Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-10 / 109. szám

líiblo —4-oldal VÁLASZTÁSOK 1994. május 10., kedd Latolgatás - várt meglepetések után M eglepő eredményt hozó választás után vagyunk. Várható volt ugyan a szocia­listák győzelme, de az már ke­vésbé, hogy országszerte csaknem minden körzetben ilyen jó eséllyel fordulnak majd jelöltjei a második körbe. Várható volt úgyszintén az SZDSZ második helye, ám az már kevésbé, hogy lényegé­ben magukra maradtak a szo­cialistákkal szembeni versen­gésben. Az egyéni választóke­rületek négyötödében leegy­szerűsödött a verseny e két párt küzdelmére. Várható volt, hogy a válasz­tók "megbüntetik" az MDF-et a négy év hibáiért, és mégis meglepő a korábbi kormány­zópárt nagyarányú vereségé­nek ténye, s az is, hogy alig-alig maradt reményük a második fordulóban az egyéni mandátumok megszerzésére. Látható volt a fiatal demokra­ták népszerűségének csökke­nése is, de azt csak nagyon ke­vesen gondolták, hogy nem lesznek képesek elérni még a 4 évvel ezelőtti eredményeiket sem. (Orbán Viktor akkori parlamenti sikerük meghá- romszorozását tűzte ki mini­mális célként pártja elé a tava­lyi kongresszuson.) S talán nem túl kockázatos kijelenteni: nem sokan gondol­tak arra, hogy Torgyán József pártjának eredménye alig-alig marad el az MDF-étől, maga mögé utasítja mind a keresz­ténydemokratákat, mind pedig a Fideszt. És számosán meg­lepetéssel fogadták a parla­menten kívüli pártok teljes si­kertelenségét is, bár sokan lát­tuk előre, milyen nehéz lesz utat törni maguknak. Okkal, joggal lehetünk tehát zavarban. Azt kaptuk, amit vártunk. Megbukott a kor­mány, jöhet az ellenzék, a szélsőséges erőknek pedig to­vábbra sem jut hely a magyar parlamentben. Mivel magya­rázható mégis mindaz a sok bizonytalanság, amelynek ezeregy jelét tapasztalni, ha a választásokat követő politikai fejleményekre terelődik a szó? Talán felelőtlen dolog né­hány órával az adatok nyilvá­nosságra hozatala után a poli­tikai kilátások felvázolására törekedni, e sorok írója most mégis megteszi. Mi történik, ha tisztán több­ségi szocialista kormány ala­kul? A választást megelőző hónapok legfőbb témája a ko­alíciós találgatás volt, hiszen mindenki biztosra vette, hogy az idei választásoknak nem le­het abszolút győztese. A mai adatok viszont azt mutatják, hogy a szocialistáknak meg­van az esélyük akár az elsöprő győzelemre is. S azt még a párt hívei is tudják, hogy egy ilyen arányú "túlnyerésnek" számtalan, nem kívánt hatása lehetne. Sokáig fogjuk még elemezni e földcsuszamlás­szerű győzelem okait, pedig jól tudott, hogy a többiek kam­pányhibáinak, a kormányzat iránti ellenszenvnek sokkal nagyobb szerepe volt ebben, mint maguknak a szocialisták­nak. A társadalom nem örülne egy újabb egypárti kormány­zásnak még akkor sem, ha az demokratikus választások út­ján jött létre. Mi történhet, ha az SZDSZ- szel tud hódítani szavazókat a vesztes pártok támogatói közül és ezzel nem hagyja az egyéni körzeteket a szocialistákra? Hogyan alakul a politikai pa­letta, ha legalább az egyéni választókörzetek felében ők szerzik meg a mandátumot? Hogyan alakul a pártok erő­egyensúlya, ha a harmadik je­löltek támogatására jön létre 5-6 párti koalíció és érdem­ben beleszólnának a 174 man­dátum elosztásába? Ezáltal alaposan megváltoztathatnák a végső parlamenti erőviszo­nyokat. Végül az sem kizárt, hogy a második fordulóig foly­tatódik, sőt felerősödik a felül­ről vezérelt antikommunista kampány. Ez esetben szinte biztosra vehető, hogy még több szavazatot tarolnak a szocialisták. T7gy szó, mint száz: Sok min- H/den történhet a következő hetek során. Meg kell várni május 29-ét. Az eddigi 15 sze­replős játék addigra leegysze­rűsödik két szembenálló, mar­káns fél küzdelmére, ha né­hány helyen kialakulhat is a rivalizálás háromszöge. Akkor majd újból döntenünk kell. Kéri László Első helyen várják a második fordulót lUihiSOtl ti .Hu,., ,V: j O su üá uvjFrúymás az l . oldalról) i - Mélységesért ! lebecsülik ,az em­bereket azok, akik ezt a válasz- - u tási ) eredményt jnaegkérítőjele- -sziit,7«zak;)CSftk> szavakban de- .,, mtiktaMk/My^o^mmegéi- tük azt a helyzetet, hogy a vá­rakozásainknál kedvezőtleneb­bek-voltat az eredmények, ak­kor is tudomásul vettük, Ha a f ,döntés- úgy .szól, hogynekünk kell vállalnunk a kormányzati felelősséget, akkor az elől nem térhetünk ki.- Mennyire hat nyomasztóan ez a bizalom? Nem várnak-e többet aválasztókaz MSZP-töl, mint amermyit tehet? B.L.; -Először: 29-én dől el, hogy kik kapnak mandátu­mot. Nem igazán jó kifejezés az, hogy nyomasztó, de annak ellenére, ho^y nem tettem telje­síthetetlen ígéreteket, érzékel­hető, hogy az emberek egy ré­sze olyan elvárásokkal él ve­lünk szemben, amelyek előfor­dulhat, hogy két éven belül nem teljesíthetők. Nagyon remélem, hogy eleget tudunk tenni a biza­lomnak. R. J.: -Nem nevezném nyomasztónak, felerősíti a fele­lősségérzetet. Érzünk magunk­ban elég erőt, hogy ezzel szem­benézzünk. Természetesen nem csak azokkal szemben, akik ránk szavaztak. P. B.: -Nyomasztó az 1990-es választás volt, amikor azzal kellett szembenéznünk, hogy az emberek nem tőlünk várnak válaszokat. Mivel egy­szer már kudarcot szenvedtünk, él az a felelősségérzet a jelöltje­inkben, hogy nem rövid távon gondolkodnak ezekben a kér­désekben. - Dudellai ­fi; KÍGYÓZÓ SOROK. Fotónk a salgótarjáni Fáy András körúti választókörben készült. Nem isznak előre itt a medve bőrére A balassagyarmati 6-os választókörben szavazott a 96 éves Ló'ric Istvánné Fotó: Rigó Tibor A szocialisták győzelmi soro­zata a gyarmati körzetben is folytatódott. Urbán firpád a he­lyi Dózsa György Általános Is­kola igazgatója a szavazatok 26.40 százalékát szerezte meg. Bár ez a legalacsonyabb győ­zelmi arány a többi körzet MSZP-s jelöltjeit nézve, azért a különbség itt is imponáló.- Mivel lett volna elégedett a választások előtt?-Az első három hely egyi­kének elnyerését már sikerként könyveltem volna el, tisztes helytállás volt a célom.-Ehhez képest elég simán vette az akadályt. Személy sze­rint önre vagy pártjára adták voksukat az emberek?- Biztos vagyok abban, hogy ez a siker elsősorban a pártnak szól. Persze szerény érdemem talán nekem is van az ered­ményben.- Átgondolt kampányt folyta­tott?- Amikor elvállaltam a je­löltséget, azt ígértem, megpró­bálok mindent megtenni a siker érdekében. Sokan talán meg­mosolyogtak, amikor azt mond­tam: Egy dolgot ne várjanak tő­lem, mások pocskondiázását. Mindenképp szerettem volna tisztességes lenni.- Ón szerint, a politika és a tisztesség összeegyeztethető?-Hiszem, hogy összefér a kettő.-Lesz még egy nagy derbi három hét múlva...- Mint ahogy eddig sem tet­tem, most sem jósolnék. Egy biztos: Azon fog múlni a végel­számolás, hogy a kiesők közül ki-kit tud megszerezni. Koránt sincs még lefutva a „meccs”. Persze minden ember szeretne nyerni, így én is. De nem min­denáron! Még nem durrantok pezsgőt.- Kemény hetek következnek.- Valóban, ráaadásul nekem még itt van az iskolában a tanév vége, annak előkészítése. Szá­momra roppant fontos, hogy a Dózsa iskola zökkenők nélkül fejezze be ezt az évet. (-ám) Most is átlendült az inga Szecsényben Juhász Péter országgyűlési képviselő volt az előző ciklus­ban. A szécsényi körzet KNDP-s jelöltje ismét ringbe szállt, ám elsőre nem sikerült győznie - felét szerezte (15.71 százalék), mint szocialista párti ellenfele.- Szóval, győztek a szocialis­ták az első körben. Miért ala­kult így a szavazás végeredmé­nye?-Országosan is azt látom, hogy a döntésnél nem számítot­tak különösebben a személyek - pártokra adták voksukat a polgárok. így fordulhatott elő, hogy teljesen ismeretlen MSZP-s emberek győztek.- Beszéljünk az ön pártjáról.- Annak idején én mondtam, amikor a KNDP-nek volt egy nagyobb arányú sikere Nógrád megyében, hogy az inga átlen­dült egy kicsit a másik oldalra. Vártam azt, hogy a fizika tör­vényei szerint más fajta kilen­gés lesz most. Persze ekkorára nem számítottam.- Mégis, mit vártak?-Úgy fogalmaztuk meg, ha azt az eredményt elérjük, mint négy évvel ezelőtt, óriási siker­nek számítana.- Számomra igen nagy meg­lepetés Tóth Sándor, a pásztói jelöltjük lemaradása a dobogó­ról.-Engem is meglepett a ne­gyedik helye, mivel elég nép­szerű a körzetben.- Lemaradtak a listáról is.- A listánál nem voltam na­gyon bizakodó, mert a 90-es vá­lasztásokon is ki kellett egészí­tenünk a szavazatokat, hogy mandátumhoz juthassunk.-Azért önnek még van esé­lye, hiszen a második helyen végzett.- Talán...-Az is egy megoldás lenne, hogy az MDF-es Frisch Osz­kár, aki a harmadik helyen áll, visszalép az ön javára.- Hát... az érdekes lenne. (ádám) Orbán nem mond le Hétfőn délelőtt sajtótájékoz­tatót tartott a Fidesz, ame­lyen Orbán Viktor értékelte az első választási forduló eredményeit. Elmondta: folytatódik az a folyamat, ami Kelet-Európábán már korábban megkezdődött, az első szabadon választott kormányok nem tudják le­győzni nehézségeiket és megbuknak. Helyükbe azok lépnek, akik az előző rend­szerben kormányoztak. Ér­vényesült a lengyel forgató- könyv, amely ellen másfél éve harcol a Fidesz, sikerte­lenül. Orbán szerint a korábbi információk tévesek, semmi körülmények között sincs szándékában lemondani. Egyezségek sorozata várható Balassagyarmat. Sokfélekép­pen értékelhető Smitnya Sándor SZDSZ-es képviselőjelölt má­sodik helye a 4-es körzetben. Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy szép sikert ért el a dejtári fiatalember, mások meg az első helyre várták őt.- Pártja szereplése nem oko­zott csalódást?- A közvélemény-kutatá­soknak megfelelően alakultak a szavazási eredmények. Az or­szágos szereplésünknek örülök.-Az MSZP előretörése min­den várakozást fölülmúlt.- Sajnos, a kormány négy­éves munkája, illetve a televí­zió és a rádió tevékenysége na­gyot lendített az MSZP szeke­rén. Bennünket folyamatosan háttérbe szorítottak; nem mondhattuk el a véleményün­ket.- Ön hányadik helyre várta magát?- Harmadikra, az MSZP és a KDNP jelöltje mögé.- A Fidesz Gyarmaton is na­gyot bukott, de azért jó héhá­ny an voksoltak jelöltjükre. Gondolom, jól jönnek majd ön­nek azok a szavazatok.- Egyezségek sorozata kö­vetkezik. Hogy kikkel kötünk alkut, arról a küldöttgyűlésünk dönt. Álláspontunk nem válto­zott: Minden demokratikus párttal nyitottak vagyunk.- Bizonyára győzni szeretne a második fordulóban. Behoz­ható a különbség?- Nem olyan nagy volt a kü­lönbség. Meg szeretném nyerni a választást. A tisztességes ver­seny híve vagyok. Á.T. Szigetvári János megyei elnök szerint a választási fiaskó ellenére van jövője a Munkáspártnak Ismét okosodtunk, tanultunk, nem mások példájából... Ma már mindenki bölcs(ebb)nek érzi önmagát. A választások első fordulója után új terveket szövögetnek a pártok, új szö­vetségek - paktumok - köttet­nek. Győzők és legyőzőnek, nyertesek és vesztesek mérle­gelnek, magyarázzák bizonyít­ványukat, a hatalomért folyta­tott küzdelem félidejében. A Munkáspárt is a vesztesek egyike. Nem sikerült elérnie a parlamentbe jutáshoz szüksé­ges bűvös öt százalékos küszö­böt. Bebizonyosodott ugyan, hogy Nógrád megyében az egyik meghatározó erőként je­len van a Munkáspárt, de az or­szág más részein ezt nem sike­rült igazolni. Szigetvári János, a Munkás­párt Nógrád megyei és salgótar­jáni elnöke, az l-es számú vá­lasztókerület második forduló­jába bejutott képviselőjelöltje a következőképpen értékeli az első forduló eredményét:- A választáson résztvevők többsége leváltotta az MDF ve­zette koalíciót. A Munkáspárt egyik jelszava úgy szólt: „A kormány helye a baloldalon van!” Magyarország most tett egy tétova lépést balra. A leg­következetesebb parlamenti el­lenzéki párt, a Magyar Szocia­lista Párt kapott lehetőséget a meghatározó kormányzati sze­repre. Programjukat következe­tesen valósítják meg.-A kitűzött célt, a parla­mentbe lépést nem sikerült tel­jesíteni...- A Munkáspártot a válasz­tók nem emelték a parlamenti pártok közé. Ez kudarc, amit kegyetlen őszinteséggel kell elemezni. Az országos válasz­tási eredményt fiaskónak te­kintjük, de nem megsemmisítő vereségként éljük át. Eddig sem voltunk a parlament tagja. Megmaradtunk a legnagyobb parlamenten kívüli pártként.- Sokan elgondolkodnak: van-e jövője a Munkáspártnak?- Amíg kapitalista társada­lom létezik, az emberek nagy tömegei - bár formailag jog- egyenlőek - mérhetetlen távol vannak a kevesek számára megadatott lehetőségektől és élettől. Ennek a tömegnek az érdekeit vállalta és vállalja kife­jezni pártunk. Hogy ez nem hiú ábránd, ezt jól tükrözi a Mun­káspárt Nógrád megyében elért választási eredménye.- Ami az ön sikere is, hiszen az l-es számú választókerület­ben a második helyen várja a folytatást -folytatja?- Igen, nem lépek vissza. Cgig) i Polgár és politika A politikai helyzetelemzők és a közírók számára még feltételezhetően sokáig ad té­mát a második szabad válasz­tások első fordulója. Az ese­mények melegében, a második forduló előtt, túlságosan me­rész vállalkozás lenne távla­tos következtetések levonása. Annyi azonban már most bi­zonyos, hogy látványosan megdőlt az a gyakran hangoz­tatott nézet, hogy az embere­ket nem érdekli a politika, a közélet. Az örvendetesen magas | részvételi arány nagy kihívás j a politikusok számára. Annak | tudatában kell politizálniuk, | hogy a szavazásra jogosultak j döntő többsége figyelmes szemlélője a közéleti mozgá­soknak, eseményeknek, füg­getlenül attól, hogy azon nyomban véleményt nyílvá- nít-e vagy sem. De hiszen ez a képviseleti demokrácia, a po­litikai váltógazdálkodás lé­nyege! A polgár szavaz, s aztán négy éven át szemlél, tapasz­talatokat gyűjt, majd ennek alapján ismét felelősen sza­vaz, bizalmat ad, bizalmat von meg. így nyílvánít véle­ményt, így mond ítéletet. S minden felületes általánosí­tással szemben nagyon is ér­dekli a politika, a közélet. Hi­szen a sorsáról, a jövőjéről van szó. K.A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom