Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-24-25 / 225. szám
). oldal Női dolgok ?. oldal Nyílt tér 3. oldal Szomszédolás 1994. szeptember 24-25., szombat - vasárnap —' I J rn T r IV J s r ifUlí Szomszédolás 9. oldal Rejtvény 10. oldal Szolgáltatás 11. oldal KULTÚRA - MŰVÉSZET 5. oldal Mikszáth-dokumentumok nyomában Madách után Még a múlt évben látott napvilágot Leblancné Kelemen Mária összeállításában az „Újabb Madách Imre-dokumentu- mok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből ” című vaskos kötet Salgótarjánban. Ez az Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból sorozat tizennyolcadik darabjaként jelent meg, a levéltár kiadványaként, a kulturális és történelmi emlékeink feltárása, nyilvántartása és kiadása kutatási főirány programtanácsa hathatós támogatásával. Szerkesztette Á. Varga László, lektorálta Kerényi Ferenc. Leblancné Kelemen Mária 1981-től Tatabányán él, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat levéltára tatabányai fióklevéltárának megbízott vezetője. Salgótarjánban beszélgettünk vele legutóbbi dokumentumkötetéről és jelenlegi munkájáról.-Levéltári kutatói és publikációs tevékenysége is jelzi, Salgótarjánból való távozása nem jelentette a kapcsolatok megszakadását.- Egyáltalán nem; azóta is folytatom azt a munkát, amelyet már itt elkezdtem. A szakmai kapcsolat megmaradt, dr. Á. Varga Lászlóval, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatójával és másokkal rendszeresen találkozom. Több más mellett ez tette lehetővé, hogy 1993-ban megjelenhetett az „Újabb Ma- dách-dokumentumok...” kötet, amely folytatása az 1984-ben kiadott „Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárban" című dokumentumgyűjteménynek. A dolog természetéből következik, hogy az 1964-ben indult Madách-kutatást folytatni kell. Már az akkori anyaggyűjtéskor is tudtuk, hogy ezúttal sem beszélhetünk egyszeri, lezárt kutatásról, hanem folyamatról.-Mik e folyamat fontosabb állomásai?- Ennek részletezése helyett, hiszen hosszú és eredményes gyűjtőmunkáról van szó, csak megemlítem, hogy az első lépés a Madách-kéz- iratok katalógusának összeállítása volt. Ezt 1992-ben adta ki a Petőfi Irodalmi Múzeum. A másik fontos kiadvány a már említett, 1984-ben megjelent levéltári Madách-do- kumentumkö- tet, a harmadik pedig az ennek folytatásaként 1993-ban kiadott kötet volt, az 1984 óta gyűjtött levéltári anyag feldolgozása.- Milyen céllal?- Bár a Madách kritikai kiadás megjelentetése változatlanul bizonytalan, e kötetekkel ezt a remélt kiadást kívánjuk segíteni, ehhez szolgáltatva adalékokat. Lehet, hogy ez a kiadás majd csak a jövő évezredben lesz időszerű, de akkor sem nélkülözheti e dokumentumokat.- Tehát tovább folytatja a Madách-dokumentumok gyűjtését?-Egyelőre ezt befejeztem. A Nógrád Megyei Levéltárban most a Mikszáth-kézirat- katalógus-hoz gyűjtök anyagot, a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízásából. Ez terv szerint Mikszáth Kálmán születésének 150. évfordulóján lát napvilágot 1997-ben. Tudomásom szerint ekkorra több fontos kiadvány is megjelenik. -th Mikszáth Kálmán, amint éppen pipafüst mögül szemléli a világot - Réti Zoltán gyarmati festőművész akvarellje Szeretettel megírt könyv Horpácsról Dr. Praznovszky Mihály Horpács (... hangulati képek) című könyve most jelent meg a horpácsi Mikszáth Kiadó gondozásában, a dr. Horváth István által szerkesztett Nógrád megye települései sorozatban. Az olvasó köszöntése! címmel írt előszóban Repiczki Lászlóné Mikszáth Kálmán gondolatait idézi, amelyek oly kedvesek az itt élőknek ma is: „Horpács egypár utcás falu Nógrád megyében, a Derékpatak mentén, egy völgyben települt. Szondy két apródja az én rétemen kergette a lepkét, az én cserebogaraim őseiből csinálták a malmocskákat.” Dr. Praznovszky Mihály lirai esszét adott kezünkbe A könyv szerzőjével, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával Horpácson beszélgettünk.- „Szóval pompás kis falu ez...” - írta Mikszáth. Könnyű volt-e megírni ezt a könyvecskét róla?- Igen, mert én is szeretem Horpácsot, csakúgy, mint Mo- horát. Ugyanakkor a terjedelem viszonylag szűkre szabott, így nehéz szívvel kellett sok mindent kihagynom belőle.- Műfajilag nehéz meghatározni a könyvet, hiszen nem klasszikus monográfia, vagy falu- történet, viszont élvezetes olvasmány.-Ha így van, annak örülök. A könyv három évig készült, de nem búvárkodtam levéltárban, nem tanulmányoztam különösebben a történeti iratokban foglalt helyi gazdasági, társadalmi folyamatokat... Inkább lírai esszét, szeretettel megírt könyvet akartam az olvasók kezébe adni. Horpácsnak szerencsére nem volt alkalma bekerülni a történelembe, például nem zajlottak itt öldöklések és más, úgynevezett történelmi események. Különösebb látnivalók sem emelték ki a hasonló kicsiny falvak sorából. Viszont a 19. század második felétől a magyar irodalom és tudomány három kimagasló személyisége töltötte itt életének egy részét, Szontagh Pál, Nagy Iván és Mikszáth Kálmán. Volt még egy negyedik is, aki nem élt Horpácson, de gyakran időzött barátjánál, Szontagh Pálnál, Madách Imre, Az ember tragédiája halhatatlan szerzője. Inkább róluk szól a könyv, bár természetesen „a történelem kerekes kútjába” is bepillantok egy kicsit.- A címlapon is a Mik- száth-emlékmúzeum látható. vész készített. Ott ül a képen a kastély lépcsőjén a fotós kedvenc kutyája, amelyik már nem él, miként Szontagh Páléi sem, így ez a fotográfia mintegy az élet állandóságát sugallja. Mik- száthot is annak idején a kutyák fogadták vissza Nógrádba, nem az emberek.- Van egy másik része is ennek a kötetnek.-Egy kis olvasókönyvet is mellékeltem hozzá. Ez miniatűr antológia, olvasnivaló az utazónak, aki Horpácson jár. SzonA horpácsi Mikszáth-emlékmúzeum Fotó: o. s.-Ez a legismertebb nevezetesség, de nem ez a kedvenc képem. Van egy másik, amit szeretek, s amit körülbelül tíz évvel ezelőtt Acs Irén fotóműtagh Pál verse, Nagy Iván végrendelete, Harsányi Zsolt, Mikszáth Kálmán, Mikszáth Kál- mánné, Maros László írásai olvashatók benne. -mér DECEMBERBEN KÜLÖN KAMARAKIÁLLÍTÁSRA IS KÉSZÜL SALGÓTARJÁNBAN Képeivel beül az autóba, és nekivág a világnak Lóránt János, Munkácsy-díjas, érdemes művész minap ismét bekukkantott Salgótarjánba, ahol - mátraalmási éveit is ide számítva - életének fontos korszakát töltötte, munkásságának meghatározó részét hozta létre. A decemberben megnyíló hetedik salgótarjáni országos rajzbiennálén az előző biennálé nagydíjasaként külön kamarakiállításon mutatkozik be a Nógrádi Történeti Múzeumban. Szülőhelyén, Békésszentandráson él.- Hogy érzi magát?-Vegyesen, mert feje tetejére állt az értékrend. Amit szívből csinálnék, abból nem tudnék megélni. Az állami mecenatúra kivonult a területről, az új támogatási formák pedig még nem alakultak ki, ha egyáltalán kialakulnak. Ötvenhét éves vagyok. Legszívesebben elbocsátanám magamat, mint annyian. Kérnék egy jó kis végkielégítést, aminek a kamataiból kényelmesen megélnék. Ügyesebb emberek ezt így csinálják.- Ezek szerint nem ügyes ember?- Alkatilag tétova és élhetetlen festő vagyok, nehezen tanulok bele a rafináltságba. Viszont vénségemre eljutok ide-oda, megtanulok angolul beszélni. Ez nem rossz. Az sem, hogy azt csinál az ember, amit akar, oda viszi a melóját, ahova akarja. Bekeretezi, berakja az autóba, és nekivág a világnak.- Vajon sikerrel teszi?.- Néha szerencsém van. Ba- latonföldváron elkészítettem a művelődési ház számára megbízásból egy hatvan négyzet- méteres textilképet. Úgy érzem, sikerült. Nem ábrázol semmit, csak hangulattal, színekkel tölti be a teret. Ez kedvemre van. A tematikák nem érdekelnek, annál inkább a földek, a vizek, a nap és a szél. Mondhatni, egyre szűkebb körben mozgok. Persze szerintem ez a legnagyobb tágasság. Maga az élet. Egyébként pedig rajzolok, festek, ak- varellezek, és - mondhatom - a Lóránt János beleszerelmesedett a pasztellba, de vonalak helyett most már csak a színek dominálnak pasztellba szerelme- sedtem bele.-Miért éppen a pasztellba- Ez nálam már Mátraalmáson elkezdődött, s amikor Egerbe kerültem, meghatározóvá vált. Mátraalmáson még a vonalak domináltak, most már csak a színek. Úgy látom, általában is előtérbe került mostanában a festői rajz. Ez látszik a salgótarjáni bienná- lékon is.- Mire készül?- Most Zürichben van kiállításom, Or- ján István erdélyi festőművésszel közösen. Pozsonyban, a Madách Könyvtárban október 12-én nyílik tárlatom. Itt leszek a salgótarjáni országos rajzbiennálén... Van mit csinálnom, szerencsére. (bte) A balassagyarmati Nagy Márta első portrékiállítása a megyeszékhelyen Nagy Márta, Balassagyarmaton élő festőművész kiállítása várja az érdeklődőket szeptember 14-étől október végéig a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Madách galériájában. Ez a művész 45. kiállítása, a Madách gimnáziumban pedig a második. S ez az első olyan kiállítás, amely kizárólag portrékat mutat be, szám szerint 27 olajképet, akvarellt, kréta- és szénrajzot. A művész, aki tematikailag és műfajilag is sokoldalú, s akinek kedvelt témái közé tartoznak a virágok és fák, a táj és az ember, külön-külön, nem didaktikus egységben, első portrékiállításán az emberábrázolás gazdag lehetőségeiből ad ízelítőt annak hagyományos keretein belül. A portré nagyon régi műfaj, amely virágkorát a reneszánsz korban éli, de az ókortól napjainkig jelen van a képzőművészetben, ha nem is mindig számít divatosnak. Izgalmas műfaj, mert nagy benne a kihívás, annak a hatalmas titoknak a „megfejtése”, amit maga az ember jelent, aki kíváncsi önmagára. Tehát a portré természetes igényt elégít ki. Ezért is nem tűnik el a váltakozó divatok ellenére sem a képzőművészetből. Napjainkban Magyarországon a Hatvani Galéria ad otthont a portrébiennálé kiállításainak. A Balassagyarmaton élő Nagy Márta évek óta sikeresen szerepel a hatvani portré- biennálén, neves személyiségekről, Szent-Györgyi Albertról, Fráter Erzsébetről, Kenes- sey Albertról, Szent Imréről készült portréi az Ipoly-parti város közintézményeit díszítik. Mikszáth Kálmán-képe ugyancsak közintézménybe kerül. Mostani kiállítása azonban a napi portrékészítés izgalmára és eredményeire utal. A portrék élő modellekről készültek, kollégákról, tanítványokról, a városban élőkről. Közvetlen kapcsolat van közöttük és a művész között, ami érződik is a képeken. A művek különböző technikákkal készültek (olaj, grafika, akvarell), kompozíciójuk és színviláguk is más, de azonos bennük a festő érdeklődése az emberi arc, illetve az ember iránt. A műveken a színfoltok és a vonalak egyensúlyában gyönyörködhetünk, eközben az ember és arcának szépsége tárul ki előttünk. Nagy Márta tisztában van azzal, hogy az arc - még az álarc is - árulkodó, ő arra törekszik fölmutassa az ember valódi arcát. Azt keresi, modelljeinek milyen tulajdonságai vannak, milyen a lelki világa, s az hogyan jelenik meg az arcon, illetve hogyan lehet ábrázolni. Vagyis arra keresi a választ: hogyan nézzük és * hogyan lássuk egymást? Vitatható-e, mennyire szükségünk lenne erre a tudásra napjaink mindent lehengerlő gátlástalanságában és gyilkos önzésében? Nagy Márta portrékiállítása éppen arról győz meg, hogy van fontosabb is annál, amit napról napra sugallnak számunkra. Van fontosabb a szerzésnél, s ez maga a létezés gyönyörűsége a maga egyedülvalóságá- ban, amelyről ezek az arcok is szólnak. (t) Adrienne (olaj, vászon) Bernadett (olaj,vászon)
