Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-20 / 247. szám

1994. október 20., csütörtök Diákpanoráma 7. oldal VERSENYEZNEK A KÖZÉPISKOLÁK Játékos és komoly a Suligála Lapunk Suligálára, játékos-komoly vetélkedőre hívja me­gyénk valamennyi középfokú iskoláját, az újságírás iránt kedvet érző és fogékony diákokat. Lehetőséget szeretnénk terem­teni önmagatok kipróbálására, a többi iskolával való különös meg­ismerkedésre. Nekünk pedig, új­ságolvasóknak és -íróknak sok-sok örömet jelent majd tehetségetek felfedezése, vilá­gotok, problémáitok, humoro­tok megismerése. Teljes űjságoldalon mutat­hatjátok be a suli életének legsajátosabb, legizgalma­sabb vonásait. írjatok bármi­ről és minél több műfajban, készítsetek fotókat, és rajzol­jatok karikatúrát! Legyetek diákosak, kellemesek, erede­tiek! Szakértőkből álló, valamint diákzsűri értékeli majd az egyéni teljesítményeket (cik­keket, fotó­kat, karikatú­rákat). A leg­jobb oldalak rangsorát a közönség- szavazatok alapján álla­pítjuk meg. A díjakat já­tékos, szóra­koztató prog­ram kereté­ben osztjuk ki a verseny lezá­rása, értékelése után. Jelentkezzetek személye­sen vagy írásban szerkesztő­ségünkben! Nevezzétek meg képviselőtöket, akivel meg­beszélhetjük a megjelenés időpontját s minden más rész­letet! Várjuk jelentkezéseteket 1994. október 20-áig a Nóg- rád Megyei Hírlap szerkesz­tőségébe, a Diákpanoráma címére. BALASSI VERSMONDÓVERSENY TARJANBAN Igényesen szólaltak meg a versek A Balassi Bálint versmondó­versenyre a Balassi-év záróren­dezvényeként - a születésnap előtt - került sor a salgótarjáni könyvtárban október 15-én. Fehér Miklós, a könyvtár igaz­gatója köszöntötte a résztvevő­ket, majd Pál József, a Palóc­föld főszerkesztője, a zsűri el­nöke idézte fel a mindenkitől elhagyott, csak az Istenbe, hitbe, hazába kapaszkodó költő alakját. Azét a Balassiét, aki először írta le a magyar iroda­lomban: „édes hazám”. A versenyzők először a köte­lező verset, Balassi Adj már csendességet című költeményét mondták el. Tizennégyszer hal­lottuk ugyanazt a művet, még­sem volt unalmas, mert hol sze­líd kérlelően, hol gyermeki kö­nyörgéssel szólt; máskor lányos bánattal, megint máskor perle­kedőn. A szabadon választott verse­ket még nagyobb izgalommal várta mindenki, hisz' ez dön­tötte el a sorrendet. A verseny minden résztve­vője igényesen felkészülve lé­pett fel. A zsűri hosszú vita és szünet után eredményt hirde­tett. Gratulálunk az I. helyezett Oravecz Agnesnak, a gyarmati Balassi Bálint Gimnázium di­ákjának; a II. helyezettnek, Kiss Krisztiánnak, aki a füleki gim­názium tanulója, és a III. helye­zett Nádudvarát Petrának, aki a pásztói Mikszáth Kálmán Gim­názium és Szakközépiskolát képviselte a versenyen. A kü- löndíjat - a bátonyterenyei tér­ség legjobb versmondója - Sára Angéla vehette át. A versenyzők teljesítményét, a verseny színvonalát Patakiné Kerner Edit elemezte, sok hasznos tanáccsal látta el, és további versmondásra biztatta a kivétel nélkül tehetséges vers­mondókat: György József (Ba­lassagyarmat 217. Sz. ISZI), Dénes Erika (Táncsics Mihály Közg. és Kér. Szakközépisk. St.), Szabó Péter István (St. Egészségügyi Szakközépis­kola), Halaj Adrienn (Tán­csics), Kovács Gábor (Tán­csics), Szvircsek Éva (Tán­csics), Hüse Boglárka (Bolyai) Bölcső Bernadett (Váci Mihály Gimnázium, Bt.), Tabi Zoltán (Szécsény), Sáros Angéla (Váci M.), György Mónika (Fülek). Az oldal mondata: „A Szép: igaz s az Igaz: szép! - sose állítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!” John Keats (1795-1821) Szaxofonszóló a csesztvei hárs alatt Csesztvére különbusszal utaz­tunk. Hogy egy percünk se vesszen kárba, Erdélyi Gábor mindjárt elkezdte ecsetelni Csesztve földrajzi helyzetét, növény- és állatvilágát. Meg­hallgattuk a falu történetét is, majd Tálas Judit és egy 7. osz­tályos csesztvei diák vezetésé­vel elindultunk az evangélikus templom felé. A templom­hoz érkezve, a falubeli Er­zsiké néni sza­ladt a kulcsok­kal. A temp­lom végtelenül egyszerű és kicsi volt. Alig fértünk el, hi­szen hatvan- hárman vol­tunk. Mikor mindenki leült a padokba, a másodikosok énekeltek ne­künk két egy­házi éneket, amelyek ­meglepeté­semre - na­gyon szépek voltak. Két lány még furu­lyázott is. Megismertük a templom múlt­ját, azután a műemlék katolikus templomba igyekeztünk, fel a dombra. Itt is volt emlékműsor. Majd a temető felé vettük utun­kat. Örömömre egy kökénybo­korra akadtam: a kökény az egyik kedvenc csemegém. A Madách-család sírjainál emlékbeszéd következett, Lívia virágaival együtt. Tanárnő még felhívta figyelmünket Márai Sándor családjának sírjára. Ezek után eljutottunk a Ma- dách-kúriához, melyet egy cso­dálatos park vesz körül. Pécsi Tomi szaxofonozott nekünk egyet, Enikő pedig a roppant nagy és öreg fáról, a krími hárs- ról beszélt. Ott állt kétszáz éve­sen a kertben. Mielőtt bementünk volna a házba, Violetta mesélt nekünk a régi csesztvei iskoláról, tanítási módszerekről. Még egy verset is meghallgathattunk Madách Mintha a Madách-szobor is mosolyogna Imrétől. Ahogy beléptünk a házba, egy szűk folyosón talál­tuk magunkat, ahol alig-alig fértünk el. Itt a másodikos és harmadikos vállalkozók Ma­dách Imre életét, családját, ma­gát a múzeumot mutatták be röviden. Angyal Karcsi szinte meghatott bennünket Juhász Gyula Madách című szép ver­sével. A folyosó után az első szobában ódon bútorok álltak, egyebek között Madách Imre bölcsője is. A következő helyi­ség kiállítása a madáchi élet­művet mutatta be. Itt eltöpreng­tem azon, hogy a költő Lucifer alakját legjobb barátjáról, Szon- tagh Pálról mintázta, aki igazán érdekes, számomra szimpatikus egyéniség lehetett. Volt szó még Az ember tragédiája or­vostudományi hátteréről is. Sok illusztráció volt a szo­bákban, amelyek közül legin­kább Than Mór Az ember tragé­diája első il­lusztrációja ra­gadta meg a fi­gyelmem, ebből is leginkább Lu­cifer alakja. Az utolsó szobában Violetta egy vi­tát vezetett Ma- dáchról, a Tra­gédiáról. Töb­bek véleménye szerint nagyon izgalmasan. Még lemen­tünk a pincébe is, és itt csak azért nem ver­tem be a fejem az alacsony aj­tóba, mert Viola már előttem be­ütötte. A pincé­ben néprajzi is­mertetést hallot­tunk, illetve lát­tunk is egy csesztvei népviseletbe öltözte­tett babát. A ház előtt a lépcsőn az osztálytársaim előadták a fa­lanszter-jelenetet. Először vettem részt - a Szent-Györgyi Albert Gimná­zium és Szakközépiskolában már 5 éve folyó, komplex ké­pességfejlesztő programon. Ti­tokban féltem, hogy talán unalmas lesz. De az egész nap lendületes, izgalmas, érdekes és színvonalas volt. Bencze Ildikó IlI.a Balassagyarmat Kárpátaljai kisdiákok Diósjenőn Vendégeink voltak Kárpátaljá­ról, Harangláb községből. Ti­zenkilenc gyerek - közöttük ötödik, hatodik és hetedik osz­tályos fiúk és lányok - látogat­hatott el hozzánk, gyönyörköd­hetett Diósjenő csodás tájaiban. Természetesen Budapestet is meglátogatták a fogadó csalá­dok kíséretében. A „hétköznapokat” isko­lánkban töltötték. Ők nem ta­nultak ugyan, de sok mindent „ellestek”, hasznos és szép ta­pasztalatokkal térnek haza isko­lájukba. Harangláb, ahol lak­nak, 1000 fős nagyközség. Szép és korszerű, 15 tantermes iskolájuk hat éve épült. Ma­gyarországi látogatásukat több szervezetnek, intézménynek, azok vezetőinek, de leginkább az őket befogadó és szerető gondoskodású családoknak kö­szönhették. Löffer Renáta Cserja Katalin Papírral teli táskák Egy héten keresztül különös izgalommal és súlyosabb táskával jöttünk iskolába. Papírgyűjtésre szántuk el magunkat. A felsősök önál­lóan hozták az összegyűjtött újságokat. Nekünk, alsó­soknak, szüléink, nagyszü- leink segítettek naponta ci­pelni a csomagot. Megérte: az egy hét alatt 11 157 kg papírt gyűjtött iskolánk, ezért 76 838 forintot kap­tunk. Osztályom, a 4.a, 615 kg-ot hozott, így 1 576 forinttal gyarapodott az osztály pénztárcája. Győri Bence 4.a Gagarin Alt. Isk. Miért itatod az egereket? j^í ne látott volna már az is- I\.kola folyosóján, a tante­remben, az iskolai WC-ben sír- dogáló diákot? Megszokott lát­vány. Olyannyira megszokott, hogy a legtöbben minden külö­nösebb meghatódás vagy fenn­akadás nélkül továbbmennek. Persze az osztálytársak, a jó barátok egy-két sajnálkozó pil­lantáson kívül pár vigasztaló szóval és egy csomag papírzse- pivel próbálják jobb kedvre hangolni a pityergőt, miközben biztosítják legmélyebb együtt­érzésükről. Megkérdeztem néhány diá­kot, hogy ő sírt-e már az isko­lában, és ha igen, miért, ha pe­dig nem, akkor szokott-e sírni egyáltalán? . Mondhatom, hogy a válaszok a legkülönfélébbek voltak. íme néhány példa:-Igen, volt már, hogy el-el­sírtam magam egyszer-kétszer.- Mi volt az oka annak, hogy elpityeregted magad?-Általában a rossz jegyek miatt, vagy ha a tanár megszi­dott valamiért.- Úgy érezted nincs igaza?-Igen, volt olyan eset, ami­kor jogtalan volt a szidás, de persze a legtöbbször igazuk van a tanároknak.- Érzékeny ember vagy?- Eléggé. Sokszor apróságo­kon is felkapom a vizet, és mér­gemben sírok.- Tehetetlenségedben érez- ted-e már, hogy a szemedet mindjárt elfutja a könny?- Igen, most nem emlékszem konkrétan, de biztosan volt már rá példa. A megkérdezettek közül ke­vesen sírják el magukat a töb­biek előtt, ha kell, inkább ma­gukba fojtják a keserűségüket. Nem szívesen vállalják problé­májukat a nyilvánosság előtt, vagy szégyellik a sírást, gyere­kesnek tartják. Vannak azonban olyanok is, akik kifejezetten „szeretnek" mások előtt köny- nyekre fakadni, ezzel is jelezve érzékenységüket, kikényszerítik, hogy elnézően, finoman bánja­nak velük. Azt tartják, hogy a sírás lá­nyos szokás. Pedig ez egyálta­lán nem így van. A fiúk inkább titokban könnyeznek. Az iskolai mozielőadások megható jelenetei alatt min­denhonnan szipogást, orrfújást hallani. Sokan sebtiben próbál­ják letörölni a könnyeket a szemük sarkából, hogy a mel­lette ülők észre ne vegyék. AJem szégyen a sírás. Ne fojt- 1V sótok magatokba a bánato­tokat! Sírjatok bátran, ha úgy érzitek, hogy ettől megköny- nyebbültök. Éel a fejjel! Takács Bernadette Salgótarján Eseménydús három hónap A Forgách úti iskolában ne­gyedévenként iskolagyűlésen vitatjuk meg közös dolgainkat. A tanév első rendezvényén ta­lálkoztunk a diákönkormányzat új tagjaival és ismertették a hul­ladékgyűjtés eredményét. A legszorgosabbak a 7. osztály tanulói voltak, mögöttük egy kicsivel maradt le a 6. osztály. A fődíj egy nagy torta volt. Szeptember végén bejártuk a kercseglaposi erdőt, futkároz- tunk, nyársaltunk. A legizgal­masabb mégis a szüreti bál volt, mely táncházzal és táncver­sennyel kezdődött és diszkóval folytatódott. A hangulatot a mustkészítés is emelte, mely­nek alapanyaga a belépőként beszedett egy fürt szőlő volt. Rutkai Vera, Salgótarján Az oldalt szerkesztette: Sándor Mária A művészet az üresség betöltésének vágyával kezdődik ma is Ordas Károly tanár kiállítá­sával elkápráztatta a salgótar­jáni Petőfi Sándor Iskola di­ákjait és pedagógusait.- Tanár úr hol kezdte tanul­mányait, kit tekint mesterének?- Először a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola rajz-földrajz szakán végeztem. Blaskó János és Nagy Ernő művészek voltak a mestereim. 1988-ban pedig a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Balogh Jenővel és Szaba­dos Árpáddal kerültem kapcso­latba.- A képzőművészetnek me­lyik ága áll a legközelebb tanár úrhoz?- Azt mondhatom, hogy ta­lán a festészet. Számomra a színek azok, amelyekkel a leg­jobban ki tudom magamat fe­jezni. Szeretem a vidám, az élénk színeket.- Tanár úr mióta foglalkozik a festészettel komolyabban?-Már a főiskolai évek alatt is „kellett” festeni, de egyéni­ségem, önmagam formavilágá­nak megmutatása három-négy éve kezdődött. Nem mondom, hogy ez végleges.-Mi indította el első képei­nek festését?-Ez egy érdekes folyamat volt. Egyfajta hiány jelentkezett életemben. Van erre egy kultúr­történeti példa: a természeti né­pek sem azért rajzolták tele használati tárgyaikat, hogy ez­zel esztétikai élményt nyújtsa­nak. Egyszerűen csak az üres­ségtől való félelem vezette őket. A későbbiekben ez formá­lódott folyamatosan „művé­szetté”. A történetben szá­momra természetesen nem a félelem a fontos... Minden­esetre munkáimat kezdeteknek tekintem.-Milyen képeket szeret festeni? — Főleg tájképeket, aktokat. Sze­retem az absztrakt ké­peket is.- Milyen sikereket ért el eddigi éle­tében? — Rendsze­res résztve­vője vagyok a pedagógustár­latnak. Ta­vasszal önálló kiállításom volt a Bolyai János Gimná­ziumban.-És a ma­ik képek élénk színeit nem láthatjuk, de derűjük tükröződik az arcokon gánélet terü­leten tanár úr sikerét mi je­lenti?- A családomat tekintem még lényegi sikeremnek. Van két csodálatos gyermekem, akiket feleségemmel - szintén pedagógus a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépisko­lában - harmonikus családban nevelünk. Ők most üresnek ér­zik az otthont a képek nélkül.- Milyen tervek foglalkoztat­ják jelenleg?-Tanítványaimmal szeret­ném megkedvelteim a művé­szeteket, bátorítani őket az al­kotásra. És szeretnék minél több embernek örömet szerezni képeimmel.-Köszönjük tanár úrnak a riportot. Sok sikert kívánunk további munkájához. Kormos Krisztina Lakatos Nikoletta 8. osztály, Salgótarján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom