Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-28 / 150. szám

NÓGRÁD1HIRLAP 1994. Humor június 28., kedd A felháborodott vendég a pincért hívja:- Ezt meri erős kávénak nevezni?- Természetesen, uram. Hiszen csak egy kortyot ivott, és A Nap kél: 4.49 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 23.22 órakor, nyugszik: 10.35 órakor. máris hogy felajzotta az idegeit! Recept Kolbászos rakott paraj Szeretettel köszöntjük Hozzávalók: 1 kg friss paraj vagy 1 csomag mirelit parajkrém, 4 névnapjukon tojás, 15 dkg füstölt kolbász, 1 evőkanál liszt, 1 kiskanál vaj, só, IRENEUSZ törött bors, 1 evőkanál zsír. és A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, belekeverjük LEVENTE a kiengedett parajkrémet, felforraljuk, sóval, borssal ízesítjük, nevű kedves olvasóinkat! és hűlni hagyjuk. Ha langyosra hűlt, belekeverünk 2 tojássárgá­Az Ireneusz görög eredetű ját, majd óvatosan hozzáadjuk a 2 tojásfehérjéből vert kemény név, jelentése: békés. Vi­habot. A másik 2 tojást keményre főzzük, és karikákra vágjuk. rága: ezerjófű. Kivajazott tűzálló tálba beletesszük a tojáskarikákat és a felsze­A Levente régi magyar letelt kolbászt, beborítjuk a parajjal, kevés vajat csepegtetünk személynévből származik, rá, és a sütőben - közepes tűznél - kb. 15 percig sütjük. Még jelentése: levő, létező. ízesebb lesz, ha a kolbászt előzetesen megpirítjuk. A megyei munkaügyi központ állásajánlatai Balassa' kirendel’ Homoki Bt., Balassagyar­mat: állattenyésztő 4 fő, 10,5- 15 ezer forint; Általános iskola, Nógrád- sáp: matematika (és valamely más) szakos tanár, 1 fő; Garancia Kft., Balassa­gyarmat: kőműves 5 fő, 15 ezer forint, segédmunkás 5 fő, 12 ezer forint; Nofa Kft., Dejtár: asztalos 5 fő, teljesítménybérezés; NN Biztosító, Balassa­gyarmat: pénzügyi tanácsadó 8 fő, 60 ezer forint (jutalékos); Generáli Biztosító, Balas­sagyarmat: üzletkötő 6 fő, 15- 50 ezer forint (jutalékos); Szent János Kórház, Buda­pest: ápolónő, segédnővér, ad­minisztrátor 9 fő nő, bér meg­egyezés szerint; Nyéki Ákos, Balassagyar­mat: gépjármű-szerelő 2 fő, 14—20 ezer forint; Fincsi Gm„ Balassagyar­mat: eladó 4 fő, 11 ezer forint; Fémipari Kft., Balassa­gyarmat: öntő 5 fő, 25 ezer fo­rint, öntvénytisztító, 5 fő, 15 ezer forint, hegesztő 4 fő (bér megegyezés szerint); Drogunion, Mohora: gyógynövény-feldolgozó 5 fő, 10-12 ezer forint; Tünde Gmk., Balassa­gyarmat: eladó 4 fő nő, 13 ezer forint; Magyar Államvasutak, Ba­lassagyarmat: kocsirendező, tolatásvezető, váltókezelő; Salgótarjáni Konfekció Rt., Balassagyarmat: varrónő 15 fő nő, 12-16 ezer forint; Híradástechnika Rt., Rom­hány: angol fordító 1 fő, bére­zés megegyezés szerint; Compack Csomagoló, Ba­lassagyarmat: csomagoló, 10 fő nő, bér megegyezés szerint; Dr. Kenessey Albert Városi Kórház, Balassagyarmat: gyógyszertári asszisztens 1 fő, 12-24 ezer forint; Mátyás Gmk., Balassa­gyarmat: varrónő 30 fő, 13-15 ezer forint; Gevese Varroda, Becske: varrónő 15 fő, 9-15 ezer forint; Munka- és Védőruházat, Bércéi: varrónő 14 fő, 9-12 ezer forint; Finomkötött Részvénytár­saság, Balassagyarmat: var­rónő 20 fő, 11-15 ezer Ft, belső ellenőr 1 fő, 20-40 ezer forint, kereskedelmi vezető 1 fő, 20- 40 ezer forint; Elsa Elektronika, Szécsény: betanított munkás (riő) 30 fő, 18-20 ezer forint; Faker Bt., Szügy: faipari gépmunkás 4 fő férfi, 12-17 ezer forint; Tereprendező Gmk., Balas­sagyarmat: nehézgépkezelő 2 fő, csővezeték-építő 4 fő, mű­szaki hegesztő 4 fő, 13-20 ezer forint, építésztechnikus 1 fő, 28 ezer forint; J+K Kft., Sztár Hotel, Ba­lassagyarmat: felszolgáló 3 fő, 10 ezer forint, szakács 2 fő, 11 ezer forint, üzletkötő 6 fő, 15- 50 ezer forint; Pásztói kirendeltség: Szerszám- és Gépgyár Kft., Pásztó: esztergályos 4 fő, hori­zont-esztergályos 1 fő, gépi kö­szörűs 2 fő, 12-20 ezer forint; Salcon Rt., Jobbágyi: szabó-varró nő 28 fő, 12-30 ezer forint; Zsanett Kft., Hollókő, tsz- major: szabó-varró nő és beta­nított varrónő 8-8 fő, 12-17 ezer forint; Kómár Textil Kft., Pásztó: varrónő 10 fő, 10,5—16 ezer fo­rint Uj Május 1. Tsz., Palotás: állatgondozó és fejő 2 fő, 14- 16 ezer forint; Mól Rt., Mátraszentimre: szakács 1 fő, 20-26 ezer forint; Fenyves Fogadó, Szurdok- püspöki: szakács 1 fő, 16 ezer forint; Rétsági kirendeltség: Demeter Domokos és Fiai Kft., Nőtincs: varrónő 4 fő, 20 ezer forint, betanított varrónő 5 fő, 18 ezer forint; Koni Bt., Nógrád: földmun­kagép-kezelő 1 fő, 15-20 ezer forint; Autó Szóig. Kft., Nagyoro­szi: élelmiszerbolti eladó, 1 fő, 10,5 ezer forint; Ássa Higiénia Szerviz Kft., Budakalász: takarító 15 fő, 11 ezer forint; Alpa Ablakgyártó Kft., Vác: betanított munkás 2 fő, 20-25 ezer forint; Szécsényi kirendeltség: Ezerkéz Kft. Konfekció­üzeme, Nógrádsipek: szabó-varró nő, 14 fő nő, 9—15 ezer forint; Traumtex Gyártó és Ke­reskedelmi Kft., Salgótarján: szabó-varró nő 9 fő, 14—20 ezer forint; Palóc Kft., Szécsény: egyéb élelmiszeripari foglalkozásra 9 fő nő, 10-15 ezer forint; Elektronikai és Mechanikai Kft., Szécsény: műszerész 10 fő férfi, 18-20 ezer forint, egyéb fiz. fogl. 60 fő nő, 17-20 ezer forint; Palóctáj Kft., Szécsény: pék 1 fő, 18-25 ezer forint. . t * HOLNAPI LAPUNKBAN-Milyennek látja Csécse község elmúlt négy évét a polgármester? - a válaszo­kat június 29-i, szerdai szá­munkban, a Pásztóról és környékéről szóló összeállí­tásban olvashatják.- Tengernyi munka és tengernyi bánat kíséri a mát- raszőlősi Bállá Józsefné éle­tét - őt mutatja be egy másik cikkünk. A hírekben Palo­tásról, Felsőtoldról, Szur­dokpüspökiről lesz szó. MOZI SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30 órától JURASSIC PARK Színes, szinkronizált USA kalandfilm 17.45 és 20 órától TOMBSTONE ­A HALOTT VÁROS Színes amerikai film APOLLÓ KAMARA 17 és 19 órától 2 ÉS H2 KÉM Színes amerikai bűnügyi vígjáték BALASSAGYARMATI MADÁCH 17.45 és 20 órától SIVATAGI LAVINA Színes amerikai akciófilm KAMARAMOZI 17.30 és 20 órától MENNYEI ÖRÖMÖK KLUBJA Színes amerikai film BÁTONYTERENYEI BÁNYÁSZ 17.30 órától SZÖKÉSBEN Színes amerikai film f Lelkisegély telefonszolgálat ^ Salgótarján : 32/311-600 Balassagyarmat : 35/313-00« Minden nap 18 órától reggel 6 óráig A hívás ingyenes Ambrozi Jenőnének, Csengerházára! Sok boldog születésnapot • kívánunk: fia, menye, unokái. Varga Sándornénak Szitákra! Születésnapja alkalmából sok boldogságot kívánnak: gyermekei és családjuk. t*. >1 >s » V • ♦ l it Az újrakoronázott szépségkirálynő. A 18 eszten­dős jamaicai Lisa Hanna, a Miss World cím viselője va­lódi ékszerekkel koronáztatott újra. Egy német hercegnő által viselt, gyémántokkal és más ékkövekkel kirakott ko­ronát adtak rá. Nyakán és karján pedig bolgár koroná­zási ékszereket viselt - ezek platinából és ezüstből ké­szültek, s 58 gyémánt emelte a fényüket... Szélesvásznú, zuluul beszélő Dübörgő dobok, két apró, 12 napos oroszlánkölyök és lelke­sen ünneplő tömeg köszöntötte az első zulu nyelvre szinkroni­zált amerikai rajzfilm bemutató előadását a dél-afrikai mozik­ban. A Walt Disney cég Orosz­lánkirály című alkotása szinte kizárólag állatokról szól, egy elárvult, majd idegenbe sza­kadt, ám onnan sok kaland után királyként visszatérő oroszlán- kölyökről. így aztán túl sok párbeszéd nincs a filmben, az amerikai cég mégis nagyon gondosan végezte el az átülte­tést zulu nyelvre. A ,.nagyon gondos” jelző nem csupán a szinkron minőségére, hanem nehézségére is vonatkozik, mi­vel zuluföldön enyhén szólva nem minden bokorban terem kiváló szinkronszíhész, bár bo­kor az van bőven. Több mint száz bennszülöttet kellett meghallgatnia a szink­ronrendezőnek, s végül 13 fő neve hangozhatott el a „zulu hangok” filmbeli felkonferálása után. Bizonyára jóval könnyebb lesz majd zulu filmeket angolra szinkronizálni Hollywoodban. HÍR(TELEN)KÉK. ■. Az előző kormány távozó minisztereit - mint olvasom - rendszere­sített testőreik, a „gorillák” még hónapokig őrzik. Az adófizetők meg még évekig emlegetik... * A dán közszolgálati televízió és rádió élére a kormány a királyi kórház korábbi sebészorvos-vezérigazgatóját nevezte ki. Kés(lekedés) nélkül... * Pécsett még mindig nem dőlt el: ki vásárolhatja meg a Baranyatej Rt.-t. Pedig egyszerű: aki többet - tejel... * A közelmúlt egyik reggelén meztelenül fürdőzött a Róma turista­központjában lévő Trevi-kútban - korosabb férje, Riccardo Schic- chi szexklubjának betiltása miatt protestálva - a magyar szárma­zású pornósztár, Henger Éva. Ezért került rendőrkézre - az öreg tálján és a Henger... (szilvás) MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ___________példányban_________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:________________________________ C íme (város, község, irányítószám):________________ utca, házszám:_____________ Az előfizetési díj: egy hónapra 375.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) aláírás A megrendelőlapot borítékban, bélyeg nélkül kérjük eljuttatni a sajtóházba. (Címünk: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Pf.: 96.) HŰHA! Mit akar most apa...? Vajon kapok-e én is be­lőle?! Miért nem adja már ide...? Terényben fotózta Rigó Tibor NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Felelős szer­kesztő:. DR. SZTRAPAK FERENC. * Felelős kiadó: SOÓS SAN- DORNÉ, az AS-M Heves-Nógrád megyei irodavezető. * Szerkesztő­ség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Tele­fon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542, 32/311-504. Telex: 229109. Felelős szerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542, Hirdetési csoport: 32/311-504, * Az előfizetők részére terjeszti az AS M He­ves-Nógrád Megyei irodája az ügynökségek (Salgótarján: Takács Tamás, Salgótarján, Pécskő út 12/C. Telefon: 32/311-422 üzenet- rögzítővel. Balassagyarmat Privát Transz Bt., Dudok György, Balas­sagyarmat, Kővári u. 11. Telefon: 35/310-429. Pásztó: Pál és Társa Bt. 3070 Bátonyterenye, Rimay út 12. Telefon: 32/354-652) révén. Árusításban terjeszti a Budapest Vidéki Postaigazzgatóság (1360 Budapest, Postafiók 5.) Nógrád megyében működő postahivatal. Elő­fizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségéinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyed­évre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. * Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Nógrád Megyei Hír­lap kiadójához a 32/316-455 távbeszélőszámon 8-16 óra között kér­jük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előfizetési díj a más megyeben és a fővárosban lakó előfizetőink számára: 1 hónapra 770,- Ft, negyedévre 2310,- Ft, fél évre 4620,- Ft, egy évre 9240,- Ft. Előfizetési du a szomszédos országokba, ill egyéb külföldre: 1 hó­napra 862,- Ft, ill. 1466,- Ft, negyedévre 2586,. -Ft, ill 4398,- Ft, fél évre 5172,- Ft ill. 8796,- Ft, egy évre 10344,- Ft ill 17592,- Ft. A me­gyén kívüli belföldi és külföldre szóló előfizetői észrevételekkel szí­veskedjék közvetlenül a kiadót megkeresni. * Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095

Next

/
Oldalképek
Tartalom