Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-25 / 121. szám
1994. május 25., szerda Fiataloknak - Hirdetés 7. oldal Nem szabad csak máról holnapra élni- Hogyan tovább? Mi lesz, ha befejezem tanulmányaimat? Ezek a gondolatok igen sok diák agyában megfordulnak manapság. De többségük azért úgy érzi: az előtte álló élet tele van lehetőségekkel, megoldásra váró feladatokkal. Ahhoz azonban, hogy a fiatalok álmai, vágyai teljesüljenek, valóra váljanak, a felnőttek figyelmére és támogatására is feltétlenül szükség van. Nemrégiben állami gondozott gyerekekkel találkoztam. Beszélgetés során fölvetődött a jövő. Az egyik fiú - nevezzük őt Péternek- megkérdezte tőlem:- Szerinted a mai világban érdemes előre tervezni, vagy elég, ha az ember máról holnapra él? Kicsit meglepődtem, nem számítottam ilyen spontán kérdésre. Míg a válaszon töprengtem egy hosszú, barna hajú lány kezdett el egy gondolatot:- Szerintem máról holnapra nem lehet élni, viszont hosszú távon előre tervezni sem érdemes. A mostani időkben túl gyorsan változik a világ, azt sem lehet tudni, mi lesz a jövő héten, nemhogy évek múlva...- Az én véleményem - mondja K. Tibor, — hogy mindenképpen előre kell gondolkozni, ha nem is túl nagy távlatokban. Én optimista vagyok, de nem ragaszkodom el a földtől... Szerintem, azért nem jó máról holnapra élni, mert az életnek úgy nincs értelme. Akadt olyan is, akinek az volt a véleménye, hogy „nem szabad óriási célokat kitűzni, csak akkorát, amennyire és amekkorára képesek vagyunk”. Ez viszont nem mindenkinek megy, hiszen sok ember szeret nagy dolgokról álmodozni. De vajon ezek az álmok valóra is válnak? Ki tudja? Ehhez akarat és kitartás szükséges. Durucz Anette Az ember a szerelemben is felelős a másikért Egyre többet hallani fiúktól, hogy egy-egy nyaralás során minden nap nemi kapcsolatba lépnek valakivel. Fiatalabbal időssel, esetleg külföldivel is. A legfontosabb az egészben, hogy minden nap mással. Ez most divat, sikk. Nagy dicsőség, főleg annak, akinek sikerül a normát teljesíteni. De mi van az AIDS-cel? Erre ki gondol? Kinek jut eszébe a gyógyíthatatlan betegség a tengerparton, vagy a Balatonon? Már egyetlen nemi kapcsolat elegendő lehet a partner meg- fertőződéséhez - állítják a szexológusok, mégis keveseket érdekel a tanácsuk. Az ember a szerelemben felelős a másikért, óvnia, szeretnie kellene partnerét. Ehhez az óvszer használata is hozzátartozna. Nem szabad álszentnek lenni, beszélni kell erről is, hiszen minket, fiatalokat érint leginkább ez a probléma. Nem kellene ez ügyben vészharangot kongatni, de folyamatosan? Itt gondolok a szülők, s nem utolsósorban az iskolák, orvosi rendelők figyelmeztető plakátjaira, illetve kiadványokra. Nem kellene folyton-folyvást beszélni az AIDS-ről, amíg szükséges? Az AIDS ugyanis nemcsak azt gyilkolja, aki vidám flörtbe maga megy elébe. Autólaborban tanulnak a jövő szakemberei Napjainkban a motorizáció rohamosan fejlődik. Ha a szakoktatás nem ezzel a fejlődéssel van egyenes arányban, s jobbik esetben a fejlődést is megelőzve halad, akkor megbomlik az egyensúly a gépek műszaki állapota és használhatósága szempontjából. Ez pedig olyan kellemetlen körülményeket eredményez, mint az autók korai meghibásodása, a környezetre káros hatása, és nem utolsósorban emelkedő kiadásokkal járó teher a közlekedőkre. A szakmunkástanuló-képzés az autóműszaki emberek kiképzésére nagy figyelmet fordít. A magas szintű elméleti oktatás mellett, a jövő autószerelő szakembereinek a gyakorlati foglalkozásához teremtette meg a Nógrád Volán Rt. telepén az úgynevezett autólabort. A fiatal szakemberek kiképzéséhez járul hozzá - fennálló törvény értelmében, - a Szakképzési Alap, ahová a részvénytársaság béralapjának tizenöt százalékát fizetik be, amely körülbelül hárommillió forint. Igaz, ezzel szemben a labor az elmúlt évben öt-hat millió forint bevételt könyvelt el a hagyományos tanműhelyben, amely viszont különböző hatósági feladatokkal is megbízott. Ilyen például a zöldkártya kiadása, a motor műszaki vizsgája. A jövő szakembereinek képzését Szalai László közlekedési mérnök irányítja, olyan kiváló szakemberek közreműködésével, mint Hajzser Tamás technikus, Ihracska György szakoktató vagy Matthesz Zsolt technikus. Egy-egy hónapban átlagosan mintegy négyszáz jármű - vegyesen személy- és teherautó - műszaki javítását végzik. De a karosszéria festését, a törések kiigazítását is szakértelemmel látják el. A tanműhely a követelményekhez igazodva korszerű műszerekkel van felszerelve. Ilyen az olajcserét percek alatt lebonyolító gép. De alkalmaznak ablaküvegbe rendszámbeírást glavirozó eljárással. Ez hatásos az autótolvajok leleplezésére, ami már nem egy esetben a határátkelőknél végzett ellenőrzések során jól bevált. Az autóvillamosság minden részleteit ismerik a tanműhely irányítói és eredményesen tanítják, sőt alkalmazzák a gépkocsik javítása során. Ennek az autólabomak a legfőbb erénye, hogy mindent egy helyben meg tudnak oldani, kisjavítástól a nagyjavításig, miközben a tanulók ismerkednek a motorizáció bonyolult részleteivel. így válnak aztán jó szakemberekké, akik igaz társai lesznek az autótulajdonosoknak. bobál Hajzser Tamás technikus a korszerű rendszerű motorolajcserét Szemlélteti a tanulóknak Fotó: Kun Király József Új rovatunk: Beszéljük meg! - írjátok meg gondjaitokat, segítsetek egymáson! A családot a nagymama próbálta összetartani Két héttel ezelőtt indítottuk útjára az új rovatot, melyben fiatalok írják le sorsukat. Idézet egy levélből: ... Úgynevezett látszatcsalád a miénk. Kívülről minden szépnek, jónak tűnik, a szomszédok, ismerősök is azt hiszik boldogan élünk. Ez nem igaz. Szüleim korán munkába mennek, későn jönnek haza, így egymással is alig törődnek. Rám végképp nem jut idejük - írja T. Ildikó. A családot, ha lehet annak nevezni, nagymamám próbálta összetartani, igaz nem sok sikerrel. Egy napon viszont a nagyit szüleim az öregek otthonába adták. Ettől kezdve megváltozott az életem, egyedül maradtam. Már senki sem törődött a másikkal, mindenki élte a maga életét. Szüleim látástól vakulásig dolgoztak, hajszolták a pénzt. Apu kikészült és leszázalékolták. Ekkor pokollá vált az életem, de anyué is. Itthon senkinek nem lehetett más véleménye, mint neki. Ha megpróbáltam ellent mondani, borzalmas veszekedés tört ki. Apám azt szerette volna, ha nem vagyok otthon, de nem tűrte, hogy valakivel is barátkozzak. A fiúkat is mind elüldözte. Soha sehová nem engedett el.- Én nem tartozom neked magyarázattal, itt én parancsolok! - mondta. - Mindent titkolni kellett előtte. Egyszer a gimiből hazakísért egy fiú. Még a kezemet sem fogta meg, apám óriási botrányt rendezett. Minden voltam, csak jó kislány nem. Ennek ellenére jó tanuló vagyok, de apámat és a jelenlegi helyzetemet egyre inkább gyűlölöm. Miért nem élhetünk mi is rendes családi életet? Miért kell örökké civakodni, veszekedni? Nem akarok otthon maradni... Igaz, anyut nagyon sajnálom, hiszen ő sosem bántott, mindig csak hallgatott és apunak helyeselt. Bízom benne, hogy fölvesznek a főiskolára, s akkor kikerülhetek ebből a számomra kegyetlen életből. Nemere István Ravasz, mint a róka (12.)- De igen. Holnap tiszteletemet teszem a Rodd-villában. * Ha én egyszer elhatározok valamit, ritkán mondok le róla. Olyannyira ritkán, hogy tulajdonképpen ez még nem is történt meg eddigi pályafutásom alatt. Előzetes telefon után mindjárt reggel, vagyis fél kilenc előtt pár perccel fékeztem a nagy villa rácsos kapuja előtt. A magas kőkerítésen elektronikus „házőrzők” lapultak: infravörös érzékelők, kamerák. Két zakós pasas unatkozott, de amikor lefékeztem, nagyon felélénkültek. Tudtam, mit hordanak a zakójuk alatt - ugyanazt, amit én. És abban is biztos lehettem, van rá esélyük is. Itt minden a lehető legtörvényesebb. Sterling ügyvéd úr tanácsai alapján gondoskodnak arról, hogy a rendőrség soha ne találjon semmit. A törvényt itt nagyon tisztelik - persze a kábítószerügynökök, a prostikat futtató kitartók vagy a csempészek soha sem jönnek ide. Bár minden sötét innen igazgatnak, itt mindig minden „tiszta” maradt és most is az.- Patton felügyelő, rendőrség. Meg van beszélve - intettem a ház irányába. Nem hittek nekem, de meglehetős tisztelettel pislogtak rám. Az agyuk ugyan nem lehetett nagyobb egy összeszáradt dió belénél, de azt tudták: senki sem merne így ideállítani, ha valójában nem lenne meghívója. Azért beszóltak a kis walkie-talkie-jukon, majd az elektromotor oldalra gördítette a kapurácsot. Kis piros sportkocsi mellé parkoltam. Távolabb garázsok, kertész locsolta a bokrok alját, lapos pillantásokat vetett rám. Fogadni mertem volna, hogy ez is testőr. A kertészek a legritkább esetben voltak megtermett, egészségtől kicsattanó huszonévesek. Csak filmekben láttam olyan inast, amilyen ott fogadott. Kimért volt, mint valami lord (persze lordot sem láttam soha, csak hallottam felőlük), és mereven ment előttem. Bevezetett a szalonba. Ott ültek a Roddok és Terling, az ügyvédjük. Szóval felkészültek fogadásomra. Elhatároztam, összeugrasztom őket egy kicsit. Halvány remény ébredt bennem - ha tovább folytatódik a gyilkosságsorozat, talán sikerül őket elijeszteni a városból. Elhordják innen az irhájukat, és valahol másutt szerencséltetnek egy egész rendőrkapitányságot. A kollégáimat. Nem tudtam őket sajnálni. Csak megszabadulnánk végre ettől az egész bandától...! Ezért jöttem ide. Kiefer Ródd, a „családfő”, széles arcú, nyugodt férfi volt. Ötvenöt éves és sohasem nősült meg. Annál inkább az öccse, Donald. Az egyetlen fia halála nem rázta meg. Most is úgy ült ott, mint egy szobor. Ez a mozdulatlanság családi vonás lehetett náluk. Két kőkemény, testes férfi, kifogástalan öltönyben, nyakkendővel. No, nem az én tiszteletemre - mint üzlet- -emberek, mindig így jártak. Annál mozgékonyabb volt Sterling. Nyugtalanul ült, izgett-mozgott, hol rám szegezte tekintetét, hol amazokra.- Jó reggelt - mondtam, és megálltam előttük.- Jó reggelt, Patton. Foglaljon helyet - az idősebb Ródd csak ennyit mondott, ezzel be is fejezte. Mint házigazda szólott, és attól kezdve óvakodott kinyitni a száját. Tudta, ezt nála sokkal eredményesebben teszi az ügyvéd. Donald Ródd makacsul ösz- szeszorította a száját, még a két kezét is a combjára helyezte, nem mozdult.- Nos, tudja már, ki ez az elvetemült gyilkos? - kérdezte az ügyvéd.- Ha tudnám, már letartóztattam volna - mondtam kimérten. - Azért jöttem, hogy figyelmeztessem önöket. Nem szeretném, ha később arra hivatkoznának: a rendőrség cserbenhagyta a lehetséges áldozatokat. Ezennel védelmet ajánlok önöknek. Nem tudták, hogy a zsebemben forog egy kis magnó, gallérom alatt tűmikrofon lapul. Végül is, szükségem volt erre a cselre. Nehogy azt mondhassák később, nem ajánlottam fel védelmet. Abban is biztos voltam persze, hogy ezt nem fogadják el. Sterling röviden felkacagott, aztán hirtelen komolyra váltott:- Csak nem képzeli, hogy bevesz- szük ezt az ócska trükköt...? Még mi könnyítsük meg maguknak, hogy belelássanak a kártyáinkba?- Úgy tudom, a Rodd-fivérek csak törvényes üzleteket kötnek, legalábbis eddig mindig ezt hangoztatták - jelentettem ki halálos komolysággal. Ösz- szenéztek, hát ez betalált, persze úgy tettek, mintha mi sem történt volna.- Mi van a tettessel, arról beszéljen.- Szóval, nem kémek védelmet...? Rendben van - nyugalom szállt rám. - A tettes kétségkívül az Önök köreiben rejtőzik.- Ez felháborító - így Donald. A hangja megnyikordult. Sterling diadalmasan rájuk pillantott, mintha jelezné: „No, nem megmondtam...?” Szóval beszéltek rólam, mielőtt idejöttem.- Azért jöttem, hogy védelmet biztosítsak Önöknek - kezdtem újra. - A közvetlen védelmet elutasították, hát ne utasítsák el a közvetettet. Ha nem kémek a rendőrségi közelségből, meg tudom érteni... De legalább fogadják meg a szakember jó tanácsát: vigyázzanak magukra. (Folytatjuk)
