Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26-27 / 72. szám
6 KUTÚRA-OKTATÁS 1994. március 26-27., szombat - vasám Március 27.: színházi világnap Thália papjainak ünnepén Színház az egész világ - tartja a mondás, mégsem elégíti ki az embert, hogy csupán ezt az önmaga általi előadást szemlélje. Évezredekkel ezelőtt kitalált egy intézményt, amelynek színpadán arra hivatott mesteremberek - komédiások, művészek, mikor hogyan hívták őket - tömörítve, példázatszerílen jelenítik meg, ami az életben történik. S mi ez, ha nem varázslat: a való égi mása igazabb az eredetinél. 1962 óta március 27-e színházi világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése határozott így, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.- csébé üzíitliázi estéh W| Normálisak (vagy áyj/ annak hitt ápolók) és C betegek (vagy annak ) hitt ápoltak) viszonyáról szól Ken Ke- sey amerikai író Száll a kakukk fészkére című regénye, amelyből Dale Wassermann írt színművet. A könyv és a dráma világsikerét a keserű humorral, költőien megírt história külöKakukkfészek a természete - nem hagyja any- nyiban a dolgot: a lázadó agyműtéttel, tudatának elvesztésével felel tettéért. A Székesfehérvári Vörösmarty Színház profi módon állította színpadra a sokak által ismert történetet. A feszes, drámai erejű előadás létrehozásában az átlagosnál is nagyobb érdeme van Bujtor Istvánnak, Az ápoltak kiharcolták a tévénézést Fotó: P. Tóth László nössége okozza. Nem mindennap esik ugyanis meg a vakítóan fehér intézeti falak között, hogy a-reszkető, billegő, dadogó zöldruhások fellázadnak a bánásmód ellen. Ehhez azonban szükség volt a tiszta szívű McMurhy vagányságára, aki a megszokottól való eltérő viselkedése miatt került a büntetőgazdaságból a bolondokházába. A hatalom azonban - mert ilyen aki nemcsak rendezőként jegyzi a darabot, hanem az indián Főnök alakjának kitűnő megfor- málója is. Ő részese volt annak idején a vígszínházi bemutatónak is. Azóta csak elmélyült, tovább érlelődött benne saját szerepe s a mű mondandója. A fehérváriak produkciója a salgótarjáni színházi évad eddigi legnagyobb sikerét hozta.- csongrády A semmi és tíz százalék között Beszélgetés a Pedagógusok Szakszervezetének megyei titkárával A pedagógusok hangulata rossz, kilátásaik még inkább. A rendszerváltás kormányától, parlamentjétől, önkormányzataitól vártak mindent: megfelelő munkakörülményeket, bért és jövedelmet. Reményeik nem váltak valóra. Minden költségvetésben ők voltak és maradtak az utolsó tétel, s az ő esetükben mindig felmerült az ország, az önkormányzatok nehéz helyzete. Most változatlanul a létminimum táján nézhetnek másodállás, különmunka vagy egyéb után. Horváth Antalnétól, a Pedagógusok Szakszervezete Nógrád megyei titkárától kérdezem: - Mit tett a Pedagógusok Szakszervezete, hogy mindez ne így legyen? Horváth Antalné: Van lehetőség jogorvoslatra ... Fotó: Gyurián Elsősorban a szakszervezet határozott fellépésének köszönhető a bérrendszer idei bevezetése. Ezt veszély fenyegette tavaly tavasszal, amikor Szabó Iván pénzügyminiszter javasolta elhalasztását. Ekkor sztrájkhangulat alakult ki a pedagógusok körében. A PSZ demonstrációt hirdetett. A Parlament előtti tüntetés nyilvánvalóvá tette elszántságunkat. Ezek után a köz- alkalmazottak sztrájkbizottsága és a kormány bizottsága megállapodott.- Az önkormányzatok is részt vettek az előzetes egyeztető vitákban?-A tárgyalások kezdeti szakaszában igen, majd kimaradtak. Később csak az utolsó pillanatban hívták meg őket, ami sértődöttséget szült. Számottevő anyagi terhek vállalására kényszerültek úgy, hogy nem volt beleszólásuk. Ezért is döbbentek meg, amikor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége nevében Köllner Ferenc visszavágott: javasolta a kötelező óraszám növelését.- Oktalan volt viszont a félelem, a kötelező óraszámot nem emelték.-Igaz, de mindez csak egy miniszteri rendelet kérdése.- Mi a bérrendszer legnagyobb hibája?-Az a 8000 Ft-os szorzószám, melyet a szakszervezet elfogadott a bevezetés feltételeként a mindenkori minimálbér helyett. A bérrendszer tehát rendkívül alacsony szinten rekedt meg. Ezért is kavar nagy vihart az F kategória. Ez ugyanis jelentősebb fizetésemelést tett volna lehetővé a kiemelkedő munkát végző pedagógusok számára, mely így sem lenne irigylésre méltó összeg. Ebben a kategóriában 20 év tanítás után egy pedagógus bére 40 ezer forint.- Hol tart most az F kategória ügye?- A módosító, szigorító miniszteri rendelet értelmében igen kevesen kerültek csak kötelezően az F kategóriába. A jó munkáért F-be sorolhatók száma pedig az önkormányzatoktól függ. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek a pedagógusok egynegyedének biztosítanak fedezetet erre. Nógrád megyében sokkal rosszabb a helyzet. Általában semmi és a 10 százalék között ingadozik az F-esek száma.-Még Salgótarjánban sem született döntés. Mi az oka ennek?- Csak eddigi dicstelen történetét tudom elmondani. Január elején dr. Oravecz Péter jegyző, Ercsényi Ferenc alpolgármester és Bratinka Gábor művelődési osztályvezető úrral való megbeszélésünkön elvi állásfoglalás hangzott el az F kategória 10 százalékos elismeréséről. Ezt méltánytalanul alacsonynak tartottuk, s minimálisan reálisnak, elfogadhatónak a 20 százalékot neveztük meg. Az oktatási bizottság később 13 százalékot javasolt.- Mi történt aztán?- Meglepő fordulat következett az érdekképviseleti szervek tanácskozásán, pár nappal a testületi ülés előtt. Bejelentett hogy a polgármester nem v lalja az F kategória előterjesz sét, mert pénz hiányában sem sem a hivatal nem ért eg; vele. Végül az oktatási bizc ság terjesztette javaslatát a t tület elé, amely azonban eg; lőre nem döntött. Majd ápril ban veszik elő újra az ügy Igaz, félretette! millió forint amely csak a elegendő, he január 1 -jé visszamenőleg pedagógusokul csupán 5 szá: léka kerülhess az F kategóriábi- Mi az ön véleménye arr hogy az igaz; tók is kézf kapták az F 1 tegóriából v: visszasorolást?- Rendelet alapja nin Nemcsak anyagi, hanem erkölcsi elisn réstől is m< fosztja őket.- A jó muni ért F kategóriá soroltak, ira visszasoroltal közül többen dítottak munkaügyi pert. A lyen eredménnyel?- Megyénkben még nem t gyaltak ilyen pert, másutt szont eddig mindenki m< nyerte. Tehát van jogorvosi lehetőség.-Javulhatnak a pedagój; sok kilátásai?- Remélem, az új páriámé kormány és önkormányzat másképpen ítélik majd meg pedagógusokat. S bízom bem a tanítók, tanárok alapos megfontolják, hogy kire adj szavazatukat. Sándor Mái Sáska Géza: A nyolc általános az esély iskolája A müveletlenség mindenki kárára megy Sok kinyilatkozás elhangzott már: mennyire fontos az oktatás. Ebben mindenki egyetért, valahogy azonban soha nem sikerül úgy istenigazában helyére tenni ezt a kérdést. Dr. Sáska Géza, a fővárosi közgyűlési oktatási bizottságának elnöke, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének tagja Balassagyarmaton járt a minap, s nyilatkozott lapunknak. Dobos Krisztina: Soha nem értettem egyet az F kategóriával A hátrányt csak lépésekben lehet behozni A Salgótarjánban rendezett MDF elnökségi ülés oktatási fórumának vendége volt Dobos Krisztina országgyűlési képviselő is, aki - bár a minisztériumban viselt funkciójáról már lemondott - az egyik legilletékesebb a közoktatás aktuális kérdéseiben nyilatkozni. Az 1990-es választások idején a legtöbb párt azt hangoztatta, hogy hatalomra jutása esetén az oktatás ügyét stratégiai kérdésként kezeli majd. és a visszasorolás miatt pei lik a saját intézményük ig; gatóját. Mi erről az ön vé ménye?- Azt jónak tartom, hogy pedagógusokat közalkaln zottként kezelik, mert a törve biztonságot nyújt számukra. F kategóriával azonban soi sem értettem egyet. Vajon mi tanít az jobban, ha valakinek I diplomája van, - s ráadásul « bői az egyiket levelező tago; ton vagy mérnökként - s; rezte, mint, aki egyszerre vt zett el két, esetleg három s; kot? Nem kevésbé labilis a váló munka alapján történő 1 sorolás sem, hiszen ez ni mérhető. Szerintem nemcsak a pedagógus végez jó műnk akinek a tanítványait felves; egyetemre, hanem az is, aki 1 zepes, vagy gyenge képessé gyerekeket leérettségiztet. Egyforma fizetés Az életkor, a végzettség é: katedrán eltöltött évek alapj kell tisztességesen megfizetn pedagógusokat. Nem szab: hogy iskolánként nagy külör ségek legyenek a fizetések 1 zött, attól függően, hogy mily ügyes volt az igazgató. Azor munkáért azonos korú és feli szültségű embereknek mint nütt egyformán kell keresnii A pedagógusok külön munká pedig addig kell díjazni, an az a megbízás tart.-Olyan feltételeket kell szont teremteni az iskolákb; hogy a szakkönyvek megvás lása, a továbbképzéseken v; részvétel természetes igénye lehetősége legyen a pedagóí soknak. Csongrády Bi- Abban mindenki egyetért, hogy óriási jelentősége van az oktatásnak. Viszont a magasabb szintű képzés pénz nélkül aligha valósulhat meg.- Lesz pénz. Ma, egyszerre van pazarlás és hiány. Minden elosztási rendszerben, amely nem piacelvű, valóban megjelenik ez a kettősség. Ezt próbáljuk meg valamilyen módon ész- szerűsíteni.- Az első ilyen terület, amiben csökkenteni lehet a pazarlást, az a tankönyvek hosszabb távú használata. Miért ne használhatná több korosztály is a keményfedelű, jobb minőségű könyveket?- Persze ehhez javulnia kell a minőségnek. Összegyűjthetnék a tankönyveket. Azt is meg lehetne nézni, hány írásvetítő porosodik az intézmények polcain. Ezek csupán példák a kezelés logikájára. Közösen kell iskolát építeni- Milyen irányba fejlődhet a közoktatás?- Jöhet egy állami intézkedés és a sok, rosszul felszerelt iskolát valamilyen módon ismételten körzetesítik. De mi egy másik megoldást javasolunk: az önkormányzatok összefognak, hogy együtt építsenek fel egy rendes iskolát uszodával, tornacsarnokkal, nyelvi laborral, számítógépes teremmel. Ebben már meg tud jelenni az állami támogatás, és kis településeken is létre jöhet egy jó iskola. Nyilván ennek nemcsak pénzügyi, hanem politikai feltétele is, van, mert ezt együtt kell csinálni és nem külön-külön.- Mit jelent az, hogy az esély iskolája?- Fő szabály: meg kell őriznünk a nyolc osztályos általános iskolát.- Ennek az oka nem oktatás- politikai, nem pedagógiai, hanem kifejezetten társadalompolitikai. Az iskola az egyetlen olyan csatorna, ahonnan lentről fel lehet kerülni. És az a haj- szálcsövesség, ami korábban meg volt, most elszakadt. Megtanulni egymás különbözőségét- Ezért meg kell teremteni az esély iskoláját mindenki számára, hogy a műveltség, a tudás révén az egyén a társadalom magasabb régióiban tudjon megjelenni. Nem szabad elkülönülniük a társadalmi csoportoknak. Jobb az, ha gyermekkorban tanulják meg a fiatalok egymás különbözőségét, mert felnőttként már nem megy ez a dolog.- Nagyon fontos érv, hogy az oktatásban nemcsak a saját gyermekünk képzésében vagyunk érdekeltek, hanem a más gyerekének oktatásában is. Egyszerűen azért, meft a műveletlenség mindenki kárára megy.- Mi a véleménye a hat és a nyolc osztályos gimnáziumokról?-Az esély iskolájának koncepciója nem azt jelenti, hogy nem lehet hat vagy nyolc osztályos gimnázium, hanem, hogy ne legyen túl sok. Ne képződjenek külön társadalmi rétegek. Elitképző iskolák is kellenek- Ezeknek az iskoláknak olyannak kell lenniük, amit maguk is hangoztatnak: elitképzőknek. A harmincas években egy generáció négy-öt százaléka szerzett gimnáziumi érettségit. Ma a gyerekek ötvenhat százaléka érettségizett. Ebből is látszik, lehetetlen a korábbi alapokat visszahozni. Én csak attól félek, megjelennek itt a hátrányos helyzetű hat és nyolc osztályos iskolák. (ádám) Tornateremakció- E jól hangzó tétel a kormánykoalíció programjában is megfogalmazódott. Mit sikerült tenni annak érdekében, hogy ez az ígéret megvalósuljon? - kérdeztem a korábbi államtitkártól.- Közel sem annyit, mint amennyit személy szerint én szerettem volna, de annál lényegesebben többet, mint ahogyan az a köztudatban elterjedt. 1990-ben például 1200 iskolában nem volt tornaterem, azóta viszont 570 helyen épült fel ilyen célú helyiség, vagy kezdődött el az építkezés. Ugyancsak sokat mond a tantermek számának alakulása. Bár ’90 és ’93 között mintegy negyvene- zerrrel kevesebben tanultak a közoktatásban, viszont 2020-al több tanterem állt a diákok rendelkezésére. A sok szóbeszéd ellenére mindössze két iskolát zártak be, és mindössze 2500 pedagógus van munka nélkül. Ez nem nagy szám, ennyi a nyolcvanas években is volt. A sok is kevés- Járva az országot, mit tapasztal. milyen a pedagógusok hangulata? Ön hogyan ítéli meg e réteg erkölcsi és anyagi megbecsülését?- Annál jobb, mint ami a sajtóban tükröződik, de természetesen nincsenek - nem lehetnek megelégedve társadalmi megbecsültségükkel. Pedig volt egyszer 10 milliárdos, máskor pedig 17 milliárdos fizetésemelés. Tudom, hogy ez kevés, de tudomásul kell venni, hogy micsoda nagy hátrányt kellett illetve, kell leküzdeni, és ezt csak lépésenként lehet. De ha arról kellene dönteni, hogy mit helyezzünk előtérbe: a települések egészséges vízzel való ellátását vagy a további pedagógus bérrendezést, akkor én az előbbire szavaznék.- Az úgynevezett F kategória körüli hercehurca nagyon rossz visszhangot váltott ki a pedagógusok körében. Sokan élnek a törvényadta jogukkal, Akikért a pedagógusok is dolgoznak: magyargéci iskolások