Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-09 / 186. szám

10. oldal SporTTüköR 1994. augusztus 9., kedd Hírcsokor Már zörög a háló Előkészületi mérkőzések: VANY ARC-HASZNOS 1-10 (1-5). Vanyarc, v.: Babka, Hasznos: Koncsik (Nagy T.) - Maksó, Pingit- zer, Kisbenedek, Rizán, Je­remiás, Bognár, Kanyó, Duhonyi, Orosz, Balog. Edző: Maksó Miklós. Gl.: Molnár, ill. Duhonyi (3), Balog (3), Rizán (2), Bog­nár, Orosz. SZÉCSÉNY-SKFC 0-2 (0-0). Szécsény, 100 néző, v.: Gyetvai, Szécsény: Kis- németh (Vizoviczki) - Geczkó, Kerényi, Juhász (Kiss), Várszögi A. (Vár­szögi B.) - Zsigmond (Ora- vecz), Zsélyv Bódi, Végh (Percze) - Árva (Boros), Stayer (Hodúr). Edző: Sisa Tibor. SKFC: Hiesz - Sán­dor, Králik, Bozó - Kakuk T., Turányi, Fancsik, Oláh S, Palkovics (Kakuk Zs.)- Oláh L., Tőzsér F. Edző: Horváth Gyula. Gl.: Oláh L., Fancsik Foci Debrecenben Augusztus 17-21-e között nagyszabású nemzetközi gyermek-, serdülő és ifjú­sági labdarúgótornát ren­deznek Debrecenben. Az előjelzések szerint hét kor­csoportban 80 csapat 1300 nebulója rúgja a pettyest öt napon keresztül. Megyénket négy csapat képviseli. A II. korcsoportban salgótarjáni Petőfi iskola negyedikesei Szikom Tibor edző, és a ka- rancslapujtői negyedikesek Novák Gyula testnevelő ta­nár, a III. kcs-ban a Petőfi ötödikesei Hornyák János edző vezetésével vesznek részt, kisméretű pályán. Az V. kcs-ban ugyancsak a pe- tőfis iskola hetedikesei Lu- kinich Ákos edző vezetésé­vel nagypályán mérkőznek ellenfeleikkel. SKFC-változások A bajnokság kezdetére kia­lakult az SKFC kerete. A távozó Csikós A., Gulyka, Smelkó és Tóth Zs. helyére íme, az új igazolások: Hajdú (SVT), Sándor (Volán), Tu­rányi és Hiesz (Szécsény), Laczkovich (Pásztó) és Oláh S. (Rádiótaxi). Rajtuk kívül várják a csütörtökön lesze­relő Babják Csabát, Ornyik Róbertét és Szeles Gábort. Földi Attila (fehérben) a teremfoci-bajnokságon Már három éve erősíti a Ka- rancsberényt. Most kezdi a negyediket, de már -csak mint edző!- Kész! Elég volt! Jöjjenek most már a fiatalok - mondta Földi Attila, aki így, negyven­két évesen is gólkirály tudott lenni a Nógrád megyei labda­rúgó-bajnokságban.- Pont a csúcson hagyod abba?-Na, ne hülyéskedj! Nem gondolod komolyan. Már évek óta csak levezetésnek szánom a megyei bajnokságot.- Attila! Kezdjük onnan, hogy ’85-ben volt egy csúnya sérülésed!-Igen! Ez jelentette lénye­gében pályafutásom végét. Az első fordulóban a Szegedet fo­gadtuk a Kohász-stadionban. Kőhalmi rátartott a lábamra. Darabos lábtörést szenvedtem. Ráadásul nyílt törés volt. Mű­teni kellett a lábamat. Három évig hordtam benne a platinát, amellyel összeszögecseltek. Akkor azt hittem, hogy járni sem fogok tudni rendesen.- Aztán csak meggyógyul­tál!-Meg! De a versenysport­nak már hátat kellett fordíta­nom. Azt a terhelést, amelyet a magasabb követelmények kí­vánnak, már nem bírta el a lá­bam. Aztán, mire úgy éreztem, rendben vagyok, már túljutot­tam a versenykoron. Maradt hát a kispálya és az alacsonyabb osztály.- Mégis, idővel a megyei I. osztályig „küzdötted” magad!- Amikor Karancsberénybe jöttem, még megyei II. osztályú volt a csapat. Felkerültünk az első osztályba. Abba akartam hagyni, mert így nem kispá­lyázhatok. Ám rábeszéltek, hogymaradjak.- És gólkirály lettél!-Engem lepett meg a leg­jobban. Egyébként a megyei osztály színvonalának „sze­génységi bizonyítványa”, hogy negyvenkét évesen gólkirály tudtam lenni.- Mindezt játékos-edzőként érted el!- Igen! Tavaly Dubisz József edző egészségi okokból kényte­len volt az edzői feladatokat abbahagyni. Karancsberényben úgy gondolták, hogy rám bíz­zák a csapatot. Megpróbálok becsülettel helytállni ebben a feladatkörben is.- Milyen erős gárdával dol­gozol?- Lényegében azokkal, akik­kel tavaly. Senki nem távozott. Pál Lászlót viszont sikerült át­igazolnunk Somosról. Vele erősebb lesz a középpályánk.-Tavaly csak kilencedikek lettetek a Keleti csoportban, mégis a megyei I. osztályba soroltak benneteket.- Igen, ezt a Szügynek kö­szönhetjük! Lényegében kiesett a csapatunk, ám a szügyiek ki­maradása miatt mint legjobb kiesők maradtunk benn.- Ezt hogy érted? Miből gondolod, hogy ti lettetek a legjobb kiesők?-Tudom, most arra gon­dolsz, hogy nem játszottuk le az osztályzót az Őrhalommal. Ez igaz! Viszont nem a mi hibánk­ból. Az Őrhalom írásban le­mondta az osztályzót. Mi haj­landóak lettünk volna játszani, így bennünket sorsoltak erre a helyre.- Ezek után?- Elünk a lehetőséggel, indu­lunk a megyei I. osztályban.- Célkitűzés?- A gond nélküli bennmara­dás!-Mikor kezdtétek a mun­kát?- Július közepén. Heti három edzéssel készülünk. Az edzéslá­togatás azonban nem a legjobb. Jó ha tizen-tizenketten ott van­nak az edzéseken. így nagyon nehéz ütőképes csapatot csi­nálni.-A csapatot képesnek tar­tod a célkitűzések elérésére?- Ha nem tartanám, nem vál­laltam volna el az edzői felada­tokat. Egyébként a mi kis gár­dánk jó középcsapat lehet. Ezt mutatják az előkészületi ered­ményeink is. A Sesével 3-3, a Nagylóccal és az SBTC ifivel 2-2 arányú döntetlent játszot­tunk. És lesz ez még jobb is!- Úgy legyen! P' Jeck Pepi, a nagy öreg, megbirkózik a feladattal... Olyan ember, akin nem nagyon fog az idő! Az ifjonc kori Jeck „Pepi” és az ötvenharmadik évében járó Jeck Ferenc tükörképe önmagának. Legfeljebb a jelenkori fényképén a szeme körül és a homlokán több a ránc! Különösen most, hogy az SBTC elnöki székébe ült! Mert van teendője elég. Gyakorlatilag a teljesen társadalmi munkában vezetett, egyszakosztályos, amatőr sport­egyesület a második osztályban már profi irányítást igényel. Ennek megszervezésére kapott megbízást a „nagy öreg”!-Öreg! Annak idején az egyik kedvenc játékosom vol­tál. Többek között emlékszem a pályafutásod befejezésére is! Azonban nem minden újság­olvasóban él az emlék!- Igen, ez már nosztalgia! A 76/77-es bajnokságban a jásza­pátiakkal játszottunk MNK-mérkőzést. A találkozó utolsó perceiben rosszul estem, és eltörött a bal kezem. A sérült karom nagyon nehezen gyó­gyult, így csak az utolsó öt for­dulóban tudtam pályára lépni. Kiestünk az NB I-ből. Már a 36. évemben jártam, így szögre akasztottam a focicsukát.- Azért még utána is ját­szottál tétmérkőzést.-Negyvenévesen, Pásztón! Egypár mérkőzésre még be­szálltam Básti Pistával. Az NB IlI-as osztályzókon segítettünk sikerrel a pásztóiaknak!- Utána?- Csak az öregfiúkban.- Kispályán?- Mindvégig az SBTC csapa­tában.- Úgy tudom, budafoki vagy. Hogy kerültél egyálta­lán Tarjánba?- Igen! Budafokon szület­tem. A közvetlen rokonságom ma is ott él. Igazi sváb család­ból származom. A legjobb bará­taim és csapattársaim is Sváb­nak becéztek. Innen vonultam be Debrecenbe katonának, s ott az NB II-ben játszottam. Itt fi­gyeltek fel rám a Stécé vezetői, és 64-ben, az NB I-be visszake­rült csapatba leigazoltak. Ti­zenhárom évet futballoztam a Bányászban. Jól éreztem ma­gam Salgótarjánban, így itt ma­radtam ebben az észak-ma­gyarországi kisvárosban. Itt él a lányom is, itt született az uno­kám, itt vannak a barátaim. Már én is igazi tarjámnak vallom magam!-Valóban szívedhez nőhe­tett a Stécé, mert soha nem tudtál szakítani a fekete-fehé­rekkel!- Hát, igen! Az aktív pálya­futásom befejezése után a ser­dülőknél, az ifinél, majd Szalay Miklós mellett pályaedzőként az első csapatnál dolgoztam. Később vezetői feladatokat lát­tam el a Stécénél. Elnökségi tagként, majd szakosztályveze­tőként dolgoztam. Aztán 90-ben vállalkozó lettem, és el­szakadtam a csapattól.- Azért nem akadt hazai bajnoki mérkőzés, amelyen ne lettél volna ott! Sőt, talán a já­tékvezető is megkérdezte: Jeck Feri itt van? S miután meglátott, csak akkor fújt a sípjába!- No, azért nem egészen volt így, de tény, hogy amikor itt­hon voltam, nem kezdtek nél­külem Stécé-mérkőzést.- Aztán az elnöki szék kö­vetkezett!- Az elmúlt évben Lapujtőn edzősködtem. Kitűnő közös­ségben dolgozhattam, meg vol­tam elégedve a munkakörül­ményeimmel. Ezért is ért várat­lanul Fekete Nándor ajánlata. Jeck Ferenc Átgondoltam a teendőket, aztán ideiglenes jelleggel igent mondtam.- Hogyhogy ideiglenes jel­leggel?- Végül is volt egy elképze­lésem, amely sok személyhez kötődött. Amíg ezekkel nem beszéltem, nem akartam elköte­lezni magam.- Hallhatnánk erről bőveb­ben?- Tisztában vagyok azzal, hogy egy klubot egyedül képte­lenség irányítani! Sőt, a demok­rácia elve meg is követeli a kol­lektív vezetést. Elképzeléseim szerint az új szakosztályvezetés kétirányú felállásban működik. Az egyik a szakmai vonal, a másik a gazdasági vonal. Az előbbiben a Szojka, Básti, Varga, Répás, Szalay ötös tevé- kedik, akikhez Varga Sándor csatlakozik. A gazdasági vona­lon köztiszteletben álló cégve­zetők tevékenykednek, akik között Simon István lett a ve­zető. Egyben ő fogja össze a két vonalat is. Nos, amíg a kivá­lasztott személyekkel nem be­széltem, addig nem akartam el­kötelezni magam.- Nos, megtörténtek ezek a beszélgetések?-Igen, meg! A kiválasztott személyek kivétel nélkül igent mondtak! Teljes támogatásuk­ról biztosítottak, így nem volt akadálya, hogy véglegesen el­vállaljam a feladatot.-Jó munkát és sok sikert kívánok neked, s a csapatnak!- Köszönöm! Ránk fér...-pige­PINTÉR JÁNOS, A NÓGRÁD MEGYEI BOKSZOLOK ATYJA NYOLCVAN ESZTENDŐS (2. RÉSZ) Olimpikonok, vb- és Eb-helyezett versenyzők tucatját nevelte Az Acélgyár, a Zagyvarakodó környékén van ember-e, aki nem ismeri ezt a nevet: Pintér János. A bunyós Jani bácsi! Még azok a gyerekek is tudják, kiről van szó, akik soha nem látták öt a ring közelében. Mert ő élő legenda! S a legenda szájról szájra terjed! A nógrádi ökölvívás matuzsáleme tegnap töltötte nyolcvanadik születésnapját! Életútjáról, tevékenységéről, az ökölvívósporttal kötött barátságáról, elhivatottságáról vall a mester sorozatunk első részében, mely augusztus 6-án, szombaton jelent meg. Rövid életraj­zában 1950-ig jutottunk, történetünket innen folytatjuk. A Salgótarjáni Vasasnál ne­velkedett versenyzők legjobbjai Pestre távoztak. Kára I. a Hon­védhez, Sólyom Kálmán, „a Pettyes” az MTK-hoz, Balogh Gyula a Vasutashoz igazolt. Maradtak a hűségesek, mint Takács, Rigó, Máléyai, Balogh- ék, Oláh Sinyoék, Siraki, de bárki hosszan sorolhatná: Bo­csa, Tóth A., Horváth S., Meli- hercsik „Deka”, Nemcsok - csak a többiek meg ne haragud­janak. Varga Jancsi maradt az edzőjük.- Ä Stécénél ’50-ben, mint a fociban ’45 után, mi is mezítlá­bas gyerekekkel kezdtünk. Örömmel jöttek. Legjobbjaink közé tartozott Szerémi Andor, Csonka Jenő, a kis Garas, Balcza, a Garádi testvérek, Andó „Slezo”, Oláh Rudi „Cselo”, Vanó „Joci” és Sa- nyika, Oláh Pista, „a bőgős”, Kuloványi Vili, a Balogh fivé­rek négyen is: Vili, Miki, Dodi, Sanyi, Bibók Miklós, a két Ko- perla, meg Verbovszki, de so­kan, sokan. Gyöngyösre men­tünk először, még a Zalka SE elődjéhez, majd felvettük a kapcsolatot a fővárosi sportkö­rökkel. Mind jöttek visszavá­gókra. Jó meccseket vívtunk.-A csapatbajnoki összecsa­pások mellett készültünk a gye­rekekkel a korosztályos területi, vidéki, majd országos bajnok­ságokra, szakszervezeti ágazati, bányászbajnokságokra. A gye­rekek egyre szebb sikereket ér­tek el munkánk eredményeként.-Tagja lettem a Magyar Pintér János Ökölvívók Szövetségének, s az egyre több versenygyőzelmün­ket látva, kitűnőre értékelték nevelő munkámat a szakveze­tők. Évek múlva kiemelkedő ver­senyzőgeneráció jelentette az újabb nagy sikereket: Révai György, Botos Tibor, Farkas Sándor, Botos András, Hranek Sándor, akik közül többszörös magyar bajnokok voltak. Botos Bandi és Hranek Sanyi tízszer nyerték meg a címet, s ők ket­ten nemzetközi szinten is jelen­tős eredményeket értek el. Bo­tos Tibi profi volt. Aligha lehet elvitatni Pintér mester nevelői munkásságát, hiszen a sok szegénysorsból in­dult öklöző rendre megyét, or­szágot, világot látott, utazgatott s nagyobb műveltségre tett szert. És vonzották magukkal a többieket, közvetlen és tágabb környezetüket. A bajnokokra, jó versenyzőkre egyre többen felnéztek. A jó sportolók, ha nem is bálványokká, de társaik előtt jó példákká váltak.- Pár év után, amint szinte a semmiből összekovácsoltuk a jó csapatot, visszavágtunk a Vasasnak, hogy megmutassuk, mi a különbség a jobb edzők munkája között. Kaszás neve­zetű volt a ts-elnök akkor, s rá­vettem őt, hogy a Fő téren ren­dezzük meg a mérkőzést. Bead­ták a derekukat. A rangadó ver­senyen úgy nyertünk, hogy még a kórházba is kellett vesztest vinni. Fölrepedt a szemhéja. Mosolyog a mester, amint végigvonulnak beszélgetés közben az emlékek. A sok szép egyéni és csapatsiker bizonysá­gaiként a nagyszoba két falát, polcait, vitrinjeit diszítik a gyö­nyörű szobrok, plasztikák, vá­zák, serlegek, plakettek. A fiókok mélyéről János bá­csi előkereste a csodás fény­képalbumot, amelyből nehéz lenne kiválogatni, hogy Hidasi Jamakék, Káráék, a Szerémi, Csonka, Vanó, Bibókék, majd Botos Bandi és Laciék vagy Hranek Sanyiék és Ferkóék csapata állt-e jobb erőkből. Döntsönek a sportág szerel­mesei, szakértői s jöjjenek a fia­talok, a tán tőlük is jobbak.- Voltak nagy és szép élmé­nyeim addig is, amíg bokszol­tam - mondta búcsúzóul János bácsi -, de a legszebbeket azok az egyszerű, jószellemű, a csa­patért ízig-vérig küzdő gyere­keim nyújtották életemben, akik rendre megfogadták a ta­nácsaimat s a többi, későbbi edzőjeikét is. Ők igazán naggyá válhattak.- Páran azért „fúrták” a mestert. Mi volt az oka?- Mindig változtak az idők s az emberek. Ki ezért, ki azért orrolt meg. Nem törődtem ve­lük. A véleményem mindig, mindenütt megmondtam becsü­letesen minden kor minden ve­zetőjének, akár az ökölvívással, akár az élet más dolgaival kap­csolatban. Akinek fájt az iga­zam, eltávolodott mellőlem. Nem én haragudtam meg. Újra kezdtem Bátonyban is, aztán megint Tarjánban. Akik velem tartottak, máig is szeretnek. Akik meg nem? Hát nem. A szeretetet nem lehet senkitől sem megkövetelni. Azt azért szeretnénk, hogy az ökölvívást kedvelők népes tá­bora egyaránt kívánjon további jó egészséget és örömöket a sportért több, mint fél évszáza­dot áldozott halk szavú edző­nek. Emlékei közül még egy különös, gazdag gyűjteményt mutatott. Azt egy létrehozandó sport­múzeumnak szánja. Jani bácsi ugyanis minden mérkőzés plakátját módszere­sen eltette, és időrendbe rakva őrzi azokat, rájuk írogatva a győzelmek arányait. Lehet folytatni! Andó Miklós Földi Csiga szögre akasztotta góllővöcipöjét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom