Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-08 / 185. szám
1994. augusztus 8., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A 22-es (út) csapdája B alassagyarmaton a minapi önkormányzati ülésen - ahol jelen volt Urbán Árpád, az MSZP országgyűlési képviselője -, az egyik városatya javaslattal állt elő, amely azt célozta, hogy a Szlovákiába készülő Horn Gyulát meg kellene kérni, az Ipoly szabályozása után a gyakorlatban már meglévő területcserét hivatalosan is szentesítsék. A javaslat végül nem kapta meg a kellő támogatást, így nem került napirendre. Pedig a dolognak van logikája. Az Ipolyt akkor, úgy szabályozták, hogy mindkét oldalon új területek kerültek a két országhoz - egymástól. Természetesen vigyáztak arra, hogy a területek növekedése, illetve csökkenése kiegyenlített legyen. A szabályozásnak ez a része megállapodás alapján történt, a szentesítésére azonban a két ország vitája (Bős- Nagymaros) miatt már nem került sor. Gyarmaton az Ipoly északabbra került, és az így nyert területen menne az új 22-es út. Erre pedig nagy szükség lenne, mivel a városon keresztül húzódó úton a közlekedés időnként a csőd jeleit mutatja. Tíz tonnán felüli kamionok tucatjai dübörögnek át a városon és időnként tartálykocsik, ki tudja, milyen tartalommal. Ez a kamionforgalom helyenként lökésszerűen tovább növekszik, ha Parassapusztán torlódás van, vagy a tengely- nyomás valamelyik monstrumnál túllépi a megengedett határt. Ennek következtében az aszfalt alatt húzódó közművek időnként, talán tiltakozásul eltörnek. Az eredmény, még nagyobb közlekedési káosz. A z egészből a kivezető út az lenne, ha megépülne a várost elkerülő út az Ipoly mellett. Ehhez kellene a megegyezés a két ország között. I Országgyűlési képviselőnk serényen jegyzetelt a javaslat alatt. Bízzunk benne, kérésünk valahol meghallgatásra talál. Soós Géza Halálos tolatás Erdokürtön A megyei mentőszolgálatnak szerencsére nyugalmas hétvégéje volt, nem így a tűzoltóknak, a rendőrségtől pedig halálos balesetről kaptunk hírt. Halálos közlekedési baleset történt szombaton este hat órakor Erdőkürtön a Kossuth út 91. szám alatt. Miután megraktak egy tehergépkocsit, annak vezetője tolatni kezdett, és nem vette észre, hogy az autó mögött tartózkodik a lakás tulajdonosa, B. Lajos, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A tűzoltók Tar-Sűrűpuszta erdőrészéhez vonultak ki szombaton 13 óra 20-kor. Nyílt lángtól 100 hektáros területen égett a száraz fűbozótos, fél hektáron 30 éves telepített feSzeressük Felejthetetlen ez a nyár. Forró. Az ucát járó emberekre is hatással van. Péntek éjszakáján is így volt. Tarjánban sokan a diszkóba igyekeztek, mások már hazafelé, amikor taxi tűnt fel a távolból. Szép, komótosan ballagott, majd hirtelen megfordult, és kikászálódott belőle egy úr. A taxi és vezetője várt. Az úr sietősen átlibbent a túloldalra. Az egyik fiatal pár nyomába eredt. Majd utolérve az andalgókat, zutty, pofon vágta a flörtölő csábítót. De mivel az nem vállalkozott az nyő, és két hektár akácos. Itt 150 ezer forintos kár keletkezett, de a tűzoltóknak még aznap este és vasárnap is vissza kellett menniük oltani. Őrha- lomban a Széchenyi út 5. szám alatt egy hatszor tízszer négy méteres szalmakazalba csapott a villám, és a tűz a lakóépületet is veszélyeztette. Ide szombaton este fél nyolckor mentek a tűzoltók, de a leégett szalmakazal 50 ezer forintos kárt okozott. Ugyancsak villám okozott tüzet Romhány Petres-erdőben, ahová szombaton 20 órakor érkeztek a tűzoltók, és bár a tűz a fenyőerdőt veszélyeztette, megelőzték az anyagi kárt. Körbála szalmakazal égéséhez risztották a tűzoltókat szombaton Zabarra az Ózdi útra, ott 5000 forint a gazda kára. (d. i.) egymást... éjszakai kakaskodásra, ellépett az ütések elől, az ara következett. Egy jól irányzott nyakas után néhány perc szu- szogás következett az aszfalton. Az elűzött csábító jobbnak látta, ha menekülést színlel. Azaz: erősítésért siet. Vissza is tért néhány perc múlva, rendőrségi autóval. Majd érkezett még kettő, s még egy... Villogtak egy kicsit, s távoztak. Vitték a fiúkat, s a lányt is. Az idei esztendő a család éve! - Szeressük egymást... (r) Bánkon ma is sokan beszélnek szlovákul A gyerekek is őrzik a hagyományt (Folytatás az 7. oldalról) a plachtincei Krócik csoportnak, a privigyei Vtacnik és a ciprusi Karotszerisz együttesnek tapsolhattak a nézők. A műsort Egyedné Baránek Ruzsenka és Juraj Matias szerkesztette.- Mit jelent Bánknak, hogy itt van a nemzetiségi találkozó? - kérdeztük Lomén János polgármestert.- Egyrészt a folyamat létét, hiszen ez itt már megszokott dolog, de azt gondolom, sok mindenem változtatni kell majd a jövőt illetően, hogy még nívósabb legyen és az érdeklődés középpontjában maradjon.- Mire gondol?- Véleményem szerint egy egész napos komplett programot kell szervezni, és úgy gondolom, hogy vasárnapra kellene áttenni, mert rengetegen dolgoznak szombaton. Tehát egy vasárnapi egész napos program lenne az igazi.-Mennyire figyel a világ a bánki nemzetiségi találkozóra?-Az ország legtávolabbi pontjairól is eljönnek.- Mennyire érződik a hétköznapokban, hogy ez a falu valahol nemzetiségi is?- Most már inkább csak a gyökereket látni, mint a tényleges nemzetiségi létet. A nagymamák és az idősebb anyukák még szlovákul beszélnek egymás között, de úgy gondolom, fontos, hogy a gyerekek is tudják, honnan valók.- Hogyan alakul a résztvevők, érdeklődők létszáma évről évre?- Többen vannak, a nemzetiségi találkozó miatt is, és azért is, mert Bánk látogatottsága folyamatosan nő. A kettő összefügg. D. I. Gyönyörű műsort láttunk a vízi színpadon Sóshartyánban öregek napközi otthona nyílt Sírkő Andrásné vezeti az otthont A válságkezelési program keretében pályázaton hárommillió forintot nyert a sóshartyáni önkormányzat. Ahogyan azt Sírkő Ferenc polgármester elmondta, jól jött a pénz, s az összeget szociális célokra fordítják. Eddig az öregek napközi otthona mindössze egy 12 négyzetméteres helyiségből állt. Az általános iskolások bisztróban ebédeltek, amely az étkezés ideje alatt is üzemelt, s bizony, előfordult, hogy egy-két ittas ember jelenléte, néhány keresetlen megjegyzése nem hatott éppenséggel hasznára az ifjúságnak. A pályázott pénzt még 1,7 millió forinttal megtoldotta a helyi önkormányzat, így aztán elkészülhetett a 120 négyzet- méteres, korszerű, öregek napközi otthona. Ezzel megoldódott az iskolások ebédeltetésének helye is. Az épület műszaki átadását a napokban tartották. Most berendezik az épületet, hogy a jövő hét elején birtokba vehesse az otthon 19 lakója. Sz. F. Óvakodjunk a „nagylelkű” segítségtől Újabb trükköt eszeltek ki a mindennapi bűnözés rögös, buktatókkal teli, de ideig-óráig járható útját választó embertársaink. Már Salgótarjánban is próbálkoznak azzal a trükkel, hogy kiszemelnek egy hölgyet, akiről feltételezik, hogy van nála néhány ezer forint. A hölgy mellé érve, egy aranytárgyat, általában gyűrűt vesznek fel a földről, mintha akkor találták volna. Természetesen az ékszert jó előre elhelyezték, így előre megírt forgatókönyv szerint mehet a „lehúzás”. A „szerencsés” esemény nyilván felkelti a hölgy érdeklődését, mivel a közvetlen köziében törént. A látszólagos szerencsefi ezután nagylelkűen felajánlja, hogy felezzenek, adjon a nő neki néhány ezrest, ő pedig odaadja az aranyat. A hölgy, a jó üzlet reményben, fizet, és megkapja az ékszert. A becsüsnél éri a meglepetés, mikor kiderül, hogy a talált tárgy egy csepp aranyat se tartalmaz. Közönséges bizsu, ga- gyi, a megtévesztő jelek ellenére. Az átverés, a lehúzás ilyen formáját elsősorban a külföldről seftelés, üzletelés céljából Magyarországon tartózkodók művelik. Vigyázzunk hát a „nagylelkű” felajánlásokkal.-détéA NAP HÍREI Traffipax Ma 6-14 óráig Salgótarján, Kisterenye, Nagybátony, Maconka, Nemti, Nádújfalu, Mátraterenye területén, ugyancsak 6-14 óráig a balassagyarmati, 14-22 óráig a rétsági rendőrkapitányság működési területén számíthatnak a gépkocsival közlekedők traffipaxos sebességellenőrzésre. Tűz a negyediken Salgótarján. A Medves körút 17. számú ház negyedik emeletén ütött ki tűz vasárnap nem sokkal 13 óra után. A konyhában égett a szekrény, a benne lévő tárgyak és egy faállvány kapott még lángra. A bejelentésre kiérkező tűzoltók porral oltóval fékezték meg a lángokat, a tűz így már nem terjedt tovább, de mintegy 60 ezer forintos kárt okozott. A helyzet érdekessége, hogy a tűzoltók kénytelenek voltak betömi a lakásba, mert a tulajdonos éppen nem tartózkodott otthon. A tűz okát egyelőre nem ismerjük. SVT-alkotótábor Salgótarján. Az SVT- Wamsler Háztartástechnikai Rt. rendezésében ma, augusztus 8-án nyitják meg a hetedik zománcművészeti alkotótábort a gyár tanműhelyében. Ez évben tizenkilenc művészt hívtak meg, többségük nógrádi, de vendégeket várnak Egerből és Budapestről is. Az alkotótábor művészeti vezetője Ló- rántné Presits Lujza. Az alkotómunkához szükséges anyagokat, illetve feltételeket a gyár biztosítja. A művészek augusztus 19-éig dolgoznak, az itt készült alkotásokból a későbbiekben kiállítást rendeznek. Közmunkások Karancskeszi. A községben pillanatnyilag 110 állástalan van, akik zömmel az ön- kormányzat jövedelempótló támogatását kapják. Az utóbbi időben 40 embert alkalmaztak közmunkásként, és a temetőt, valamint a község közterületeit tetették rendbe velük. Azért, hogy minél több jövedelempót- lóst juttassanak munkához jelenleg egyszerre csak nyolc főt alkalmaznak. Sportcsarnokavatás Nagylóc. Határidőre, június 30-ára elkészült a község sportcsarnoka. A képviselő-testület úgy döntött, hogy az avatóünnepséget az ünnep tiszteletére augusztus 20-án, délelőtt 11 órakor rendezik. Cserkésztábor a végvári kor hangulatában A Cserhát közepén, Buják mellett, távol minden lakott területtől, tíz napon keresztül cserkészcsapat táborozik. Jó hangulatban, kizárva a külvilágot (nincs tévé, nincs rádió, nincs újság), a gyerekek és felnőtt vezetőik erre a tíz napra visszaidézik a középkort. A salgótarjáni 153-as Dr. Dornyay Béla Cserkészcsapat 54 nebulója a marosvásárhelyi Szent Imre Cserkészcsapat hat tagjával vert tábort a bujáki vár szomszédságában, Keselyréten. A gyerekek Frics Gyula „várkapitány” irányításával a XV-XVI. század Magyarországára vándoroltak vissza, az akkori kor szellemében élnek. Programjaink a Nagy őrs ajánlata alapján, a végvári életet idézik - tájékoztatott bennünket Herold László táborveHiszik, nem hiszik, ők a végvári vitézek Fotó: Gy. T. zető-helyettes, majd folytatta:- Mindez nem merül ki a török hódoltság idejének harci tevékenységével, bár a gyerekek a pénteki programban a végvári harcokat szemléltető párviadalokban kitűnően érezték magukat. Szórakozva játszották el a török vezér és Kapitány György párviadalát. A harci tevékenységen túl a fiatalok megismerkednek a kor társadalmi életével, a kis céhmesterségekkel. Ebben az agyagedény-készítéstől a kosárfonáson, rezezésen, gyöngykészítésen keresztül a fafaragásig, a mesterségek széles skáláját sajátítják el játékosan. A programok előtt Tinódi Lantos Sebestyén mintájára, a XV. század stílusában ismertetik a feladatokat, amely a külső szemlélőnek mosolyt csal az arcára, ám a fiatalok nagyon komolyan és természetesen élik át az eseményeket. A táborvezető felnőttek csupán segédkeznek, mindent a gyerekek végeznek. Ok főzik az ebédet, ők takarítanak, ők felügyelik a rendet, a fegyelmet. S a csütörtöki táborozás után bizonyára élmények tucatjával gazdagabban térnek haza szüleikhez, barátaikhoz. P. L. KÍVÁNCSISKODÓ Nincs pénz semmire Sándorné Laczkó u Magdolna, Zagyvaróna, Őrhegv 121. sz. alatti lakos szerint régóta hitegetik az ott lakókat, hogy kiépítik a vízvezetéket és az utat. Az út olyan rossz, hogy helyenként leér a kocsik alváza. Mikorra várható a megjavítása? Kenyeres István, a salgótarjáni polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője válaszol az úttal kapcsolatosan feltett kérdésre:-Nem kétséges, hogy sok más hasonló gond megoldása mellett a panaszos által emlegetett útszakasz is javításra szorulna. Sajnos, azonban a költségvetés jelen helyzete nem teszi lehetővé, hogy útépítésre és javításra gondolhassunk. A vízvezetékkel kapcsolatban Lencsés Attila városüzemeltetési fogalmazó tájékoztat:- Közműtársulás formájában lehetőség van az ívóvízvezeték kiépítésére. Ehhez az utcában lakóknak meg kell keresniük a városi önkormányzat műszaki osztályát, ahol minden tájékoztatást részletesen megkaphatnak. Zagyvapálfalvai olvasónk kérdezi, hogy a Csokonai út végén, a Barlang borozóval szemben mit keres a rongyból fölhalmozódott szemétdomb? Kinek kellene elszállítani onnan?