Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
6. oldal Házunk Tája - Hirdetés 1994. június 13., hétfő IDŐSZERŰ NÖVÉNYVÉDELEM Permetezni pedig szükséges Őszi búza: Az idén nagy termés mutatkozik, de sok jut belőle a kórokozóknak, kártevőknek is. A rozsdák és a lisztharmat után a kalászfuzáriózis is megfertőzte az állományt. A betegség tünetei (kifakuló kalászok, rózsa színű penészkive- rődéssel) helyenként már szembetűnőek. Mivel a kalász- fuzáriózist csak megelőzni lehet (gyógyítani alig), a megkésett védekezések feleslegesek. Zöldségfélék: A peronosz- póra-gombák elsősorban az uborka, burgonya, paradicsom, hagyma kultúrákat fenyegetik korai levélszáradással. Szisz- temikus szerek (Acrobat, Kupfer Fusilan, Curzate R, Mikai C, Aliette, Ridomil MZ, Galben R) 10-12 naponkénti kipermetezésével a kór megelőzhető, ill. megfékezhető. A petrezselymen helyenként már fellelhető a lisztharmat. A betegség elhatalmasodását Ru- bigan EC, Afugan *, Topsin-M, Ch. Fundazol vagy Karathane LC készítmények kipermetezésével meggátolhatjuk. Jó védelmet nyújt a 8-10 naponkénti Kénes (Microthiol, Nikékén, Kénkol, Szera, Szulfur) permetezés is. A levéltetvek szívogatását a paprika, a paradicsom, az uborka, a borsó, a burgonya és a káposzta sínylik meg leginkább. Tömeges felszaporodásuknak hatékony rovarölő szerek (Decis Quick*, Hosta- quick*, Anthio*, Bi 58, Ro- gor*, Danadim*, Sinoratox*, Lannate**, Dimecron**, Phosdrin**, esetleg Bio-Sect, Pirimor, Sherpa, Fendona, Karate, Chinmix, Decis) kijuttatásával vegyük elejét. A káposztát fejesedés előtt feltétlenül kezeljük, mert ilyenkor már támadnak a hernyók és a poloskák is. Gyümölcsfélék: A gyümölcsmolyok és a levélaknázó molyok hernyói - a barakcmoly kivételével - kikeltek, károsítanak, sőt hamarosan bábozódnak. A szexferomon csapdák ragacsos aljait és illatkapszuláit cseréljük ki újakra. Körte: A körtelevélbolhák kártétele erősödik, a ragacsos lombfelületen a védekezés hatékonysága romlik. A kártevő felszámolására csak a Mi- tax+Agrol Plusz kombináció vagy a kitinszintézis-gátló szerek (Nomolt, Dimilin, Cascade*) alkalmasak. Barackfélék: A barackmoly tömegesen kelő hernyói ellen most vessük be a kontakt- és gyomormérgeket (Zolone, Eka- lux*, Unifosz*, Anthio*, Bi 58*, Danadim*, Rogor*, Sinoratox*, Dimecron**, Phosdrin** stb.). A melléjük kombinált gombaölő szereket úgy válogassuk meg, hogy azok a mo- nília, a levéllikacsosodás, a kajsziban a gnomónia, őszibarackban pedig a lisztharmat ellen egyaránt hatásosak legyenek (pl. kajsziban: Sporgon*, Topsin-M, Ch. Fundazol, Captan, Buvicid K, Orthocid, Merpan: őszibarackban: Sporgon*, Sápról, Systhane, Rubigan, Ch. Fundazol, Topsin-M. Málna: Csapadékos időben a gyümölcs rothadásnak indulhat, ezért a botritisz megelőzéséről feltétlenül gondoskodjunk (Rondán, Rovral, Sumilex, Ortho-Phaltan*, Polyoxin). Közvetlenül érés előtt már csak a Polyoxin használható (élelmezés-egészségügyi várakozási ideje: 3 nap). Szőlő: Lisztharmat ellen virágzás végén, kötődéskor végezzük el a harmadik sziszte- mikus kezelést (Topas, Anvil, Atemi S, Sumi-8, Tilt, Bayle- ton, Trifmine, Sápról, Systhane, Rubigan, Punch**, Dorado**, Tridal**). A peronoszpóra ellen is most már mindenütt felszívódó szerek (Acrobat, Ridomil, Galben, Sandofan, Mikai, Kupfer Fusilan, Curzate R) kipermetezését ajánljuk. (*-gal a II., **-gal az I. kategóriájú szereket jelöltük.) Gyepfogasolás, gyomirtás Bálint gazda tanácsai kertészkedöknek Dr. Bálint György A kerti gyeppel, a pázsittal bizony sokat kell fáradozni, ha azt akarjuk, hogy szemet gyönyörködtető legyen. A gyakorló kertészek tudják, hogy a gyepápolás legfontosabb alapelemei: a hetenkénti nyírás, a hengerezés, a rendszeres, bőséges öntözés és a tápanyag-utánpótlás. Az alábbiakban a gyepápolás két, eddig kevéssé ismert és alkalmazott eljárásáról lesz szó. A gyep talaja az öntözés, a nyírás és a használat következtében megtömörödik, ezért a sekélyen gyökerező fűfélék gyökérzete nem jut elegendő levegőhöz, ami a gyep kiritkulásához vezet. A ritka fűállomány között viszont teret nyernek a különféle - főként kétszikű - gyomok, amelyek sok tápanyagot és vizet vonnak el a gyepet alkotó, értékes füvektől. A gyepfogasolásra megfelelő kézi, illetve motoros meghajtású eszközök (vertikutirok) állnak rendelkezésre. Ezeket tavasszal, a gyep kizöldülésekor kell először munkába állítani, de lehetőség szerint az év folyamán még egyszer-kétszer fogasoljuk meg a pázsitot. A gyepfogas párhuzamos éles kései kitépik a gyomokat és a mohát a füvek közül, meghasogatják a talaj felszínét, amely ennek következtében levegősebb lesz és jobban befogadja a vizet. A tavaszi fogasolásnál jókora halmokban gyűlik össze az elhalt fűcsomók, a mohák és a gyomok tömege. Az idősebb gyepben gyakran mohás foltok keletkeznek. A moha rendszerint ott terjed el, ahol a talaj savanyú kémhatású, és ez a kerti talajok öntözése következtében áll elő. Idővel elmohásodnak a félámyékban vagy árnyékban levő gyepek is (pl. a fák alatt). A mohák ellen a gyep fogasolásával és mesze- zéssel védekezhetünk: négyzetméterenként 20-30 g égetett mészport szórjunk ki, és azt gondosan gereblyézzük be a talajba, a fűcsomók közé. A gyep legkellemetlenebb ellenségei a kétszikű gyomnövények, mint a gyermekláncfű, az útifű, a madársóska, a Veronika - hogy csak a leggyakrabban előfordulókat említsem. Ezeket eddig a pázsitjára büszke kertész gyomszedő ásóval emelte ki a talajból. Hosszú várakozás után nálunk is forgalomba került egy gyepgyomirtó szer (Calcurea), amely granulátum, azaz apró szemcsékből áll és egyenletesen kell kiszórni a gyomos gyepfoltokra. Minthogy növényi tápanyagot is tartalmaz, ezért egyben a gyep tápanyag-utánpótlására is szolgál. Szükséges adagjai négyzetméterenként 10-15 g. Hatása akkor érvényesül a leggyorsabban, ha nedves pázsitra szórjuk ki. Nem szúr és ízletes a tüske nélküli szeder A kötözésről nem szabad megfeledkezni Gyermekkoromban, de még most is szívesen járok nyár végén vadszedret gyűjteni. A mezőkön, legelőkön található finom fekete szeder íze és abból készített szörp zamata nem hasonlítható más szörpfélék ízéhez, zamatához. A vadon termő szedrek gyűjtése során azonban sok kellemetlenség származik a tüskés bokrok tüskéinek szúrásától. Nos, ezeket a kellemetlen szúrásokat lehet elkerülni, ameny- nyiben kiskertünkben tüske nélküli szedret telepítünk. Tüske nélküli szederszaporító anyagot a faiskolákból egész évben a fagyok beálltáig vásárolhatunk, telepíthetünk. Fény- és vízigényes gyümölcsfaj, ezért árnyékos helyre lehetőleg ne ültessük. A napos, de védett fekvést szereti a legjobban. Hajtásai 15-20 milliméter vastagságúak, és 3-5 méter hosszúságúak, ezért a sor- és tőtávolságot ennek megfelelően kell kijelölni. A kiskertekben 3-3,5 méter sor, és 2-2,5 méter tőtávolságig a megfelelő. A növények helyét gondosan kell előkészíteni. 60 x 60 cm széles és 50 cm mély gödröt kell ásni, amelybe lehetőleg jól érett istállótrágyát, vagy komposztot keverjünk. Konténeres anyag telepítésekor tanácsos a fólia eltávolítása előtt a földlabdát kézzel kissé összetömönteni, nehogy a gyökérzet megsérüljön. A növényeket az eredetinél 2-3 cm-rel mélyebben ültessük. A talajt visszahúzás után lábbal kissé tömörítsük és alaposan öntözzük be. Az ültetéssel egy időben ajánlatos a tövek mellé 180 cm-es karókat leverni. Ezek megfelelnek az első évben fejlődő sarjak támasztékának. Az állandó stabil támrendszert elegendő a következő évben elkészíteni. Az ültetés után a kis növényeket ajánlatos 2-3 rügyre visszavágni. A tüskenélküli szeder az első évben rendszerint 1-2 tősarjat fejleszt. Ha a tősarjak elérik a ceruzavastagságot, már minimális termésre is számíthatunk. Komolyabb tősarjképződésre és terméshozamra azonban csak a harmadik évtől számíthatunk. Az ültetés utáni második év tavaszán valamennyi vesszőt szintén 2-3 rügyre vágjuk visz- sza, ezáltal serkentjük a növényt több tősarjképződésre. Aranyszabály: a letermett vesszőket le kell metszeni, mivel az újak már a következő évi termést fogják biztosítani. Ha nagy szárazság van, ajánlatos jól meglocsolni a töveket, mert száraz nyarak esetén a termés megég, „rásül” a szárra. A huzalra kifeszített vesszők kötözéséről sohasem feledkezzünk meg, mert ellenkező esetben súlyánál fogva letörhet az ág és a nagy szél is kárt tehet benne! Holecz Ferenc Stabil háttérrel A 450-es Westel telefonnal akár a tengerentúlra is telefonálhat. Budapest: HU lágymányosi út 15. Tel.: 209-2355 Rádiótelefon: (06 60) 3-27087, (06 60) 3-27088 Bakrtonvilágos: M7-es enyingi elágazás Tel.: (88) 380-644 Rádiótelefon: (06 60) 3-27100 Békéscsaba: 5600 Gyóni G. u. 21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon: (06 60) 3-84000 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A Tel.: (52) 318-038 Rádiótelefon: (06 60) 3-27800 Győr 9022 Pállly Dénes u. 1. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 3-27400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.; (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 3-51000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon (06 60) 3-27408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel : (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 3-27900 Szeged: 6720 Tisza Lajos krt. 2-4. Tel.: (62) 421-575 Rádiótelefon: (06 60) 3-27600 Székesfehérvár 8000 Várkörút 44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 3-27200 Szolnok: 5000 Barossul. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 3-86001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 3-77000 MOZGÁSBAN AZ ÜZLET