Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-26 / 122. szám

1994. május 26., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Nemzeti érdek az összefogás A tévé tegnapi Napkelte mű­sorában Hóm Gyula, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke folytatott eszmecserét. Nem sok új hangzott el, hiszen a követ­kező kormány koalíciós szer­kezetével, a legfontosabb ten­nivalókkal kapcsolatos kérdé­sek és válaszok már nem te­kinthetők annak. Volt azon­ban Hóm Gyulának egy gon­dolatmenete, ami az újszerű­ség erejével hatott. Az MSZP elnöke azt mon­dotta, hogy a jelenlegi hely­zetben szükségszerűen rövid életű lesz az a kormány, amely nem törekszik a nem­zeti megegyezésre, az erők összefogására. Ezért - érvelt Horn - az MSZP mindenkép­pen, még az abszolút többség megszerzése esetén is, koalí­ciós kormányt kíván létre­hozni és arra törekszik, hogy az ország jövőjét illetően a hasonlóan gondolkodók ösz- szefogjanak. A gondolatmenetből két következtetés adódik. Az egyik: az ország jelenlegi helyzete, a feladatok nagy­sága olyan, hogy csak közös erővel, összefogással oldható, illetve valósítható meg. A másik: a már most nagy esz­mei, ideológiai csatározá­sokra készülő politikai sze­kértáboroknak végre be kell látniuk, hogy a korparancs nem a szembenállások állan­dósítása, hanem a?közös cse­lekvőképesség megteremtése. Különben lehet, hogy az egyik, vagy másik tábor majd csatát nyer, de az ország jö­vője veszendőbe megy. Márpedig itt és most ugyan mi lehet fontosabb az ország, a nemzet jövőjénél? K. A. Mi lesz a nyilvántartásból kikerült munkanélküliekkel? A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ tavaly végzett először felmérést az ellátásra való jo­gosultságukat 1992-ben kimen­tett, és a regisztrált munkanél­küliek statisztikai állományából is kikerültek körében. 1992- ben az ellátást kimentő 3936 közül 1385 főnek volt is­meretlen a munkaerőpiaci helyzete. A nyilvántartásból ki­kerültek 30 százaléka a felmé­rés időpontjáig elhelyezkedett, 29 százalékuk családi és egész­ségügyi okokból nem tudott el­helyezkedni, közel 7 százalé­kuk regisztrált munkanélkülivé vált, és 34,4 százalékuk maradt nem regisztrált munkanélküli. 1993- ban már közel 12 ezren merítették ki az ellátásra való jogosultságukat, közülük pilla­natnyilag 5491 személyről nincs információja a munkaü­gyi központnak. Ezúttal rajtuk kívül azoknak a nyolc általá­nost végzett, korábban regiszt­rált 18 éven aluli munkanélkü­lieknek a sorsát is figyelemmel akarják kísérni, akik nem vol­tak jogosultak munkanélküli el­látásra. Az idei felmérés kere­tében - véletlenszerű kiválasz­tással - 1131 volt ügyfélnek küldött adatlapot az Országos Munkaügyi Központ. Bíznak abban, hogy minél többen vála­szolnak, és így a megyei mun­kaügyi központ újabb informá­ciókhoz jut a volt munkanélkü­liekről. Az adatlapok kérdései a jelenlegi állapot megismerésére vonatkoznak, mint például: van-e munkahelye, ha nincs, annak mi az oka, igényt tart-e a munkaügyi szervezetek szol­gáltatásaira? A Nógrád Megyei Munkaü­gyi Központ kéri mindazokat, akik ilyen jellegű adatlapot kaptak, azt a valóságnak megfe­lelően töltsék ki, és a mellékelt borítékban küldjék vissza a megadott címre. (d. i.) KÉPESSÉGFEJLESZTÉS. A salgótarjáni nevelési ta­nácsadóban pedagógusok és pszichológusok gondoz­zák a gyerekeket, akik heti egyszer vesznek részt képes­ségfejlesztő foglalkozásokon. Képünkön Tóthné Godó Valéria segíti, tanítja a salgóbányai Szekeres Uborkát. Aranygála A Salgótarján-zagyvapálfalvai Arany János Általános és Szakiskolában az elkövetkező napokban szlovákiai vendégek részvételével nemzetközi kul­turális fesztivált tartanak. A sorozat nyitórendezvénye a tegnapi Aranygála volt, ami­kor is az iskola tanulói adták elő programjukat szépszámú közönség előtt a Gerelyes Endre Művelődési Házban. Képünkön az 1/b osztályos kislányok és kisfiúk mutatják be táncukat. Fűtési költségmegosztó: 312-816 A fűtési szezon végét követő egy hónapon belül le kell ol­vasni a radiátorokra szerelt fűtési költségmegosztót, de vannak lakások, amelyekben ez nem megy egyszerűen. Er­ről beszélgettünk Szabó Zsolt­tal, az ISTA salgótarjáni kép­viselőjével.- 2200 lakásba kell bejut­nunk. Azokban a lakásokban, ahol már elkezdtük a fűtési költségmegosztók leolvasását, de nem voltak otthon a lakók, értesítést hagytunk. Az a kéré­sem, keressenek engem a 312-816-os telefonszámon, hogy időpontot tudjunk egyez­tetni a leolvasás miatt. Ugyanis az egy hónap letelte után már nem tudjuk figyelembe venni a fogyasztást azoknál, akikhez nem jutottunk be.- Ok hogyan fizetnek?- Az önkormányzat rendele­tének megfelelően ők a legma­gasabb fogyasztási értéket fize­tik, mintha nem lenne náluk költségmegosztó.-A leolvasásnál új megosz­tót szerelnek fel, amit már csak a következő fűtési idény végén olvasnak le újra. Sok távfűtéses lakásban élőben felmerült ugyanakkor, hogy ez a fogyasz­tásmérő nyáron is párolog.-Ezek túltöltöttek egy ki­mért adatnak megfelelően. A higanyszálnak a fűtési szezon kezdetére kell nullára csökken­nie. Abban az esetben, ha va­laki azt tapasztalja, hogy a fű­tési szezon kezdetén ez a nulla alá esik, és szól ezért, akkor fel­töltöm a mérőt nullára, (d. i.) Az önkormányzatok és az OTP viszonyáról (Folytatás az 1. oldalról) A megyei igazgatóság az idén fő feladatának a számlaveze­tésben elért vezető szerep meg­tartását, stabilizálását tartja. Potoczky Jánosné, az ön- kormányzati igazgatósági fő­osztály vezetője közölte, hogy a munkabérre akkor is adnak hi­telt, ha nincs elegendő forrása az önkormányzatnak. A fejlesztési hiteleknél ez­után számla nélkül is folyósít­ják az esedékes kölcsönt. Fel­hívta a figyelmet arra, hogy a társulásoknál az állam meg­szüntette a kamattörlesztési tá­mogatást. Szabó Attiláné fő­munkatárs kijelentette, hogy a céltámogatások ütemességét az állam egy évre kitolta. A fo­lyamatban lévő beruházások­hoz esedékes hitelt az államtól kapott ígérvény birtokában fo­lyósítják. A céltámogatásos ki­egészítő keretből, pályázat út­ján, új induló beruházásokhoz a saját erőn kívül 50 százalékos támogatáshoz lehet jutni. A tájékoztató után a követ­kező kérések, kérdések hang­zottak el: legyen hosszabb a hi­telezés lejárati futamideje és alacsonyabb a kamata, lesz-e önkormányzati bank az OTP-n belül, a vízügyi és országos környezetvédelmi alapból el­nyerhető támogatás miért nincs az OTP kezében? A válaszok szerint a jövőben megszűnik az ötmilliós hitel felső határ, az önkormányzati bank létrehozá­sára a külföldi partner kedve­zőtlen ajánlata miatt nem kerül sor, a központi támogatások egy kézbe adását szorgalmazó levelekre az érintett pénzintéze­tek eddig nem válaszoltak. Kampánycsendben - már illúziók nélkül (Folytatás az 1. oldalról) A községi önkormányzatok he­lyes meggondolásból áldoztak a területfejlesztésre, az iskolák felújítására, a falvak korszerűsí­tésére. S minden józan gondol­kodású ember elismerheti, hogy ezekhez a fejlesztésekhez a megye a kormánytól is hatal­mas támogatást kapott. Nógrád megye azért nem szakadt le reménytelenül a fejlettebb or­szágrészektől a jövőért vívott harcában. Lemaradásunk azonban to­vább nőt Budapest és Észak-Dunántúl, Nyugat-Ma- gyarország szerencsésebb tér­ségeihez képest. Ezzel a félel­metes fenyegetéssel, az ország „kettészakadásával” ezután is szembe kell néznünk. A megyén belüli térségek kü­lönbségei viszont nem nőttek, inkább csökkentek az utóbbi években. Nógrád falvaiban fej­lődés is tapasztalható: út, víz­vezeték, telefon, új kisvállalko­zások jelzik a változást. Sajnos mindez növekvő munkanélkü­liség mellett, s például új házak építése nélkül történt. Városaink talpon maradtak, költségvetésük, szolgáltatási hálózatuk nem omlott össze. Óriási nehézségekkel, szemé­lyes önfeláldozással működte­tik az orvosok a kórházakat, a pedagógusok az iskolákat. A városok arányosan, igazságo­san jutottak költségvetési tá­mogatáshoz. Fejlesztésüket nem egymás rovására oldották meg. Ez több városunk számára a puszta talponmaradás lehető­ségét biztosította. Kiugró eredményt viszont az örökség és a rossz adottságok miatt a megye egyik térsége nem mu­tathat fel. A választó, az egyén, a kis­ember természetesen személyes sorsán méri a változásokat. Ha a romlás tényeit érzi erősebben, nem mérlegeli igazán a jövő le­hetőségeit. Vagy a megoldást szívesebben bízza más prog­rammal, új ígéretekkel fellépő erőkre. Azért teszi ezt, mert új megoldásokban akar hinni. Bizalomra, reményre mindig minden embernek szüksége van. A hitét senkitől nem sza­bad elvenni. Figyelmeztetni csak józan mérlegelésre érde­mes. Nehogy az új hit új illúzi­ókat tápláljon. Mert akkor me­gint csalódás következik. Sok reményvesztés után pedig kiáb­rándulás. Jó lenne ezt elkerülni közös gondolkodással, türe­lemmel. Hogy a választás után is normális medrükben csörge­dezzenek vizeink. Bilecz Endre A NAP HÍREI Traffipax Május 26-án, csütörtökön 6-tól 14 óráig a Rétság — Szendehely - Rétság belte­rülete - Bánk - Nagyoroszi - Drégelypalánk útvonalon számíthatnak traffipaxos el­lenőrzésre az autósok. Nincs új gazda Salgótarján. Eredményte­lenül zárult a salgótarjáni BRG Rádiótechnikai Rt. 50,1 százalékára kiírt pályá­zat. A két ajánlattevő ugyanis nem biztosította megfelelően a bánatpénzt. Ezért az ÁVÜ úgy döntött, hogy azt az öt érdeklődőt, akik elvitték a tenderkiírást, versengő ajánlattételre kéri fel, melyen 120 százalékot határoz meg a minimális ár­folyamnak. író-olvasó találkozó Salgótarján. A Balassi Bá­lint Asztaltársaság május 27-én, pénteken 17 órai kezdettel író-olvasó talál­kozót tart a Balassi Bálint Könyvtár klubjában. A ren­dezvény vendége Okányi Kiss Ferenc budapesti nép­művelő, költő lesz. Termékbemutató Salgótarján. Megyénkben is komoly erőfeszítéseket tesznek a településeken ke­letkező szennyvizek elveze­tésének és tisztításának megoldására. Ebben kíván segítséget nyújtani a Pösténi és Társa Kft. Salgótarján­ban. A szerdán a salgótar­jáni Strand Hotéíben tartott termékbemutatón megjelen­tek olyan neves cégek, mint a .Wavin. Európa lég tói-' gyobbFÉ és"ßV0' ívóyíz’-" U^JJI fi IS ^KlífiíSÖl f nÿomo cső és csatoma-Tefo- lyócső gyártója, a Danfoss- Synchrodan Kft., a Schlupx- bergerKft. > , í ï j.1 Jutalmat kínálnak a nyomravezetőnek A salgótarjáni Bányász Mű­velődési Ház népszerű in­tézmény - nemcsak a láto­gatók, hanem a betörők kö­rében is, hiszen a közel­múltban már kétszer hatol­tak be az intézménybe. Az első alkalommal némi szesz mellett 80-100 darab CD- lemez, egy CD-lejátszó és vagy 30 kazetta egészítette ki a zsákmányt, mintegy 200 ezer forint értékben. A második betörés során két különleges, technichs le­mezjátszót tulajdonítottak el, egyenként százezer forint értékben, és szert tettek egy 50 ezer forint értékű keve­rőpultra is. A művelődési ház bérlői 50 ezer forintot ajánlottak fel annak, aki a tettesek nyomára vezetik a rendőrséget. Yannak-e szkinhedek és neonácik Balassagyarmaton? (1.) Szent meggyőződésem, hogy erről a jelenségről beszélni kell. Nem tudom elfogadni azon vé­lekedést, mely szerint hangula­tot keltünk az ilyen újságcik­kekkel. Meg hogy a cikkeket olvasva a félelem egyre nő az emberekben. Bebizonyosodott már, hasznosabb, ha szembené­zünk a valósággal, s megkeres­sük a bajok gyökerét. „-Mi a skinhead és a neonáci között a különbség?-Neonáci bárki lehet, nincs megszabott külsőség.- Mi ez a külsőség?- A skineknek pilótadzseki­jük van, bakancs, rövidre, ko­paszra nyírt haj.-A gondolkodásmódban?-Egy skinnek nem feltétle­nül kell egyetértenie Hitlerrel.- Te hová sorolod magad?- Neonáci skinhead vagyok.-Szerinted hányán vagytok az országban?- Nem tudom. Szerintem so­kan. Gyarmaton is vagyunk egypáran, bár nem mindenki valódi skin. Van, aki divatból egy évig hozzánk csapódik. Ezek aztán lekopnak rólunk.-Az erőszak hozzátartozója a szervezetnek?-Igen. Félkatonai szervezet vagyunk. Ez a különbségekből is látszik. Ha valamit el akarsz érni manapság, akkor oda kell vágni.- Mit akartok elérni?- Rövid távon politikai ha­talmat szerezni, pártként sze­retnénk működni. Hosszú tá­von, megtisztítani Magyaror­szágot az idegenektől. Későb­biekben megállítani az afrikai idegenhullámot, tiszta Európát kialakítani.- Ki az idegen?- Aki nem magyar.-Nektek mit jelent az, hogy magyar?-Itt született, ez az anya­nyelve.- Az itt élő cigányság?- Természetesen nem ma­gyarok. Sem a nemzetiségek, se a zsidók, se a törökök, arab ku­bai vendégmunkások (...)-Szerinted az erőszak lehet megoldás ezekre a problé­mákra?- Itt csak az erőszak, ami ér valamit. Csinálni nekik valami országot Afrikában. (...)- Hitlerről mi a véleményed?-Nagyon nagy alakja a tör­ténelemnek...” Fenti interjúalanyok balassa­gyarmatiak. A cikk szerzője Demus Gábor. Az írás megje­lent az Ipoly című hetilapban (IV. évfolyam, 36. szám) Az írás megjelenését köve­tően nem jutott el hozzám olyan információ, mely szerint a rendőrség megkérdezte volna ezen derék fiataloktól: hogy is van ez az egész, gyerekek? Et­től persze még nyomozhattak a rendőrök az ügyben. Mindenesetre már a cikk megjelenésekor is világos volt mindenki számára, hogy itt, Ba­lassagyarmaton bizony élnek szkinhedek, neonácik. Ezek után aligha gondolta volna bárki emberfia, hogy egyesek úgy tesznek, mintha nem lé­tezne a jelenség. Ádám Tamás (Folytatjuk) KÍVÁNCSISKODÓ Katonai elöljárótól kérhet érvényesítést Salgótarjáni olvasónk tette fel következő Kíváncsiskodó kérdésünket. Gyermeke tizenkilenc éves, és augusztusban meg­kezdi sorkatonai szolgálatát. Ez ideig anyai jogon kapta a betegbiztosítási kártyát, amelyet az anya munkanél­küli segélyének letelte után három hónappal hosszabbí­tottak meg. Kérdése, hogy honnan kaphat gyermeke betegbiz­tosítási kártyát, miután lete­lik a három hónap?-A sorkatonai szolgálatot teljesítő személy, amennyi­ben a bevonuláskor saját jo­gon biztosítottként, illetőleg eltartott hozzátartozóként egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult, katonai elöljá­rójától kérheti a betegbiztosí­tási igazolvány érvényesítését - válaszolta olvasónk kérdé­sére Morovnyán Tiborné, a Nógrád Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár Igazgatója. Pásztói olvasónk arra kí­váncsi, legális-e az, hogy a pásztói sörfőzdében kétlite­res üdítős üvegekben adják el az ott főzött sört?

Next

/
Oldalképek
Tartalom