Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-01 / 50. szám
1994. március 1., kedd SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Végre-valahára kettős NB ll-es röplabdarangadót láthattunk Bombázó tarjáni bombázók A hölgyek csatájában a tarjáni Percze Ildikó (háttal) sáncolja a kalocsai lány ütését íme, egy fogas kérdés, mindjárt az elején: vajon mikor játszottak utoljára Salgótarjánban kettős NB Il-es röplabdamérkőzést? Bizonyára sok-sok évvel vissza kellene mennünk az időben. Van-e egyáltalán, aki emlékszik ilyenre? Játsszunk egy kicsit: aki emlékszik, annak máris lógok egy csat- os bambival. Van már annak tíz éve is, hogy Tarjánban megszűnt a férficsapat. Azóta csak a lányok erőlködtek ilyen-olyan néven, s annyit legalább elértek, hogy a megyében nem halt ki a sportág. Az idén már az NB I. is elérhető közelségbe kerülhet. A fiúgárda is felébredt tetsz- halotti állapotából. Hála Prajs- nár Józsefnek, az ügy buzgó üzletembernek, aki mellesleg emberemlékezet óta püföli a labdát, s szívügyének tekinti a szép sportág boldogulását. O volt az, aki tavaly nyáron összetrombitálta a régi társakat, és immár örömmel láttuk a csapatban a sok fiatal arcot. Számukra ez az esztendő még afféle tanulóév. Az a lényeg, hogy összeálljon a gárda. Jövőre aztán ide nekik az oroszlánt is. Egyelőre azonban ne rohanjunk ennyire előre, hiszen nem lóverseny ez, hanem röplabda. A nevezetes kettős mérkőzésen először a srácok léptek porondra. A vendéggárda, a Kecskeméti Tűzoltó SE az első helyen áll a tabellán, a feljutás várományosa. így aztán a tarjáni Atlantisz SE-nek vérmes győzelmi reményei nem lehettek. De legalább, ha jó kis meccs kerekedne... Nos, a tarjáni fiúk megtették, amit a világ várt tőlük. Váratlanul nagy nekibuzdulással vetették magukat a küzdelembe, s noha a listavezető győzelme nem forgott veszélyben, a találkozó hetvenkét perce alatt a házigazda gárda egy pillanatig sem játszott alárendelt szerepet a hírős város legénysége ellen. No, ezután jöttek a lányok, csinosak, kedvesek, ügyesek. Kiváltképp a tarjániak. Rangadót vívtak a kalocsai hölgyek ellen. A feljutást ígérő rájátszási pozícióért vívott csatában a Richveisz SE meglehetősen álmosan kezdett, a vendégek percek alatt fényévnyi távolságra húztak el, és ezután hiába volt minden kapaszkodás, ez első játszma a hazaiak számára füstbe ment, mint Petőfi terve, mikor meglátta az anyukáját. Némi idétlenkedéssel úgy is mondhatnánk, hogy a hazaiak sokáig nem találták a csípős kalocsai paprika ellenszerét. A silány kezdés után azonban hamarosan minden jóra fordult. Bombázni kezdtek a tarjáni bombázók. Király, Langár, Szkiba és Sikéné, ütései valóságos elemi csapással értek fel. A többiek a mezőnyben jeleskedtek. Egyre simábban jöttek a pontok, a kalocsai lányok legfeljebb súlyban múlták felül a légies tarjáni hölgyeket. Az viszont már nem lehetett kétséges, hogy ezt a meccset már csak a Richveisz SE nyerheti meg. Külön szót érdemel, milyen szépen alakult a vége: Király Anikó két foghatatlan adogatása jelentette a finálét... E szép siker után a Richve- isz-gárda szilárdan áll a dobogó harmadik fokán. B. R. * * * FÉRFIAK: ST. ATLAN- TISZ-KECSKEMÉTI TŰZOLTÓ 0-3 (-8, -15, -10). Salgótarján, Madách Gimnázium, v.: Molnár, Széphalmi. Atlantisz: Turzai, Prajsnár, Juhász, Koncsek, Tajti, Tihaméri. Csere: Szikszai, Nyerges. Edző: Farkas Róbert. NŐK: ST. RICHVEISZ- KALOCSA 3-1 (-10, 3, 6, 8). Salgótarján, Madách Gimnázium, 100 néző, v.: Molnár, Széphalmi. Richveisz SE: Percze, Langár, Király, Szkiba, Sikéné, Gulyásné. Csere: Ke- mencsik, Varga Ildikó. Edző: Cserkuti Szabolcs. A salgótarjáni Tihaméri Tamás (szemben) leütése után már túljutott a labda a kecskeméti sáncon Fotó: Gyurián Tibor Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. Érkeznek a biztosabbnál biztosabbnak látszó tippsorok. A 312 pályázat közül Csonka János salgótarjáni és Ocskó István balassagyarmati olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játákosaink közül ugyanis Csonka János kilenc, Ocskó István hét találatot ért el. Az új játékosok kedvéért: a Ha nyerünk, felezünk! játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunk sportoldalán megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen a 13 főmérkőzésből hatot kétesélyesre - Ix, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2- es, vagy x- kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk és a Szerencsejáték Rt.-vei ezen a héten is! Lapunk tippjei a 9. játékhétre: x2, lx, 1,1, x2,1, x2,1,1, lx, 2, x, x2,1 1M) IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) 9. \ wy hét Szerencsejáték Rt. Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. Juventus Milan 2. Cagliari Cremonese 3. Foggia Atalanta 4. Internazionale Udinese 5. Lecce Napoli 6. Piacenza Genoa 7. Reggiana Parma 8. Sampdória Torino 9. Ascoli Bari 10. Andria Cosenza 11. Monza Brescia 12. Palermo Ancona 13. Pisa Fiorentina fi mérkőzés 14. Verona Pescara Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 db I— 1 Név:. |Cím:. Sífutás, serdülő és ifjúsági ll-es OB Taroltak a Petőfi fiataljai GALYATETŐ. A derült, és ezért viszonylag hűvös éjszakáknak köszönhetően maradt még annyi hó Galyatetőn, hogy a serdülő és ifi ll-es sífutó országos bajnokság mindegyik számát meg lehetett rendezni a hét végén. Megszerezte első bajnoki címét a korábban balszerencsésen versenyző Bogár Edina. A fiúknál pedig a Je- ney, Szabó, Szolnoki tarjáni trió egy pillanatig sem hagyott kétséget affe- lől, hogy ők korosztályukban legjobbak, hiszen a bajnokság valamennyi aranyérmét begyűjtötték. Jeney Gyula nagyszerű szereplése külön is figyelmet érdemel, hiszen a mostani szezonban mind a biatlonban, mind a sífutásban le- győzhetetlennek bizonyult. Összességében a Petőfi DSE fiatal sízői ismét bizonyították tehetségüket. Az egy héttel korábban, biatlonban elért hét aranyérem mellé most újabb tizenegyet szereztek. A Petőfi DSE eredményei. Klasszikus stílus. Fiúk. Ifi II. (6 km): Országos bajnok: Jeney Gyula (edzője: Vincze István), 3. Bartha Csaba, 8. Jeney A. Serdülő 1. (4 km): Országos bajnok: Szabó Krisztián (edzője: Vincze István), 3. Kovács Gergely, 5. Gyöngyösi R., 9. Zagyi G., 10. Sipeki P. Serdülő II. (3 km): Országos bajnok: Szolnoki Ádám (edzője: Vincze István), 6. Bartha K., 7. Győrffy L. Lányok. Ifi II. (6 km): 3. Kir- ner Erzsébet, 7. Rider J. Serdülő I. (3 km): 2. Czene Zsuzsanna, 3. Gulyás Szilvia, 4. Kancsulik V., 6. Hegyi A. Serdülő II. (2 km): Országos bajnok: Bogár Edina (edzője: Vadas István), 3. Ráduly Dóra, 6. Grúz É., 7. Gyöngyösi K., 9. Szupuka G., 12. Bartha V. Sífutó váltó. Fiúk. Ifi I.: Országos bajnok: Petőfi DSE (Bartha Cs., Jeney A., Jeney Gy.). Serdülő I.: Országos bajnok: Petőfi DSE I. (Kovács G., Gyöngyösi R., Szabó K.), 3. Petőfi DSE II. (Zagyi, Sipeki, Tóth). Serdülő II. : Országos bajnok: Petőfi DSE (Bartha K„ Győrffy, Szolnoki). Lányok. Ifi II.: 2. Petőfi DSE (Ricler, Hegyi, Kimer). Serdülő L: 2. Petőfi DSE (Czene, Kancsulik, Gulyás). Serdülő II. 2. Petőfi DSE I. (Grúz, Ráduly, Bogár). 3. Petőfi DSE II. (Bartha V., Szupuka, Gyöngyösi K.). íme, a válogatott • BUDAPEST. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Verebes József kijelölte a jövő szerdai, Svájc elleni hazai barátságos összecsapásra készülő keretet. íme, a csapat: Végh, Brockhauser, Mracskó, Bánfi, Urbán, Keller, Csertői, Détári, Balog T., Vincze I., Eszenyi, Klausz, Márton, Lipcsei, Pisont, Halmai, Illés, Hamar. Biztonsági tartalékok: Koszta, Telek, Lisztes, Orosz. Moldáviai vendégek • SALGÓTARJÁN. Moldáviai első osztályú labdarúgócsapat érkezett tegnap Nógrád megyébe. A válogatott játékosokkal megtűzdelt vendégek ma lejátsszák első mérkőzésüket. Salgótarjánban, a Munkás úti pályán 15.00 órai kezdettel a Salgó Öblös Faipari SC együttesével mérik össze tudásukat. Riválisok döntetlenje • SZÉCSÉNY. Labdarúgó előkészületi mérkőzésen: Szé- csény-Pásztó 2-2 (0-1). Szé- csény: Hiesz - Várszögi, Juhász I., Turányi, Végh - Bódi, Kó- már, Oláh - Kisbáb, Hodur, Guti. Csere: Geczkó, Juhász F. Edző: Sisa Tibor. Pásztó: László - Schuchmann, Andó, Baranyi, Lenkei - Mohácsi (Maksó), Tamásy, Laczkovich, Mohácsi, Lipták - Gubán (Balog), Veres (Nagy L). Edző: Kis Károly. Gl.: Gubán, Andó, ill. Hodur (11-esből), Kisbáb. A két NB III-as együttes érdekes mérkőzést vívott. T otónyeremények • BUDAPEST. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 8. heti nyereményei a következők: 13+1 találatos 42 darab, nyereményük 188 637 forint, 13 találatos 9 darab, nyereményük 110 038 forint. A 12- esekre 4 821, a 11-esekre 424, a 10-esekre 98 forintot fizetnek. Ketten a Petőfi legjobbjai közül: Gulyás Szilvia (balra) és Czene Zsuzsanna EGYÜTT MEGOLDJUK! Kedves Olvasó! Ezzel ajátékkal máól még 8 hétig találkozhat. A VÁLASZTOTÓ kérdéseit a hétköznapok vetik fel, a megoldást az SZDSZ kínálja. A játék legfontosabb nyereménye maga az információ, de ha összegyűjti mind a 13 ellenőrző szelvényt, és felragasztva 1994. április 25-ig elküldi címünkre (SZDSZ-VALASZT0TÓ, 1537 Budapest, 114. Pf„ 453/408.), sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: egy Volkswagen Golf személyautó, ezenkívül 30 további értékes nyeremény. A sorsolást 1994. április 30-án tartjuk Budapesten. A nyerteseket levélben is értesítjük az eredményről. ló szórakozást, tanulságos játékot és sok szerencsét kívánunk! KÖZBIZTONSÁG - KORRUPCIÓ 1. Hogyan alakult a szervezetten elkövetett bűncselekmények száma 1993-ban 1992-höz képest? 1. csökkent 2. nem változott X. több mint kétszeresére nőtt ÍZ] 1 Hány büntetőeljárás indult 1993 első kilenc hónapjában adócsalás miatt? 1.5216 2.1463 X.45 □ 3. Hány százaléka térült meg a vagyon elleni bűncselekményekből keletkezett károknak 1993-ban? 1.38%-a 2.19%-a X.7%-a □ 4. Hány ezer Ft-tól számít büntetőjogilag lopásnak az idegen tulajdon jogtalan elsajátítása - más szóv al a lopás? 1.5000,-Ft-tól 2.3000,-Ft-tól X. 2500,-Ft-tól □ 5. A PTK szerint mikor kell megtérítenie a biztosítónak a bűncselekmény-okozta kárt a biztosított szamara: 1. a bejelentéskor 2. mikor a károkozót elfogták X. mikor a rendőrségi vizsgálat lezárult □ 6. A rendőrség melyik részlegét erősítené anyagilag és technikailag az SZDSZ kormányra kerülése esetén? 1. a „gyalog-rendőrt” 2. a tisztikart X. az adminisztratív állományt 7. Meddig működött a rendszerváltás után redőrségünk a tev ékenységét szabályozó Rendőrségi Törvéy nélkül? l.lévig 2.2 évig X.amainapig CD 8. Mit kerestek a határőrök „civil mackóruhában" 1992. okk 23-án a Kossuth téren? 1. „szküihedeket” 1 határsértőket X. semmi keresnivalójuk nem volt ott CH 9. Mennyi volt az ismertté vált bűncselekmények száma 1993-ban napi átlagban? 1.1098 eset/nap 2.312 eset/nap X. 98 eset/nap 10. Hogyan alakult a személygépkocsi-lopások száma 1993-ban 1992-höz képest? 1.10%-kal nőtt 2. nem változott X. 52%-kal csökkent □ □ 11. Mennyi volt a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 1993-ban összesen? 1.35,9 millárd Ft 2.1,5 millárd Ft X. 350 millió Ft □ 12. Kellett-e a rendőrnek a rendszerváltás után meghozott Szolgálati Szabály zat szerint engedélyt kérni elöljárójától ha házasodni akart 1993-ban? 1. Ugyan már!... 2. kellett bizony! X. csak külföldi ara esetén N u> < FORDÍTS!