Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-31 / 76. szám

1994. március 31., csütörtök BATONYTERENYE ES KORNYÉKÉ HÍRLAP Mátra verebélyi örömök és gondok Az iskola egy kicsit tükröt tart mindenütt a helyi társada­lom elé — lehetőségei és fela­datai összefüggnek a telepü­lés életével. Mátraverebély- ben is így van. Kaszás Ist­vánná igazgatónő 1968 óta tanít itt, 1977-től lett vezető. Magyar-történelem-orosz szakot végzett, de a változá­sokat követve C-típusú nyelvvizsgát tett németből. Régen sokkal népesebb volt az iskola. Most 158 tanu­lója, 16 fős tantestülete van. A végzősök száma 19. Mind­nyájan jelentkeztek továbbta­nulásra, persze változó esély- lyel. A 211-es ISZI-be ács, kőműves, varrónő szakmára jelentkezők között voltak fél­évkor bukottak, számukra a két esztendős nagybátonyi képzés lesz a lehetőség. A pásztói postaforgalmi szak- középiskolától egy elutasítás jött, a salgótarjáni egészség- ügyibe mindkét jelentkezőt felvették, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Isko­lába is ketten pályáztak siker­rel. Van, ahonnan még nem jött vissza papír. Ezek nem is olyan rossz eredmények - a községben sok a hátrányos helyzetű gye­rek, a diákok 30 százaléka a cigány etnikai kisebbséghez tartozik. Korábban - utoljára 15 éve - indítottak felzárkóztató osz­tályokat. Ma már erre nincs szükség. A kisebb létszámú osztályokban a tehetséggon­dozás és a felzárkóztatás már jobban megoldható. Sok kor­repetálással, fakultációkkal, szakkörökkel igyekeztek megvalósítani ezt. Matek (kis matematikus szakkör), tech­nika,( felsőben gépjárműba­rát, egészségügyi, német.) Sokat jelentenek a képes­ségfejlesztő feladatok.-Tagja az önkormányzat­nak, így az iskola gondjai sokszor szóba kerülhetnek - jegyzem meg az igazgatónő­nek.- Szerintem az iskola ügyei egyébként is gyakran terítéken lennének. Sok az olyan praktikus kérdés, ami mindenkit érinthet, akinek gyereke van. Most, hogy megalakult az iskolaszék, az összetétele is tükrözi ezt: hárman az önkormányzattól, három pedagógus az iskolá­ból és három szülő képviseli a gyerekek érdekeit - a kilenc főből kettő a cigányságot is. A településen sok a munka- nélküli, ezért is gond számos családnál a napközis térítés, a tankönyvek megvásárlása.-Az iskolaszék és az ön- kormányzat hogyan működik majd együtt?-Az önkormányzatnak el­fogadott költségvetése van, de a jövőre nézve az iskola­székjavaslatait is várják. Ami most legjobban foglalkoztatja a falut „iskola-ügyben”, az a tornacsarnok építése. 1992-ben egy önkormányzati ülésen merült fel, hogy az ál­talános művelődési központ keretében működő iskolának tornacsarnok kellene. Ez nem csupán az iskolai testnevelést fogja szolgálni, de a települé­sen élők rendezvényei szá­mára is helyet adhat. 1993 elején adtuk be a pályázatot. Akkor már tartalékoltunk pénzt, hiszen az önkormány­zatnak saját erőre is szüksége van. Az alapozási munkák ősszel elkezdődnek. Lesz benne nagyterem, orvosi szoba, fiú és lány öltöző, ta­nári szoba, szertár, mosdó, zuhanyzó. Alkalmassá te­hető különféle kulturális programokra, sportrendezvé­nyekre. (főleg labdajáté­kokra). Ha belegondolunk, évek óta csak egy tornaszo­bánk van a kastély- épületben...- Más pályázatokkal is volt hasonló sikerük?-Ezt megelőzően utoljára fénymásolót nyertünk. Még értesítést nem kaptunk az úszásoktatás, a szabadidős foglalkozás fejlesztése érde­kében beadott pályázatunk­ról. G. K. M. Elsődleges a falu érdeke - Kitüntették a polgármestert Jól élnek az önállósággal Szuhán Amikor a Parlament Kupola­termében Rata József, Szuha polgármesterének nevét szólí­tották a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitün­tetés átvételére, az alig 40 éves férfi kipirult, szíve gyorsabban dobogott. Március 15-én ő is, a Széchenyi-, a Kossuth-díj és a többi kitüntetettek között vette át elismerését: a településfej­lesztésben végzett kiemelkedő munkásságáért.-Sejtelmem sem volt a ki­tűnő elismerésről, csak jött az értesítés, hogy átvételére vár­nak - közli őszinte hangon a polgármester. - De ez nemcsak az én érdemem, hanem az itt lakóké, a testületé, a hivatalé, mindannyiunké, akik valamit is tettek az elmúlt négy évben a több mint nyolcszáz lakosú községért. Bata Józsefet a helybeliek úgy ismerik, hogy tősgyökeres szuhai illetőségű, a család írá­sos emlékei ezt bizonyítják. Ő kisiskolás koráig itt nevelke­dett. A karbantartó üzemmérnöki képesítés megszerzése után pe­dig ismét a szülőfaluban tele­pedett le, innen járt 1977-től első munkahelyére, a Mátrano- váki Ganz Acélszerkezeti Vál­lalathoz, ahol a számítógépes tervezéstől az üzemegység-ve­zetésig mindig a karbantartás volt a feladata. A helyhatósági választásokon független jelölt­ként a kollégák, a barátok ösz­tönzésére indult. Négy polgár­mesterjelölt közül esett rá a vá­lasztás.- Nem volt szándékomban bekapcsolódni a közéletbe, de sokan megkerestek. S a tenni­valókat látva, kihívásnak érez­tem a lehetőséget, meg talán egy kicsit a falu iránti köteles­ségnek is - emlékezik a pol­gármester. Az önálló munka voltakép­pen 1991 január elején indult, addig ugyanis Mátramindszent- tel közös tanácsú község volt Szuha.- A kilenc fős testületben ki­nyilvánítottuk, hogy nem lehet­nek pártérdekek. Lehet bármi­Bata József polgármester lyen program, de csak egyetlen érdek uralkodhat, a falu érdeke - folytatta az indulásra emlé­kezve Bata József. - Az első nagyobb feladatunk tehát a polgármesteri hivatal kialakí­tása, önálló jegyző működtetése volt. Szerencsésnek mondható, hogy a polgármesteri hivatal, az iskola, az óvoda, az orvosi ren­delő egymással határos, közös épületkomplexumként helyez­kedik el.-Mindezek, s a község fej­lesztésére négyéves programot, mint minimum-célt dolgozott ki, fogadott el a testület, ame­lyet az első falugyűlésen a la­kossággal ismertettük. Valójá­ban tehát a falu, a hivatal és in­tézményeinek működését kel­lett biztosítani.- Mit jelent ez voltaképpen?- Azt, hogy be tudtunk kap­csolódni az üdültetési formába, illetőleg az iskolai és óvodai étkeztetés mellett a rászoruló időseknek is biztosítunk ételt, amelyet most 46-an vesznek igénybe.- Beléptünk a Magyaror­szági Ifjúsági Szállások Szö­vetségébe, ezáltal téli-nyári di­áküdültetést tudunk szervezni, de a felnőtteknek is hasonló módon állunk rendelkezésére. Tudvalévő, hogy az alig más­félszáz lakosú Mátraalmás Szuhához tartozik. Itt a koráb­ban működő múvésztelepet az önkormányzat megvette. Ké­zenfekvő volt, hogy faházait üdülési célokra hasznosítjuk, de ehhez hasonlóan nyáron az is­Végzős szakközépiskolás számítógéppel - Sokoldalú érdeklődés Egyszerre hobbi és választott hivatás Azt mondják, szerencsés ember az, akinek olyan szakmája, hi­vatása van, amit félig szórako­zásból, kedvteléssel csinál - ilyenkor a munka során is a hobbijának élhet. Egy kicsit így lesz ezzel Kovács Krisztián is, aki a nagybátonyi ISZSZI-ben negyedéves fémforgácsoló szakközépiskolás.- A technika érdekel első­sorban, ezen belül a számítás- technika. Az itteni négy év na­gyon sokat jelentett nekem: a gépek segítségével sok érdekes dolgot meg lehet valósítani, egyfajta rendszerezést nyújt, tá­rolja a programokat, adatokat - modem jegyzettömb. CNC programból megszereztem a bizonyítványt is.- Milyen továbbtanulási el­képzelésed van?- A Gépipari és Automatizá­ciós Főiskolára szeretnék beke­rülni. A tanulmányi eredmé­nyeim jó közepesek. Elsőre nem sikerült a felvételim. Vár­nom kell. Valószínűleg ősztől itt az iskolában esztergályos ok­tatóként CNC forgácsoló­gép-kezelést taníthatok.-Mondják, hogy nemcsak a számítástechnika érdekel.-Nagyon szeretem a bioló­giát, a földrajzot, izgat a csilla­gászat, foglalkozom fotózással. Úgy gondolom, ha az ember sokoldalú érdeklődésű, köny- nyebb lesz elhelyezkednie, megtalálnia a saját útját. Angolt tanulunk, nagyon szeretem. Ki­váló közvetítő nyelv a külföldi­ekkel való levelezésben.-Milyen szórakozásra jut a maradék szabadidődből?- Túl sok lehetőség nincs itt Nagybátonyban. Kedden, szombaton mozi, diszkó (az még pénteken is), de nem va­gyok ezek híve különösebben. Szeretem a zenét, a komolyze­nétől a métáiig. Van egy tacs­kóm. Aranyos kutya. Krisztián szüleiről megtu­dom, az édesapja az AB-nél dolgozik, anyukája Pásztón az EGLO-nál. Amikor megjegyzem: az ő korában nem túl gyakori, hogy valaki ilyen sokféle érdeklő­désű legyen, azt mondja: Ebben az iskolában vannak még pá­ran. - m ­kólában is kialakítunk szállás- lehetőséget. Mindkét helyen fele-fele arányban, egyszerre nyolcvan vendéget tudunk fo­gadni. Mindezeknek az a haszna, hogy vissza tudjuk for­gatni a pénzt, tehát ezekből fi­nanszírozzuk alapvetően a fej­lesztéseket.- Mit tettek még a település fejlesztéséért?- Rendbehozattuk, felújítot­tuk Almáson és Szuhán a rava­talozót, koporsóhűtőket állítot­tunk be. Felújítottuk a művelő­dési házat, annak tetőszerkeze­tét, az úgynevezett vizesblokk­ját. Játszóteret építettünk az is­kolaudvaron. Mind a két köz­ségben hősi emlékművet állítot­tunk, amelynek talapzatán „Kik nemzetünkért életüket áldoz­ták” felirat olvasható. Ezzel mindkét világháború hőseinek áldozunk kegyelettel. Az ide­genforgalmi adóalapot úgy nö­veltük, hogy mind a két falu körzetében összesen 75 üdülő­telket értékesítettünk. Két nagy infrastruktúra fejlesztéssel indí­tottunk. Ebből a crossbar tele­fon nyolcvan szuhai lakásban már működik, míg az ivóvízhá­lózat gerincvezetékének kiépí­tése most van folyamatban, amely a tervek szerint októ­berre készül el, mintegy 73 mil­lió forintos költséggel.- Környezetében hogyan fo­gadták a kitüntető elismerést?- Nagyon sok gratulációt kaptam itthonról és távolról is, ismerős és ismeretlen kollégá­tól, sőt megyén kívülről is. Úgy érzem, hogy az itt lakók a vé­leményük elmondásával szinte naponta tüntetnek ki, őszinte­ségük a bizalom és az elismerés jele.-Polgármester úr, vállalna még egy ciklusra megbízatást?- A legutóbbi testületi ülésen megállapítottuk, hogy alapve­tően megteremtettük a község működési feltételeit, az alapo­kat leraktuk... A lehetőség szerint karbantartottuk a falut. Úgy vélem indulni kell a kö­vetkező helyhatósági választá­son, és majd a lakosság dönt. V.L. Bátonyterenye és környéke Továbbtanulás • DOROGHÁZA. Az általá­nos iskola 14 végzős diákja ki­vétel nélkül jelentkezett to­vábbtanulásra. Színes a paletta: az esztergomi Temesvári Pel- bárt Ferences Gimnázium, a salgótarjáni Bolyai és Madách gimnázium, az egri katonai szakközépiskola, egészségügyi szakközépiskola, szakmunkás- képzők. Éddig két elutasító pa­pír érkezett. Holnapi számunkban „Szécsény és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Pályázatok • BATONYTERENYE. A képviselő-testület hozzájárulá­sával az önkormányzat három céltámogatási pályázatot nyúj­tott be a Belügyminisztérium­hoz. Az egészségügyi gépek vásárlásához a ráfordítás 40, a szennyvíztisztító telep bővíté­séhez és a Dózsa-telepi szennyvízcsatorna kiépítéséhez a költség 50 százalékát szeret­nék állami támogatásként. Az oldalt szerkesztette: Tanka László Luefalván befejeződött a négytantermes általános iskola műszaki átadása. Az.55 millió forintos költséggel épülő intézményben jelenleg a külső parkrendezési munkákat végzik az építők, akik még a tavasszal átadják az építményt. -Fotó:Rigó Tibor­Tavaszi készülődés a házak körül Jöhet a nagytakarítás! Ha azt hallják, olvassák: nek­tár, topáz, smaragd - mi jut eszükbe? Talán egy ókori la­koma, ahol a vendégek nek­tárt kóstolgatnak és a hölgye­ken topáz és smaragd^ éksze­rek vannak? De ha mellette ott van, hogy nemesfehér, citrussárga, mályva, alkonyvörös, azúr­kék - már beugrik, szép szí­nárnyalatokról van szó. Még­hozzá nemesvakolatoké. Mintatelep lett Kisterenyén a Házépítők boltjában 20 színminta is lát­ható, s ahogy az eladók mondják, az alapszínek kap­hatók, a többi megrendelhető!- A tél vége nem hozott nagy forgalmat, de ez túlsá­gosan nem is lepett meg ben­nünket - mondja Szentes Sándor, az üzlet vezetője. - De most a „tavaszi nagytaka­rítási” idényre minden szem­pontból felkészültünk. A bol­tunk SOFA mintatelep lett - a nyílászárók több típusát is megvásárolhatják, megren­delhetik nálunk: kisablak, nagyablak, ajtóablak, üveg­ajtó is van. Arra töreked­tünk, hogy jó minőségű áru­kat szerezzünk be, de vi­szonylag alacsonyabb árfek­vésben. Kevés pénze van az embereknek, de ha a hétvégi házukat, a lakásukat fel akar­ják újítani, akkor azt nem bóvli áruval teszik. Van egy mondás: „Nem vagyunk olyan .gazdagok, hogy olcsó ruhában járjunk.” Igen, idézhetnénk még egynéhány hasonlót - „Olcsó húsnak híg a leve”, stb. Per­sze a lényeg, hogy a család ál­tal megkedvelt „menedék­ház”, a hétvégi telek ne pusz­tuljon le. Tavasszal fel kell újítani, időnként átfesteni, a kerítést megcsináltatni. Ez a vidéki portáknál is így van. Nem sok ideje van a fő­nöknek - gázügyben keresik. A bolt részese a kisterenyei gázprogramnak, s mindenféle gázkészülék, gázcső, felsze­relés kapható, illetve meg­rendelhető náluk. Az úgynevezett „vasud­varban” emellett található horganyzott és PVC-bevo- natú kerítésdrót, sokféle va­sáru. Ha valaki fém lépcsőket tervez a háza bejáratához, itt „leszabják”, de bármely fé­márat is, ami egy építkezés­hez, felújításhoz kell. Nem rajtuk múlik Bent a polcokon a fes­tés-mázolás minden kelléke felsorakozik, a gipsz, alapo­zók, hígítók, lakkok, festé­kek, akár falra, bútorra kérik. Mozaiklapok sok-sok színben és méretben, PVC-padlók is vásárolhatók. Már csak nekibuzdulás, idő, és pénz kell, hogy újjávará­zsoljuk a lakás egy részét vagy a hétvégi házat, telket. A Házépítők boltján nem múlik.-K-

Next

/
Oldalképek
Tartalom