Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-01 / 153. szám

1994. július 1., péntek Megyei Körkép 3. oidai A tegnap és a ma P olitikusok, történészek és hírmagyarázók egyre gyakrabban beszélnek, írnak és nyilatkoznak a XIX. és a XX. század végének hasonló­ságairól. A téma szinte a le­vegőben lóg, s nem csupán azért, mert a történelem két, időben hasonló jellegű kor­szakáról van szó. Legutóbb a koalíciós kor­mány megalakulásával kap­csolatban, Pető Iván, az SZDSZ elnöke emlegette az 1867-es kiegyezést, mond­ván, a szocialisták és a szabad demokraták, mint korábbi el­lenfelek, voltaképpen kie­gyeztek. A múltat kölcsönös megegyezéssel átadták a tör­ténészeknek, s megkezdték a közös jövő építését. Horn Gyula, az MSZP elnöke ehhez annyit tett hozzá, hogy neki a kiegyezésről egy szorosabb magyar-osztrák együttműkö­dés lehetősége jut eszébe, kü­lönös tekintettel Ausztria jövő évi csatlakozására az Európai Közösséghez. Az összehasonlítás, a kie­gyezés emlegetése azért jo­gos, mert a két századvég va­lóban számos közös vonást mutat fel. Számomra a legfon­tosabbnak az tűnik, hogy a múlt század végén, miként most is, arról volt (van) szó, hogy Magyarországot a mo­dernizáció útjára kellett (kell) állítani. A XIX. század végén is válságos helyzetben volt az ország, ám ezt valóban párat­lan fellendülés követte. Sike­rült a modernizáció útjára állni, sőt, nem egy területen világszínvonalú teljesítmé­nyekre volt képes a magyar­ság. A páratlan fellendülés, a társadalmi összefogás és a kimagasló teljesítmények sora tette lehetővé. Ugyan miért ne lenne ez lehetséges most is, amikor erre az MSZP-SZDSZ koalí­cióval, az új kormány meg­alakulásával határozott politi­kai szándék van. C supán arra kell vigyázni, nehogy a remélhetőleg ránk köszöntő fellendülés éveit ismét egy világégés, s mindaz a szörnyűség kövesse, ami oly annyira ellenszen­vessé teszi a XX. századot. Hogy mást ne mondjak, akkor is volt - nem is egy - balkáni válság, miként délen most is dörögnek a fegyverek. Úgyhogy többszörösen is tanulnunk kell a történelem­ből! Kloss Andor Nógrád megye képviselői a parlamenti bizottságokban Boldvai azonnal így intézkedett a Palamentben Fotó: Rigó A törvénytelen kereskedés nem népjóléti kérdés Jöjjön ide, vegye és vigye! Itt az olcsó törölköző, sose izgassa, honnan származik Az országgyűlés frakciói közö­sen, képviselői önálló indít­ványként nyújtották be az or­szággyűlés bizottságainak lét­rehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Ezt az indítványt alakuló ülésén a parlament el­fogadta. Az új testületben Boldvai László a költségvetési és pénz­ügyi bizottság alelnöke, e bi­zottság tagja Juhász Gábor. Dr. Serfőző Andrást az alkot­mányügyi, törvényelőkészítő, igazságügyi és ügyrendi bizott­ságba, dr. Rozgonyi Józsefet az önkormányzati és rendészeti bizottságba, Tamássy Istvánt a környezetvédelmi bizottságba, Urbán Árpádot az oktatási, tu­dományos, ifjúsági és sportbi­zottságba választották. (Folytatás az 1. oldalról) Hegyi Sándorné, a Kisosz me­gyei titkára a legális kereske­delmet védő törvények betartá­sát kérte számon. Itt, „lent” ne­héz gátat vetni az illegális ke­reskedelemnek, kormányzati szinten szükséges cselekedni. Az adóhivatal képviselője, Szivák János hangsúlyozta, hogy ha a feketekereskedelem­ről beszélünk, nemcsak a KGST-piacokra kell gondolni. Szerinte, amíg az önkormány­zatok szociálpolitikai megfon­tolásokból adják ki üzemelte­tésre a piacterületeket, s leráz­zák magukról a felelősséget, nem lehet sikeres a küzdelem. Ehelyett önkormányzati rende­letben kellene meghatározni, hogy a piacok üzemeltetői mit kötelesek biztosítani. Seprényiné Kürti Ilona, a Centmm Áruház igazgatója ar­ról beszélt, hogy a KGST-piac valóságos városi korzóvá, hét végi programmá lett a salgótar­jániak körében. Szívesen kijárnak ide a város vezetői is. Azokat a kritikus vevőket cáfolta, akik azt állít­ják, hogy a legális kereskede­Bátonyterenye. Ki lesz a Kos­suth Lajos Általános Iskola igazgatója? A kérdés kérdés maradt a tegnapi testületi ülés után is. S már nem először, mi­vel tavaly sem sikerült elnyer­niük a nevelőtestület bizalmát az akkori pályázat jelentkezői­nek. így ’93-ban Danyi Vincéné megbízatásként kapta, s látta el ezt a tisztséget. A nemrég lezajlott pályázta­tás részben hasonló eredményt hozott: ketten szerették volna elnyerni az állást, azonban egyiküknek sem sikerült az eh­Az országos sajtóból köztudo­mású, hogy a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövet­sége és a budapesti Golden World Club (GWC) cég között megkötött szerződés értelmé­ben júliustól a szervezett dol­gozók vásárlói kártyához jut­nak. Ezzel a kártyával azokban a boltokban vásárolhatnak, s azon cégek szolgáltatásait ve­hetik igénybe, amelyek a GWC-vel partneri szerződést kötöttek. Az országosan elindult szer­vezési akció megyénkben és Salgótarjánban is zajlik, mind a dolgozók, mind a partner vál­lalkozók, társaságok körében. Ebben közreműködnek mind­azok a szakszervezetek, ame­lemben nem lehet olcsó árukat kapni. A rendőrség képviseletében Gordos Mátyás a korábbi elle­nőrzésekről szólva elmondta, hogy tavaly több, mint 250 árust ellenőriztek. Igaz, csekély eredménnyel. Azt is közölte, hogy ezekben az ügyekben nem a rendőrségnek kell eljárni, Ili­hez megfelelő számú szavaza­tot megszerezni. A városi ön- kormányzat művelődési és ok­tatási bizottsága ezért Danyiné megbízatásának meghosszabbí­tását javasolta a testületnek, amely ezt tegnapi ülésén jóvá­hagyta. Rövidesen új pályázatot hirdetnek. Meghirdették az Erkel Fe­renc Általános Iskola igazgatói állását is. Ennek nevelőtestülete teljes bizalmat szavazott az egyetlen pályázónak, Kovács Tibor igazgatónak, aki így a következő öt tanévben is ellátja lyek az MSZOSZ-hez tartoz­nak. Salgótarjánban a legnagyobb létszámú Vasas Szakszervezet vállalta el a szervezési felada­tokat, nem titkoltan azzal a cél­lal, hogy augusztus közepéig több ezer MSZOSZ-GWC vá­sárlói kártya értékesítésére ke­rül sor Salgótarjánban. Amint azt a Salgótarjáni Acélgyár Rt.-nél megtudtuk, a szakszervezeti vásárlókár- tya-akció minden résztvevőnek - a benne szereplő vállalkozá­soknak éppúgy, mint a kártya tulajdonosainak - kölcsönös előnyöket biztosít. A kártyatu­lajdonosok ugyanis engedmé­nyes áron vásárolhatnak azok­ban az üzletekben, vállalkozá­Balassagyarmaton fotózta: Rigó Tibor szén az ellenőrzések során ki­derül, hogy döntően csak sza­bálysértések történnek. A rend­őrség, együttműködve a vámo­sokkal és az adóhivatal szak­embereivel, továbbra is rend­szeresen ellenőrzi a feketeke­reskedelmet. Ez azonban ko­rántsem jelenti a végleges megoldást. Pádár András az ezzel a tisztséggel járó teen­dőket. Tárgyaltak a városatyák a Fáy András Ipari Szakmunkás- képző és Szakközépiskola mű­ködéséről, rövid-, közép-, il­letve hosszú távú terveiről, ezen kívül három nagyobb in­tézmény, az ISZSZI, és az emlí­tett két általános iskola, gázfű­tésre való átállásáról. A továbbiakban egyebek mellett a város két bölcsődéjé­nek fenntartási nehézségei, en­nek kapcsán a férőhelyek csök­kentése volt terítéken. (mj.) soknál, szolgáltatóknál, akik erre szerződést kötnek. A ke­reskedelmi partnerek viszont számíthatnak arra a vásárló tö­megre, amelyet a szakszerveze­tek biztosítanak számukra. S akkor, amikor a vásárlóerő szű­kös, nem közömbös, hogy a la­kosság hol költi el azt a kevéske pénzét. A szakszervezeti tag kártya- tulajdonosok évente ezer forin­tért vehetik meg a kedvezmé­nyes vásárlási kártyát. Az acélgyár szakszervezeti bizottsága ugyanakkor azt is fontolgatja, hogy esetleg to­vábbi kedvezményekkel segíti elő, hogy dolgozói olcsóbb árukhoz juthassanak. P. A. A NAP HÍREI Traffipax Július 1-jén, pénteken, hat és tizennégy óra között a következő útvonalon várha­tóak traffipaxos ellenőrzé­sek: 21-es főút Pásztó, Mát- raszőlős és Jobbágyi külte­rületén, Szurdokpüspöki, Pásztó. A b.-gyarmati rend­őrkapitányság működési te­rületén hat és tizennégy óra között számíthatnak sebes­ség-ellenőrzésekre. Rajeczky-emléknap Pásztó. A néhai nagy zene­tudós, Rajeczky Benjamin halálának ötödik évforduló­ján, szombaton Rajeczky- emléknapot rendez a helyi önkormányzat. A Szent Lő­rinc plébániatemplomban 10.30 órától hálaadó szent­misét tartanak. 14 órakor a művelődési ház nagytermé­ben levetítik a Rajeczky éle­téről szóló portréfilmet, majd 15.30 órakor dr. Dob- rovoczki István polgármes­ter megemlékező szavaival ér véget az emléknap. Fotografikák Salgótarján. Fotográfiák és fotografikák címmel nyílt meg Kocsis Iván fotómű­vész kiállítása a József At­tila Művelődési Központ fo­tógalériájában, a Nógrádi Fotóklub rendezésében. A megnyitó után „Róma - az örök város” címmel a mű­vész szinesdia-bemutatót tartott. Földrajz, természet Balassagyarmat. A Magyar Földrajzi Társaság mától hétfőig a a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ­ban rendezi 47. vándorgyű­lését és 118. közgyűlését. A ma esti megnyitó után hol­nap délelőtt az Ipoly-völgy * természetvédelméről, Nóg­rád megye domborzatáról hangzik el előadás. Délután négykor dr. Marosi Sándor, a Magyar Földrajzi Társa­ság elnöke megnyitja Peja Győző Kossuth-díjas föld­rajztudós, a Balassi Bálint Gimnázium volt tanárának emlékkiállítását a Helytör­téneti Gyűjteményben. Kiállítás Szécsény. Mayer István nógrádszakáli amatőr festő képeiből nyűik kiállítás hét­főn a városi művelődési és ifjúsági centrum klubjában. Az érdeklődők augusztus; 10-ig tekinthetik meg. Régi-új igazgatók az Erkel és a Kossuth iskolában Kártya az olcsóbb vásárlás érdekében Kombájnok bevetésen Palotás. A kétszázharminc hektáron beérett őszi árpát már learatták az Új Május 1 Mg. Szövetkezet kombájn­jai. Ezt részben takarmány­ként, illetve vetőmagként fogják felhasználni. A Kompolti korai és a Botond fajták jól fizettek: hektáronként 56 mázsa ter­mést hoztak. Eső nem za­varta meg a csaknem egy hétig tartó munkát, pedig a szövetkezet elnöke Csató Sándor szerint náluk is el­kelne már a csapadék. Tegnap kezdték meg a hetvenöt hektárnyi - vető­magnak szánt - borsó beta­karítását. De ezzel még nem végeztek a legnagyobb nyári munkával: hátra van még az 1200 hektáron ter­mesztett búza learatása. Az éréssel nincs gond, így, ha az idő engedi, a hét végén ezt is megkezdhetik. (-m-) Ma építészeti világnap Az építéssel foglalkozó Nógrád megyei munkahelyeken is házi ünnepségek keretében emlé­keznek meg a július elsejei épí­tészeti világnapról. Az idei mottójául az Építészek Nem­zetközi Szövetsége a tavaly ki­adott chicagói deklaráció néven ismert felhívást ajánlja. A lé­nyeg: a jelenkor igényeinek ki­elégítése nem történhet a jövő nemzedékek rovására. A világnap alkalmából a nemzetközi szövetség felhívja az építészeket és az építésben érintetteket, hogy saját lehető­ségeiken belül keressék a meg­oldást a környezeti katasztrófák elkerülésére, csatlakozzanak a deklarációban megfogalmazott elvekhez, és azok gyakorlati megvalósításához. Nógrád megye építészei az észak-magyarországi régióhoz tartoznak. A világnap alkalmá­ból Miskolcon nyitottak kiállí­tást a Kós-házban (Görgey út 32.) Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola dokumentációs bemu­tatója a Szanticska építészete címet viseli. Július 15-ig te­kinthetik meg az érdeklődők. HŰSÍTŐ. Salgótarján fó'terén ismét működik a kis kút, ahol immár a két és fél éves Szó'lló'si Csabika is szomját Olthatja mamája segítségével Fotó: Kun Király József Litkei rabló a fővárosban Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól tegnap kapott tájé­koztatás szerint a rendőrség őrizetbe vette M. László 21 éves büntetett előéletű litkei lakost, és eljárást indított ellene, vala­mint B. Attila 15 éves erdőbé- nyei lakos ellen. A két jómadár ugyanis a fő­város XIII. kerületében a Ró­bert Károly körúton megtámad­ták Z. Sándor 47 éves helyi la­kost és elrabolták arany nyak­láncát. Az anyagi kár mintegy 20 ezer forint. A rablók elfogása után tartott házkutatásnál a nyaklánc megkerült. KÍVÁNCSISKODÓ Tudják-e tartani a határidőt? Több balassagyarmati olva­sónk jelezte, hogy a strand felújítása lassan halad. Azt kérdezik, tudják-e tartani a tervezett átadási határidőt a kivitelezők. A felújítás bonyolításával megbízott Nombertorg fő­mérnöke, Nyerges Pál a fen­tiek kapcsán elmondta, hogy a munka máig a szerződésben foglaltaknak megfelelő ütem­ben haladt. Határidő-módosításról nem tudnak. Tényleges választ erre azonban csak a kivitelező - a budapesti Poszeidon Be­téti Társaság - adhat. A bt.-t azonban most nem tudtuk elérni. Tóth Lászlóné salgótar­jáni olvasónk, aki házkezelő, azt szeretné megtudni, kit terhel a háztömbön kívüli szennyvízcsatorna tisztítá­sának költsége. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom