Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-10 / 34. szám

NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. február 10., csütörtök Délutáni terefere A Nap kél: 6.58 órakor, nyugszik: 16.59 órakor. À Hold kél: 6.25 órakor, nyugszik: 17.13 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELVIRA nevű kedves olvasóinkat Az ELVIRA nyugati gót eredetű név, jelentése: vidám, nyájas. Vé­dőszentje: Szent Elvira, III. száza­di szűz és vértanú. Virága: pálma. A katolikus liturgikus naptár­ban Szent Skolasztika szűz emlék­napja. Testvérét, Szent Benedeket követve, ő is Istennek szentelte éle­tét, és kolostort alapított a nők szá­mára. Villámcsapás ellen szokták segítségül hívni. cfcs [időjárás] Várható időjárás ma estig: Valamelyest hűvösebb időre kell számítanunk, mint az elmúlt napokban. Csapadék sok helyen előfordulhat. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 4 fok körül alakul majd. Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 és 20 órától: Harrison Ford: A szökevény Színes amerikai akciófilm elyszín: Salgótarján, a Pécskó Áruház közelében lévő au­tóbusz-megálló. Időpont: fotósunk szerint hétköznap délután. Szereplők: két csinos hölgy, a fekete kabátos szeretett kisdedét kebelén hordja. Nem tudjuk, honnan jönnek, s hová tartanak. Ami bizonyos: szemmel láthatóan jót beszél­getnek. Sajnos, nem hangos a fotó, így aztán minket kirekesztet­tek a vélhetően izgalmas tereferéjükből. Fotó: Rigó Tibor A nap humora Kifogás Az ősember hajnalban megy haza.- Nehéz napom volt - pa­naszkodik akadozó nyelvvel. - Csak az imént sikerült elejtenem a kiszemelt vadat.- Igen? - mondja vészjósló hangon a felesége. - Legalább valami jobb kifogást találhat­nál. Amiről beszélsz, már tavaly nyáron kipusztult! Csak egy hiányzik A férjem mindent beszerzett, hogy korszerű legyen ü háztar­tásunk. Van mosógépünk, hűtőgé­pünk, robotgépünk, mosogató­gépünk, tévénk, videónk. Most már csak egy olyan pa­liról kellene gondoskodnom, aki ért is ezekhez a gépekhez. A holdra igen..- Úgy szeretlek, érted a világ végére, sőt a holdra is elmen­nék! - lihegi a férfi a telefonba.- Tudod mit? Akkor este fel­jöhetsz hozzám! Pár pillanat, döbbent csend, aztán:- Most? - kérdezi. - Hiszen esik az eső! Akarat A koldus odalép egy kövér nőhöz.- Madame, segítsen rajtam! Már öt napja semmit sem ettem.- Irigylem magát, jóember - sóhajt nagyot a testes nő. - Bárcsak nekem volna ilyen aka­raterőm .. . Pánik- Halló, rendőrség?- Igen.- Kérem, jöjjenek azonnal, betörő van a lakásomban.- Hogy hívják?- Nem kérdeztem tőle .. . Amit ma ellopott, azt másnap már árusította Vádemelés előtt az álkereskedő APOLLÓ KAMARA 16.30 órától: Sztálingrád Háborús eposz BALASSAGYARMATI MADÁCH 15.30, 17.45 és 20 órától: Apa csak egy van (Mrs. Doubtfire) Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték KAMARAMOZI 18 és 20 órától: Szigorúan piszkos ügynök (Frauds) Színes, amerikai film 1994. február 10. 18.00 Vlűsorismertetés 18.05 Vlese: A kiskecske bánata (rajzfilm) 18.21 Sulijáró (Építőipari és Gépipari Szakközépiskola) 18.40 Mi az Iskolaszék? 19.00 Hímaptár (heti hírösszefoglaló) 19.15 "Tűzben születtek" (művésztanár portré) 19.28 Sport 19.40 Zöld utas természetjárók 20.00 Névházasság (kanadai film) ______________________/ L elkisegély telefonszolgálat Salgótarján S: 32/311-600 Balassagyarmat “ff: 35/313-000 Mirim iI, 1'"’ erűid n,j,I 0 aűi} A hívás ingyenes! Szereptévesztésről lehet szó a mátraszelei H. Balázs esetében, aki váltig azt tartja magáról, hogy ő kereskedő. A kereske­déshez szükséges jogosítvá­nyokkal nem rendelkezik, de üzletel. A dologban az a furcsa, aho­gyan az illető úr beszerzi az üz­lethez szükséges eszközöket. Mindezt nem véletlenül írtuk le H. Balázsról, akit kilenc rendbeli bűncselekmény elkö­vetésével gyanúsít a rendőrség. Nevezett mátraszelei úriem­ber viselt dolgairól Tolmácsi Zsombor, a Salgótarjáni Rend­őrkapitányság vizsgálója tájé­koztatta lapunkat. Megtudtuk, hogy a büntetett előéletű H. Ba­lázs 1992. októberétől 1993. áp­rilisáig követte el az árube­szerző bűncselekményeit. Az álkereskedő egyik alka­lommal vadászházat látogatott meg ahonnan egy lagzira való edényt, evőeszközt, s minden hozzávalót elvitt. Egy, a lakóhelyéhez közeli ültetvényről különféle mező­Feketepiaci valutaárfolyam 1 USA-dollár: 103-106 Ft, 1 német márka: 59,5-63 Ft, 1 osztrák schilling: 8,8-9,3 Ft, 1 szlovák korona: 3,00 Ft. gazdasági kisgépeket, eszközö­ket és veszélyes vegyszereket lopott. Tovább is lehetne még so­rolni a bűnlajstromot, de az már leltár lenne, s ezt a rendőrségen pontosan megtették. Amikor az enyveskezű urat sorban elszá­moltatták cselekedeteiről, min­denre azt mondta, hogy ő ezeket a holmikat kivétel nélkül vásá­rolta. Számlát azonban egyetlen vételről sem tudott felmutatni. Érdekessége még a dolognak, hogy kezdetben a lakóhelyéhez közelebb eső lopásokat még gyalogosan bonyolította, majd kiskocsival és később - a távo­labbi helyekre — már lopott gépkocsival közlekedett. Az au­tóról azt állítja, hogy a főváros­ban vette, de a szakértő kiderí­tette, hogy a kocsi lopott, ami­ből kiköszörülte az eredeti al­vázszámot, és barbár módon át­festette. Valójában egy festékes ruhadarabja buktatta le. Összesen mintegy 400 ezer forint értékű holmit lopott ösz- sze. Ennek az értéknek jelentős része azonban megtérült, a tu­lajdonosoknak sikerült a holmi­kat visszaadni. Ez azonban nem mentesíti H. Balázst a felelős- ségrevonás alól. Tekintettel arra, hogy különösen visszaeső bűnözőről van szó, várhatóan ehhez mérik a büntetését is. PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó Salgótarján tojás 6-6,50 Ft/db 6-6,50 Ft/db 6-7 Ft/db burgonya 26-28 Ft/kg 25-26 Ft/kg 25-35 Ft/kg sárgarépa 34 Ft/kg 40-50 Ft/kg 75-100 Ft/kg petrezselyem 40-60 Ft/kg 75-90 Ft/kg 85-100 Ft/kg vöröshagyma 36 Ft/kg 36-50 Ft/kg 38-48 Ft/kg fokhagyma 150 Ft/kg 150-200 Ft/kg 180-190 Ft/kg fejeskáposzta 14-16 Ft/kg 16 Ft/kg 20 Ft/kg kelkáposzta 30 Ft/kg 40 Ft/kg 40 Ft/kg karalábé 30-40 Ft/kg 40 Ft/kg 40-45 Ft/kg karfiol 140-150 Ft/kg 120-140 Ft/kg 170-180 Ft/kg paradicsom 200-240 Ft/kg 190-220 Ft/kg 220-260 Ft/kg szárazbab 80-130 Ft/kg 80-130 Ft/kg 80-130 Ft/kg paprika 15-35 Ft/db 13-15 Ft/db 15-25 Ft/db alma 30-55 Ft/kg 30-55 Ft/db 30-55 Ft/kg NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgatő. • Felelős szerkesztő: DR. SZTRAPÂK FERENC. • Felelős kiadó: S00S SÄND0RNE, az AS-M Heves—Nógrád megyei irodavezető. • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postatiók 96. Telelőn: 32/316-455; Telefax: 32/312-542,32/311- 504. Telex: 229109. Felel ős szerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311-504. • Azelőlizetők részére terjeszti az AS-M Heves-Nőgrád Megyei Irodája az ügynök­ségek (Salgótarján: Takács Tamás. Salgótarján. Pécskő út 12/C. Telefon: (32) 311-422, üzenetrögzítővel. Balassagyarmat: PrivátTranszBt., Dudok György, Balassagyarmat, Kővári utca 11. Te­lefon: (35) 310-429. Pásztó: Pál ésTársa Bt. 3070 Bátonyterenye, Rimay út12. Telefon: (32) 354-652) révén. Árusításban terjeszti a Budapest Vidéki Postaigazgatóság (1360 Budapest, Postafi­ók 5.) Nógrád megyében működő postahivatalai. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján. Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hóra375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 torint. - Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig táv­beszélőn és a Nógrád Megyei Hírlap kiadójához a 32-316-455távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előfizetési díja más megyében ésafőváros- ban lakó előfizetőink számára: 1 hőnapra 770.- Ft, negyedévre 2310,- Ft, fél évre 4620.- Ft. egy évre 9240,- Ft. Előfizetési díj a szomszédos, ill. más országokba: 1 hónapra 862,- Ft, itt 1466.- Ft. negyedévre 2586.- Ft, itt 4398.- Ft, fél évre 5172,- Ft, itt 8796,- Ft. egy évre 10344,- Ft ill 17592,- Ft. A megyén kívüli belföldi és küllőidre szóló előfizetői észrevételekkel szíveskedjék közvetle­nül a kiadót megkeresni. • Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.10 Törvénykönyv. 8.40 Napköz­ben (ÉLÓ) 11.05 Népdalkörök fel­vételeiből. 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika. 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hűek. 13.15 Mária motetták. 13.30 Tanú­im lesztek. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Válogatott perceink. 15.40 Éneklő Ifjúság. 16.00 Dél­utáni Krónika. 16.20 Egy élet a magyar népdalkutatás szolgálatá­ban. 17.00 Hírek. 17.05 Riportmű­sor. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Rá­adás. 19.05 Sportvüág. 19.40 Ösz- szeállította: Tóth Éva. 20.05 Ha­gyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Névjegy. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. URH: 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00­18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű mű­sor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsqr. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.33 Hajnali kalendárium. Benne: Félóránként hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreggel. 8.05 Slá­gerfilmek, filmslágerek. 9.10 Ze­ne-szó. 11.03 Családi persely. 11.15 Tea hármasban. 12.00 Nóta­parádé. 13.00 Hírpercek. 13.10 Szobotka Tibor novelláiból. 13.26 Kvízpróba. 14.00 Kabarécsütör­tök. 17.05 Gordiusz. 18.00 Észke­rék. 18.30 Helykereső. 19.05 Fü- lönfogva, avagy így hallgassunk ze­nét! 19.35 Táncházban. 20.00 Rit­mus és melódia. 21.00 Hírpercek. 21.10 Daráló. 21.40 Hiánypótló. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 Rádiószínház. Kormánytisztviselők. 11.12 Ro­mantikuszene. 12.05 Hangverseny délidőben. 12.57 Barokk muzsika. 14.05 Auf deutsch gesagt 7. 14.20 Verlioka. Regény. 15.04 Ménotti: Amélia bálba megy. 16.05 Lend- vay Kamilló műveiből. 17.00 Ze­nélő városok. 18.05 Hangverseny klasszikus zeneszerzők műveiből. 19.05 Muzsikáról versben, prózá­ban. 19.35 Romantikus zene. 21.10 Sába királynője. Részletek Gold- mark operájából. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Barátságos bölcses­ségek. 22.50 Napjaink zenéje. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55: Műsorismertetés, hírek, idő­járás. űtinform. 6.00: Reggeli kró­nika. 6.10: Észak-magyarországi eseményösszefoglaló. 6.30: Hírek, lapszemle. 6.40: Gazdaságközei­ben. 7.00: Reggeli krónika. 7.10: Észak-magyarországi eseményösz- szefoglaló. 7.30: Hírek, időjárás 7.40: Tájak, sorsok, életképek. 8.00: Észak-magyarországi króni­ka. Szó szóló. 16.00-08.00: Keres­kedelmi adás. ( televízió ) TV 1 9.00-12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Tv-filmsorozat. 10.30 Moselbrücki történet. Német- osztrák-magyar családsorozat, X/10.: A születésnap. 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 15.30 Kirakat. 16.00 Híradó. 16.10 Kirakat folyt. 16.25 Telesport. 17.00 Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat. 17.30 Variációk. 17.55 Kölyökidő. 18.20 Az utódok reménysége. 18.45 Fogadjunk! Show-műsor, fogadásokkal. 19.10 Gyerekeknek. 19.30 Híradó. 20.05 Telesport. 20.15 Öregberény. Történetek vidékről. VI/6.: A kampány. Kisfröccs — Harsányi Gábor 20.52 Családév-nyitó. 21.52 Ma­gyar félmúlt. ítéletlenül. 22.55 Térjátékok. Építészeti folyóirat. 23.35 BBC-híradó. TV 2 16.15 Rönkszedők. Kanadai film­sorozat. XX/1. 16.40 Gyerekek­nek. 17.05 Grüssdich. 23/22. 17.20 Egészséget mindenkinek! 17.50 Privatizációs történetek. 17.56 Zöldpont-hószolgálat. 18.00-18.45 Nagylátószög. Ben­ne: 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Magyarország mag. 18.45 Segít­sünk magunkon! Stressz. VI/6. 19.15 Európai Utas. 20.00 Tipplis- ta. 20.10 Mini klip-mix. 20.25 Stan és Pan. Amerikai rajzfilmsorozat. 20.30 Telexpo ’96. 21.00 Híradó. 21.25 Mindent vagy semmit! 22.00 24 óra. 22.25 25 éves a Magyar Filmszemle. 22.40 Az ötödik pe­csét. Magyar film (1976). DUNA TV 15.30: Business az biznisz. Hogyan lehet sikerünk a piacgazdaságban? 16.00: Hírmondó. 16.20: Az élő test. 16.50: A Selyemút. 17.40: Kérem a következőt! 18.00: Híra­dó. 18.10: 25. Magyar Filmszemle. 19.40: Folk-est. 20.05: Szemtől szemben. 21.00: Híradó. 21.20: Tánc. 21.30: Kondor Béla. Magyar portréfilm. 22.05: Költők társasá­gában. Ady Endre: A szerelem eposzából. SZLOVÁK I 8.30 Időszerű események. 9.00 Meseműsor. 9.30 Johnson és bará­tai. Ausztrál animációs sorozat. 9.40 Szórakoztató televízós vetél­kedő a Niké dijaiért. 10.15 Televí­ziós párkereső műsor. 10.55 Made in Slovakia (ism.) 11.25 Egyházi műsor. 15.20 Teleshopping. 15.45 Hazai slágerlista. 16.25 Kontaktus Stűdió. 17.25 Autósmagazin. 17.55 Gazdasági magazin. 18.00 Csodára várva. Holland dokumen­tumfilm. 18.25 Turisztikai maga­zin. 19.00 Esti mese. 19.07 Ivan és a játékbazár. 19.15 Az ésszerű táp­lálkozásról. 19.30 Időszerű esemé­nyek, sport. 20.05 Beverly Hills, 902010. Amerikai tévéfilmsoro­zat. 20.50 Globetrotter. Utazási vetélkedő. 21.25 Aktuális publi­cisztika. 22.00 Időszerű esemé­nyek, sport. 22.35 Újból a Mont- pamassen. Angol dokumentum- film-sorozat (színes + ff.) 23.25 Film és video. SZLOVÁK 2 18.20 Regionális műsor. 18.30 Esti mese. 18.37 Vers. 18.40 What does it mean, Harvepího? Hes the black sheep of the family. 18.50 Teles­hopping. 18.55 Hipo-Hipo. Szóra­koztató show. 19.30 Időszerű ese­mények, sport. 20.00 Szórakoztató magazin. 20.55 Galuska. Politikai főzőcske. 21.05 Teleshopping. 21.10 San Francisco utcáin. Ame­rikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Az utolsó pillanatban (ism.) 22.00 Az álmok tengerén. Vanuatu. Doku­mentumsorozat. 22.25 Jazzpódi- um. TV 5 6.00: A miniszter úr. 6.30: Tele- reggel. 9.05: Sanzonok. 13.05: A miniszter úr. 13.35: Kulturális ma­gazin. 14.50: Magellán. 15.10: Vi­va. 16.25: Egészségünkről. 16.50: Főzőcske. 17.05: Pokoli horgászat. 17.35: Turistamagazin. 18.00: Kvízjáték. 19.00: Számok és be­tűk. 20.00: Kanadai magazin. 20.30: Svájci magazin. 21.35: Az évszázad haladása. 23.10: Viva. 0.45: Éjszakai beszélgetés. SUPER CHANNEL 9.00: Super-üzlet. 13.00: Mai té­mák. 14.30: Pénzkerék. 17.30: Eu­rópai piacgazdaság. 18.00: Mai té­mák. 19.00: Hírek. 19.30: Élő vi- deoshow. 20.00: Most. 21.00: Ka­landos rövidfilmek. 22.30: Euró­pai üzleti élet. 22.50: Piacgazda­ság. 23.00: Jay Leno-show. 24.00: Talkshow. 1.00: Politikai magazin. I. 30: Mr. Jones és a törvény. PRO 7 5.35: Mr. Belvedere. 6.00: Varázs­latos Jeannie. 6.20: Rajzfilmek. 7.40: Parker Lewis. 8.10: Igazi szí­nek. 8.40: Scarecrow és Mrs. King. 9.40: Emberrablás. 10.40: Lottó. II. 40: Roseanne. 12.10: Bili Cosby-show. 12.40: Világfelfordu­lás. 14.25: Hardcastle és McCor­mick. 15.25: Mr. Belvedere. 15.55: Varázslatos Jeannie. 16.25: Rajz­filmek. 17.55: Parker Lewis. 18.25: Szárnyak. 18.55: Rosean­ne. 19.25: Bili Cosby-show. 20.00: Híradó. 20.15: A 11. áldozat. 22.15: Hamikák III. 24.00: T. J. Hooker. 1.00: Scarecrow és Mrs. King. SAT 1 9.05: Alf.9.35: Szerelemhajó. 10.25: Bonanza. 11.20: Fiatal és nyugtalan. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Szerelemhajó. 14.00: Szomszédok. 14.30: Alf. 15.05: Bonanza. 16.00: Űrszekerek. 17.00: 5x5. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.19: Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Schwarz közbelép. 21.20: Talkshow. 23.20: A hét aranyvám­pír balladája. 0.55: Orszekerek. I. 45: Sötét igazság. 2.35: A hét aranyvámpír balladája. RTL 9.10: Farkasok klánja. 10.00: Gaz­dag és szép. 10.30: Paradicsom­part 11.00: Forró nyeremény. II. 30: Családi párbaj. 12.00: Ma­gazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Hét­köznapjaink. 15.00: Ilona Chris­ten. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Családi kötelék. 18.00: Paradicsom-part. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: S.O.S. hívás. 21.15: A szerelem is lehet gyilkos. 23.10: Gottschalk- show. 24.00 Hírek. 0.30 Éjszaka!

Next

/
Oldalképek
Tartalom