Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-17 / 193. szám

1994. augusztus 17., szerda Látogatóban 7. oldal Árvácskák között Témát kerestünk, melyet lapunk diákújságíró-táborának résztvevői feldolgozhatnak. A végtelen sok lehetőség közül az állami gondozott gyer­mekek sorsa tolakodott elő újra és újra. Ezt kellett választa­nunk. így most az újságírás gyermektehetségei tartanak tükröt cikkeikben a felnőtt-társadalom elé. Olvashatjuk a látogatások felfedező vagy megrázó élményét. Az ő szemük­kel láthatjuk az örökbefogadást, a nevelőotthonokat s a ki­csiket kényszerű körülményeik között. Utunk először a bátonyterenyei Gyivibe és a nevelőotthon árvácskáihoz vezetett. Feszültség és zaklatottság látszott az arcokon, amikor beléptünk. A találkozás feloldó, néha csak- pem katartikus volt. Mindezt hűen tükrözik a cikkek, me­lyeket gyerekek írtak gyerekekről. S.M. MINDEN „CSALÁDI HÁZ" ÚJABB ESÉLY Legkínzóbb a lelki hiányérzet A kisterenyei Ádám Zsigmond Nevelőotthont 1977-ben alapí­tották, és a kezdetekben 264 gyermeknek adott otthont. Meg­építése nagy előrelépés volt a megyei gyermekvédelemben, mert korábban a nógrádi gyermekek a megyén kívüli intézményekbe kerültek. FÜZESI ISTVÁNT, a nevelőotthon igazgatóját kér­dezem: mit tart a legfontosabbnak egy nevelőintézetben? Hazai módra más az örökbefogadás...- Úgy gondolom, egy cél van: életesélyt kell biztosíta­nunk. A legfontosabb, hogy értsenek valamihez a gyerekek, vagyis szakmát tanuljanak. Legyen helyük a világban- Mennyire sikerül ez álta­lában?-Nehéz dolgunk van, mert ók többszörösen hátrányos helyzetűek. Sokféle nehézség­gel kell megküzdeniük, de a lelki hiányérzettől szenvednek a legjobban - akár tudatában vannak ennek, akár nem. Mindez sok problémát szül, ám ezekről nem a gyerekek tehet­nek. Úgy kell elfogadnunk őket, amilyenek.-Hogyan sikerül felkészí­teni őket az önálló életre?- Erre több lehetőség is van. Azt a gyermeket, aki külső, ál­lami intézményben is képes ta­nulni, nem szabad bent tartani, hiszen így könnyebben be tud illeszkedni a társadalomba. A többség azonban, sajnos, képtelen erre. Ezért fő felada­tunk, hogy ebben az esetben is módot találjunk arra, hogy ők is megtalálják a helyüket a világ­ban. így jött létre, s azóta is működik nálunk az épületben egy szakmunkásképző intézet, amelynek igen sok, nem inté­zetbeli fiatal is tanulója. Ezen kívül gyakorlati isme­reteket is el kell sajátítaniuk. Értem ez alatt a családi élet dolgaiban vagy az önmaga ellá­tásában való jártasságot. De ez, sajnos, nem mindig jár sikerrel, hiszen ők lényegében mindent készen kapnak.- Úgy tudom, az önök inté­zete úgynevezett „családi-há­zas” elhelyezést vezetett be fokozatosan. Helytállóak az értesüléseim?-így van. A családi életre való nevelésre, úgy gondolom, ez a legjobb módszer, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekek kikerüljenek a bezártságból.- Hány ilyen családi ház működik ma szerte Nógrád megyében?-Jelenleg három ilyen há­zunk van. Salgótarjánban és Kisterenyén már működik, a ta- rit pedig augusztus 29-én adják át hivatalosan.- Hányán laknak egy ilyen házban?- Maximum tizenöten. Őket általában testvéri, rokoni kap­csolat alapján választjuk ki.- Milyen elrendezésű egy „családi ház”?- Minimum négyszobásak ezek a házak, konyhával, két fürdőszobával, étkezővel, nap­palival. •- Van állandó felügyelő az itt élő gyerekekkel?-Természetesen mind nap­pal, mind éjszaka felnőttek fel­ügyelnek. Megszüntetik az elzártságot- Szavaiból azt veszem ki, hogy nevelőotthonok helyett ilyen családi házakra van szükség a jövőben.- Véleményem szerint a leg­jobb megoldás ez. Persze min­den intézet másképp gondolko­dik. Én azonban úgy vélem, hogy ha a gyermekek keveseb­ben vannak, több idő jut rájuk.- Az ismeretei szerint al- kalmaztak-e ugyanilyen mód­szert az ország más régióinak intézményeiben is?- Ugyanilyet tudtommal nem. Élőfordul, hogy egész ut­cákat vásárolnak, és több egy­más melletti házba költöztetik a gyerekeket, de ez megint csak egyfajta elzártságot eredmé­nyezhet. Elgondolásunkat jó­nak tartom, és eddig még nem érkezett panasz a családi há­zakból. Sőt! Szerintem jól érzik ott magukat a gyerekek. Kurucz Éva J Tollandiában, Dániában, LL Svédországban, Francia- országban, Németországban az örökbe fogadó szülővel együtt örül az egész falu, kisváros, az új jövevénynek legyen akár szembetűnő testi fogyatékos­sága, dongalába, nyúlszája. Ezzel szemben a magyar igé­nyeket túlnyomórészt csak szőke hajú, kék szemű, tökéletes- Milyen viszony van az in­tézet és a nevelőotthonok kö­zött?- Hierarchikus viszony. Ide kerülnek először a gyerekek, itt dől el további sorsuk, elhelye­zésük. Itt van az intézeti gyám, innen intézzük a pénzügyeket.- Ki az intézeti gyám?-A Nógrád Megyei Gyer­mekvédő Intézet igazgatója, dr. Szondi Béla. Ő az 540 gyermek törvényes képviselője, vagyon­kezelője, nevelője, gondozója, és övé a gyámnevezés joga.- Ki utalhat be gyereket?- Nógrád megyében az erre jogosult település önkormány­zata, a gyámhatóság, a bíróság, az ügyészség, büntetésvégre­hajtási intézet parancsnoka és a rendőrség is beutalhat ideigle­A bátonyterenyei nevelőott­honból én is családi házba köl­töztem. Nagyszerű az a salgó­tarjáni ház, ahol lakom. Azóta megváltozott az életem. Jól ér­zem ott magam, jobban, mint Bátonyterenyén. Ott mindent kézhez kaptunk, angyalok elégíthetik ki. (Tiszte­let a kivételnek!) Lehetséges, hogy ez is közrejátszik abban, hogy Nógrád megyében is oly sok gondozott gyermek van. Hogy mitől ez a nagy kü­lönbség Európa két része kö­zött? Talán a gondolkodás- módban rejlik a válasz, vagy abban, ahogy a társadalom a gyermekekhez viszonyul, ahogy nes hatályú beutaló határozattal gyereket. Ők elsőként a Nógrád megyei központba kerülnek, ahol maximum 60 napot tölt­hetnek el. De a rendszer esetle­ges hiányosságai miatt ez az idő akár hónapokra kitolódhat. Ez idő alatt egy szakértői cso­port teljes személyiségvizsgála­tot, környezet- és családrajzot készít, és a komplex vizsgálati anyag összeállítása után javas­latot tesznek az elhelyezésre.- Mi a legjobb elhelyezés?- Az örökbefogadás.- Mi az örökbefogadás módja?-Az örökbefogadni szándé­kozó szülők várakozási listára kerülnek. A várakozási időt a bejelentkezéskor elmondott igények határozzák meg. de itt meg tudom tanulni, hogy mit hogyan kell csinálnom. Magunkra főzünk, mosunk, ta­karítunk, kertészkedünk, mint a rendes családban. Van nappali, konyha, étkező, spájz. Minden a földszinten. A hálószobák az emeleten találhatók. egy szülő a nem vér szerinti gyerekéről, a nem sajátjáról vé­lekedik. Meglehet, nem csak a gazdaság, a fejlettség, de a tisz­telet, a megértés, a szeretet is más nálunk néha. M indenesetre ez a különbség újabb példája annak, hogy mennyire le vagyunk maradva Nyugat-Európától. Szanyi Nóra- Adódnak-e etnikai kü­lönbözőségekből fakadó prob­lémák?- Az otthonokban élő gyere­kek 80 százaléka a cigányság­hoz tartozik. Ha kultúrájukba beleerőszakolnak oda nem tar­tozó dolgokat, önazonosságtu- dat-zavarok keletkeznek.- Hogyan teljesíti gyer­mekvédelmi feladatát a ma­gyar állam?-Az 1991. évi 64-es tör­vénnyel kihirdetett New York-i egyezségokmány, mely a gye­rekek jogairól szól, kimondja, hogy a törvénybeiktatástól számított két éven belül jelen­tést kell küldeni a gyermekek helyzetéről az ENSZ Gyermeki Jogok Bizottságának. Kormá­nyunk viszont 1993 októbere óta mulasztást követ el folya­matosan, mert a fent említett törvényben foglaltaknak nem tesz eleget. Egy pedagógus azonban mindig reménykedik a változásban. Sz.N. Érdekesebben telnek itt a napjaink is, s a többiekkel is másképpen alakul a kapcsola­tom. Kicsik és nagyok is van­nak a házban, s néha jó ölbe venni a kis Konrádot és Attilát, s tudni, hogy örülnek neki. Radies Éva A képek megmaradnak mindannyiunkban Nevelőotthonba látogatunk, - szólt a diákújságíró tábor programismertetése. Csak egy szó, és máris más han­gulat teremtődött egyetlen perc alatt. Ritka az ilyen szó, mely ekkora fájdalmat, de valahol mégis örömöt rejt magában. Kicsit készít- gettek minket, hogy lelkileg elég megerőltető lesz, de be­lül mindenki tudta, hogy az, ami ott fog történni, arról alig lehet beszélni. Eljött a másnap reggel, és elindultunk. Mindenki gyomrában, hasában és tor­kában „nagy görcs”. A busz csak ment és ment, amíg meg nem állt egy hatalmas épület előtt. Senki nem kér­dezett semmit. Mindenki tudta, hogy megérkeztünk a kisterenyei nevelőotthonba. Először a Gyivi, majd a nevelőotthon igazgatójával találkoztunk. Kicsit talán megnyugtat­tak a tények közlésével, bár ez sem volt holmi mesedél­után. S végül jött egy ked­ves nevelőnő, aki végigve­zetett minket az otthonon. Hideg falak, néhol egy-egy meleg folttal. A látvány pici kezek munkáját dicsérte. Félénk, megszeppent ar­cocskák néztek minket. De a mi arcunkon sem virítottak a boldogság vörös rózsái. Ilyen állapotban ültünk le egy szobácskába. Négy ágy, 4 fiúcska. A falon poszte­rek, a polcokon könyvek és virágok. Egy darabig csak ültünk velük szemben, majd nagy nehezen kinyögtük az első kérdéseket. Á „legbát­rabb” egy-két szóval vála­szolt. A feszültség az idő múltával kicsit oldódott, s a vége felé pedig már legfél­tettebb titkaikat is megosz­tották velünk. Szinte mindannyiunknak könnycseppeket csalt a izemébe, amikor panaszol­ták, hogy néha egy-egy holmijuk eltűnik. Talán nem volt közöttünk olyan, aki ne adta volna nekik bármijét abban a pillanatban. Hamar eltelt a fél óra. Menni kellett. A lábunk vitt, de a szívünk húzott vissza. Fájt, hogy nem segíthe­tünk! Kikísértek egészen, minket a buszhoz, és meg­várták, amíg elmegyünk. In­tegettek. Ezek a képek, mint fény­képek, maradtak meg ben­nem. Gyönyörű képek, de fájdalmasak. Zvara Enikő Az oldalt szerkesztette: Sándor Mária Mindig a legjobb elhelyezést keresi a Gyivi BÁTONYTERENYE. „Nógrád megyében 540 gondozott gyer­mek van, ezen felül 99 fiatal felnőtt, akik valamilyen oknál fogva nem tudják elhagyni a rendszert, de 24 éves korukig itt maradhatnak” - a gyermek- és ifjúságvédő intézetről beszél SVETZ ISTVÁN általános igazgatóhelyettes. Néha ölembe veszem Konrádot és Attilát TERMÉSZETESEN, FESZTELENÜL. A szabadsá­gáról visszatért neveló'nó'nek mesél a fiú. Tornacipős társa a heveró'n pihen. Tortát kiált a Amikor megérkeztem a kiste­renyei nevelőotthonba, el vol­tam készülve arra, hogy a gyermekek majd átkarolnak, és azt mondják: „Vigyél haza!” Végigsétálva az épületben, azonban a sok kedves állami gondozott csupán kíváncsian és nem segélykérőén fordult felém.- Mióta vagytok itt? - kér­dezem.-Három éve, nyolc éve, én egy éve kerültem ide Horpács- ról - hangzik kórusban a vá­lasz.- Mivel töltitek szabadidő­töket? - kíváncsiskodom, to­vább.- Hát... lemegyünk a faluba, sétálunk, tévét nézünk - vála­szol egy barna hajú fiú.- Mi a kedvenc ételetek? - faggatózom tovább.-A torta! -kiáltja a legki­sebbik.- Szerettek itt lenni? legkisebbik-Igen! —hangzik egyszerre a válasz.- De nemsokára mi is átme­gyünk egy családi házba - vág a szavába társa. Melegség töltött el. Nem úgy éreztem magam, ahogy (egy nevelőotthont) elképzeltem út­közben. Ezekkel a fiúkkal is úgy tudtam beszélgetni, mint a barátaimmal. De hát miért ne? Az épületben csak olyan felnőt­tekkel találkoztam, akikről su­gárzott a gyerekszeretet. Elbúcsúztam tőlük, s köny- nyekkel küszködve lépdeltem le a lépcsőn. A kocsiból kinézve ismét megpillantottam őket. Gyö­nyörű zöld szempár tekint rám, és boldogan visszainteget. Tár­sai is mosolyogva búcsúznak. A kocsi elindul, én pedig egyre távolabbról látom őket, amint ott állnak az úton, de kedves, szívből jövő mosolyuk most is ott van az arcukon... K.É. 1 1 Fogd mindig a gyermek kezét! A bátonyterenyei nevelőott­hon lakói közül többen fran­ciaországi csereüdültetésben vehettünk részt az idén Pon- taudemer-ben, melyet Pet- hőné Szabó Piroska tanárunk újabb sikeres pályázatának köszönhettünk. A franciaországi nevelő- otthonnal tavaly kezdődött a kapcsolatunk. Az ott lakó gyerekek két hetet töltöttek el a bátonyterenyei nevelőott­honban, majd mi látogathat­tunk el a normandiai város­kába. Élményeink nem lehet­tek volna annyira rendkívü­liek vendéglátóink kedves­sége, őszinte szeretete, érdek­lődése nélkül. Ehhez hozzájá­rult a nevelőotthon épületé­nek családias jellege, a felszabadult légkör. Az ottani nevelőotthon nem nagylét­számú, ez már önmagában előny a miénkkel szemben. A konyha sem elzárt terület, sőt a gyerekek készséggel segíte­nek az ételek elkészítésében. Ok terítenek maguknak, ők mosogatják el az edényeket. A felnőttekkel közvetlen a kapcsolatuk, s emellett meg­van a nekik járó tisztelet is. Szinte mindennapos program az éneklés. Az egyik nevelő gitározik, a többiek a gyere­kekkel énekelnek. Gyakoriak az ilyen és ehhez hasonló szövegű dalok: Szeresd a gyermeket, fogd mindig a ke­zét! Bepillanthattunk a francia- országi állami gondozottak életébe, és ha csak rövid időre is kikerülhettünk a bátonyte­renyei ingerszegényebb kör­nyezetből. Majd’ két hetünk volt arra, hogy csak velünk foglalkozzanak. Kiss Ildikó LÁTOGATÓK ÉS VENDÉGLÁTÓK. Együtt a neveló'otthgn gyermeklakói és a diákúj­ságírók a bátonyterenyei intézetben. Mire jutottak közösen? íme, itt olvasható.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom