Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-02 / 180. szám
1994. augusztus 2., kedd SporTTüköR 11. oldal Stécé-klub-sirató V an, aki hangosan káromkodik, van, aki csendben szomorkodik, s van, akinek könnyek potyognak a szeméből. Mindannyian régi SBTC- játékosok, -szurkolók. Várszegi Sanyi bácsi valami puskát is emleget. Ezt is megéltük. Kiárusították az SBTC-klubot. A patinás, öreg ház több volt, mint egy egyszerű épület. Szimbólum volt, a salgótarjáni labdarúgás (lásd: Szojka, Szálai, Básti), ökölvívás (lásd: Botosék, Hranek, Farkas), atlétika (lásd: Mecser), legnagyobb sikerei, legszebb ünnepnapjai kötődtek a ház öreg falaihoz. És a remek esték, barátságok, kártyacsaták, s minden, ami egy igazi klubhoz kötődhet. A Stécé-klubot 1938-ban vásárolta a bányászegyesület. Eladták a legjobb játékosaikat, s a befolyt pénzből futotta a házra. A klub az egyesületet illeti, ezt nem merte soha senki kétségbe vonni. Az öreg ház kibírt minden megpróbáltatást. A bányavállalat bukása után sem bátorkodott senki pénzzé tenni. Akkor sem, amikor az SBTC (máig sem tudni, hogyan) összeszedett ti- zenegynéhány millió forint adósságot. Aki (jogilag) megtehette volna, tartott attól (nem is alaptalanul), hogy a hetedik határig üldözik a városból. Ugyanis, akkor még az erkölcsre, a tisztességre is adtak az emberek. Azóta viszont ilyen kicsinységek kimentek a divatból. Különösen zajlott le az adásvétel. Az SBTC-nek tavaly elfogyott a pénze, hitelt kellett felvenni a működéshez. Nos, kölcsönért nem bankba szaladtak, hanem a négytagú kuratórium elnöke és egyik tagja saját cégéből hitelezett. Cserébe a klubházat jelzálogosították. A közelmúltban letelt a törlesztési határidő, és az SBTC - bizonyára, mert nem tudott — nem fizetett. Ezért a jelzálog alá vont ingatlant értékesítették. A klubházat az egyik hitelező, SBTC Sportalapítvány kuratóriumának oszlopos tagja, Keszler Árpád vásárolta meg. Keszler gyakran hangoztatja, szereti a Stécét, magam is saját szememmel láttam, amikor a pályán meszelte a vonalakat. Most is megígérte, hogy a Stécé-klubot Stécé-klubként működteti tovább. Sokan emlékeznek még azonban Keszler Árpád legutóbbi szerepvállalására, amelynek az lett a vége, hogy a megye legrégebben alapított egyesülete, az SKSE kénytelen volt bedobni a törölközőt. Megszűnt az 1901-ben alapított acélgyári egyesület, pedig talán még ma is létezhetne... Hol volt, hol nem volt, volt az SKSE-nek egy fuvarozási részlege, amely évente mintegy másfél millió forinttal segítette az egyesületet. Az egyik napon Keszler, akinek cége hasonló dolgokkal foglalkozik, az iménti összegnek jelentősen fölé ígért. Ezért aztán az SKSE akkori elnöke, Girtl József vele kötött szerződést, a „sajátjait” pedig (a kedvezőbb anyagi feltételek reményében) - hogy úgy mondjam — kiakolbólította. Keszler évi kétmillió forint tiszta támogatást ígért. Aztán elfelejtett fizetni. Bírósági ügy nem lett a dologból, mert addigra a megye legnagyobb múltú egyesülete, az 1901-ben alapított SKSE tönkrement... A Keszler-ügyről a legtöbbet Nyerges László, a klub utolsó - átvert - elnöke tudna mesélni. (Keszler valamit magyarázott utána, hogy jogilag tán elállhatott a szerződés teljesítésétől, dehát nem csak jog, hanem erkölcs is van a világon...) S zóval, Keszler ismét ígér... Hogy a klub továbbra is klub marad... Aztán gondol egyet, s nyit - mondjuk - egy szexmasszázsszalont... Balás Róbert Nagy reményekkel indul a hasznosi gárda Az 1993/94. évi bajnoki szezonban a megyei első osztály Keleti csoportjában a 7. helyet szerezte meg a Hasznos együttese, 25 pontot szerezve. A bajnokságban nyújtott teljesítményről Tóth Sándor szakosztályvezetőt kérdezem, ugyanis az edző, Kovács István már nincs a csapatnál.-Milyen elképzelésekkel indultak neki a bajnoki szezonnak?-Legfontosabb cél az volt, hogy a 6-7. hely valamelyikét megszerezzük, biztosítván az egycsoportos első osztályban maradást. Nos, ezt a célkitűzést teljesítettük, és bentmaradtunk.-Hogyan értékeli a csapat szereplését?- A bajnoki szezon előtt igazolt játékosok Rizán és Jeremiás jól beilleszkedett a csapatba, miként az idény közben érkezett Nagy és Orosz is. Változatos mérkőzéseket vívtunk, így az utolsó mérkőzésen hazai pályán Nagybátony ellen 1—1, jó játékkal győzelem az Öblös- üveggyár otthonában (2-0) és vereség a Salgótarjáni KFC-től 7-3 arányban. A gárdában többen szerepeltek, így Nagy a kapuban, Kanyó, Rizán, Jeremiás, Maksó, Forgó, Balga, Szőke, Kisbenedek, Bognár, Orosz, Me gye si, Csépe /., Csépe II., Virányi és Bállá. Közülük Rizán, Jeremiás, Szőke és Balga nyújtott kiemelkedőt, de a többiek sem okoztak csalódást. A bajnoki végeredményt tartalmazó tabelláról jól kiolvasható, hogy csupán rosszabb gólaránnyal maradtunk le a negyedik helyről. Edzőnk, Kovács István megtette a tőle telhetőt, de mégis eltávozott tőlünk. Nem kis büszkeséggel mondom, hogy az utánpótlásunkat biztosító ifjúsági csapatunk végig nagy harcban volt az első helyért, de nem sikerült. Következik az 1994/95. évi bajnoki szezon. A tervekről, teendőkről Miriez Tiborral, a sportegyesület újdonsült elnökével beszélgettünk.- Hogyan lett elnök?- Eddig is a csapat körül mozogtam, tudták rólam, hogy szeretem a focit, és megválasztottak. Megmondom őszintén, szívesen vállaltam az elnöki tisztet. Az új bajnoki idényről szólva, még nem ismerjük az első osztály 18 csapatának erejét. Biztos, hogy nehezebb idénynek nézünk elébe. Több mérkőzést kell játszani, és természetesen többet kell utazgatni is.-Mikor kezdik a felkészülést?- Már megkezdtük, megvolt a játékos-értekezlet. Bemutatkozott az új mester, Maksó Miklós. Valójában nem új, hiszen csak egy évig volt távol, külföldön dolgozott. Az erősítési tervek nagy vonalakban megvalósultak, leigazoltuk Duhonyi Józsefet Vanyarcról, Pignitzer Lászlót Nógrádmegyerből, Fösvény Zoltánt Tarról, és előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a pásztói Balog Zoltán ügyében. Az elmúlt szezonban kitűnően szerepelt ifjúsági csapatunkból a felnőtt gárdához került Kanyó Péter, Kapás Gyula és Maksó Attila. Többen, más ■ alacsonyabb osztályban szereplő csapatokhoz kerülnek, hogy erősödjenek.- Van-e valamilyen pontos célkitűzés?- Célunk az első hat helyezés valamelyikének elérése. A személyi feltételek biztosítottak, az anyagiak, ha nehezen is, de meglesznek a pásztói polgármesteri hivatal és a település sportszerető vállalkozói segítségével. A beszélgetést követően megnéztem az edzést, ahol a keret tizenöt játékosa végezte a nehéz gyakorlatokkal teletűzdelt, pergő ritmusú alapozást. A pálya szélén mintegy húsz-huszonöt szurkoló kísérte figyelemmel a játékosok mozgását. A pálya szélén és az öltözőben nagytakarítás, gaztalanítás folyt. Meg is említette az elnök, hogy az elmúlt évben a pályagondozást kissé elhanyagolták. A látottak alapján az az érzésem, hogy Hasznoson egy emberként akarják a sikert. Sőt, nem csak akarják, de tesznek is érte. Az első edzőmérkőzésen hazai pályán 4-0-ra legyőzték az NB III-ba feljutott Palotás gárdáját. Kerekes Lajos A hasznosi vezérkar T otónyeremény-tájékoztató Budapest A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 30. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 366 611 forint, 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 788 652 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 30 928 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 2 223 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 400 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Aranyat akartak, de csak ezüst jutott A második helyezett vanyarci legénység Érdekes párharcot vívott egymással Vanyarc és Erdőkürt csapata. Vanyarc gárdája csupán néhány mérkőzésre engedte ki kezéből a vezető helyet, a bajnokságot mégis az Erdőkürt nyerte. A vanyarci csapat szerepléséről váltottunk szót az együttes volt kitűnő középcsatárával, Duhonyi Józseffel.- Milyen célkitűzéssel vágtatok neki az 1993/94. évi bajnoki idénynek?- A megyei másodosztály déli csoportjának bajnoki címéért indultunk harcba. A rajtra jól összeállt a csapat. Ez a gárda évek óta együtt futballo- zik. Három éve még az 5., rá egy évre a 3. helyen végeztünk. Volt tehát valós alapja a célkitűzésnek. Az őszi szezon jól sikerült, de az élen mégis a kürtiek végeztek, jobb gólkülönbséggel. Tavasszal viszont sokáig mi vezettünk, mindössze két alkalommal adtuk át a „sárga trikó” viselésének lehetőségét. A második alkalom végzetesnek bizonyult, mert ekkor végleg az Erdőkürté lett a pálma. A 26 mérkőzésen 40 pontot gyűjtöttünk be. Tizenhét alkalommal nyertünk, 6, valamint 3 meccsen döntetlent értünk el, illetve kikaptunk. A bajnokságban mi szereztük a második legtöbb gólt, számszerűit 77-et. Ez azt igazolta, hogy gólerős csatárokkal rendelkezünk.-Kik voltak, akik a bajnokság idején a csapat színeiben pályára léptek?- A kapuban alkalmanként Pusztai védett, de a veterán kapus átadta helyét fiatal kollégájának, Jakusnak. A védelemben Paulusz, Molnár, Sinkó, Kalmár, Kaliczka és Hadbani játszott. A középpályás Mészáros, Németh, Fehér, Szlobodnyik Gy., Szlobodnyik J. - ő a szezon közben eligazolt -, és Fehér Zs. kapott helyet. A csatársort Li- tavszki, Bácskái L. és Duhonyi alkotta. Alkalmanként játszott még Bácskái Miklós is, amikor megszorult a gárda. Az edzéseket Lászka Pál és Babka János vezette.-Együtt marad-e az ezüstérmes csapat?- Attól tartok, hogy nem. Ugyanis Mészáros Erdőkürtre, Litavszki és Bácskái L. Pásztora, jómagam Hasznosra, Sinkó pedig vagy NB Il-es, vagy NB III-as csapathoz igazolt.- Úgy tudom, hogy két olyan tavaszi mérkőzés volt, ahol szerintetek elment a bajnokság.- Igen, mindkettő hazai pályán történt. Előbb Héhalom ellen - ahol kikaptunk 1-0-ra - két gólunkat is kifújt a játékvezető az ellenfél hálójából. A másik mérkőzésen az Erdőkürt elleni rangadón vezettünk egy góllal, amikor a bíró a másodikat les címén nem adta meg. Több videofelvétel készült a meccsen, és ott egyértelműen látszott, hogy nem volt les. Utána lőttek négy gólt, mert kitámadtunk, kinyüt a védelmünk és kihasználták a hibáinkat. Valójában ezen az összecsapáson ment el a bajnokság.-Milyen támogatást kaptok ahhoz, hogy indulni tudjatok a bajnokságban?- A helyi önkormányzat 270 ezer forintot ad évente, de magánszemélyek is segítenek. Hideg- és melegvizes öltözőnk van. Jó füves pályával rendelkezünk, de a pásztói labdarúgó szövetség szerint ez megyei első osztályra nem alkalmas. Nem tudjuk mire vélni ezt a megítélést. Én magam magasabb osztályban szereplő csapat rosszabb talajú pályán is játszottam már. Gond van a szurkolókkal is, keveselték a csapat, a játékosok teljesítményét, de nem segítettek, hogy jobb legyen, hanem szidalmazták őket, ami bénítólag hatott, és nem vitte előrébb a vanyarci labdarúgás ügyét. K. L. Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. A héten beérkezett 332 pályázat közül Soós Lászlóné bátonyterenyei és Pádár József kisecseti olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játákosaink közül ugyanis Soós Lászlóné, és Pádár József is hét találatot ért el. Ezen a héten sajnos nincs min osztoznunk. Reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - Ix, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x- kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ösz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsz- szon velünk és a Szerencsejáték Rt.-vei! Lapunk tippjei a 31. játékhétre: 1, Ix, 2,12, lx, 1,12, x, lx, 1,1,1, lx, 1 m. IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) .?.1 ■. hét Szerencsejáték Rt. Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. Békéscsaba Vasas. NBL 2. Kispest-HFC Vác FC Samsung « 3. Zalaegerszeg Ferencváros , 4. ETO FC Győr Csepel 5. Újpest Pécs 6. Nagykanizsa Debrecen 7. BVSC Sopran 8. Aarau Lugano Sváíc”A” 9. Lausanne Grasshoppers 10. Sion Servette 11. St. Gallen Xamax 12. Young Boys Luzern 13. Zürich Basel +1 mérkőzés 14. Bayern München Bremen s^upa Figyelem! Mérközéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 rj|"i I---' Név: Cím:, I I I I I I