kutatásaim alapján tudom, ez azon Fehér Géza régészprofesszor számtalan kezdeményezésének egyike volt, aki több mint huszonöt esztendőt dolgozott Bulgáriában a világháborúk között a bolgár és a magyar kultúra közti híd tartós pilléreinek megteremtése érdekében. Ugyanakkor a műfordító, Konsztantin Belcsev neve alig mond valamit, a levéltári források is gyérek...Az ember tragédiájának megjelenési éve fordulópontnak is tekinthető a magyar szépirodalom bulgáriai bemutatásában, mert ettől kezdve a műveket már nem a többnyire német nyelvű kiadásokból fordították, hanem eredetiből. Ezt Molnár Ferenc példája is bizonyítja, ugyanis akkor látott napvilágot Bulgáriában nyolcadik műve, a Valaki, melyet az előzőektől eltérően Pavel Abadzsiev magyarból ültetett át. Kétségtelen, hogy a harmincas évek derekán összeállt a bolgár műfordítók azon gárdája, amely évente öt-hat magyar szépirodalmi művet adott az olvasók kezébe. Konsztantin Belcsev Az ember tragédiájának fordítása vitathatatlanul jó, példányszáma meglehetősen magas, kiállítása sem hagy kívánnivalót maga után... így látszatra érthetetlen, miért is maradt el a Tragédia színházi bemutatása. Ráadásul akkor Bulgáriában a magyar szerzők korántsem voltak mostohagyerekek. A magyarázatot dr. vitéz Nagy Iván, a volt Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egykori sajtótitkára adja: „A bolgár színpadokon egyébként elég gyakran játszanak magyar darabokat, főleg azonban vígjátékokat és operetteket. így Kálmán Imrének, Lehár Ferencnek legtöbb műve Szófiában is ismeretes, Molnár Ferencnek európai sikereket ért darabjai mellett, legutóbb játszották az „Érettségi” és az „Ember a híd alatt” című darabokat is.” Nyilván igen nehéz lehetett a bolgár színházközönség már kialakult elvárásain és ízlésén változtatni. Mindemellett Madách Imréről egészen 1975-ig keveset tudott a széles körű bolgár közvélemény, akkor jelent meg Kla- niczay Tibor, Szauder József és Szabolcsi Miklós Kis magyar irodalomtörténet című munkája. A két ország szovjet felsza- badítása-megszállása után az első kulturális egyezményt 1947. október 29-én kötötték meg. Jött a többi is, készültek a munkatervek végrehajtására, de Madách Imre neve ezekben nem található... A hatvanas években - egyezmények és munkatervek ide vagy oda - Georgi Krumov hozzálátott egy új fordításhoz, amely 1968-ban meg is jelent a Narodna Kultúra Könyvkiadó gondozásában... A magyar szakemberek * szinte azonnal elismerték a munka kiválóságát, s ennek elsődleges magyarázata a műfordító személye. Georgi Krumov kitűnően tud magyarul, édesapja 1944-ig a miskolci bolgár kolónia követségi lelkésze volt, eddig több mint 60 000 verssort fordított a magyar költészetből, továbbá Gárdonyi Géza Egri csillagok, Németh László Égető Eszter című műveit stb. Két éve - munkássága elismeréséül - megkapta a Magyar Köztársaság Középkeresztjét, jelenleg is Pesten dolgozik... Mindezek ellenére Az ember tragédiája nem került bemutatásra Bulgáriában. A fordítás megjelenését követő években a magyarázat talán egyszerűbb, és kimondottan politikai jellegű: a magyarországi gazdasági reformot leállították, túl friss volt a prágai tavasz szele is, különösen a bolgár legfelsőbb kommunista elit számára. A szófiai Magyar Kulturális Intézet - felhasználva Madách Imre születésének 150. évfordulóját, bár némi késéssel - a Magyar Rádió irodalmi osztályával 1974-ben komoly kísérletet tett a költő bulgáriai ismertetésére és népszerűsítésére, természetesen fő művén keresztül. Az intézetben megtartották Madách Imre estjét, amelynek vendégei olyan művészek voltak, mint Major Tamás, Bitskei Tibor, Váradi Hédi, Berek Kati, Bodor Tibor. A cél az volt, hogy Az ember tragédiája mint színdarab kapjon hangsúlyt. Úgy látszott, ez hozzájárul a mű színpadi megjelenéséhez Bulgáriában. A sikertelenség alapvető oka a bolgár politikai és ideológiai vezetés mindent meghaladó merevsége, és a társadalmi életben évtizedek óta gyakorolt diktatúrája, amely - a magyarországitól eltérően - sohasem puhult meg. Emellett maga Madách Imre is még mindig eléggé ismeretlen Bulgáriában, ami a művére is vonatkozik. Magyar szemmel ez fölöttébb furcsa, Bulgáriában többé-kevésbé érthető. Az út viszont egy: minél többet tenni a költő népszerűsítésére, és végre bemutatni Az ember tragédiáját. Nem lesz könnyű a pénztelen világban, de meg kell tenni, hogy a küszöböt teljesen átléphessük. Mert van egy kitűnő fordítás, és ez kötelezettséget ró mindazokra, akik a bolgár és a magyar irodalom igaz értékeit szeretnék bemutatni. Madách Imre 1862-ben kikopott kövek: száz lépés fölfelé nekem s le annyi neked hogyha nem jössz is: léteddel zsarolsz mely tied vagy senkié Csikász István: Száz lépés majd hogyha nem leszek és hogyha leszek a csontnál csontabb én nemlétemmel visszazsarollak (A költő Vallatás című, válogatott verseit tartalmazó kötetéből, amely a salgótarjáni Mikszáth Kiadó Start című sorozatában látott napvilágot 1991-ben, Kerényi Ferenc értékelő előszavával.) Szeretnénk emlékeztetni kedves olvasóinkat, hogy szerkesztőségünkben minden szerdán 13-tól 16 óráig Bódi Tóth Elemér lapszerkesztő várja Önöket személyesen, illetve fogadja telefonhívásaikat. Álmaink a művészet tükrében Cene Gál István: Álom (olaj) Vannak, akik a művészeket egyenesen „hivatásos álmo- dók”-nak tarják. Jóllehet ez a vélekedés pusztán részigazságot tartalmaz, hiszen a művészet jóval több ennél, nagyon általánosan fogalmazva, az ember természeti és társadalmi lényegének, mindenkori létállapotának tükre, azért a művészek ténylegesen álmodnak is. Csakúgy persze, mint minden ember. A különbség talán mindössze abban van, hogy ők megjeleníteni is képesek álmaikat, a Oláh Jolán: bennük meg- dóm (olaj) búvó rejtett törvényszerűségekkel, nyugtalanító, vagy éppen boldogító jelképrendszerekkel, szorongásokkal, netán érzéki vágyakozásokkal egyetemben. Évszázadok óta tudjuk, hogy az ember térbeli teljességigénye és időbeli behatá- rolatlansága csak álmaiban valósulhat meg. így megkomponált álmaiban, verseiben, zenéjében, képző- művészeti alkotásaiban is. Ezúttal olyan művek reprodukcióit adjuk közre, amelyek nem ismeretlenek az elmúlt időszak kiállításait látogatók körében, azonban így együtt újabb titkokat árulhatnak el álmaink, vágyaink valóságáról. A képek alkotói nógrádiak, A hovatartozásom nem tuTóth Róbert kivételével, aki Szlovákiában él, de ez év tavaszán az ő művét is láthatta a közönség Salgótarjánban, -th Tóth Róbert: Európa színpada (olaj) Kétszázötven publicisztika Erdős István (Salgótarján):- A novel- láskötetem megjelenése óta, nagyjából 1989-től a politikai változások feszült légkörében szinte kizárólag publicisztikát, jegyzeteket írtam. Öt esztendő alatt vagy kétszázötvenet. Sokáig azt reméltem, hogy ezeknek az írásoknak jó harmada legalább írói, újságírói szempontból is túllép a „mai kocsmán”, s elég értékesnek, érdekesnek bizonyul ahhoz, hogy egy kötetbe gyűjtve újra olvasható legyen. Tévedtem. Ebben az időszakban négy-öt novellát jelentettem meg, s éveken át félig kész maradt egy elkezdett doku- mentumregé- nyem, mese- gyűjteményem. Fél éven át dolgoztam egy speciális cigánykutatás munkatársaként mélyinterjúk készítésén. S részt vettem olyan javaslatok kidolgozásában, amelyek a cigányság drámai munkaerőpiaci helyzetét kívánják megváltoztatni a közeljövőben. Erdős István öt év alatt csupán négy-öt novellát adott közre K ülönleges és extravagány család lehet az már a szélsőséges gondoskodásban, ahol számontartják, és megünneplik a macska születésnapját. S még különösebb az a helyzet, ha az ünnepléshez kapcsolódó mérges macska érdekvédelmében egyszer csak megszólal a macska maga; miaú, miaú, hát persze, hogy mérges vagyok, mert mi a franccal fogalalkozik még a ház gazdája, ha nem éppen az én születésnapommal, megajándékozásommal?! Ki védi meg az én macska-érdekeimet?! Ha a családfőre nem számíthatok? Doromboltam, hízelegtem, karmoltam, mikor hogy kellett tennem legjobb belső meggyőződésem szerint, elismerés meg sehol semmi?! Én vért izzadok kínomban, mások meg legyintenek rám?! Jól tudom ugyan, hogy a régi házigazda helyén, akinek én az ölében doromboltam, más ül már, de akkor is joggal követelem, hogy biztosítsa valaki az én A macska születésnapja méltóságos ünneplésemet... Akkor is, ha nem tartanának igényt már se a dorombolásomra, se a hosszú, erős körmeimre... Hogy tévedés ne essék, mondjuk ki gyorsan, nem abszurd állatmese kerekedik itt a sorok között, csak politikai szándékú tantörténet arról, hogy miféle képtelenebb- nél-képtelenebb kérésekkel, kívánságokkal állhatnak elő 1994 szeptemberében Isten teremtményei... Merthogy vagy öt esztendeje annyira átmeneti körülmények vannak, hogy zavarosban halászni egyenesen érdemmé válik lassan... A médiaháború lezárt szakaszának besározódott és nem éppen etikus magatartásukról híressé vált hősei, mint mellőzött mérges macskák jelentkeznek, hogy vitafórumot, nyilvánosságot szeretnének kapni a képernyőn, ahol ötös csapatban (!) megmérkőznének az ellenféllel... D e kivel is? Miféle másik táborral? Hiszen a korrekt, tisztességes újságírók, szerkesztők semmilyen „csapata” nem mondta azt magáról, hogy ők nemzetmentő vagy nemzetrontó eszmék közös talaján táborrá szerveződnének. Az épe- szűek attól még nem állnak össze boxmeccsre vállalkozó csapattá, hogy konzekvensen józanok maradtak akkor is, mikor mások erre nem voltak képesek. Szóval, nincs ellentábor, nincs ellenfél! De a lehetséges ellenfelek körétől függetlenül is bizonyos, erre a vitára, ha megszervezhető volna is, nem vevő a közönség. Az állampolgároknak elege volt a „konzervatív csapat” lélekemelő eszmefuttatásaiból, de elsősorban is az átlátható magatartásból. Ahogyan rendszerint bort ittak, vizet prédikáltak. Ma legföljebb egyikük-másikuk „nem egészen etikus” végkielégítési honoráriuma miatt emlegetik őket a polgárok, akik mondjuk 15 000 forint munkanélküli segélyből tartják el a családjukat. Nem, uraim, ne, kedves nagy- bajuszú média-macska urak; nincs boxmeccs - esély a televízióban valamiféle perújrafelvételre! Ez a per eldőlt. Ez a meccs lefutott! A macska születésnapja ezen az őszön már elmarad. S egy csöppet sem sajnáljuk! Legföljebb megkérdezzük még a nagyra becsült olvasót; bocsánat, Önöknél volt már macskaszületésnap az idén? Jó lesz, ha ki-ki igyekszik pótolni a mulasztásokat a ház körül, nehogy rossz hírét keltsék a lelketlen családnak... H ogy működik abban a házban a demokrácia, ha még a macska születésnapját sem ünnepük meg becsületesen? Erdős István
