Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-08-09 / 237. szám
1994. október 8-9., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Hobbi 11. oldal TONY CURTIS MINT FESTŐMŰVÉSZ. A 68 éves világhírű filmszínész, a magyar származású Tony Curtis legújabb festményeiből készült kiállítást Londonban mutatták be. A kritikák szerint Curtis éppen olyan jő képzőművész, mint filmszínész. (FEB-fotó) Emberi jogokat az emberszabású majmoknak Részlet egy hosszabb párbeszédből: Francine: Mi tesz boldoggá? Koko: Áfa. Francine: Mi dühít fel? Koko: A munka. Francine: Mit csinálnak a gorillák a sötétben? Koko: A gorillák figyelnek, alszanak. Francine: Mit szeretnek a gorillák a legjobban? Koko: Nagyokat enni. A beszélgetés egyik résztvevője Francine Patterson, amerikai pszichológus, míg a másik Koko, a gorillalány, aki a süketnémák jelbeszédének több mint ezer jelét elsajátította. Koko intelligenciahányadosa 80-95 (az emberé 100), hobbija a rajzolás és a festés; szívesen nevet. Az érző lélek hónapokig gyászolta kis pajtását, a cicát, amelyet elgázolt egy autó. De miért nem tekinthetjük Kokót valóságos személynek? Azért, mert nem ember, hanem gorilla? Francine szerint azért, mert az állatvilágot pusztító ember az "állat" címke használatával igyekezett megnyugtatni lelkiismeretét. Patterson egyike annak a 36 tudósnak és értelmiséginek, aki síkraszáll azért, hogy a csimpánzok, gorillák és orángutánok emberi jogokat kapjanak, joguk legyen az élethez, a szabadsághoz, ne kínozhassák őket. A minap jelent meg gyűjteményes kötetük, "Emberi jogokat az emberszabású majmoknak" címmel, s ez része annak a világméretű kampánynak, amely követeli az Egyesült Nemzetek Szervezettől e majmok jogainak kinyilvánítását. Mivel ezek az állatok még nem tudják maguk képviselni jogaikat - hangzik az érvelés -, nemzetközi intézménynek kell vállalnia a gondnokság feladatát. Ha létrejönne az emberszabású majmok "egyenjogúsítása", nem szabadna őket többé állatkertben tartani, cirkuszban felléptetni, vagy orvosi kísérleteknek alávetni. Az emberszabású majmok jogainak képviselői azt vallják, hogy ezek az állatok képesek az elvont gondolkodásra, van időérzékük és emlékezetük, tudnak előre tervezni, és egy hároméves gyermek szellemi szintjén állnak. A csimpánzoknak és a homo sapiensnek nemcsak az őse közös, hanem a gének terén is csak 1,6 százalék a különbség. A többi 98,4 százalék, állítja Jared Diamond, kaliforniai pszichológia professzor, "egészen közönséges csimpánzgén". Genetikai szempontból tehát semmi sem indokolja, hogy az emberszabású majmok ne nyerjék el a teljes jogú állam-, illetve állatpolgárságot. Makai György Ferenczy Europress Súlya: 27-38 gramm. Öreg hím. A fejtető és a nyak háti oldala szürke, a fekete homloksáv keskeny, az ugyancsak fekete szemsáv azonban széles. A hát, a vállak és a felső szárnyfedők rozsdavörösek, a farkcsík és a felső farkfedők szürkék. Az alsó test fehér, a begyen, a mellen és a testoldalakon rózsás árnyalattal. A szárny sötétbarna, széles, rozsdabarna szegéllyel. A középső farktollak feketék, a két következő töve fehér, a többi fehér, nagy fekete folttal a csúcs közelében. Elterjedési területe. Európában kb. a 64 fok északi szélességtől délre a Földközi-tengerig, Kisázsiában, Szíriában, Nyugat-Szibériában, Turkesz- tánban és az Altáj-hegységben otthonos. Magyarországon a leggyakoribb madarak közé tartozik. Bokrokkal behintett nyílt területeken és bokros, ritkás erdőkben él. A telet Afrika trópusi és déli részeiben tölti. Hozzánk április végén érkezik és szeptember közepén vonul el. Fő táplálékát legnagyobb rovarok alkotják, ezen kívül azonban meglehetősen sok madárfiókát is elpusztít. Kár- és haszontétele nagyjából egyenlő, és így közömbösnek nevezhető. Megyénkben ez idáig állománycsökkenése nem észlelhető. A védett madaraink közé tartozik! Varga Ferenc ornitológus Az állatvédelem otthon kezdődik Az állatvédelem nemcsak a szabadon élő állatokra vonatkozik, hanem minden, emberekkel együtt élő négylábúra, hiszen az emberek között élő állatok egészsége, jó vagy rossz közérzete az emberi bánásmódtól függ. Erre a kötelességre irányította a figyelmet a közelmúltban - évente egyszer - az állatok világnapja. Szükség is van erre, hiszen Magyarországon a legújabb statisztikai felmérések szerint minden második családban található kutya, majd minden harmadikban macska, és sokan tartanak más kistestű emlősöket, madarakat, akváriumi halakat. Sok család tart többféle állatot. S bár lehet, hogy ennek nincsenek is tudatában, az állattartó családok a tudományos felmérések szerint boldogabbak, jobban kezelik a családi konfliktusokat, jobb a viszony a családtagok között, hiszen az állat örökös összekötő kapocs, és kimeríthetetlen beszédtéma. A statisztikai adatok alapján mondhatnánk: állatbarát nép a miénk. Ennek ellenére túl sok a kidobott, megúnt állat, mert az állattartással nem mindig jár együtt az állatért érzett felelősségtudat. Az elárvult állatok megmentéséért számos állatvédő egyesület és csoport küszködik. Ezen a napon ők is erőteljesen hallatják hangjukat. Érdemes rájuk is figyelni. Pedig a fáradozás, amellyel négylábú társainknak egészséges és boldog létet ajándékozunk, sokszorosan megtérül: állatunktól nagyon sokat vissza is kapunk belőle. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint a frissen nyugdíjba vonult emberek példája. Hirtelen fölöslegesnek, élet- úntnak érzi magát a friss nyugdíjas. Ezt az állapotot a pszichológusok nyugdíjas-sokknak nevezik. Ez az a pillanat, amikor egy háziállat jelenléte valósággal életmentő szerepet tölthet be. A macska, a kutya, vagy a kalitkában tartott madár gondozása nap mint nap visszatérő feladatot, felelősséget követel a gazdájától. Teljesen mindegy, hogy négylábú, vagy tollas barát mellett döntünk, a lényeg az, hogy az állattal való együttélés és elfoglaltság keretet ad a napoknak. A házi kedvencék hatása más esetekben is rendkívül előnyös. Jobb alkalmat, mint a kutyasétáltatás szinte nem is kívánhatunk, hogy új barátokra szert tegyünk. A kutyák természetüknél fogva késztetést éreznek arra, hogy a szembejövő másik ebet alaposan szemügyre vegyék, és — kölcsönös szimpátia esetén - meleg üdvözlésben részesítsék egymást. Ki tudná megállni, hogy a két kutya pajtáskodása alatt a másik gazdival ne váltson néhány szót? A macskatulajdonosok - akár egy macskaklub tagjaként - szintén hasznos ismeretségekre tehetnek szert. A kanári- vagy papagájtulajdonosok is szívesen beszélnek kedvencükről. Az újabb kutatások bebizonyították, hogy az állatok segítenek az egészség megőrzésében is, mert manapság az ember egészségére a legnagyobb veszélyt a mindennapi testmozgás hiánya okozza. Az állattulajdonosok e téren is szerencsések, hiszen az állattal naponta foglalkozni kell. Sok kutyatartó - nagyon helyesen - a sétáltatást kocogással köti össze, az eb nagy örömére. A kalitkában tartott madarak pusztán a jelenlétükkel is jótékonyan hatnak gazdájuk közérzetére. Orvosi kutatások igazolták, hogy az állatok jelenléte, a velük való foglalkozás és játék öröme biológiai okokra is visszavezethető. Az állat simogatásakor mérhetően csökken a pulzus és a vérnyomás. Az állattartók koleszterinszintje is alacsonyabb. A napi munka után hazatérő ember feszültségeit hatékonyan oldja a kedvenc állat jelenléte. Gondoljunk rendszerint erre! A biztonság tenyerén KERTFESZTIVÁL A LOIRE MENTÉN. Harmadszor rendezték meg a franciaországi Chaumont sur Loire-ban a nemzetközi kertépítési és tervezési világfesztivált. Volt olyan versenyző, aki földterületet vásárolt, és évek óta készült a versenyre. (FEB-fotó) SZAKVASOk / Éjszaka a Börzsönyben III. Olyan emléket hagyott bennem, hogy sokáig elkerültem a Börzsönyt. Tudtam, nem a barátaim a felelősek, de valahogyan nem ment ki fejemből, miért nem oktatták ki azt a pesti puskást: lőtt vadhoz csakis hátulról, de onnan is a legnagyobb óvatossággal lehet közeledni. A legkevesebb, hogy ezzel a vadásznak tisztában kell lennie. Tudom, Miskát is, és Pistát is nagyon bántotta a dolog, ráadásul nyomoztak is utánuk, valamilyen belügyes volt a vendégük. Végül valamiképp lezárult az ügy. Szomorú ráadás: szegény Erdős Pista is úgy végezte, hogy beszakadt alatta a jenei tó jege, és megfagyott benne, Isten nyugtassa. Ügy húzták ki, ahogyan holtában állt a vízben. Miskáról nem hallottam többet, nem tudom, merre sodorhatta az élet. * Bizony-bizony egyre óvatosabban emeltem én már a fegyvert lövésre. A veszedelem mindig ott settenkedett körülöttem. Azt mondja egyik délután Borsovitz Gyuri, hogy értesítették, a vaddisznók rákaptak a frissen ültetett krumplira. Kitúrják a fészkeket. Már tavasz volt jócskán, mikor vergődtünk a Bata alá. Se kocsink, se lovunk - ahogyan mondani szokás -, neki az útnak gyalog. Puskával, hátizsákkal nem is volt olyan egyszerű ez. Igaz, feleúton utolért bennünket a busz, azzal érkeztünk meg a faluba. De onnan még ki a földekre! Egyszóval, jó kis torna volt már kezdetnek is. Mi az istent csinálunk, ha netán mégis ejtünk valamilyen vadat. Még rágondolni is rossz, milyen nehéz a tetemet lecipelni. Ha meg nem cipekedünk, akkor szekeret kell fogadni, mert csak lóval lehet feljutni a Batára. Azért be kell menni a faluba, és onnan megint vissza. Rágondolni is rossz. Ilyen aggályokról pedig Gyurinak nem volt szabad szólni, mert nyomban rávágta: - Minek lettél vadász?! Alkonyodon, mire elhelyezkedtünk. Megfalatoztam azt a kis kolbászkát, amit magammal hoztam, és kezdtem szemügyre venni a terepet. Előttem kefesűrű, néhány éves vágás. No, ebben biztosan ott lehet a disznó. Gyuri is ezzel foglalkozhatott, mert csak állt szótlanul, gondba bomlt ábrázattal nézte a sűrűt. Végül megszólalt:- Itt maradsz! Aztán mondja még fojtott hangon, hogy ő felmegy a felső hajlatba, de tartsak ki, és csendben, mert később jön le értem. Mutatja, hogy melyik irányból. Nekem pedig kezét is kinyújtva jelzi, merről várjam a disznót. Nem volt lámpánk, a szemünkre voltunk utalva, meg a puskára, amit kilencszemes söréttel töltöttem meg. Akkor még nem kérték számon, ma már tilos használni, sok balesetet okozott. Ott maradtam a helyszínen és befészkeltem magam a barázdába. Távolról a falvak fénye látszott, a meleg ágyra gondoltam, mert itt egyre hűvösebb lett. Gyorsan elhessegettem azonban ezt a gondolatot, figyelnem kellett. Semmi mozgás. Már éjszakába fordult az idő, egyre jobban környékezett az álmosság. Egy göröngyöt tettem párnának, és elnyújtózkodtam. Az ilyen szunyóká- lás olyan, akár a nyúlé - a legkisebb neszre is felriad az ember. Hallom egyszer az erdő felől, hogy valami tapossa a rögöt. Felültem, kezembe vettem a puskát, óvatosan kibiztosítom, amikor meglátom, a völgyből lassan emelkedik egy fekete alak. A disznó! És emelem a puskát, ujjam a ravaszon, és lassan húzom. Érzem, elérte az elsütés pontját. Most már csak egy apró mozdulat, és lövök. Ekkor egy köhentés. Gyuri köhögős ember volt, olyan asztmásféle, szárazán köhögő. Úgy ahogyan volt, a kezemből eldobtam a puskát, és felkiáltottam, mintha engem lőttek volna oldalba. Reszkettem minden porcikámban. Gyuri csak any- nyit mondott, amikor káromkodva szidalmaztam:- Ne bolondozz már... Nem láttam az arcát, de a hangjából éreztem, hogy ő is meghökkent a könnyelműségén. Arról beszéltünk ugyanis, amikor elváltunk, hogy én szemből várjam a disznót, ő majd mögülem közelít meg engem. (Folytatjuk)
