Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-30 / 203. szám

1994. augusztus 30., kedd SporTTüköR 11. oldal A SALGŐ ÖBLÖS FAIPARI SC NŐI KÉZILABDACSAPATA. A sok nagy csatát megélt, és a közelmúltban újonnan megalakult gárda 3 évi kényszerpihenő után szerepel az NB ll-ben. A csapat tagjai, állnak (balról jobbra): Moczokné Úrvölgyi Éva (7); Tóthné Tóth Melinda (3); Kovács Katalin (13); Szabóné Szabó Piroska j[6); Isztin Andrea, Mar- csokné Tóth Valéria. Guggolnak: Berindán Ivette (9); Smelkóné Ágoston Helga (8); Oláh Ibolya (6); Boros Mariann (5); Molnár Timea (14). A képről hiányzik Szabóné Sipos Eva já­tékos-edző, Boros Anita és Táborhegyi Edina. Fotó: Kun Király József Finn szakértő-küldöttség útja Nógrád megyében Az OTSH vendégeként finn sportszakértői delegáció tartóz­kodik Magyarországon. Fő érdeklődési területük a sportirányítás, sportszakigazga- tás helyzete, továbbfejlesztése. Timo Haukilahti, a Finn Ok­tatási Minisztérium sport- és if­júsági osztályának helyettes vezetője és társai a napokban Nógrád megyébe látogattak. Elsősorban az önkormányza­tok és a sport kapcsolatát ta­nulmányozták Balassagyarmat városnál és a megyei önkor­mányzatnál. Közben a vendégek megte­kintették Hollókőt és a salgótar­jáni sportlétesítményeket. Az esti órákban Koríll Fe­rencnek, a megyei közgyűlés elnökének és Répássy László megyei sportigazgatónak a tár­saságában Vaasa és Nógrád megye sportkapcsolatának lét­rehozásáról tárgyaltak. ZUTE-túra Salgóra A Zöld Út Természetjáró Egye­sület rövidtúrára hívja vasárnap a természetbarátokat a Salgó-vár környékére és Ker- cseglaposra. A túra tervezett útvonala: Zagyvaróna - Kis-Salgó - Sal- gópuszta- Kerek-domb- So­moskőújfalu- Haminco - Ker- cseglapos- Tóstrand. Találkozás: Salgótarjánban, az Ofotért előtti helyijárati busz­megállóban, reggel 6,50 óráig. Túravezető: Molnár János. A ZUTE természetjárói minden érdeklődőt szívesen látnak programjukon. BEMUTATJUK A SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB JÁTÉKOSAIT Vérbeli tarjáni tinik az NB I-es gárdában Selmeci Gábor Mostani beszélgetőpartnere­imet még nem nagyon ismer­hetik olvasóink. A két helyi fi­atalember csak ebben az év­ben kapta meg a lehetőséget, hogy az első csapattal eddzen. Mind a két kosaras növendék tizennyolc éves. Selmeci Gábor kezdett ré­gebben ismerkedni a játék alap­jaival. A salgótarjáni csapat első NB I-es évében került az akkor alakult kadettcsapathoz. Földesi Zoltán és Molnár Pé­ter alkotta az első edzőpárost, akik megismertették a játék alapjaival. A következő idény­ben már az ifjúsági csapatban kapott helyet. A harmadik év­ben Laczkó Sándor irányította az ificsapat edzéseit, ahol meg­határozó játékosnak bizonyult. Itt figyelt föl rá Farkas Attila is, és a harmadik NB I-es évet már a nagyok között fejezhette be. Ez év márciusától együtt ké­szülhetett a felnőttekkel, sőt, a rájátszás néhány találkozóján is szerepelhetett. Első NB I-es ko­sarát a Baja ellen érte el. A ’94—95-ös bajnokságra szintén együtt készülhetett a Farkas-legénységgel. Őszinte örömmel mesél a csapatról, az edzésekről:-Legelőször arról szeretnék beszélni, nagyon nagy megtisz­teltetésnek érzem, hogy helyet kaptam az NB I-es keretben. Úgy érzem, remek csapatunk van, és nagyon jó edzésmunkát tudunk végezni. Külön köszö­nettel tartozom Farkas Attilá­nak, aki amellett, hogy jól fel­épített edzésterv szerint vezeti a foglalkozásokat, türelmesen el is magyarázza a tudnivalókat. Arra is időt szán, hogy fejben is felkészítsen egy-egy találko­zóra.- Van-e példaképed?- Szerintem mindenkinek van olyan példaképe, akire va­lahogy, valamiben szeretne ha­sonlítani. A csapaton belül Föl­desi Zoltán hozzáállása, mun­kavégzése tetszik a legjobban. A nemzetközi mezőnyben vi­szont Toni Kukocsot tartom az egyik legjobb kosárlabdázónak.- Milyen teljesítménnyel lennél elégedett ebben az év­ben?- Nagyon szeretnék szilár­dan bekerülni a tizes keretbe. Ha meg pályára is léphetek, az külön élményt jelentene. A csapattól én is csak azt várom, hogy gond nélkül feljusson az A-csoportba, míg a Magyar Kupában a 8 közé kerülést lá­tom teljesíthetőnek. Ilyen telje­sítménnyel közönségünk is elé­gedett lehetne.- Te is így vélekedsz erről a szezonról, mint Gábor? - fordu­lok Galicz Józsefhez, másik be­szélgetőpartneremhez.- Igen. Ilyen teljesítménnyel én is kiegyeznék, bár nem feledkeznék meg az ifjúsági bajnokságról sem. Tavaly már biztató eredményink is voltak, s ezt az idén is jó lenne megismé­telni.- Kérlek, beszélj egy kicsit magadról.-Én is 1976-os születésű vagyok, mint Selye, azaz Sel­meci Gábor. Abban viszont kü­lönbözünk, hogy nekem az atlé­tika jelentette a sportot, és csak tavaly kezdtem kosárlabdázni. Az ifjúsági csapatban Laczkó Sándor volt az első edzőm. Úgy érzem, hogy magasságomnak, ruganyosságomnak jó hasznát vehetem ebben a remek játék­ban.- Egy éve kosárlabdázol ver­senyszerűen, és máris NB I-es csapattal edzhetsz. Nem korai ez még?- Az egy évhez képest lehet, hogy korainak tűnik, de itt lehet a legjobban fejlődni. A társak sem éreztetik a korbeli és tu­dásbeli különbséget. Segítenek mindenben, úgyhogy nagyon jól érzem magam. Igaz, hogy a fiataloknak, azaz nekünk kell elpakolni a labdákat, a medicí- neket, de azt hiszem, ez így van rendjén.- Selmeci Gabinak Földesi Zoli teljesítménye a legrokon­Galicz József szenvesebb. Te kitől tudsz a leg­többet tanulni?-Nyilván az edzőimtől, de nekem is tetszik Földesi játéka, bár Be de Miki is hasonló hajtós játékstOust képvisel. Ők jól fel­ismerték, hogy ebből a kemény, de hasznos alapozásból kell megélnünk egy évig, és ez az eredményesség szempontjából cseppet sem mindegy.-d. t.­NÓGRÁDI SAKKSIKER A HAJDÚSZOBOSZLÓI ALFÖLD KUPA ’94 VERSENYEN Mede István nyert a C-csoportban Szabó Ervin mesterjelölt öt pontjával ezúttal csak a kö- zépmezó'nyben végzett Hajdúszoboszlón befejeződött a 9 fordulós, svájci rendszer­ben, 4 csoportban, 176 rész­vevővel megrendezett sakk­verseny.-Tizenkét alkalommal ren­dezhettük meg hagyományos tornánkat. A Szép Ernő Közép­iskolai Kollégiumban, azonos helyszínen volt a verseny, az elszállásolás, az étkezés. Az idei sorozaton 176 sakkozó ült táblához négy csoportban. Ed­dig a csúcsot 1986 jelentette, amikor 423 sakkozó játszott Szoboszlón. Sajnos, a gazda­sági problémák a sakkverse­nyen is éreztetik hatásukat - mondta Baranyai Szabolcs, a verseny főrendezője, a szobosz- lói OB I-es csapat szakosztály- vezetője, aki maga is mesterje­lölt minősítéssel rendelkezik. A versenynek egyébként nincs szponzora, a nevezési dí­jak mellett a kollégium 10 szá­zalékos kedvezményt adott a szállásra, az étkezésre, a Fürdő­igazgatóság pedig 30 százalé­kosat a belépőkre. így még ez alkalommal is kifizetődő lesz a versenyünk, de egyre nehezebb ilyen körülmények között ren­dezni. Ha jövőre nem találunk szilárd támogatót, kérdésessé válik a versenyünk sorsa - fe­jezte be tájékoztatóját a helyi sakkszakember. A négy csoportban tizenkét Nógrád megyei sakkozó ját­szott. Az A-csoportban 25 ver­senyző rendelkezett FIDE-ér- tékszámmal. A legmagasabb ér­tékszámú Krutti Valér csak 6. lett, de lényegében az élcso­portban a papírforma érvénye­sült. A legjobb nógrádi ebben a gárdában Szarvas Sándor lett 5,5 ponttal. Ha az utolsó fordu­lóban legalább döntetlent ér el, már díjat nyer. Szabó Ervin egyetlen vere­sége után (5. forduló) „takarék­lángon” is könnyedén érte el az 5 pontot. Szabó László csak 40. volt a csoport értékszámrangsorában. Egy el nem fogadott remiaján­lat (1. fordulóban) „meghárom­szorozódott” (3 vereség), de utána 6 játszmából már 50 szá­zalékot ért el. A B-csoportban két nógrádi indult. Istók Bertalan (Nagy- ióc) lényegében az értékszám- elvárásoknak megfelelően sze­repelt, 4 pontot szerzett. Gyeb- nár Sándornak (Szécsény) nem ment a játék. A C-csoport versenye szép nógrádi sikert hozott. Mede Ist­ván (ÉV Rt. Salgótarján) 7 ponttal (jobb Bucholz-számí- tással) veretlenül megnyerte a versenyt. A 17 éves fiatalember szep­temberben kezdi a IV. osztályt a Borbély Lajos Műszaki Kö­zépiskolában. A szerény, jó versenyzői adottságokkal ren­delkező fiú első sikerét remél­hetően még több követi. Több versenyalkalmat kellene szá­mára biztosítani. Ebben a csoportban még a 6. helyezett Cziglédszky László is díjat nyert. Tulajdonképpen jónak mondható Bátkai László (Szé­csény) és Petries Lajos (Nagy- lóc) eredménye is, mind a ket­ten 5 pontot értek el. A veterán Miklós Antal 50 százalékot tel­jesített. Szeles Gyula (Nagylóc) teljesítménye is elfogadható (3,5 pont). A D-csoportban egy nógrádi, a nagylóci Balogh László szere­pelt. Mivel csoportjában az ér- tékszámlistán a mezőny máso­dik felébe rangsorolták, lénye­gében elégedett lehet az elért 4 pontjával. Az időjárás nem éppen ked­vezett, de még úgy is viszony­lag kellemesen tölthették sza­bad idejüket a nemzetközi ver­senyre érkezett sakkozók. Az egyes csoportok vég­eredménye (1-6. helyezettek). A-csoport (54 induló)^ 2000 vagy annál magasabb Élő-ér- tékszámmal rendelkezők indul­hattak: 1. Dudás János (Fóti SE) 7,5, 2. Horváth Péter (Nagykanizsai Tungsram) 7,5, 3. Lombak Jurij (ukrán) 7, 4. Félegyházi László (Derecske) 6.5, 5. Kocsis György (Nyí­regyháza) 6,5, 6. Krutti Valér (Nagykanizsai Tungsram) 6,5 pont. B-csoport (52 induló), 1800-tól 1995 Elő-értékszám- mal rendelkezők: 1. Orbán Z. (Derecske) 7,5, 2. Majoros Z. (Dunakeszi 7,5, 3. Czakó L. (Érd) 7 pont, 4. Botrágyi T. (De­recske) 6, 5. Pető J. (Miskolci SE) 6, 6. Gergácz B. (Sárvár) 6 pont. C-csoport (42 induló), 1600-től 1795 Elő-értékszám­mal rendelkezők: 1. Mede Ist­ván (ÉV Rt. Salgótarján) 7, 2. Bíró Zs. (Fehérgyarmat) 7, 3. Kővári L. (Székesfehérvár) 6,5, 4. Halasi J. (Hajdúszoboszló) 6.5, 5. Molnár I. (Záhony) 6, 6. Cziglédszky L. (St. Vásártér) 6 pont. D-csoport (29 induló), 1595-től alacsonyabb Élő-ér- tékszámmal rendelkezők: 1. Kovács I. (Püspökladány) 7,5, 2. Dobi L. (Hajdúszoboszló) 7, 3. Mikei S. (Berettyói SE) 6,5, 4. Leidl I. (Tököl) 6, 5. Gyurján P. (Nyíregyháza) 6, 6. Nagy G. (Békés) 5,5 pont. Szabó László Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. A héten beérke­zett 327 pályázat közül Petrovicsné K. Zsuzsanna nógrádsipeki és Rákóczi Róbert tereskei olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszot­tak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elma­radt. Játákosaink közül ugyanis Petrovicsné K. Zsuzsanna kilenc, Rákóczi Róbert öt találatot ért el. Ezen a héten sajnos nincs min osztoznunk. Re­méljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szel­vény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztő­ségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvé­nyen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x- kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így ki­töltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szeren­csejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játé­kosok nevét és tipposzlopát minden héten szom­bati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ösz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvé­ért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer fo­rint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el sze­retné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsz- szon velünk, és a Szerencsejáték Rt.-vei! Lapunk tippjei az 35. játékhétre: x2,2,1, x2,1, lx, 2,2, x2,1, lx, 1, x2,1 hé IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) *+ Szerencsejáték Rt. Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. Bochum Leverkusen Német t 2. Frankfurt Dortmund « 3. Hamburg Karlsruhe 4, Kaiserslautem VfB Stuttgart 5. 1860 München Schalke 04 6. 1. FC Köln Uerdingen 7. Bari Lazio Olasz A 8. Brescia Juventus 9. Fiorentina Cagliari 10. Parma Cremonese » 11. Roma Foggia 12. Sampdoria Padova 13. Torino Internazionale +1 mérkőzés 14. Napoli Reggiana otaszA Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 rlh Név: Cím:,

Next

/
Oldalképek
Tartalom