Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-05-06 / 54. szám
1994. március 5-6., szombat - vasárnap ARCOK-HARCOK HÍRLAP 9 Rossz egészségügyi szerkezetet támogatunk Kulin Ferenc, az MDF-képviselők frakcióvezetője szerint Összeomlás ellen jött a gyógyszeráremelés A népjóléti tárca nosztalgiája Van aki törvényt hoz, van aki megállapodik, van aki ígér, es van egy, akinek végre kellene hajtania mindezt, de a döntés egyetlen fázisában sem volt jelen. Az egészségügy egyik legkomolyabb problémája, hogy nincsenek világosan elhatárolt feladatok - ez a véleménye Sándor Lászlónak, az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnökének, akitől Salgótarjánban kértünk interjút.- Amikor létrejöttek az ön- kormányzatok, a szakértők rögtön figyelmeztettek arra, hogy az egészségbiztosítási önkormányzat egyre válságosabb helyzetbe kerül majd, és ez be is igazolódott - mondta Csehák Judit egy szakmai fórumon. Egyetért-e ezzel a megállapítással? Pazarlás- Teljesen helyénvalónak érzem ezt a megállapítást. Egy nyugdíjbiztosítási rendszernél a megfelelő reálértékű bérekből levont járulékot tőkésítik, majd 30-40 év éves késedelemmel kifizetik. Az olló itt is nyílhat, de a járulékbefizetés a nyugdíjkifizetés között eltelik annyi idő, hogy közben finomítani lehet a rendszert.- Az egészségbiztosításnál sokkal drámaibb módon játszódnak le a folyamatok: gyakorlatilag egyidőben történik a járulékbefizetés és a szolgáltatás. Bevételi oldalról erősen korlátozott a helyzetünk, miközben az egészségügyben hatalmas technikai-, szakmai- és árrobbanás zajlott le. Ráadásul a kiadási oldalon óriási a forráshiány. Paradoxon, hogy eközben mérhetetlen a pazarlás az egészségügyben. Ennek elemei nem helyszínen tettenérhe- tők - a szerkezet rossz. Túlméretezettek a kórházi kapacitások, ugyanakkor mélyponton van az alapszakasz, a családi orvosi ellátás.- Mennyit fordít Magyarország az egészségügyre?- Míg a világ fejlettebb felén a GDP (bruttó nemzeti összjövedelem) 10-11 százalékát, adSándor László dig Magyarország 6 százalékot költ az egészségügyre. De: egy rossz szerkezetet finanszíroz. Kitörés csak gazdasági fellendüléssel képzelhető el. Ám ebben a válságos időszakban el kell kezdeni az egészségügy belső szerkezetének átrendezését. Hűbéri gondolkodás- Ezt kinek kell elkezdenie?-Ez az alapkérdés. Magyar- országon kicsit hűbéri a gondolkodás, ez különösen igaz az egészségügyre. A népjóléti tárca nosztalgiát érez az irányban, hogy egy központból mindent meg lehet oldani. Holott már a települési önkormányzatok az intézményhálózat tulajdonosai. 1993-ban pedig megjelent az addig gazdátlan társadalombiztosítás önkormányzata. Mindkettő jogai súlyosan sérülnek. Mert miközben összpontosítja a hatásköreit a minisztérium, az alapfeladatait nem teljesíti. Az egyik legkomolyabb probléma, hogy nincsenek világosan elhatárolt feladatok. Van aki törvényt hoz, van aki megállapodik, van aki ígér, és van egy, akinek végre kellene hajtania mindezt, de a döntés egyetlen fázisában sem volt jelen. A kórházak szövetségének, az egészségügyi dolgozók szak- szervezetének és a finanszírozónak - mint három valós szereplőnek - kell a kérdéseket eldönteniük.-Tudják-e valamiképpen kompenzálni a gyógyszerárakat?-Vállalom a meghozott intézkedéseket. Három év mulasztása az oka a gyógyszerfronton kialakult helyzetnek. Egy forinthoz 81 fillér- Szükségszerűek a jelenlegi gyógyszerárak?- Sajnos, azt kell mondanom, a jövő évi rendszerösszeomlás elkerülése érdekében volt szükségszerű, amit tettünk. Két és fél év alatt 74-ről 48 százalékra csökkent a magyar gyógyszer- termékek aránya a belső forgalomban, miközben a biztosító fenntartotta a világviszonylatban egyedülálló támogatási rendszert: minden egy forint gyógyszerfogyasztáshoz 81,2 fillér támogatást ad. Nagyon foghíjas a gyógyszerismeret. Léptünk tehát egyet, hogy a rendszer ne omoljon össze. De tettünk egy lépést azért is, hogy a következő évben ne legyen szükség ilyen drasztikus intézkedésre: a 130 millió vényt feldolgozzuk, és szemesítési lehetőségünk lesz. Szakemberek nézik majd meg, hogy a szélső ponton elhelyezkedő orvosoknak jó-e a terápiás gyógyító gyakorlata? A biztosító szemszögéből a legelfogadhatóbb árú gyógyszereket írják-e fel? D. I. A tények mutatják: talajt fogtunk Kulin Ferenccel, az MDF frakcióvezetőjével készített interjúnkat azokkal a kérdésekkel kezdtük, amelyekre egy hete Kuncze Gábornak, az SZDSZ frakcióvezetőjének válaszait olvashatták. Ütköztettük véleményüket arról is: hogyan hat a választókra a kormány sikerpropagandája?-Miért lenne jó a polgároknak, ha továbbra is az MDF kormányozna Magyar- országon?-Azért, mert az a fordulat, ami '90-ben a törvényhozásban kezdődött, '94 elejére kézzelfogható eredményeket mutatott fel a gazdaságban, kereskedelemben, közigazgatásban, biztonságpolitikában, külpolitikában. A parlamenti ellenzéknek természetesen érdeke, hogy ezt a ma már statisztikákban kimutatható eredményt elhallgassa vagy lebecsülje, és úgy értékelje az ország helyzetét, mintha az még zuhanna a mélybe. A tények azt mutatják, hogy talajt fogtunk. Az ország politikája garanciát jelentett a külföldi befektetők szemében, holott Magyarország a térség legdrágább munkaerejét tudja nyújtani, a társadalombiztosítási járulék pedig világviszonylatban is rekordmagasságú. Jó a helyzet?- A miniszterelnök és a közszolgálati médiák értékelése alapján úgy tűnik: jó helyzetet örököl a következő kormány.-A felívelés megkezdődött, így jobb helyzetet örököl. Nem az életképtelen struktúrák lebontásának kényszere nehezedik az új kormányra, hanem a már beindult mozgások gyorsítása lesz a feladata.- Kuncze Gábor azt mondta: van egy hatalmas költségvetési hiány, nagyméretű munkanélküliség, külső fizetési mérleghiány, a külső eladósodás nem csökkent.- Kezdem az utolsóval. A külső eladósodás nettó értéke nagyjából azonos az 1990-essel, 11 milliárd körül van. Ez tény. Lehet katasztrofálisnak értékelni, mi óriási eredményként értékeljük. Amikor egy ország gazdaságának át kell állnia az Kulin Ferenc igényes nyugati piacra, és ezt kizárólag külső forrásokból tudja végrehajtani - hiszen az adósságok miatt belső forrásai nem voltak -, akkor ezt az átállást az adósságteher szintentar- tásával megcsinálni pénzügyi és gazdasági csoda.- A költségvetési hiány megint csak természetes velejárója egy eladósodott ország pénzügypolitikájának. Alapvető oka, hogy Magyarország még jó néhány évig a nagyobb arányú importra kényszerül. Mi csökken?-Ön is azt mondja, hogy csökken a munkanélküliség?- Ezt nem én mondom, a hivatal mutatja ki, hogy csökken.-Nem a regisztrált munkanélküliség csökken?-A regisztrált munkanélküliek közé nem csupán azok tartoznak, akik kapják a munka- nélküli segélyt, hanem azok is, akik már nem kapják, de regisztrálva vannak. Mélység és távlat- Miért van arról meggyőződve az MDF, hogy ha nem ő kormányoz a következő négy évben, akkor Magyarországon bizonytalanság, káosz lesz, megtörik a demokrácia fejlődése?- Rendkívüli mélységű és távlatú rendszerváltoztatási folyamat kezdődött el egy párt értékrendje és gazdaságfilozófiai meggyőződése alapján kidolgozott technikákkal 1990-ben. Ha ezek a technikák, ez a gazdaság- filozófia rossz, akkor ennek meg kell buknia. Ha jó, akkor meg kell maradnia. Egy rend- szerváltoztás sikerét mindenképpen a folyamatossága garantálhatja. A kétszer-három elkezdett rendszerváltoztatás semmiképpen nem hozhat hasznot egy társadalomnak, hacsak nem arról van szó, hogy az első katasztrofálisan rosszul indult. De hát nem erről van szó.- Ön hogyan értékeli: az MDF azt valósította meg, amit ígért a választóknak?- Az MDF azt valósította meg, amit egy 59 százalékos parlamenti többséget élvező koalícióban megtehetett. Ez vállalható kompromisszum volt, de természetesen nem azonos az MDF eredeti programjával. A pénztárca- Azt gondolom, az emberek az őket érintő kérdésekről leginkább a pénztárcájuk után tájékozódnak. Innen nézve nem valószínű, hogy osztatlan elismerést okoz a kormány sikerprogandája - mondta Kuncze Gábor. Erről mi a véleménye?- Pontosan így van. A választópolgárok most élethelyzetük többféle értelmezésével fognak találkozni. Az dönti el, hogy kire szavaznak, hogy melyik helyzetértékelés találkozik a saját ítéletükkel. Nagyon optimista vagyok a tekintetben, hogy a választópolgárok minden egyéni sorsproblémát és lokális problémát mérlegelve is belátják, hogy az, ami '90. óta történt Magyarországon, az az MDF-kormány programjának továbbvihetőségét és továbbvi- vendőségét igazolja. Dudellai Ildikó Fotó: Gyurián Tibor- Megifjodik a kolostorhegyi ősi kegyhely Tizenkét év alatt 80 milliárd forint került az alvilág kezébe emlékét a hegy homlokán vány, lelógó dús bajuszú, nyurga vincellér lett a vidék nagy szerelmese. Rabul ejtette a gazdagon termő, nemes szőlő. Ott volt az egyik temploma. H a a lelke úgy kívánta nemcsak vasárnap, hanem más hajnalokon is kiporoszkált a kápolnához, hogy közelebb kerüljön a szentekhez. Ment feloldozást nyerni. Ment, ha esőt rimánkodott, de akkor is, ha napfényt vágyott szőlejének. Sorsa bármerre is vitte, a kolostorhegyi kápolnát mindig felemlegette. Már romlott a szeme látása, elgyengült teste helyhez kötötte, amikor Gácson hegyes térdére ültetett, hogy lovagoltasson. Apámuram után érdeklődött, aki szépapámat váltva lett Nógrádszakálban kertész. Szépapám azt kérdezte: virít-e arrafelé a kertészet? De nem ez motoszkálhatott igazándiból az agyában, mert medvé- sen morgó hangon azt kérdezte.-No, és te, ugyan voltál-e már a kápolnánál fejet hajtani? Voltam-e? Még hírét sem hallottam, hiszen apámuramat inkább harmonikája érdekelte, mint az, hogy engem a vallásra tanítson. Szépapám már nem tudhatta meg, hogy mi történt a kápolnával. Háborúkor az egyik kóbor gránát leszakította a messzire világító, szép, karcsú tornyát. Rokkant lett. A háború után a falujárók rendbe tették, egy ember élete árán, aki felhe- vülten a munkában, leszaladt megmártózni az Ipolyba. Szívgörcsöt kapott. Hiába, hogy felhúzták a szétlőtt falat, a kolostorhegyi kápolna árva maradt. Megdézsmálták a híres stációképeket is. Az öreg Kőműves Pista nyestet vadászó helye lett. Ezek a kis ragadozók ott teleltek a toronyban. Egy aszalt szilva, egy csapda, és kész. A boriikért jól fizettek. És most Kéri József, az egyház nyughatatlan világi elnöke nekilátott rendbe tenni a kápolnát. A tetőn már piroslik a cserép. A kőművesmunkákkal is elkészültek. Volt segítség: még Belgiumból érkezettek is dolgoztak a hegyen. És a helybeliek sokan, még a roma fiatalok is. Mert Kéri József előtt nyitva volt minden jóérzésű ember ajtaja. Adtak pénzt, vállaltak munkát. Megélénkült Kéri Józsi arca.-A lakosság segítsége nélkül hová juthattunk volna? P ersze, hogy ettől a segítségtől feldobódott. Szinte röpködött a faluból, ki a hegyre, a hegyről le a faluba, legföljebb a plébános, Kalácska Ferenc kocsijába ülve, a hegy aljáig. Már most, a friss tavaszi napfényben, félkészen is mesz- szire világít az ősi kápolna. Hej, ha szépapám láthatná, micsoda boldogság töltené el, mert a pirosló tető talán szebb, mint régen. Hát amikor a harangot is felhúzzák a toronyba, és megszólaltatják! Felrakják a díszes ablakrácsokat. A stációt is rendbe teszik, akkor milyen csodás lesz majd. Csak Kéri Józsi bírja erővel, le ne robbanjon! Bobál Gyula Hazánk a harmadik legnagyobb európai pénzmosoda? Mi is az pénzmosoda? Az értelmező szótárban hiába keressük ezt a nálunk alig két éve ismertté vált fogalmat. Dr. Kránitz Mariann, az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet csoportvezetője szerint a fogalom nem mást takar, mint a tisztességtelenül szerzett pénz különböző módszerekkel történő törvényesíté- sét. Hogy ez miként történik? Erre néhány példát is említett. nénk "meggyőzni" az orvost, hogy számunkra nincs hely a húszágyas kórteremben; a hivatalnoknak azért adunk csúszópénzt, hogy a kérelmünket lehetőleg ne tegye az irathegy legalValuta - minden mennyiségben .,.- A megvesztegetésből származó pénzt - hogy gyanúba ne keveredjünk - adjuk át egy strómannak, aki helyettünk licitál, mondjuk, egy értékes műtárgyra. Az így vásárolt ingóságot, vagy ingatlant aztán „a befektető” megtartja, illetve megfelelő haszon fejében eladja. A „tulajdonáért” kapott pénz máris makulátlanul tiszta.- Hogyan lettünk Wales és Itália után a harmadik legnagyobb európai pénzmosoda?- 1980-1992 között bűncselekményekből mintegy 80 milliárd forint került az alvilág kezébe. Hová lett ez a hatalmas összeg? Biztosan nem tartják a ládafiában, jelentős részét gondosan befektették valamilyen üzleti vállalkozásba. Korábban vendéglőt béreltek, ma a privatizáció a legjobb mosoda.- Ön szerint a magánosítás együtt jár a vesztegetéssel?- Mivel nagy a tét, majdnem kizárt, hogy ne legyenek olyanok, akik nem tudnak ellenállni a kisértésnek. A korrupció ugyanúgy egyidős az emberiséggel, mint a rossz lányok mestersége.- Megtudhatnánk, mikor esünk a korrupció „bűnébe,,?- Olyankor is, ha nem szándékosan tesszük. Ha az előre átnyújtott borítékkal arról szeretjára.Ezek az apró umbuldák persze eltörpülnek a szervezett bűnözés korrupciói mellett. A külföldi szakirodalom szerint a maffia számára a kormányzati tevékenység befolyásolása a legfontosabb, tehát - bármilyen meglepő is - a jogalkotásba igyekszik mindenáron beférkőzni. Egyrészt, mert sokkalta egyszerűbb megakadályozni a számára kedvezőtlen törvények elfogadását, mint a már meglévők hatályon kívül helyezését; másrészt mert a neki kedvező törvények az ő zsebére dolgoznak. Pénzt, vagyont, magasabb beosztást ígérnek azoknak, akiken mindez múlik. Rendőr legyen, aki rájuk bizonyítja az ilyen "lobbyzást"- Külföldi példákat említ, mi a helyzet idehaza?-A példák külföldiek, de a módszerek nemzetköziek.- Hogyan lehet megvesztegetni, mondjuk, a végrehajtó hatalmat? Mi az, ami a legmagasabb poszton is csábító lehet? -Zsarolni akár pénz nélkül is lehet. Fogalmazzuk finoman, nevezzük ezt nyomás- gyakorlásnak. Kiderítik például a szóban forgó köztisztviselőről, hogy megcsalja a feleségét. Máris van mivel kézben tartani.- Lehet egyáltalán küzdeni a korrupció ellen? - Lehet és kell is. Nemcsak a bűnös úton szerzett tetemes profit az így okozott kár, mert a megzsarolt, megfélemlített polgárok jogosan tehetik fel a kérdést: érdemes tisztességesen élni? Érdemes szegénynek maradni?