Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-15 / 139. szám

1994. június 15., szerda Diákpanoráma 7. oldal Az igazgató úr is búcsúzott J únius 10-én a ballagó nyol­cadik évfolyamokkal dr. Kun András igazgató úr is el­búcsúzott az iskolától. Biztosan nehéz időszak lesz ez az életében, mert egy másik életstílust kell megszoknia. Furcsa lesz számára, hogy reggel nyugodtan alhat, nem kell az iskolába sietnie és fon­tos kérdésekben döntenie. A folyosói gyermekzsivajt az unokák fogják pótolni. A búcsúzó igazgató úr na­gyon szereti a gyerekeket, mindig a diákság érdekeit képviselte, hol engedéke­nyebben, hol szigorúbban, de mindig igaza volt. Előfordult, hogy velünk együtt bolondo­zott április 1-jén, ugyanis in­dult a tanárok Tátika bemuta­tóján és mindenkit biztosítha­tok róla, hogy igen szép sikert aratott. N agyon sajnáljuk, hogy elmegy tőlünk, és kíván­juk, hogy nyugdíjas éveit töltse pihenéssel, jó egészség­ben a családjával! Bogdán Szabolcs volt 8. b. osztályos tanuló Arany János iskola Salgótarján Élő hagyomány Érsekvadkerten Ki emlékszik arra, milyen is volt hajdanán egy kulturális se­regszemle? Szüléink, nevelőink meséltek erről — gyönyörűség­gel. Az ő emlékeiket keltették életre az érsekvadkerti önkor­mányzati iskola tanulói május 23-án a művelődési házban. Iskolánk apraja-nagyja - ne­velőink irányítása mellett - lel­kiismeretesen és lelkesen ké­szült a diákjátékok nagy nap­jára. A háziversenyek legjobbjai léptek a pódiumra. Zsúfolásig megtelt teremben játszottunk, szavaltunk, énekeltünk a lelke­sen tapsoló közönség előtt, melynek érdeklődése a műsor több mint két órája alatt sem lankadt. A szép versek, mesék, népdalok, jelenetek mellett vi­haros tetszést arattak a roma-zenekarok, a 4. osztályo­sok gyermeklagzi műsora, az ötödikesek pergő ritmusú spa­nyol jelenete, a hangulatos és ügyes „Tátika”-számok. A vendégszereplő szátokiak Szé­kely-menyecskéje is nagy tet­szést aratott. Jó volt szerepelni, játszani, a közönség vastapsát hallani! Jö­vőre ismét bemutatkozunk, s ha lehet, még ennél is sikereseb­ben. Szeretnénk a hagyományt élővé tenni mindannyiunk örömére... Az Érsekvadkerti Általános Iskola diákönkormányzata Kicsi vőlegény kéri szép kis menyasszony kezét. A gyermeklagzi kedves jelenete. Háttérben a „násznép” Az oldal mondata: „Boldog Föld, szünidős, no, fogócskázz hát! s mi utánad! Mind, aki gyermek, víg Föld! A legvígabb utolér.” RAINER MARIA RILKE Több mint hatezer tanuló versenyzett Százhatvanheten vehették át a Tehetséges Gyermekekért Alapítvány díjait A díjkiosztó ünnepségen a salgótarjáni Gagarin Általános Isko­lában a vendéglátó intézmény énekkara is fellépett Fotó: Gyurién Tibor Tanulmányi verse­nyek nélkül nem lehet elképzelni az iskolát. Életének része a ver­senyekre való felké­szülés munkája és iz­galma, melyet mindig lelkesültség hat át, hisz' a fáradságból és feszültségből tudás születik és siker. Az 1993/94-es tan­évben a Nógrád Me­gyei Pedagógiai Inté­zet tizenöt tantárgy­ból hatvanegy évfo­lyamon szervezett versenyeket. Ezeken kilencszázötvenöt is­kola, több mint hat­ezer tanulója vett részt. A legnagyobb arányban a balassa­gyarmati Petőfi (65 százalék) és a Salgó­tarján Kodály Zoltán Általános Iskola (60 százalék) diákjai kapcsolód­tak be a versenybe. A legjobbak a Tehetséges Gyermekekért Nógrád Me­gyei Alapítvány díjait vették át Salgótarjánban és Balassa­gyarmaton megrendezett ün­nepségeken. A versenyek első, második és harmadik helyezettjei - százhatvanheten - harminc- nyolc iskola diákjai közül ke­rültek ki. A salgótarjáni Ga­garin Általános Iskolának hu­szonnégy, a balassagyarmati Dózsának tizenöt, a szécsényi Rákóczi Ferenc Általános Is­kolának tíz, a salgótarjáni Pe­tőfinek szintén tíz tanulója szerepelt az első három hely valamelyikén. Az alábbi listánkon az év­folyamonkénti első helyezet­tek nevét közöljük. I. MATEMATIKA A. Megyei szorobánverseny - 1 .évf.:Smelkó István (Szécsény, Rákóczi F.), 2.évf.: Lukács Linda (Magyargéc), 3.évf.: Ru- zsinszki Gergő (Szécsény, Á. I.) B. Hatvani István megyei döntő - 3.évf.: Csákó Judit (St. Gagarin i.), 4.évf.: Fűrész Gá­bor (B.-gyarmat, Rákóczi F. Á.I.), 5.évf.: Kalcsó András (B.-gyarmat, Kiss Árpád Á.I.), 6. évf.: Ivánszki Szilvia (Kálló), 7. évf.: Simon Dávid (St. Bolyai gimn.), 8.évf.: Král Datma (St. Gagarin i.) C. Kalmár László országos verseny megyei fordulója ­3.évf.: Gonda Adrienn (Mi- hálygerge), 4.évf.: Gyócsi^ Pé­ter (B.-gyarmat, Dózsa Á.I.), 5.évf.: Csank Csaba (St. Rá­kóczi F. Á.I.), 6.évf.: Ivánszki Szilvia (Kálló), 7.évf.: Simon Dávid (St. Bolyai gimn.), 8. évf.: Král Datma (St. Gagarin I.) D. Varga Tamás országos ver­seny megyei fordulója - 7.évf.: Simon Dávid (St. Bolyai gimn.), 8.évf.: Reznicsek Me­linda (Szécsény, Rákóczi F. Á.I.) II. FIZIKA A. Eötvös Loránd fizikaver­seny — 7.évf.: Koplányi Krisz­tián (B.-gyarmat, Dózsa Gy. Á.I.) .. B. Öveges-fizikaverseny - 8.évf.: Bernât Vilmos (Rétság) III. KÉMIA Heves György kémiaverseny ­7.évf.: Kriska Adám (Diós­jenő), 8.évf.: Turcsányi Balázs (St. Rákóczi) IV. SZÁMÍTÁSTECHNIKA Megyei döntő - „A” kategória: Török Péter (B.-gyarmat, Rá­kóczi F. Á.I.), „B” kategória: Csalogány Károly (St. Bolyai) V. FÖLDRAJZ Teleki Pál országos verseny megyei fordulója - 7.évf.: To- zsér Imre (St. Gagarin I.), 8.évf.: Molnár Andrea '(Szé­csény, ált.isk.) VI. BIOLÓGIA Hermann Ottó biológia-ver­seny megyei fordulója ­7-8.évf.: Antal Adrienn (St. Beszterce-ltp Á. I.) VII. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A. „Petőfi Sándor,,. Magyar nyelv és irodalom - 4. osztály: Kulcsár Judit (B.-terenye, Bar­tók Á.I.), 5. osztály: Pálinkás Annamária (Pásztó, Gárdonyi Á.I.), 6. osztály: Agócs Kitti (St. Kodály Á.I.), 7. osztály: Kávás Karola (B.-gyarmat, Dózsa Á.I.), 8. osztály: Kiss Nikoletta (St. Kodály) B. „Nyelvünkben Élünk” anyanyelvi kommunikáció - 7. osztály: Bárdos Judit (Pásztó, Gárdonyi G. Á.I.), 8. osztály: Kolláth Krisztina (St. Gagarin iskola.) C. Kazinczy szép kiejtési terü­leti verseny - 7. osztály: Majo­ros Tímea (Szécsény, Rákóczi F. Á.I.), 8. osztály: Zsiga Mó­nika (Dejtár) VIII. TÖRTÉNELEM *- 7. osztály: Bárány Tamás (B.-gyarmat, Petőfi), 8. osztály: Deli Gergely (B.-terenye, Kos­suth Á. I.) IX. OROSZ - 8. osztály: Szabó Anita (St. Rákóczi F.) X. ANGOL - I. 7. osztály: Hlinka Péter (St. Kodály Z.) 8.osztály: Csábi Anita (B.-gyarmat, Balassi gimn.) II. 7. osztály: Kilvádi Ale­xandra (St. Gagarin i.), 8.osz­tály: Tóth Krisztina (St. Gaga­rin Á. I.) XI. NÉMET - I. 7. osztály: Bartus Nikoletta (St. Rákóczi F. Á.I.), 8. osztály: Mulicza Kata­lin (St. Petőfi i.) II. 8.osztály: Pfaff Anita (B.-gyarmat, Balassi B. Gimn.) XII. SZLOVÁK - 8. osztály: Bán Zsuzsanna (Nógrádkö- vesd) XIII. RAJZ - 5-6. osztály: Vi­lágosi Boglárka (Cered, Á.I.), 7-8. osztály: Szabó Krisztián Tamás (B.-gyarmat, Petőfi) XIV. TECHNIKA - 7-8. osz­tály: Lőrincz Szabolcs (Mátra- verebély, Á.I.) XV. KÖZLEKEDÉSI ISME­RETEK - 4. osztály: Baksa Anna (Somoskőújfalu, Á.I.), 8. osztály: Rafael Tamás (St. Rá­kóczi) * Vili.-XV.: MEGYEI DÖNTŐK ^■ S/ép sikerek Nagyorosziból A Kaán Károly II. országos természet- és kömyezetis- mereti versenyen a Nagy­oroszi Általános Iskola két tanulója képviselte Nógrád megyét. A háromnapos versenyen az ötödik osztályosok 23 fős mezőnyében 3. helyezést ért el Mosonyi Katalin. A hato­dikosok között Matya- sovszki András a 24 résztve­vőből all. helyen fejezte be a versenyt. Mindkét tanuló felkészítő tanára Bódis Ber­talan volt. A három nap során sok­oldalú ismeretekről kellett számot adni. Az elméleti részben a tankönyv alapos ismerete mellett a Termé­szetbúvár és Süni-poszterek tették próbára a gyerekeket. Szerepelt a feladatok kö­zött szertárismeret és dia- képfelismerés és laborgya­korlat is. Az egész napos te­repverseny végén a Körös­völgyi Természetvédelmi területen látottakból, hallot­takból vizsgáztak a ver­senyzők. A harmadik napon 5 perces kiselőadás kereté­ben mutatták be szülőföld­jük természeti értékeit. A jól szervezett, színvonalas ver­senynek része volt még egy környezetvédelmi plakátki­állítás is, melyet a gyerekek munkáiból állítottak össze. A mezőtúri Református Általános Iskola nagyon jó házigazdának bizonyult. A versenyek között időben táncház, kölyökdiszkó és meseopera szórakoztatta a résztvevőket. A győztesek és helyezet­tek sok szép és értékes aján­dékkal térhettek haza. Gagarin - Kodály összecsapás a parketten Június 8-án délután sportnapot tartottunk, mely utolsó esemé­nye volt az iskolánk fennállá­sának harmincötödik éves fennállásra tervezett rendez­vénysorozatnak. Szinte az egész iskolánk részt vett a be­mutatkozásban. A délután egyik legizgalma­sabb eseménye a Gagarin — Kodály összecsapás volt, amit a „Játék határok nélkül” c. vetél­kedő mintájára indított isko­lánk. Örömmel számolhatok be róla, hogy nekünk sikerült a győzelem. Vertich Lilla Salgótarján Kodály Zoltán Alt. Isk. Az oldalt szerkesztette: Sándor Mária A téren érzik igazán jól magukat együtt, és nekik ez a legfontosabb Kicsengettek. Mióta várták ezt a pillanatot! Végre vége! Most már mindegy, hogy mit csinálnak, csak el innen, de nagyon gyorsan, mert ha még egy percig is itt kellene ma­radniuk, megbolondulnak. Hisz' oly klassz az idő, ők pe­dig ... ! Nos, ők pedig itt ül­tek egész nap ebben az iskolá­nak nevezett valamiben, „le­vegő nélkül”. Innen mindenre rálátni Bezzeg a téren! Mennyivel másabb! Ott mindjárt szíveseb­ben ülnek. A jó, öreg megszo­kott téren. Ahonnan mindent belátni, mindenre rálátni, él­vezheted a napsütést, a város tömegét, amely ez idő tájt a leg­forgalmasabb. És egy kicsit ki­kapcsolódhatsz végre a suli után. Eddig sem mentek egyből haza. Isten ments! Hogy végig­hallgassák a szülők változatos mondanivalóját, amely a „ta­nulj, fiam, nem lesz belőled semmi”-től, a „vidd le a szeme- tet”-ig terjedhet. Nem, köszönik szépen, de akkor inkább még ott maradtak, és dumáltak egy jót. És az otthoni tanulás után, este ismét lejöttek. Nem azért jönnek le, mert nem szeretnek otthon lenni, hanem egyszerűen azért, mert teljesen felesleges ilyenkor otthon ülni, mikor a többiek lent vannak, és talál­koznak. Nincs itt semmi különleges Jól érzik magukat együtt, és ez a fontos. Nekik ez hozzátar­tozik az élethez. Hiába mond­ják, hogy unalmas ez a város, vagy nem tudnak mit csinálni, a téren mindig ott lesznek. Fiúk, lányok bandába verődve a té­ren. Nincs itt semmi különle­ges. Néhány fa, bokor, egy-két Varázsa van ennek a helynek Fotó: Gyurián Tibor szobor és kész. Mégis mindenki ide jár. Hová is mehetnének más­hová? Ülnének be valahová? Nem, az nem olyan jó, és ahhoz pénz is kellene, amit viszont jobb, ha eltesznek a hét végére. Vagy esetleg sétálgassanak a városban? Nem, az sem jó. Mindenki megfordul itt Olyan kicsi ez a város, nem sétára „teremtették”. Talán ők sem tudnák megmondani miért vannak itt. Ennek valami vará­zsa van? Vagy csak úgy meg­szokásból járnak ide? Beszél­getnek, szórakoznak, vagy csak egyszerűen ülnek. Ez hozzátartozik a város éle­téhez. Hisz' valamilyen módon mindenki kapcsolatba kerül a térrel. A különböző rendezvé­nyeket is itt tartják meg, tehát valamilyen módon mindenki megfordul itt. Szinte minden­nap ugyanazok az arcok, de te ezzel együtt is élvezed. Élvezed azt, hogy itt ülsz ba­rátaiddal, barátnőiddel, és amíg velük vagy: kikapcsolódsz. Ha valami „idegen”, az egyből fel­tűnik. Ők ismerik egymást. Ha csak látásból is, de valahonnan mindenki ismeri a másikat. Ilyen hely nincs még egy És holnap? Holnap megint ugyanez lesz. Lejönnek, és ugyanitt találkoznak. Itt jó ne­kik. Senki sem zavarja őket, együtt vannak, s nekik ez a leg­fontosabb. Sok tér van a város­ban, de ilyen nincs még egy. Olyan csak egy van, ahol min­denki ott van. S talán sohasem tudjuk meg, ki, miért üldögél itt: a téren. Balázs Rita Táncsics Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola Salgótarján

Next

/
Oldalképek
Tartalom