Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-24 / 198. szám
1994. augusztus 24., szerda SporTTüköR 11. oldal BEMUTATJUK A SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB JÁTÉKOSAIT Két hónapra jött, s már négy éve van itt Az alábbi írással szeretnénk elindítani egy sorozatot, amiben a Salgótarjáni Kosárlabda Klub NB I-es csapatának játékosait mutatjuk be. Szerencsére az első osztályban eltöltött három év alatt kialakult egy csapatmag, így nincs szükség arra, hogy a 14-es keret minden tagját újoncként mutassuk be. Ez a helyzet a legrégebbi idegenlégióssal, Földesi Zoltánnal is. Zoli még az NB Il-es múlt legvégén került Salgótarjánba. Még 1991 tavaszán érkezett az SKSE-hez, hogy az NB I-be segítse a csapatot. A Honvédban nem volt biztos helye, így viszonylag könnyen volt igazolható. Salgótarjánba kerülése gyökeresen megváltoztatta életét, amit nem bánt meg. Állítása szerint jól érzi magát. (Reméljük nem hazudós fajta!) De hát miért lenne? Két hónapra jött játszani és már negyedik éve itt van. A vezetés, a csapat, a város számít rá, szeretik játékát. Már, ha megy neki. Az elmúlt év minden bizonnyal nem a pályája csúcsának számító szezon volt.- Hogyan ítéled meg az elmúlt bajnoki évet? Kudarcnak érzed a csapat szereplését?-Tavaly az alapozás kezdetétől úgy éreztük, hogy nincs egyben a csapat. Későn verbuválódott össze a gárda, sokaknak kimaradt a rendkívül fontos Földesi Zoltán alapozás. így nagyon nehéz volt jó eredményt elérni, nem tudtunk a négybe kerülni.- A viszonylag sikertelen év után mégis úgy döntöttél, hogy maradsz. Mi befolyásolt az elhatározásodban?- Elsősorban a város. Én tényleg jól érzem magam Salgótarjánban. Már több az itteni ismerősöm, barátom, mint Budapesten. Lassan teljesen nógrádivá válók, kezdek palócosan „baszélni”. No, de ez csak vicc! Tényleg jó itt! A közönség szuper, a csapat pedig nagyon jó lesz. Ráadásul látom, hogy az edzőnk, Farkas Attila akar valamit. Szeretné a legtöbbet kihozni belőlünk, és ez nagyon fontos.- Mit vársz ettől az évtől?- Nagyon sok győzelmet, látványos közönségszórakoztató játékot. Mindenféleképpen A-csoportot, és a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutást.- Mire alapozod ezeket a nagy álmokat?-Ezek nem csak álmok. Hidd el, medicinlabdával és súlyzóval nehéz álmodozni, de most tényleg nagyszerűi a csapat. Az első pillanattól kezdve együtt vagyunk. Mindenki keményen edz, szeretné megmutatni, hogy jók leszünk. Már két éve szeretnénk feljutni az A-csoportba. Igaz, hogy a bajnoki rendszer átformálása miatt ez az idén nehezebb, de mégis sikerülnie kell.- Tényleg rengeteget dolgoztok, vagy csak ámítasz minket?- Valóban sokat dolgozunk. Ha nem sikerül a feljutás, akkor megoldott lesz a MÁV vagon- rakó-problémája. Én tisztában voltam azzal, hogy Attila nagy dolgokra készül, és csak úgy bírhatom az alapozást, ha előtte rákészülök. így kénytelen voltam a júliust is végigedzeni Molnárral együtt. Remélem meglesz az eredménye, és felejthetetlen pillanatokat tudunk szerezni ennek a remek salgótarjáni közönségnek. Megérdemelnék már végre. dániel SÍROLLER-VÁLOGATÓ AZ IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁGRA A salgótarjáni sírolleresek szép sikerei Bekecs Zsuzsa Alig három hét múlva, szeptember 12-én és 13-án Eger belvárosában rendezik a síroller ifjúsági országúti Eu- rópa-bajnokságot. A magyarok gyorsuló ütemben keresik a legjobb fiú- és lánycsapatot. Ennek jegyében tartottak - néhány hét alatt immár harmadik - válogató versenyt, melynek házigazdája ezúttal a Heves megyei Adácson volt. Ezen a válogatón elindultak a mostoha körülmények között edző salgótarjáni sírolleresek is. S, ha már ott voltak, még a korábbiaknál is eredményesebben szerepeltek. Jeney Gyula és Bekecs Zsuzsanna győztesként szakította át a képzeletbeli célszalagot korcsoportjában, míg Horváth Péter harmadiknak futott be, Kancsulik Ákos és Földi Kornélia pedig ötödik lett. Az újabb válogatókon történő hasonló szereplés után akár valamennyien tagjai lehetnek a magyar ifjúsági válogatottnak, valamennyien indulhatnak a kontinensviadalon. Rajtuk kívül még két salgótarjáni sífutó vett részt ezen a hét végi válogató versenyen, ám nekik nem kísérte szerencse a futásukat. Szabó Krisztián a nyolcadik, míg Bartha Csaba a tizenegyedik helyen végzett. A tarjám sírolleresek még ennél is jobb eredményeket érhetnének el, ha felkészülésük zavartalan lenne. A síről lerezők zsúfolt versenyprogramja az augusztus 27-én Lillafüreden megrendezésre kerülő hegyi országos bajnoksággal folytatódik.-e.a.A legpechesebb autóversenyző: Keill József Keill József versenyautójában felkészülten a rajtra vár Nem restelltem néhány embert megszólítani Salgótarján utcáján, hogy tudják-e, ki az a Keill József. Tízből hét azt felelte: persze, autóversenyző. Mi sem bizonyítja ezt, jegyzik Dodi nevét az autószakmában. Régi bútordarabnak számít a versenyzésben, hiszen már az egyetemi időszak alatt egy Skoda 100-as- sal állt rajthoz. 1976-ban anyagi támogatás híján kénytelen volt abbahagyania szeretett sportját. „Megfogadtam, többé nem ülök versenyautóba.” Már-már úgy látszott, beigazolódik állítása. A versenyzés hiánya és a hangulat, mely a sportágat varázslatossá teszi, hiányzott az akkor még fiatal titánnak.- Tíz év után csináltunk egy Zsigulit, amivel két évet rallye I-ben, egy évet rallye Il-ben mentünk. Mikor rallye kettőben indultunk, mindjárt a 2. helyen végeztünk, és annyi pontot szereztünk, mint még soha életünkben. A következő versenyen pedig heves felindultsá- gomban egy fának mentem.-Tavaly és tavalyelőtt a Suzuki GTI-vel A-7-es kategóriában bajnokságot nyertetek. Idén egy új A-csoporos Vauxhall (Opel Ástra) GSI-vel álltatok rajthoz, de nem sok sikerrel. Nem vált be az Astra?- Ha visszatekintek az előző évekre, akkor a Suzuki is hasonlóan működött, mint most az Opel. Amikor megvettük, az első évben egy versenyt ment végig, a többin szétesett...- Az idén egyszer sem sikerült célba érnetek. Milyen műszaki problémák merültek fel az autónál?- A szezon első versenyén, a Mogürt Salgó Rallyen szétesett a váltónk. Esztergomban egy vadonatúj féltengelycsuklónak a külső fele törött el, ami soha még senkinek nem okozott problémát. Mint utólag kiderült, anyaghibás volt. Veszprémben egy kő kiverte az olajszűrőt - elment az olaj - csapágyas lett. Most, a legutolsó versenyen, a Budapest Rallyen „elfáradt” a váznyúlvány, ami az alsó lengőkarokat tartja, így kicsúszott belőle a féltengely. Ráadásul elszakadt a kuplung- bovden is.-Nem bántad meg, hogy ralizásra adtad a fejed?-Nem. Ha nem csinálja az ember, megőrül érte, ha csinálja, akkor fárasztó, de azt hiszem, ez természetes.- Hogyan csöppentél a hegyiversenyzésbe?- Vajvoda Sanyiék- nak nem volt csapatuk, így meghívtak 1992-ben, hogy induljak a csapat- bajnokság végett. Jelenlegi felállás szerint vezetem az A-kategóriát.- Milyen versenyzőnek tartod magad?- Húú... Gonosz kérdés.- Miért?-Nem tudok rá válaszolni, de úgy érzem, még fejlődőképes vagyok.- Számodra mi a ralli? Hobbi, hivatás vagy szenvedély?- Hobbi és szenvedély. Hivatás akkor lenne, ha a nap 16 órájában ezt csinálhatnám egy erős szponzori mellett.-Ki hoz anyagi áldozatot, hogy végigversenyezzétek az évet?- Fő támogatóim az Opel Kenderesi, és a Totál Lux Kft.- Mik a jövőre vonatkozó terveitek?- Szeretnénk tovább lépni, de ahhoz egy új autó kellenne.- Ezen belül konkrétan mire gondolsz?- Egy gyári (angol) Astra GS1, olyan, amivel már évek óta versenyeznek „és működik”. Nem akarok panaszkodni, hiszen a mostani autóm nagyon jó, de elég öreg. Egy autó akkor megbízható, ha új.. .- Mit vársz a következő versenytől?-Egy kicsivel több szerencsét és kategóriagyőzelmet... D.A. háttér Keill József az év sportolója díjjal Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságok 1994/95. évi őszi sorsolása Salgótarjáni csoport 1. forduló, VIII. 28., 17.00 órakor: Égyházasgerge-Szé- csényfelfalu, Magyargéc-Sós- hartyán, Pösténypuszta-Ka- rancsság, Rákóczi-bányatelep- Nógrádmegyeri Roma, Litke- Lucfalva, Nógrádszakál-Mát- ramindszent. 2. forduló, IX. 04., 16.30 órakor: Mátramindszent-Litke, Lucfalva-Rákóczi-bányatelep, Nógrádmegyeri RomaPösténypuszta, Karancsság- Magyargéc, Sóshartyán-Egy- házasgerge, Szécsényfelfalu- Nógrádszakál. 3. forduló, IX. 11., 16.30 órakor: Egyházasgerge-Karancs- ság, Magyargéc-Nógrádme- gyeri Roma, Pösténypuszta- Lucfalva, Rákóczi-bányatelep- Mátramindszent, Litke-Nóg- rádszakál, Szécsényfelfalu- Sóshartyán. 4. forduló, IX. 18., 16.00 óra: Litke-Szécsényfelfalu, Nóg- rádszakál-Rákóczi-bányatelep, Mátramindszent-Pöstény- puszta, Lucfalva-Magyargéc, Nógrádmegyeri Roma-Egyházasgerge, Karancsság-Sóshar- tyán. 5. forduló, IX. 25., 15.30 órakor: Egyházasgerge-Lucfalva, Magyargéc-Mátramindszent, Pösténypuszta-Nógrádszakál, Rákóczi-bányatelep-Litke, Sóshartyán-Nógrádmegyeri Roma, Szécsényfelfalu-Ka- rancsság. 6. forduló, X. 02., 14.30 órakor: Rákóczi-bányatelep-Szé- csényfelfalu, Litke-Pöstény- puszta, Nógrádszakál-Magyar- géc, Mátramindszent-Egyhá- zasgerge, Lucfalva-Sóshar- tyán, Nógrádmegyeri Roma- Karancsság. 7. forduló, X. 09., 14.30 órakor: Egyházasgerge-Nógrád- szakál, Magyargéc-Litke, Pösténypuszta-Rákóczi-bányate- lep, Karancsság-Lucfalva, Sóshartyán-Mátramindszent, Sécsényfelfalu-Nógrádmegyeri Roma. 8. forduló, X.16., 14.00 órakor: Pösténypuszta-Szécsény- felfalu, Rákóczi-bányatelep- Magyargéc, Litke-Egyházas- gerge, Nógrádszakál-Sóshar- tyán, Mátramindszent-Karancsság, Lucfalva-Nógrád- megyeri Roma. 9. forduló, X. 23., 13.30 órakor: Egyházasgerge-Rákóczi-bányatelep, Magyargéc- Pösténypuszta, Nógrádmegyeri Roma-Mátramindszent, Ka- rancsság-Nógrádszakál, Sós- hartyán-Litke, Szécsényfel- falu-Lucfalva. 10. forduló, X.30., 13.30: Magyargéc-Szécsényfelfalu, Pös- ténypuszta-Egyházasgerge, Rákóczi-bányatelep-Sóshar- tyán, Litke-Karancsság, Nóg- rádszakál-N ógrádmegyeri Roma, Mátramindszent-Luc- falva. 11. forduló, XI.06., 13.30 órakor: Egyházasgerge-Magyar- géc, Lucfalva-Nógrádszakál, Nógrádmegyeri Roma-Litke, Karancsság-Rákóczi-bányate- lep, Sóshartyán-Pösténypuszta, Szécsényfelfalu-Mátramindszent. * * * Rétsági csoport 1. forduló, VIII. 21., 16.30 órakor: Villtesz Diósjenő- Hont, Drégelypalánk I.-Nagyoroszi, Bánk-Nógrád, Nőtincs- Tereske, Rétság Hunyadi-Dré- gelypalánk II., Felsőpetény- Kisecset, Szátok-Diósjenő SÉ., 2. forduló, VIII. 28., 16.30 órakor: Diósjenő SE-Éelsőpe- tény, Kisecset-Rétság Hunyadi, Drégelypalánk II.-Nőtincs, Te- reske-Bánk, Nógrád-Drégely- palánk I. Nagyoroszi-Villtesz Diósjenő, Hont-Szátok. 3. forduló, IX.4., 15.30 órakor: Rétság Hunyadi-Diósjenő SE (10.00 óra), Villtesz Diós- jenő-Nógrád, Drégelypalánk I.-Tereske, Bánk-Drégelypa- lánk IL, Nőtincs-Kisecset, Fel- sőpetény-Szátok, Hont-Nagy- oroszi. 4. forduló, IX. 11., 15.30 órakor: Felsőpetény- Hont (10.00 óra), Szátok-Rétság Hunyadi, Diósjenő SE-Nőtincs, Kise- cset-Bánk, Drégelypalánk II.- Drégelypalánk I., Tereske-Vill- tesz Diósjenő, Nógrád-Nagy- oroszi. 5. forduló, IX. 18., 15.00 órakor: Bánk-Diósjenő (10 óra), Villtesz Diósjenő-Dégelypa- lánk II., Drégelypalánk I.-Kisecset, Nőtincs-Szátok, Rétság Hunyadi-Felsőpetény, Nagy- oroszi-Tereske, Hont-Nógrád. 6. forduló, IX. 25., 15.00 órakor: Drégelypalánk II - Nagyoroszi (10.00 óra), Rétság Hunyadi-Hont, Felsőpetény-Nő- tincs, Szátok-Bánk, Diósjenő SE-Drégelypalánk I., Kise- cset-Villtesz Diósjenő, Te- reske-Nógrád. 7. forduló, X. 2., 14.00 órakor: Nőtincs—Rétság Hunyadi (10.00 óra), Villtesz Diósjenő- Diósjenő SÉ, Drégelypalánk I- Szátok, Bánk-Felsőpetény, Nógrád-Drégelypalánk II., Nagyoroszi-Kisecset, Hont- Tereske. 8. forduló, X. 9., 14.00 órakor: Kisecset-Nógrád (10 óra), Nőtincs-Hont, Rétság Hunyadi- Bánk, Felsőpetény-Drégelypa- lánk I., Szátok-Villtesz Diósjenő, Diósjenő SE-N.-oroszi, D.-palánk II.-Tereske. 9. forduló, X. 16., 13.30 órakor: Villtesz D.-jenő-Felsőpe- tény (10.00 óra), D.-palánk I- Rétság Hunyadi, Bánk-Nő- tincs, Tereske-Kisecset, Nóg- rád-Diósjenő SE, N.-oroszi- Szátok, Hont-Drégelypalánk II. 10. forduló, X. 23., 13.30 órakor: D.-jenő SE-Tereske (10.00 óra), Bánk-Hont, Drégelypalánk I.-Nőtincs, Rétság Hunyadi-Villtesz D.-jenő, Fel- sőpetény-N.-oroszi, Szátok- Nógrád, Kisecset-Dégelypa- lánkll. 11. forduló, X. 30., 13.30 órakor: Drégelypalánk II.-Diós- jenő SE (10.00 óra), Villtesz D.-jenő-Nőtincs, Bánk-Dré- gelypalánk I., Szátok-Tereske, Nógrád-Felsőpetény, N.-oro- szi-Rétság Hunyadi, Hont-Ki- secset. 12. forduló, XI. 6., 13.00 órakor: Drégelypalánk I.-Hont (9.30 óra), Bánk-Villtesz D.-jenő, Nőtincs-N.-oroszi, Rétság Hunyadi-Nógrád, Fel- sőpetény-Tereske, Szátok- Drégelypalánk II., D.-jenő SE- Kisecset. 13. forduló, XI. 13., 13.00 órakor: Nógrád-Nőtincs (9.30 óra), Villtesz Diósjenő-Dré- gelypalánk L, Kisecset-Szátok, Drégelypalánk II.-Felsőpetény, Tereske-Rétság Hunyadi, N.-oroszi-Bánk, Hont-D.-jenő SE. iliász