Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-09 / 134. szám

Közlekedünk: Még sokan megszegik a KRESZ új szabályait - nyilatkozta bűnügyi rovatunkban Rozgonyi Pál százados 7. oldal Sporttükör: Az SBTC labdarúgói az NB II-ben már nem élhetnek a létminimum szintjén - vallja Fekete Nándor^jjiqk 1 Izoldái Pénzügyeink: A Magyar Nemzeti Bank emelte az alapkamatot. A lakossági betétek növekedését kivárnák elősegíteni1— oldal BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK V. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT Miért nem mindjárt a jobbat? Fizessen elő a Nógrád Megyei Hírlapra! Segítség a nógrádi mecénástól Idős Balogh Lajos tari magángazda szénagyűjtés közben. A traktorral Kazinczi Dániel Medárd előtt kapták meg az égi áldást A néphit azt tartja: ha Medárd napján esik, akkor még negyven napig számíthatunk az égi áldásra. Nos, tegnap hét ágra sütött a nap. Hullott viszont bőven előtte a májusi eső, amely ugyancsak a népi bölcsesség szerint aranyat ér. Sőt, az előrejelzés szerint a hét végére ismét csapadékos idő várható. Nem volt-e azonban már túl sok a jóból? Szétnéztünk megyénkben: az esőkkel tar­kított, szeszélyes tavasz rontott-e az idei terméskilátásokon. A Nógrádi Mecénás Alapítvány idei pályázatára 227 pályamű érkezett. Ebből 101 részesült támogatásban. Az igény több, mint 26 millió forint volt. Súlyos közúti közlekedési bal­eset történt tegnap délelőtt Pásztó belterületén. Olyan hírek kaptak lábra ez­zel kapcsolatban, hogy lengyel autóbusz rohant villanyoszlop­nak, és az ütközésnek számos sérültje van. Sándor Béla rendőr őrnaggyal, a megyei fő- kapitányság sajtószóvivőjével siettünk a helyszínre, ahol megkönnyebbülten láttuk, hogy szó sincs tömeges balesetről. A szerencsétlenséget lengyel személygépkocsi szenvedte el, amely Pásztóról kifelé jövet a Kossuth út erősen jobbra ívelő kanyarulatában áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, majd az út menti árkon átrepülve, át­törte a Pásztói Városgazdálko­dási Vállalat telepének beton­kerítését, majd fának rohant. A 41 éves, lengyel állampol­gárságú Szór Wieslav által veze­tett, PTY 3703 forgalmi rend­számú, Polonéz típusú sze­mélygépkocsiban hárman utaz­tak. A gépkocsivezető a csodá­val határos módon maradt élet­ben, és valóban csak egy haj­A kuratórium az idei pénz­ügyi keret felhasználásával 4 346 000 forintot osztott szét. Mai lapunk 2. oldalán kezdjük közölni a díjazottak listáját. szálon múlott az élete. Egyik utasa, a szintén 41 éves, lengyel állampolgárságú Nowak Szcze- pan súlyos, a 32 éves, szintén lengyel állampolgárságú Jan Papes könnyű sérülést szenve­dett. A személygépkocsiban mintegy 400 ezer forint kár ke­letkezett. A Pásztói Városgaz­dálkodási Vállalat kerítése mintegy 40 ezer forint kárt szenvedett. A délelőtti baleset körülmé­nyeit a rendőrség vizsgálja, ugyanis egyelőre nem ismert, mi okozta a személygépkocsi szerencsétlenségét. Azt sem tudják még, hogy a gépkocsi- vezető elalaudt-e a volán mö­gött, netán ittas volt, vagy vá­ratlan rosszullét fogta el a veze­tőülésben. A baleset közelében lévő emberek állítják, hogy hatalmas erejű becsapódás történt. A sze­rencsétlenségében szerencse, hogy a helyszíntől százötven méterre tartózkodott véletlenül egy mentőautó, amely azonnal elszállította a legsúlyosabb sé­rültet a kórházba. P. A. A palotási mezőgazdasági szövetkezetben 1770 hektár őszi búza, őszi és tavaszi árpa termésének betakarítása vár idén a szakemberekre. Az őszi búza jó részét, az őszi árpát tel­jes egészében, a tavaszi árpát csaknem 70 százalékban vető­magként értékesítik. Az előbbi­eken kívül 200 hektáron ter­melnek fénymagot, amelyből madáreleség lesz. A kalászosok jól átteleltek, minden bevetett föld megkapta a szükséges műtrágyát. A pün­kösdkor lezúduló csapadék kö­vetkeztében a földek berepe­deztek. Ettől függetlenül az eső továbbra is nagyon kell a föl­deknek - vélekednek a szak­emberek. Ezt azzal indokolják, hogy a kalászosok kedvelik a hűvös, csapadékos, szeles idő­járást. A gazdaság vezetői az idén korai aratásra számítanak. A mostani határszemle szerint a kalászosokkal bevetett táblák a régi, a ’90-es évek előtti szint­hez hasonló termést ígérnek. A rétsági mezőgazdasági szövetkezet tábláiban a május­ban lehullott 80 milliméter csa­padék nagyon jót tett a 400 hek­táron díszlő őszi búzának és a 105 hektáron vetett tavaszi ár­pának. Ilyen mennyiségű eső az utóbbi években nem volt. A szakemberek szerint területü­kön a földek vízháztartása el­érte az optimális szintet. A ter­més védelmében és a hozam növelése érdekében elvégezték a gombabetegségek elleni per­metezést. A hűvösebb, szele­sebb júniusi időjárás eddig jót tett a kalászosok fejlődésének. A nagyüzemnek dőlt gabona­táblája nincs, ilyen veszély pil­lanatnyilag nem fenyeget. Amennyiben a Medárd után bekövetkezik az esős időszak, és netán szükség lesz a gabona szárítására, nem okoz gondot, mert megvan az ehhez szüksé­ges berendezés. Amennyiben a helybeli és környékbeli mező- gazdasági vállalkozók, kister­melők igénylik ezt a szolgálta­tást, megfelelő díjazás ellené­ben kérhetik. A pataki mezőgazdasági szövetkezetben is örülnek az eddigi csapadékos tavasznak és a nyárias időnek, mert földjeik vízkészlete jelentősen növeke­dett. A lehulló csapadék június 6-ig 270 mm volt a tavalyi 35 mm-rel szemben. A két héttel ezelőtti jégverés tönkretette az 50 hektáros ku­koricavetést, amelyet azóta új­jal pótoltak. Az 50-60 hektár mustárt viszont teljesen elverte a jég. Jó, ha hektáronként a ter­vezett hozamnak a 20 százalé­kát elérik. Az esetleges további esőzés a gabonának nem árt. Kedvező időjárás esetén a tava­lyinál jobb gabonatermésre számítanak a pataki mezőgaz­dasági szövetkezet gazdái. V. K. Új fejlemények a vízmegosztásban Érthetetlen, miért akarják mo­dellezni a szlovákok a másod- percenkénti 800 köbméter víz dunacsúnyi átadását, a tározó­térre gyakorolt hatást. Ezt íla- jósy Adrienne, a Környezetvé­delmi és Területfejlesztési Mi­nisztérium miniszteri biztosa mondta szerdán az MTI érdek­lődésére. A szlovák kormány úgy döntött: kísérletekkel meg­vizsgálják, miként hat a tározó­térben az algásodásra, az üle­dékképződésre a növelt víz- mennyiség. A biztos rámutatott: a szlo­vákok már régóta végeznek ilyen modellkísérleteket. Az EU ennek figyelembevételével javasolta, hogy a felek a 800 köbméter átadásában állapod­janak meg. Tatár György, a Külügymi­nisztérium miniszteri biztosa elmondta: diplomáciai úton er­ről még nem kaptak informáci­ókat. Jegyzéket kaptak viszont, amelyben a szlovák fél ismét további szakértői tárgyalást ja­vasol. Hibás érettségi írásbeli feladatok Egyetlen diákot sem ér hátrány amiatt, hogy hibás tételek ke­rültek az idei közös érett­ségi-felvételi írásbeli bioló­gia-feladatok közé. Ezt Bakos Károly, a Művelődési Miniszté­rium főtanácsosa jelentette ki az MTI érdeklődésére szerdán. A május 25-én délután 2 órakor megírt biológia érett­ségi-felvételi tételek között számos félreérthető, illetve hi­bás kérdést találtak. Bakos Ká­roly hangsúlyozta, hogy ilyen mértékű hibasorozat eddig még soha nem fordult elő a vizsgaté­telek között. A minisztérium ha­ladéktalanul felkért egy bizott­ságot a javítási útmutató módo­sításának kidolgozására, s az átdolgozott útmutatót minden közép- és felsőoktatási intéz­ményhez elküldték. Ezt köve­tően újraértékeltek valamennyi - szám szerint 6872 - biológia érettségi-felvételi írásbeli dol­gozatot. Kissé átalakult a gépkocsi kinézete Lengyel személygépkocsi súlyos balesete Pásztón IDŐJÁRÁS __________________MM D élutántól nyugat felöl erősen megnövekszik a felhőzet, helyenként zápor, zivatar is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25 és 29 fok között alakul. A NAP HÍREI Boross meghívója a pártelnököknek A kormányzati munka átadá­sával kapcsolatos újabb infor­mációkat kívánja megosztani a Parlamentbe jutott pártok kép­viselőivel Boross Péter. A kormányszóvivő Juhász Judit szerdai közlése szerint a mi­niszterelnök a jövő héten, 15-én szerdán délelőtt 10 órára hívta meg a hat párt elnökét és frakcióvezetőjét. Szívesen látják a koalíciót Magyar Bálint kijelentette: azért változtatta meg az MSZP-vel, illetve Horn Gyu­lával szembeni elutasító maga­tartását, mert a szocialista párt - annak ellenére, hogy nem kényszerül koalíciót kötni - egyenrangú félként, közös kormányzásra kérte fel a sza­baddemokratákat. Az SZDSZ ügyvivője Balatonlellén egy önkormányzati politikai fóru­mon beszélt erről. Hozzátette: az MSZP-SZDSZ koalíciót a választók 77 százaléka látná szívesen, és ez számára azt je­lenti, hogy ez az együttműkö­dés megnyugtatná az állam­polgárokat. Bulgária még nem törlesztett A magyar és a bolgár pénz­ügyminiszter Budapesten alá­írta a kettős adóztatás elkerü­léséről, valamint a beruházá­sok kölcsönös védelméről szóló egyezményt. Sajtótájé­koztatóján Szabó Iván el­mondta, hogy Bulgária 85,6 millió transzferábilis rubel tar­tozásából eddig még egyálta­lán nem törlesztett. Magyar részről bíznak abban, hogy az adósság áruszállítással, illetve tulajdonszerzéssel • rendezhető lesz. Fizetési mérlegünk: 809 milliós a hiány Március végére 809 millió dol­láros hiány alakult ki a folyó fizetési mérlegben. Az MNB tájékoztatása szerint a külke­reskedelmi deficit 600 millió dollár volt, míg az idegenfor­galomban 71 millió dolláros többlet keletkezett. Az első negyedévben 186 millió dollár volt a külföldi befektetések ér­téke. Verseny a virágos Magyarországért Meghosszabbították „A virá­gos Magyarországért” kör- nyezetszépítési, környezetvé­delmi és virágosítási verseny jelentkezési határidejét. Az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal, a környezetvédelmi és a belügyi tárca, valamint a Ker­tészeti Egyesülés és a Dísznö­vény Szövetség által első íz­ben meghirdetett országos ak­cióhoz így június 30-ig lehet még csatlakozni - hangzott el a szervezők szerdai közös sajtó- tájékoztatóján. Késes rablók, egyetlen ezresért A fővárosban, a VIII. kerület­ben, a Teleki téren két 19 év körüli férfi K. József 41 éves budapesti lakos kezéből kitépte táskáját, és amikor a megtá­madott ember vissza akarta tő­lük venni, az egyik rabló kés­sel megfenyegette, és a kezét is megvágta. A kár mintegy 1000 forint. VALUTA vételi eladási Pénznem árt. 1 egységre forintban Angol font 154,26 157,26 Ausztrál dollár 75,14 76,48 Dán korona 15,68 15,98 Finn márka 18,52 18,86 Francia frank 17,98 18,32 Görög drachma (100) 41,16 41,96 Holland forint 54,77 55,81 ír font 151,00 153,80 Japán yen (100) 97,99 99,85 Kanadai dollár 74,39 75,91 Kuvaiti dinár 343,05 349,71 Német márka 61,40 62,60 Norvég korona 14,16 14,41 Olasz líra (1000) 63,27 64,49 Oszt. schilling (100) 872,92 889,62 Spanyol peseta (100) 74,94 76,40 Svájci frank 72,42 73,74 Svéd korona 12,89 13,13 USA dollár 102,22 104,22 ECU (Közös Piac) 118,49 120,73

Next

/
Oldalképek
Tartalom