Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-25 / 173. szám

1994. július 25., hétfő Megyei Körkép bio .S 3. oldal Remények és restaurációk B emutatkozott az MDF parlamenti frakciójának két új kabinetje. A korábbi kormányzó párt két közismert személyiségének tolmácsolá­sában hallhattuk a jogi és a humán kabinet tiltakozását a diktatúra viszonyainak vissza­térése ellen. A hangos rioga­tások azonos gondolatme­netre épültek; ha megváltoz­tatják az MDF-korszak törvé­nyeit, ha a „bevált” médiapo­litikát veszélyeztetik, akkor bizony vége a jogbiztonság­nak, a sajtószabadságnak, kü­szöbön a restauráció ... A panaszkodó, tiltakozó politikusok sértetten kérdik: ha mindent megváltoztatnak, mi marad itt a nagy „életmű­ből”? Mi lesz a kemény mun­kával elért eredményekkel? Természetesen a közvéle­mény támogatását kérik a kö­zelgő diktatúra ellen. Nos, jól néz ki a szegény közvélemény! Ugyanis, alig két hónapja félreérthetetlenül a gyökeres változásokra sza­vaztak az állampolgárok. Ki­nyilvánították, hogy nemcsak elégedetlenek a kormányzat politikai stílusával, a gazda­sági stratégiával, a mindeze­ket megalapozó MDF-es tör­vénykezéssel, de elemi erővel tiltakoznak a használhatatlan, megváltó javaslatok ellen. Az ország májusban igenis a rossz törvények megváltozta­tására szavazott! S most meg rokonszenvével támogassa azokat, akik ragaszkodnának a régi megoldásokhoz? Pedig nem kell alkotmány- jogásznak lenni ahhoz, hogy az emberek lássák: a korszak törvényei általában nem lesz­nek a jogtörténet remekmű­vei! Sőt! A közérdekűség, a közjó szolgálata helyett efféle törvények alapján volt lehet­séges 60 milliós végkielégíté­seket lerabolni, bagópénze­kért privatizálni. Ilyen törvé­nyek alatt kínlódik gúzsbakö- tötten az önkormányzatiság, a szövetkezeti mozgalom, a közoktatás. Ezek a törvények teszik le­hetővé, hogy a magyar pénz­intézetek többsége úgy visel­kedjék az önfinanszírozásban, mintha már svájci színvonalú lenne, holott csak nyelik a bankkonszolidációs milliár- dokat, olcsó hitel pedig válto­zatlanul nincs a vállalkozá­sokhoz ... A média-békét szolgáló törvénykezést sem lehetett rosszabbul, ügyetlenebbül csinálni, ahogy azt a korábbi koalíció tette ... S most az új kormányzat tekintse szent­írásnak ezeket a törvényeket, törvénykoncepciókat? S zó sem lehet róla! A rossz törvényeket az egész tár­sadalom, a jövő érdekében egytől-egyig meg kell változ­tatni. Erdős István Ebédidőben is üléseznek... Ipoly-parti party a gyarmati repülőtéren Nem lehetett könnyű szegény katonáknak a tűző napon ka­szálni, gyűjteni a füvet a gyarmati reptéren. Egy biztos: a sátor­veréstől kezdve mindennel időre elkészültek a határvadászok. Nem a képviselői aktivitás hi­ányát jelzi, ha nem látják a választók, hogy a körzet kép­viselője minden alkalommal hozzászól - mondta dr. Ser­főző András, a parlament al­kotmányügyi bizottságának tagja.- Milyen időszerű munká­kat jelent önnek az alkotmá­nyügyi bizottsági tagság?-Úgy tűnik, ez a legsűrűb­ben ülésező bizottság, hiszen minden törvénytervezet itt fut keresztül. A tervezetek jogi be­illesztése abba a rendszerbe, amelyet módosít vagy szabá­lyozni kíván. Ennek sokféle ha­tását kell vizsgálni. Ez a bizott­ság kifejezetten arra hivatott, hogy kivegye a tervezetekből az értelemzavaró rendelkezése­ket, illetve felhívja a szaktárcák figyelmét arra, hogyan érint egy-egy vonatkozása más szak­területet. Egymondatos tör­vénymódosítás is két-három bi­zottsági ülésen fut keresztül. Gyakoriak az eseti ülésezéseink is. Ilyenkor, amíg mások ebé­delnek, mi ülésezünk.- Mondhatjuk azt, hogy ez kevésbé látványos munka, mint más bizottságoké?- Igen, de a viták itt is kiéle­zettek. Kívülálló részére szára­zabbnak tűnik, mint más bizott­ság ülései. Itt kevesebb helye van az indulatoknak, az érdemi felvetéseknek van értelmük.- Tervez-e a közeljövőben felszólalást a parlamentben?-Az MSZP-nek van olyan szakapparátusa, amelyik a kü­lönböző szaktárcák részére elő­készíti az ügyeket és az ezzel kapcsolatos hozzászólásokat. Nem csak elhatározás kérdése, hogy mikor szólok hozzá. Ha állandó rögtönzés lenne, az anarchiát hozna. Nem a képvi­selői aktivitás hiányát jelzi, ha nem látják a választók, hogy a választókerület képviselője minden alkalommal hozzászól.- Kapott-e már visszajel­zést a körzetéből a kormány- programról?- Nem jutott még el minden­kihez a kormányprogram. Egy észrevételt már kaptam. A programunk szerint gyorsítani kell a privatizációt. E vélemény szerint csínján kell bánni a gyorsítással, meg kell várni, míg a feltételek úgy alakulnak. Ha egy rosszul működő egység helyett garantáltan jobb megol­dást tudunk, akkor gyorsítsuk, de ha nem, akkor nem kell mes­terségesen siettetni a folyama­tot. Dudellai Ildikó Néhány vállalkozó fejében fogant meg az ötlet: az esemé­nyek szempontjából holt sze­zonnak számító júliusban is meg kellene mozgatni az embe­reket. Elhatározták, hogy létre­hozzák az Ipoly-party-t. Az el­sőt a maga nemében. Nos, a ne­vezetes eseményre szombaton került sor. Az egész napos rendezvény- sorozatot dr. Németh György polgármester nyitotta meg. Nem mindennapi látványban volt részük azoknak, akik látták a város fő utcáján végigvonuló hintót, s a benne ülő polgármes­tert. Ugyanis a rendezők hintót küldtek a város első emberéért. Egyébként, a polgármester éle­tében most ült harmadszor ilyen járgányon. Szóval, a megnyitót követően kezdődhe­tett a banzáj. Egymást érték a sátrak a fü­Vajon miben mérhető egy emberi élet munkája? Kiló­ban vagy centiméterben aligha. Alkotásvágyban, az ismeretlen kutatásában, az el­ért eredmények közreadásá­ban már annál inkább. Kicsit talán furcsa, de egy hosszú lére eresztett kiadványnál egy szerény terjedelmű köny­vecske is sokkal több ismere­tet tartalmazhat. Ilyen Varga Ferenc ornitológus közel­múltban megjelentetett ta­nulmánykötete is: a néhány milliméternyi vastagságú pa- pírköteg ugyanis 30 esztendő munkáját öleli fel. A szerző 1930-ban született Salgótarján közelében, Inászón. Édesapja erdész volt: vele járta a környék rengetegeit, ekkor ismerte és szerette meg a ter­mészetet, elsősorban a madarak világát. A Madártani Intézettel korán felvette a kapcsolatot, a kakukk életének kutatását 1965-ben kezdte el. Könyvében előszavában így ír erről: „ .. .már alig látni kirepült énekes­madár fiókákat. Több madárfaj teljesen eltűnt a vidékről... Most, hogy már nem bízok a vörösbegyek állománynöveke­désében sem, amelyek megfo­gyatkozása miatt a kakukkok is nagyon megfogyatkoztak, köz­readom az 1965-ben kezdett, kakukkal kapcsolatos kutatá­saim eredményeit, bízván ab­ban, hogy olyan helyeken, ahol még nem csökkent a kakukk gazdamadár állomány, akad­nak majd követőim.” A kötet számtalan adatot tar­talmaz, hiszen Varga Ferenc az elmúlt három évtized folyamán tízezrével vizsgálta meg az ál­tala talált madárfészkeket, és vés placcon. A biztonságtech­nikai eszközöktől és kutyaele­delektől kezdve mindent lehe­tett vásárolni. Bemutatták kíná­latukat a különféle autó márka- kereskedések. Akinél volt a zsebben másfél millió, akár haza is vihetett egy szép autót. Azon egyáltalán nem csodálkozhatunk, hogy a felnőttek különös szeretettel lá­togatták a Gösser cég standját, mivel a nagy meleget egyensú­lyozandó, le lehetett gurítani a torkon néhány korsó jéghideg sört. A színpadon egymás után léptek fel a különböző stílust képviselő zenekarok. Ahogy elnéztem, a gyerekek körében a sárkányrepülés, a helikopterrel való repülés és a lovaglás volt a legnépszerűbb. Két sárkányre­pülő emelkedett a magasba - a hátsó ülésen minden kanyar junms között. A részletek kiderítésére vál­lalkozott Varga Ferenc, amikor a Medves-fennsík környékén vizsgálat alá vette a kakukkot és gazdamadarait egyaránt. Fel­fedezései megcáfolják vagy ki­egészítik a a korábbi kutatási eredményeket, és számtalan ér­dekességről, újdonságról adnak számot. Nyugodtan kijelenthet­jük, hogy Európában egyedül­álló munkáról van szó! A kötet rövidesen megjelenik angolul és németül is, tehát a Salgótar­jánban élő szerző 30 évi mun­kája - szerencsés esetben - akár világszerte is ismertté vál­után cserélődtek a lurkók. A he­likopter is számlálhatatlanul sokszor szállt fel. Koponyán­ként ezer forintba került egy kanyar. No de a borsos árat a szülők állták, szemrebbenés nélkül fizettek. Gál Andor, gárdonyi lovas­gazda lovainak nyergében büszkén feszítettek a gyerkő­cök. Ez viszont nem került semmibe. Sokan neveztek a „montenbika” versenyre. Az ér­tékes jutalmak vonzónak bizo­nyultak. Olyan rutinnal tekerték a gyerekek a hegyikerékpár pe­dálját, hogy a Tour de France élversenyzői is megirigyelhet­nék. A szerény hírverés és a nagy meleg ellenére is igen sokan vá­lasztották szombaton ezt az idő­töltést. Nem tudjuk anyagilag nyereséggel zárult-e az első Ipoly-parti party, az azonban bizonyos, jó kis buli volt. A rendezők ígérik, eztán minden évben összehozzák majd ezt a találkozót. Á. T. hat. A tanulmány megjelenteté­sét támogatta a Nógrádi Mecé­nás Alapítvány, a Salgótarján önkormányzata, a Karancs- Medves Természetvédelmi Alapítvány kuratóriuma, a Ka- kuk-TOYOTA Szalon és Szer­viz, az Uniprint Nyomda Kft., valamint Salgótarján képvi­selő-testületi alapjából dr. Ko­vács József és Kadlót Vilmos képviselők. A kötetet Varga Fe­renc lakásán - Salgótarján (Zagyvaróna), Zagyva út 40 - vásárolhatják meg a természet és a madarak világa iránt érdek­lődők. A könyv a Nógrád me­gyei kutató, lelkesedését, elhiva­tottságát és természetszeretetét is hirdeti. F. Z. A NAP HÍREI Trafflpax Július 25-én, hétfőn 5 órától 13 óráig számíthatnak az au­tóval közlekedők traffi- , paxos sebességmérésre Sal­gótarján, Karancsalja, Ka-, rancslapujtő, Karancskeszi, Mihálygerge és Litke terüle­tén. Hadirokkantaknak Salgótarján. A HadirokT kantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nem-.,, zeti Szövetségének megyei tagozata július 29-én, pén-. teken 10 órai kezdettel ülést. ; tart a megyeháza I. emeletj-jj, tanácstermében. ,3:; in I Látványnak is szép °‘i Cered. A megyében hiába isy, keresnénk akkora nagyság-m rendű állatállományt, mintái amekkorát a ceredi mező- n gazdasági szövetkezet, mondhat magénak. Lát- ványnak is szép a Medves ,, fennsíkján legelő 570 tehén. , A húsmarha mellett juhte- [ nyésztéssel is foglalkozik a , szövetkezet. 1700 anyajuhot . tartanak. Bárányból 700 da- t rab volt, amelyeket tejes­bárányként adtak el. A ház­táji gazdaságokban is sok ál­latot tartottak a ceredi gaz­dák. A legutóbbi időkig 175 tehén volt a birtokukban, mára ez a szám 50-re apadt. Nem lángol a gabona Tavaly több, mint tíz gabona- és tarlótűzhöz vonultak a nógrádi tűzoltók. A kár milli­ókban, az igazi veszteség talán csak tízmilliókban mérhető. a salgótarjáni .pzçJiâna-/ rancsnokság munkatársai a na­pokban fejezték- be bét tnezsőri gazdasági szövetkezet aratás előtti tűzvédelmi ellenőrzését, a gépek műszaki szemléjét, a szá­rító- és tisztítóberendezések vizsgálatát. Ismerve a leromlott géppar­kot, a tíz évesnél idősebb, selej­tezésre váró kombájnokat — az eredmény kifejezetten jó: a szemlék során komolyabb, durva meghibásodást nem ta­pasztaltak. Sőt: a gépenként kötelező egy porraloltó helyett, nem egyszer kettőt is találtak - úgy tűnik, a szövetkezetek tényleg komolyan veszik a tűzvédelmi előírásokat. Érthető: róluk van, szó. ; Az éves munkaterv szerinti most az aratási munkák ellel nőrzése következik, s ha min-j den jól megy, a tűzoltók légi szebb álmai válnak valóra: a* idei első gabonatűzről auguszv tus végén talán elmondhatják^) az egyetlen! De nem bánják, hgj is elmarad. (s.j.Q, Kakukktojás, mint személyi igazolvány Varga Ferenc kötete egy rejtett életmódot folytató madárról ezek közül 694-ben talált ka­kukktojást. A rej­tett életmódot folytató madárfaj megfigyelése, vi­selkedésének, szaporodás mód­jának felderítése a tudomány szá­mára is ismertlen adatok sokaságát jelentette - a rá­fordított rengeteg idő és energia mellett. A kakukkról közismert, hogy nem rak fészket, hanem tojásait dajkaságba adva, más fajokkal ne­velteti fel fiókáját. Ennél többet álta­lában nem is tu­dunk erről a kü­lönleges madár­ról, látni is csak elvétve szoktuk, hangját azonban annál gyak­rabban halljuk április közepe és A szerző számtalan felfedezést tett BÚZAARATÁS ENDREFALVA HATÁRÁBAN. Harminchárom év után ismét a saját termését gyú'jtheti be dr. Bartus Máté. Mint elmondta: kárpótlási jegyekből jutott hozzá a csaknem fél hektárnyi területhez. A család földje eredetileg máshol volt, de a jelenlegi te­rületnek is nagyon örül az újdonsült gazda. Felvételünkön a szécsényi Márton Agro Kft. dolgozói bérmunkában végezték Bartusék búzájának aratását. Fotó: Gyurián Tibor Alkotótábor Saigon Képzőművészeti alkotótábort rendez tizennégy éven felüliek számára a Szabad Képző- és Iparművészek Nógrád Megyei Égyesülete augusztus 12-étől 20-áig a Medves Hotel terüle­tén, illetve környékén. A táborban mód lesz termé­szet utáni tanulmányrajzok, li­nómetszetek és kerámiák készí­tésére. A természet utáni rajzo­lást és a linómetszést Orbán György, a kerámiaműhelyt An­tal Gergely vezeti. Az érdeklődők augusztus 5-éig jelentkezhetnek a táborba a Nógrád Megyei Közművelő­dési Központban (Salgótarján, Pf.: 95. 3100). Részletes programhoz és je­lentkezési laphoz juthatnak Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központban és a SITI-ben, Balassagyarmaton, Szécsényben, Rétságon, Pász- tón, Nagybátonyban a művelő­dési központban. KÍVÁNCSISKODÓ Az ellenőrzés volt a ludas Zagyvarónai olvasók ivóvíz­zel kapcsolatos gondjaikat panaszolják. Elmondásuk szerint a hétközben zavarta­lan vízellátás hét végére megváltozik. Ugyanis a tűz­oltók ott töltik fel kocsijai­kat, s a feltöltés után az ivó­víz zavarossá válik, ihatat­lan is olykor. A Nógrád Megyei Víz-és Csatornamű Vállalatnál, Fo­dor Tibor elmondta, hogy az üzemeltetésben nem volt gondjuk, s nincs tudomásuk arról, hogy a tűzoltóság Zagyvarónán töltené fel tartá­lyait. Szerinte inkább arról lehet szó, hogy a tűzcsapot ellenő­rizték. Olyankor pedig, ahogy a hálózat ürül, a víz felkava­rodik, de nem sok idővel az­/ in ni y no után le is ülepszik, tiszta é&H iható lesz megint. lóri Kadlót András, a városiéi tűzoltóparancsnokság megnol előzési osztályának vezetője!j| megerősítette a vízügyiek ejrfm mondását. Évente egy alkar lommal ellenőrzik a terüle-ua tükre eső tűzcsapokat. Túron datta azt is, hogy a tűzoltóagjp tók riasztás esetén tele tartá­lyokkal vonulnak a helyeit színre, amelyeket a laktanyára ban töltenek tele. únirrk Pásztói olvasónk arra kíkiit váncsi, hogy kik hivatottakrárri pékáru minőségének eHemj nőrzésére? Tudakolja azíjjs,\| vizsgálják-e a szállítás gyanját? Furcsállja, hogybá-jd délelőtt frissen vásárolt íftéhij káru estére ehetetlen, álljgaöi mint a gyurmáé olyan lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom