Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-31 / 76. szám

1994. március 31., csütörtök GAZDASÁG - HIRDETÉS HÍRLAP 9 Társaság a befektetések képviseletére A jövőben nyitottabb szerve­zetként kíván működni a Nem­zetközi Vállalatok Magyaror­szági Társasága, többek között erről döntöttek a társaság leg­utóbbi közgyűlésén. A bővülő kapcsolatokhoz és az ezzel járó feladatokhoz módosították a társaság szervezeti felépítését, és főállású főtitkári posztot léte­sítettek: ezt március 1-jétől Ráczné Vadász Margit tölti be. A szervezet 1992 szeptembe­rében alakult meg azzal a céllal, hogy képviselje a magyaror­szági befektetések kapcsán a társaság tagjainak érdekét, ja­vaslatokat tegyen, illetve kez­deményezzen a magyar hatósá­goknál azokban a kérdésekben, amelyek elősegíthetik a ma­gyarországi befektetések sike­rét. A társaságnak jelenleg 27, többségi külföldi részesedésű vállalat a tagja. Az elmúlt évben Rudnay Já­nos elnök több tárca vezetőjével is tárgyalt. A beszélgetések so­rán kifejtette véleményüket a magyar gazdaság helyzetének alakulásáról s azokról a kérdé­sekről, amelyeket nézetük sze­rint át kellene gondolni a mű­ködötöké nagyobb ütemű be­áramlása érdekében. Nem keresett a világbanki hitel A 100 millió dolláros világ­banki hitellel finanszírozott termékpiac-fejlesztési program első évétől adott értékelést az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium. 1993-ban több száz vál­lalkozóval kötöttek hitelszerző­dést, mintegy 1,8 milliárd forint értékben, ami azt jelenti, hogy a keretet mindössze 17 százalék­ban használták ki. A hitelt első­sorban a nagy- és kiskereskede­lemben vették igénybe: új üz­letek, áruházak létesítéséhez, üz letkonstrukcióhoz, raktárkor­szerűsítéshez, gépesítéshez, va­lamint forgóeszközök bővítéséhez. A csekély kihasz­náltság annak tulajdonítható, hogy a vállalkozók inkább a mérsékeltebb kamatterhet je­lentő egyéb hiteleket veszik igénybe. A Hitelgarancia Rt. megalakulása nyomán fokozó­dott a kisvállalkozók érdeklő­dése a konstrukció iránt. Agrárismeretek alapfokon Hasznos tudnivalók a mezőgazdaságról címmel a Földművelés- ügyi Minisztérium ismertetőt jelentetett meg. A kiadványt Szabó János földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón ismertette. A 300 ezer példányban megjelenő füzet elsősorban a termelők számára készült. Ismerteti a földkárpótlással, illetve a rész­arány-földtulajdon nevesítésével kapcsolatos jogszabályokat, a hi­telek, támogatások igénybevételének módjait, az agrárrendtartás eszközrendszerét. Tájékoztat a mezőgazdasági termelést segítő köz- igazgatási intézmények szerepéről is. A kiadvány terjesztésében az FM fontos szerepet szán a falugazdászoknak. A versenyképes vezetésről A Stratégiai tervezés (1983), a Stratégiai vezetés-vállalkozás (1990) című kötetek után meg­jelent dr. Czuh Magdolna, a Soproni Egyetem Közgazda- sági és Vezetésfejlesztési Inté­zete igazgatójának harmadik könyve. Uj könyvem, a Stratégiai ter­vezés és vezetés kapcsán fontos tudnunk, hogy az úgynevezett stratégiai tervezés piacgazda­sági vezetési módszer, amely­nek elméleti kidolgozását és gyakorlati alkalmazását az USA-ban kezdték el a 60-as évek elején. Mindez a fejlett vi­lágban óriási szerepet kap. "Születésnapi buli" {j~y nyereményjáték Ünnepeljünk együtt a 30. születésnapját ünnepli áprilisban a salgótarjáni Karancs Szálloda. A jubileum alkalmából 3 reszes rejtvénypályázatot indítunk, amelynek helyes megfejtést beküldő résztvevői között fordulónként, majd azt követően az együttes értékelés alapján ajándékokat sorsolunk ki. Az L □. és III. forduló nyereményei: 1. díj : 1-1 darab 20 szeletes dísztorta a nyertes kívánságának megfelelő ízesítéssel. Beváltható május 1-jéig 2. dfi : 1-1 üveg pezsgő 3. díj : 1-1 süteménycsomag A három forduló összesítése alapján: 1. díj : 2 személyes meghívás 1994. április 8-án a 30. évforduló alkalmából rendezendő születésnapi ünnepségre /fogadás, vacsora, szállás, reggeli/ 2. díj : 2 személyes meghívó a ''Születésnapi bulira" /vacsora/ 3. díj : Meghívó 2 személy részére a Frézia cukrászdába 1 fagylaltkehelyre, 1 pohár üdítőre, 1 kávéra 4. díj : 1 disztorta a nyertes ízlése szerint 5. díj : ajándékcsomag Az I. forduló kérdései: 1. Mikor nyitották meg pontosan a Karancs Szállodát? . 2. Hány emeletet foglal el a szállodai rész? ................... 3 . Milyen színű a szálloda prospektusa? ...................... 4 . Hány aktív dolgozója van a szállodának, akik már a nyitáskor is Íny ott dolgoztak? 5. Mi a fiatalok által kedvelt cukrászda neve? . A március 31-én, április 1-jén és 2-án megjelenő kérdések mellé szíveskedjenek a válaszokat írni, majd azokat az újságból kivágva és összegyűjtve a Nógrád Megyei Hírlap címére kéijük eljuttatni. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Beküldési határidő: 1994. április 6. szerda 9 óra. Eredményhirdetés: a Nógrád Megyei Hírlapban április 7-én, csütörtökön. Csökkent az adósság Hiány helyett többlet Januárban a központi költ­ségvetésben 8r5 milliárd forin­tos bevételi többlet keletkezett az eredetileg tervezett hiány he­lyett. Az első hónap költségve­tési bevétele 127 milliárd forin­tot tett ki, s ebből a kiadások 118,5 milliárd forintot értek el. Minderről a Pénzügyminiszté­rium tájékoztatta az MTI-t. A költségvetés januári adata­iból a gazdasági növekedést il­letően még nem lehet következ­tetést levonni. A bevételi több­let alapvetően a Matáv privati­zációjából jött létre. A költség- vetésbe ugyanis a múlt évi érté­kesítésből jelentős összeg az idén folyt be. Ez 28 milliárd fo­rintos privatizációs bevételt és 6,2 milliárd forintos koncesszi- ósdíj-bevételt jelent. A kiadásokon belül növeke­dett az államkötvények kamata­ira kifizetett összeg. Az adós­ságszolgálat januárban 20,9 milliárd forintot tett ki. Ez teljes egészében kamatkiadást jelent, mivel hitel- és kötvénytörlesz­tésre az első hónapban nem ke­rült sor. Ebből 10 milliárd forin­tot az államkötvények kamata­ira kellett fordítani. A kötvény- állomány jelenleg 452,7 milli­árd forint. Mivel a költségvetés január­ban szufficites volt, az adósság- állomány közel 10 milliárd fo­rinttal csökkent. Ez elsősorban a kincstárjegyállomány vissza­esését jelenti, miközben az ál­lamkötvények mennyisége to­vább növekedett. Januárban tizenötmilliárd forint értékű, hároméves, vál­tozó kamatozású államkötvény került forgalomba. A kincstár- jegyek állománya 25 milliárd- dal lett kisebb. (MTI) Ismét emelkedett a létminimum Kevésbé nőttek az árak, mint tavaly Kedvező adatokat tartalmaz a Központi Statisztikai Hivatal je­lentése, amely a fogyasztói árak és a létminimum januári alaku­lását vette számba. Persze, ez a "kedvező" jelző viszonylagos, hiszen az árak az elmúlt hónapban is emelkedtek, legfeljebb a korábbiaknál ki­sebb ütemben. Különösen meg­győzőnek tűnik az összevetés a tavaly januári helyzettel. Az idén januárban ugyanis az előző hónaphoz képest 3,2 százalék­kal nőttek meg a fogyasztói árak. Ez a növekedési ütem egy évvel korábban 6,8 százalékos volt. Ami pedig az éves össze­hasonlítást illeti: tizenkét hónap alatt akkor csaknem 26, leg­utóbb pedig 17 százalékkal nőtt az árszínvonal. Az idei év eleji árnövekedés tehát kevesebb mint a fele az egy évvel korábbinak, mivel a központi áremelések most szű- kebb körűek voltak, mint tavaly januárban. Tegyük hozzá azon­ban, hogy ezen a szűkebb körön belül viszont érzékenyebben érintették az áremelkedések a korábbinál azokat, akik gyógy­szert szednek, hiszen ezek árai a hivatalos számítás szerint átla­gosan 45 százalékkal lettek ma­gasabbak. Ehhez járult még, hogy a palackos gázért 15, a te­lefonért és a postai díjakért át­lagosan csaknem 20, a televí­ziós előfizetésért pedig 53 szá­zalékkal kell többet fizetni ja­nuártól. A januári áremelkedéseket a statisztikusok összességükben úgy értékelik, hogy azokban a piaci hatások mellett a forint le­értékelése, valamint az érdek­egyeztető bérmegállapodások következményei is kifejezésre jutnak. Ami az élelmiszer-ára­kat illeti, amelyeknek alakulása alapvetően meghatározza a csa­ládok életvitelét: az idén janu­árban hét százalékkal kúsztak feljebb a tej- és tejtermék-árak az egy hónappal korábbinál, a házon kívüli étkezés és az édes­ségek 3-4 százaléknyit drágul­tak. Valamelyest kevesebbet kellett fizetni viszont a sertés­húsért, mint decemberben. Érdekes egyébként számba venni az alapvető élelmiszer- árak növekedését az elmúlt két esztendőben. Az idén januárban egy kiló kristálycukorért 44 he­lyett 81, egy kiló fehér kenyérért 25 helyett 54, egy liter tejért pe­dig 21 helyett 41 forintot kellett a boltban hagynunk. Nem tartozik ugyan az alapvető kiadások közé, de januárban egy hónap alatt nyolc százalékkal nőttek a társasházi közös költségek, át­lagosan 11 százalékkal drágul­tak a színház- és hangverseny­jegyek, ugyanennyivel az újsá­gok és a folyóiratok, 3-4 száza­lékkal pedig a javító szolgálta­tások. A tartós fogyasztási cik­kek ezúttal mindössze másfél százalékkal nőttek, a ruházati cikkek pedig összességükben nem drágultak. Alapfizetések: 100-360 ezer forint között Elkészült az új vezetői bérezés A vezetők javadalmazásának egységes rendjét kívánja kiala­kítani az állami tulajdonú válla­latoknál és társaságoknál Szabó Tamás privatizációs miniszter. Az Állami Vagyonkezelő Rt.-hez tartozó cégek első­számú vezetőinek bérezésére új elveken alapuló rendszert dol­goztak ki. Figyelembe veszik az alap­tőke, az árbevétel nagyságát, az export mutatóit, valamint a cég eredményességét. Az igazga­tók, vezérigazgatók alapfizeté­sét ennek megfelelően sorolják be, az úgynevezett iránybéreket 100-360 ezer forint közötti sá­vokban állapították meg. Ettől 10-30 százalékkal - a speciális körülményeket figyelembe véve - el is térhetnek. Az első számú vezetők ed­digi 100-150 százalék közötti éves prémiumát 50 százalékban maximálják. Elképzelhető, hogy a menedzsereket az álta­luk vezetett cég részvényeinek megszerzési lehetőségével is Mezőgazdasági fejlesztési alap Hárommilliárdot kiosztottak Tavaly a magántulajdon kiala­kításán volt a hangsúly, az idén a tulajdon működtetésére kell a figyelmet fordítani - mondta Szabó János földművelésügyi miniszter. Összesen 1,3 millió hektáron vetettek kalászosokat, ebből 1 millió hektáron búzát. A miniszter szerint minden bi­zonnyal jobb termésátlagot ér­nek el a gazdák, mint az elmúlt három évben. Raskó György, az FM köz- igazgatási államtitkára, a me­zőgazdasági fejlesztési alap felhasználásáról szólt. Az alap, hiteleivel 1993 márciusától áll a pályázók rendelkezésére 4 milliárd forintos pénzforrással. Szeptemberig 5-10 pályázat ér­kezett, de azután 300-nál is több pályázat érkezett be ha­vonta. December 20-ig 1486 pályázatra pecsételték az enge­délyező okiratokat. Az igényelt összeg többnyire 500 ezer és 2 millió közé esik. 5 millió forint feletti összegre a pályázók 1,5 százaléka nyúj­totta be igényét. Az alapból 3 milliárd forintot használtak fel. KEDVES VÁSÁRLÓINK! Ismételten megkezdjük az olasz műanyag kerti bútorok árusítását! Vásároljon nálunk, a környéken a legolcsóbban! í? "RUBIN " Mini Iparcikk & Szilágyiné, Pásztó, Fő út 51. ösztönzik. Az új bérezési rendszer szi­gorúan az új teljesítményrend­szerhez kötődik, és az a célja, hogy rendet, biztonságot és át­láthatóságot teremtsen a válla­latvezetők jelenleg meglehető­sen széteső javadalmazási gya­korlatában. Az első számú vezetők szá­mára ez nem jelent majd jöve­delemcsökkenést. Nem az a szándék, hogy ne legyenek jól megfizetve a felelősen végzett, az idegrendszerüket is alaposan igénybevevő munkájukért. BETŰVÉSÉS INCIMÁR géppel, hozott, vagy általam adott lapba arckép és különféle egyedi figurák (rózsa, kereszt, Mária-kép) gravírozása és dombormű vésése gránitba, márványba. | Méltányos ár, rövid határidő. Cím: GÖRÖCS Sándor, Pásztó, Kishegy út 25. Tel.: 32/360-527. • roker Rt. Kezdje a tavaszt a Budapesti Agroker Rt.-nél! W WITÍTIT w «• 1^1 M m mi IFm m KAPUK gépkiállítás és vásár április 7-9. között. Géptippek ’94-re! Ne hagyja ki! g Emellett száz értékes ajándék talál majd gazdára Előfizetőinknek nincs más dolga, csupán annyi, hogy a HÍRLAP-ban hat napon át megjelenő játékszelvényt kitöltve, személyesen vagy postai úton eljuttassák a HÍRLAP hirdetésfelvételi irodájához (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) (ícppfiüte dJ©P B© ác® fontos: egyszerre több szelvénnyel is részt vehetnek a játékban! A HÍRLAPPAL CSAK NYERHET! Név: Cím: Telefon: Az STV NÉZŐI ma este is kellemesen tölthetik az időt, ha megnézik műsorunkat:- Határtalan játéklehetőség - Játék határok nélkül «- Aukció jótékonyságból - akik licitáltak *- A siküvegesek története riportfilmen »- Rádiókabaré-repeta *- Heti hírösszefoglaló Ma este is lesz telefonos játék - nyerési lehetőséggel! Műsorvezető: Benkő Mihály Adásvezető: Ruza Gyula Hangmérnök: Fekete Sándor Szerkesztő: Sándor Hédi _______ _____/ SALGÓTARJÁNI TELEVÍZIÓ FÖ TÉR 13*, Telefon: »0-70*, »zfr-ZS», 3*6-177

Next

/
Oldalképek
Tartalom