Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-10 / 34. szám

2 KÜLFÖLD 1994. február 10., csütörtök Karadzic szerint: Csalás volt a szarajevói vérfürdő Kampány a marhahús mellett Az argentin kormány kam­pányt indított annak érdekében, hogy több marhahús fogyasztá­sára beszélje rá a valaha mérték­telen marhahúsevéséről híres la­kosságot — jelentette a DPA né­met hírügynökség. Az elmúlt tíz évben drasztikusan megválto­zott, az argentinok táplálkozási szokása: míg a nyolcvanas évek elején az emberek fejenként 86 kiló marhahúst ettek, addig nap­jainkban alig 66 kiló az egy fore eső évi fogyasztás. Az argentin hatóságok a hetvenes évek végén éppen az ellenkezőjét tették an­nak, mint amit most tesznek: megpróbálták lebeszélni a lakos­ságot a marhahúsról azért, hogy árualapok szabaduljanak fel ex­portra. Időközben azonban a ha­nyatló exportárak és az egyre na­gyobb adóterhek válságba so­dorták a húsipart, így a kormány a hazai fogyasztás fellendülésé­től reméli az ágazat talpraállását. Oroszország és az OPEC együttműködése? Oroszország kész összehan­golni tevékenységét az olaj világ­piacán a Kőolaj-exportáló Or­szágok Szervezetével (OPEC) — jelentette az ITAR-TASZSZ. Oleg Davidov, a külgazdasági kapcsolatok minisztere azt mondta, hogy a csökkenő világ­piaci olajárak mellett, a jelenlegi dollár-rubel átváltási árfolyamot figyelembe véve, gazdaságtalan- na vált az orosz olaj exportja. A miniszter kijelentette, hogy Oroszország kész a kapcsolatok kiépítésére az OPEC-cel akcióik összehangolása és kétoldalú konzultációk céljából, hogy ezál­tal stabilizálni lehessen az olaj vi­lágpiacát. — Nem arról van szó, hogy tagjai legyünk az OPEC- nek, ez nem áll érdekünkben — fogalmazott a miniszter —, de az együttműködés szükségessége vitán felül áll. A bírálatok hatására... Az erősödő nemzetközi bírá­latok hatására Japán úgy dön­tött, hogy módosítja energiapoli­tikáját, kevesebb veszélyes plu­tóniumot von majd ki az elhasz­nált nukleáris fűtőanyagból, mint ahogyan azt tervezte. A ja- án atomenergia-bizottság újáb­an azt tűzi ki célul, hogy a plu­tónium kivonására alkalmas lé­tesítmények építése helyett a fe­lesleges nukleáris fűtőanyagok tárolására építsenek előbb kapa­citásokat, mégpedig úgy, hogy a kiégett fűtőanyagot ne is kelljen az atomerőművek helyszínéről elszállítani. A bizottság egyik tagja szerint elhalasztják húsz év­vel a tervezett második recikláló — nukleárisanyag-újrahasznosí- tó — létesítmény felépítését, azt 2010 helyett csak 2030-ban kez­dik majd el. A harmadik létesít­mény felépítéséről pedig a dön­tést majd csak 2010-ben hozzák meg. Két Lotti A 6. heti Két Lotti nyerőszá­mai: 25, 59, 63 és 2, 6, 26. A héten 3+3 találatos szel­vény nem volt, így a 6-os nyerő­osztályban a nettó nyeremény 25.520.571 forintra halmozó­dik. A 3-asok egyenként 32.888, a 2-esek 369 forintot fizetnek. A szarajevói piactéren múlt szombaton becsapódott gráná­tot északkeleti irányból, azaz muzulmán ellenőrzés alatt lévő területről lőtték ki — jelentette a Tanjug jugoszláv hírügynökség, az ENSZ-békefenntartók szara­jevói parancsnokságának egyik „megbízható” illetékesére hivat­kozva. A jugoszláv hírügynökség más forrásokból meg nem erősí­tett jelentése szerint a neve mel­lőzését kérő UNPROFOR-ille- tékes közölte: a lövedéket a piac­tól mintegy két kilométerre lévő állásból lőtték ki, s ez a terület a muzulmán egységek ellenőrzése alatt áll. A Tanjug szerint az ENSZ-illetékes által közölt véle­mény tükrözi a vérontás körül­ményeit vizsgáló ENSZ-bizott- ság álláspontját is. Radovan Karadzic boszniai szerb vezető azzal fenyegetőzött, hogy a szerb légvédelem lelő minden olyan repülőgépet, amely támadást intéz a szerb ál­lások ellen. A Tanjug szerint a Belgrádban nyilatkozó Karadzic elmondta, hogy a szerbek készek arról tárgyalni, hogy Szarajevó mely része legyen a szerbeké, il­letve a muzulmánoké, arra azon­ban nem hajlandóak, hogy vis­Nanovfszky György moszkvai magyar nagykövet tegnap cáfol­ta azokat a sajtójelentéseket, mi­szerint a múlt héten a moszkvai repülőtéren botrányt okozó Vla­gyimir Zsirinovszkij ügyében el­járt volna a nagykövetség. Na- novfszky György az MTI-nek el­mondta: semmiféle jegyzék vagy nyilatkozat sem Moszkvában, sem Budapesten nem látott nap­világot az ügyben. Az orosz Liberális Demokrata Párt elnöke, Vlagyimir Zsiri­novszkij múlt heti szerbiai láto­gatása után Budapesten keresz­tül utazott vissza Moszkvába, ahol botrányt okozott. Papp Já­nosnak, a magyar légitársaság moszkvai képviselőjének elmon­szavonják tüzérségüket, s ezzel magára hagyják a boszniai fővá­rosban élő mintegy 200 ezer szerbet. Karadzic szerint a szarajevói piactér elleni támadás „megren­dezett csalás” volt, s korábban meghalt személyek holttestét, s műanyagból készült testrészeket is felhasználtak, hogy növeljék az állítólagos áldozatok számát. A boszniai szerb vezető Bili Clintonhoz és Borisz Jelcinhez küldött levelében hangsúlyozza: valóban volt egy robbanás a pi­actéren, ami megölt néhány em­bert, azonban minden más csalás volt. — A szemtanúk szerint a robbanás pillanatában alig né­hány ember volt a helyszínen — írta Karadzic a levélben, hozzá­téve: még a muzulmán szemta­núk is azt mondták, hogy a rob­banást okozó lövedék „furcsa” volt, mert nem lehetett hallani a gránátokra jellemző, fütyülő hangot. — Nem engedhetjük, hogy az egyik harcoló fél félrevezesse és hamis következtetések levonásá­ra késztesse az egész világot, így az Egyesült Államokat és Orosz­országot is — idézett Karadzic le­veléből a Tanjugra hivatkozó Reuter hírügynökség. dása szerint a budapesti indulás előtt a szabályok szerint elvették Zsirinovszkijtól az állítólag Szer­biában ajándékba kapott piszto­lyát, amelyet ő — Moszkvába ér­ve — követelni kezdett, a Malév alkalmazottjától. Az alkalma­zott közölte, hogy a szabályok szerint a moszkvai biztonsági szolgálatnak adják le a fegyvert, s ott kaphatja meg azt. Az orosz politikus erre útszéli hangon szi­dalmazni és fenyegetni kezdte az alkalmazottat. Á hadonászó, fel- ajzott politikus kezével eltalálta az alkalmazott arcát, de Papp Já­nos szerint nem volt szó szándé­kos arculcsapásról, illetve tettle- gességről. (MTI) Gázbetörés, kőzetomlás Bányaszerencsétlenség Lengyelországban Súlyos bányaszerencsétlenség történt kedden Lengyelország­ban. Á Chrobry bányában 900 méteres mélységben gázbetörés és kőzetomlás történt. A veszélyeztetett körzetben lévő bányá­szok többségét sikerült kimenteni. Egy bányász meghalt, tízet kórházban ápolnak, hármat tegnap reggelig még nem találtak meg, ezért a mentőakció folytatódik. Cáfol a moszkvai magyar nagykövet Zsirinovszkij repülőtéri ügyéről Mi lehet az ésszerű javaslat? Iskolai szünet, síelés, közlekedési csőd Ezen a hétvégén még nem le­het segíteni: mindenki tudja, hogy Ausztria útjain kilométeres sorokban fognak átkozódni a sí­telelésből garantáltan ugyanab­ban az időpontban hazatérni vá­gyó tízezrek. Pontosan tudták, mi vár rájuk, hiszen hosszú évek óta szenvednek ugyanettől — de hát a gyerekek iskolai szünete a meghatározó, ilyenkor veszik ki az osztrák családok a téli szabad­ságot és költöznek fel a hegyek­be. A tumultus valójában már a sípályákon kezdődik, ahol kicsi­nyek és nagyok keresik a talpa­latnyi helyet az egészséges élet­hez. Nem mintha Ausztria nem lenne tele jobbnál jobb síelési le­hetőségekkel, ilyenkor azonban minden kevés, hiszen nem elég, hogy egész Ausztriában szünet van, valamennyi iskolában — az egyetemeken is — ez még egybe is esik a németországival és a hol­landiaival. Az iskolai szünetek kijelölése tartományi illetékesség. Helmut Zilk polgármester így csak java­solhat ésszerűbb megoldást. El­képzelése szerint február máso­dik, harmadik és negyedik hete között oszlana meg a jövőben a síszünet: Bécs, Alsó-Áusztria és Burgenland kezdene — ez 440 ezer tanulót jelent. A második héten Karintia, Salzburg, Tirol és Vorarlberg szabadságolná össze­sen 330 ezer diákját, és az utolsó februári héten kapna szünetet 390 ezer felső-ausztriai és stájer- országi iskolás. A sorrend azután évről évre változna. Ha ez meg­valósulna — biztatgatja Zilk a hagyománytisztelő osztrákokat — elkerülhető lenne az a szoron­gás, mérgelődés, ami most már évről évre együtt jár a téli pihe­néssel. Valójában — ha el is fogadják a tartományi kormányok Zilk ajánlatát — nehéz elképzelni, hogy már a jövő évtől érvényesít­sék. Nem beszélve a tavaszi szü­netről — március utolsó hete —, ami még rosszabb lesz, hiszen akkortájt már kevesebb használ­ható sípályára összpontosul a ro­ham. Erre a hétvégére pedig min­denképpen érvényes az Osztrák Autóklub felhívása: akinek ked­ves az idegrendszere, és nem kell utaznia, maradjon otthon. Aki ezt nem tudja elkerülni, készül­jön a legrosszabbra, és néhány órás autóútjára szánjon legalább fél napot. Ha meg még határát­keléssel is jár hazautazása, akkor egyenesen kiszámíthatatlan, mi vár rá. 50.000* forintos / Ml I g / De a főváros és környéke kimarad. Különböző mobiltelefon-értékesítési konstrukcióink kidolgozásakor mindig az Önök igényeihez, pénzügyi lehetőségeihez akarunk alkalmazkodni. így van ez most is, amikor egy különleges ajánlatot teszünk egy speciális belépési díjprogram bevezetésével. Ha Ön elfogadja, hogy mobil telefonját csak a fehér folttal jelzett területen kívül használja, akkor a távköz­lési összeköttetési költség 25.000 Ft *- ra mérséklődik. Természetesen ha Ön ezen a területen kívül tartóz­kodik mobil telefonjával, bárkit felhívhat és bárhon­nan hívható. Azok a nem budapesti** előfizetők, akik készü­léküket országosan szeretnék használni, igénybe vehetik kedvezményünket, melyben a belépési díjból csak 30.000 Ft-ot* kell befizetni, a fenn­maradó 15.000 Ft* részletekben egyenlíthető ki. * az összegek ÁFA nélkül értendők ** mindkét ajánlat nem budapesti előfizetőknek szól, vagyis azoknak, akik vidéki számlafizetési címmel vagy telephellyel rendelkeznek. (»)))))) mvIestel RÁDIÓTELEFON KFT. /VI ozgásban a z üzlet. Balatonvilá/tos: M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (06 601327100 Békéscsaba: 5600 Gvóni G.u.21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon : (06 60) 384000 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel.: 1521318-036 Rádiótelefon: (06 60) 327800 GvSr: 9022 Pálffv Dénes u. I. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.: (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93)310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: (721445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327900 Szeded: 6720 Tisza Lajos krt. 2-4.Tel.: (62) 421-575 Rádiótelefon: (06 60)327600 Székesfehérvár: 8000 Várkörút 44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327200 Szolnok: 5000 Baross u. I. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000

Next

/
Oldalképek
Tartalom