Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-10 / 135. szám

Diákjuniális: Mi szem-szájnak ingere. A gyarmati alpolgármester akkorát rúgott a pöttyösbe, akár Jagodics aj _________________________ oldal K épzés: Két tanfolyam is kezdődik munkanélküli fiataloknak. Ezeken megismerkedhetnek a vállalkozások fortéîÿai\fe^: 5. oldal Vakáció: A szülők számára is nagy kérdés, hogyan szervezzék meg gyermekeik nyári vakációját. Ajánlatokkal segítünk 8, oldal NOGRAD HÍRLAP MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. JUNIUS 10., PENTEK V. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM ARA: 16,30 FORINT n NÓGRÁDIÉ HÍRLAP Pártatlanul állunk olvasóink pártján! Újabb koalíciós megbeszélések Csütörtökön egy óra után né­hány perccel folytatódott a Képviselői Irodaházban a koa­líciós egyeztetés a szocialisták és a szabaddemokraták között. E második találkozón a koalí­ció működésének, a közös kor­mányzásnak a garanciáiról volt szó. Az eddigi információk sze­rint az SZDSZ arra törekszik, hogy személyi ügyekben is biz­tosítani lehessen a konszenzust. A konkrét személyi kérdések­kel azonban csak akkor kíván foglalkozni e politikai egyez­tető fórum, ha sikerült meg­egyezésre jutni a biztosítékok tekintetében és a kormány struktúrájában. Komoly vádak az olaj bűnügyben A honvédségi olajbűnügy tár­gyalását legkorábban október közepén kezdi meg a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa, és előreláthatólag több hónapig tartó eljárásra lehet számítani. Dr. Hildebrand István had­bíró ezredes elmondta: az ügy bonyolultságára és a több mint tízezer oldalnyi iratra tekintet­tel az ügyet öttagú tanács elé utalták. A Jó vádlottas bűnügy­ben a katonai ügyészség 13 igazságügyi szakértő, valamint 64 tanú meghallgatását indít­ványozta a bíróságnak. A Bu­dapesti Katonai Ügyészség ál­tal benyújtott vádirat „Szigo­rúan titkos!” minősítésű, amit a honvédség csapatainak harcké­szültségével kapcsolatos titok- védelmi szabályok indokolnak. A bíróság zárt tárgyalást tart az államtitok és a szolgálati ti­tok megőrzése végett. Az íté­lethirdetés nyilvános lesz. A katonai ügyészség Dósa Árpád nyugállományú ezre­dest, az Üzemanyag-ellátó Központ volt parancsnokát, a bűnügy elsőrendű vádlottját 102 rendbeli harckészültség ve­szélyeztetése, ötrendbeli köte­lességszegéssel elkövetett vesz­tegetés, különösen nagy va­gyoni hátrányt okozó hűtlen ke­zelés, adócsalás és sikkasztás bűntettével vádolja. MEGKEZDŐDTEK AZ ÉRETTSÉGIK. Megyénkben nappali tagozaton 21 gimnázi­umi, 26 szakközépiskolai és 9 technikusi osztályban több, mint ezer diák vágott neki az élet első' nagy megmérettetésének. A dolgozók gimnáziumának négy osztályában 94-en, a szakmunkások szakközépiskolájában öt osztályban kereken százan, a szakközépisko­lásak négy gimnáziumi osztályában pedig 60-an érettségiznek. Képünkön a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola lányai - Némedi Haj­nalka, Molnár Éva és Holes Andrea - csöppet sem látszanak ijedtnek. Fotó: Rigó Tibor • • Ügyészek napja: alkalom a számvetésre Dr. Tolvay Örs Csaba Két éve, hogy dr. Tolvay Őrs Csabát kinevezték Nógrád megye főügyészének. Az el­múlt időszakra a dolgos hét­köznapok voltak a jellemzők. Csendben, minden látványos­ságot mellőzve formálódott, alakult át az ügyészség. Külö­nös aktualitást ad a mostani beszélgetésnek a mai nap, lé­vén éppen ügyészek napja. Mindenekelőtt azt kérdeztük: mennyiben tért el ez az idő­szak a korábbiaktól? — Ebben az időben alakult át az ügyészség. A korábbi tevé­kenységi kör jelentősen meg­változott azáltal, hogy a bí­róságnak átadtak egy sor felada­tot az álta­lános tör­vényességi felügyelet­ből. Köz­tudomású, az Alkot­mánybíró­ság nem olyan régen megállapította, hogy a polgári perben való általános ügyészi részvétel alkotmányellenes. Lényegesen beszűkült az a terü­let, amit az ügyészségnek kell ellátnia, ám a munkánk nem csökkent. A demokratikus át­alakulással, a nagyobb szabad­sággal együtt szükségszerűen (Folytatás a 2. oldalon)- Ha június tizediké, akkor ügyészek napja.- Az bizony. 1991 június 10-én ünnepeltük elő­ször az első magyar ügyészi törvény 1871 évi el­fogadásának évfordulóját. Azóta ez a nap minden évben az ügyészség napja. Ok ez a számvetésre. Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra, s érde­mes visszatekinteni. Aztán jönnek ismét a dolgos hétköznapok.- Mit kapnak az ügyészek e jeles napon?- Ez a nap jó alkalom arra, hogy a kiemelkedő munkát végzők elismerésben részesüljenek. Teg­nap én magam is főügyészi jutalomban részesítet­tem több kollégát. TIZENÖT SZÖVETKEZETÉT MÁR FELSZÁMOLTAK Kiszövös keservek Három évvel ezelőtt még harminc tagszervezete volt az Ipari Szövetkezetek Nógrád Megyei Szövetségének, közismert nevén a Kiszövnek, s a kizárólag ipari szövetkezetek három és fél ezer embert foglalkoztattak. Azóta azonban tizenöt csődbe jutott gazdasági szervezetet felszámoltak, s ennek következtében ez­ren vesztették el a kenyerüket. A szomorú folyamatnak még nincs vége. Jelenleg is felszámolás alatt áll az Érsekvadkerti Építőipari Szövetkezet és a Salgótarjáni Faipari Szövetkezet, így további százak vesztik el a munkahelyüket. A nem éppen szívderítő ada­tokat tegnap délelőtt hallottuk a Nógrád Megyei Iparszövetség küldöttközgyűlésén, a szerve­zet salgótarjáni székházában. A delegáltakat dr. Dobsonyi László, a Kiszöv nevet meg­tartó szövetség társadalmi el­nöke köszöntötte. Külön is üd­vözölte az eseményre meghí­vott országgyűlési képviselő­ket: Boldvai Lászlót, Tamássy Istvánt, Mayer Antalt és dr. Ser­főző Andrást (dr. Rozgonyi Jó­zsef később érkezett). Az első napirendet ugyan­csak a drégelypaláki Szondy Lakatos és Szerelő Ipari Szö­vetkezet elnöke vezényelte le. A küldöttek egyhangú igenlő szavazatával felvették a tag- szervezetek sorába a Nomber- torg Rt.-t, az Alfa Kft.-t, a Nagy Kft.-t, a Pro 92 Bt.-t és a Profa Bt.-t. Ugyancsak vita nélkül hagyták jóvá a Pásztói Faipari Szövetkezet szövetségi tagsági viszonyának megszüntetésére vonatkozó kérelmét. Érthetően, hiszen a múlt évet több mint 1,1 millió forint ráfizetéssel záró gazdasági szervezet mostanra annyira elszegényedett, hogy már az évi 60 ezer forint tagsági díjat sem tudta fizetni. A felvé­telek és a kilépés után tizenkét társaság és tíz szövetkezet tar­tozik az érdekképviselethez. További két napirendnek Fe­kete Nándor, az iparszövetség ügyvezető elnök volt az elő­adója. A megjelentek értékelték a tagszervezetek, s a szövetség ügyintéző szervezetének tava­lyi gazdálkodását, majd áttekin­tették az idei terveiket. Eköz­ben hangzottak el a bevezető­ben már említett, nem éppen felemelő számadatok. (Folytatás a 3. oldalon) ÁTADTÁK A MEGBÍZÓLEVELEKET. A balassa­gyarmati városházán tegnap Urbán Árpád (MSZP) or­szággyűlési képviselő' (képünkön jobbra) átvette megbí­zólevelét dr. Czudar Sándortól, a körzet választási bizott­ságának elnökétől. Pásztón is tegnap adták át az új ho­natya, Juhász Gábor (MSZP) mandátumát. Fotó: R. T. A NAP HÍREI IDŐJÁRÁS Túlnyomóan borult lesz az ég és eső, zápor, zivatar előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17 és 22 fok között alakul. Elnöki vélemény a választásokról Az MSZP győzelme nem je­lent baloldali fordulatot, mivel a szavazatok nagyjából tükrö­zik a három politikai irányzat — baloldali, liberális, konzerva­tív - egyenlő arányú támoga­tottságát. Ezt állapították meg egyetértőén Göncz Árpád ál­lamfő és Surján László keresz­ténydemokrata pártelnök ta­lálkozóján. Abban is meg­egyezett véleményük, hogy koalíciós kormány fog ala­kulni. A Nemzeti Bank leértékelte a forintot A Magyar Nemzeti Bank 1994. június 10-i hatállyal - saját hatáskörében -1(2 száza­lékkal leértékelte a forint árfo­lyamát a valutakosárral szem­ben. Erről közleményben tájé­koztatta a jegybank az MTI-t csütörtökön. A közlemény sze­rint a leértékelés célja az 1994. évre meghirdetett árfolyampo­litikával összhangban, az ex­port versenyképességének fenntartása. Az MNB az eddigi kis lépések gyakorlatát kö­vetve hozta meg döntését. Ez­zel azt kívánja elősegíteni, hogy a szükséges árfolyam­korrekciók inflációs hatása minimalizálható legyen. Büntetés vár már a KRESZ megszegőire Mától büntetés vár azokra a járművezetőkre, akik nem tart­ják be a június 1-jétől módosí­tott KRESZ szabályait. Az ORFK-nál elmondták: egye­lőre nem érzékelnek változást a gépkocsivezetők magatartá­sában: a teherautók továbbra is tartósan haladnak a belső sáv­ban, az autópályákon nappal nem minden autós kapcsolja be tompított fényszóró­ját. Az Amstel az Expo egyik főszponzora Az 1996-os budapesti világki­állítás szervezői és a holland Amstel sörgyár képviselői csü­törtökön bejelentették: az Ams­tel lett az expo egyik főszpon­zora. Az Amstel a világ egyik vezető sörgyártójának, a Hei­néken vállalatcsoportnak a ré­sze. Barsiné Pataky Etelka, a világkiállítás főbiztosa a szer­ződés aláírását követően el­mondta: a főszponzor támoga­tása az expóhoz kisebb költ­ségvetési forrás igénybevételét teszi lehetővé, az Amstel kizá­rólagos jogot szerzett sörei ér­tékesítésére az expo területén. Kirámolta az álhívő a templomi perselyeket Csongrád megyében a szentesi római katolikus templomból szerdán egy ismeretlen tettes kirámolta a perselyeket, amellyel mintegy 2000 forint értékű kárt okozott az ima­helynek. Lángolt a mosógép, meghalt a tulajdonos A Pest megyei Galgagyörkön szerdán a Rákóczi út 71. számú ház egyik konyhájában kigyulladt egy régi típusú mo­sógép a benne lévő ruhanemű­vel együtt, és a tűz néhány be­rendezési tárgyra is átterjedt. A szomszédok oltották el a tü­zet, ám az 58 éves Pintér Jó­zsef tulajdonos életét vesztette a lángok között. Az ügyben folytatják a vizsgálatot. VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 154,76 157,76 Ausztrál dollár 75,31 76,65 Dán korona 15,67 15,97 Finn márka 18,52 18,86 Francia frank 18,01 18,35 Görög drachma (100) 40,93 41,73 Holland forint 54,70 55,74 ír font 150,57 153,37 Japán yen (100) 98,46 100,32 Kanadai dollár 74,49 76,01 Kuvaiti dinár 343,53 350,19 Német márka 61,29 62,49 Norvég korona 14,15 14,43 Olasz líra (1000) 63,38 64,60 Oszt. schilling (100) 871,22 887,92 Spanyol peseta (100) 74,97 76,43 Svájci frank 72,47 73,79 Svéd korona 12,92 13,16 USA dollár 102,40 104,40 ECU (Közös Piac) 118,40 120,64

Next

/
Oldalképek
Tartalom