Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-09 / 33. szám
AZ USA-BAN KEPEZTEK TOVÁBB A KAPITÁNYT oldal NOGRAD ti MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. FEBRUÁR 9., SZERDA V. ÉVFOLYAM 33. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT OlVi hírlap KÁRPÓTLÁSI JEGGYÉL mindent megvásárolhat a NÓGRÁDKER RT. áruházaiban és szaküzleteiben Salgótarjánban, Balassagyarmaton. HETI BEVÁLTÁSI ÁRFOLYAM: 65% m Egri sortűz: Szabadlábon a gyanúsítottak Az 1956. december 12-i egri sortűz gyanúsítottjaival kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség a következő közlemény közzétételére kérte a távirati irodát kedden: „Az Egri Városi Bíróság valamennyi gyanúsítottat illetően elutasította a Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal letartóztatási indítványát. Megállapította, hogy az érintettek ugyan alaposan gyanúsíthatóak a terhűkre rótt cselekmények elkövetésével, korukra és eddigi viselkedésükre tekintettel azonban nem látja úgy, hogy szökésüktől tartani kellene. ” * * * Mint ismeretes, a Fővárosi Főügyészség február 4-én közleményben jelentette be, hogy az 1956. december 12-én Egerben történt, számos halottat és sebesültet követelő sortűz ügyében — a nyomozás során több volt karhatalmistát hallgattak ki gyanúsítottként. Az MTI — nem ügyészi körökből szerzett — információja szerint az ügyészség hét személyt hallgatott ki gyanúsítottként emberiség elleni bűntett alapos gyanúja miatt. A gyanúsítottak közül öt személyt őrizetbe vettek: előzetes letartóztatásukat a nyomozóhivatal február 5-én, szombaton indítványozta az Egri Városi Bíróságnál. Az MTI munkatársa úgy értesült, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottakat kedden dél körül szabadlábra helyezték. (MTI) LAPUNKBAN: Költségmegosztó: „hazajött” a leolvasás (3. oldal) Sporttükör: Angyalbőrben angyal lett (7. oldal) Harminchét jogsértő két hét alatt a határon (8. oldal) Göncz Árpád Spanyolországba látogat Göncz Árpád, a Magyar Köztársaságelnöke február 15. és 18. között Spanyolországba látogat, I. János Károly spanyol király meghívására. Útjára felesége is elkíséri — közölte tegnap az elnök szóvivője. Az IBUSZ Bank Rt. emeli betéti kamatait Az IBUSZ Bank Rt. február 15-től növeli a nála elhelyezett forintbetétek után fizetendő kamatokat. A kamatemelés mértéke a futamidő függvényében 0,5- 2,5 százalékpont között mozog. Minderről a pénzintézet tájékoztatta az MTI-t, kedden. A február 15-i változás a devizafedezet mellett nyújtott forinthitel kamatának emelésén túl egyelőre nem jelenti az IBUSZ Bank Rt. egyéb hitelkonstrukcióinak kamatemelését. Rótt Nándor az FKGP-ben Rótt Nándor, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt tagja lett, s az FKGP országos listájának 7. helyén szerepelteti őt új pártja. Ezt Torgyán József, az FKGP elnöke jelentette be kedden délben, a Parlamentben rendezett sajtótájékoztatón. A NAT tartalmáról A kormány e heti ülésén nem foglalkozik a Nemzeti Alaptantervvel — közölte az MTI érdeklődésére kedden Juhász Judit. A kormányszóvivő utalt arra, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium szakértői által elkészített Nemzeti Alaptanterv a sajtóban néhány napja olvasható. A javáslatok és észrevételek figyelembevételével a kormány a közeljövőben dönt a dokumentum tartalmáról. Hat megye idegenforgalmi szakemberei találkoztak tegnap Egerben, a megyeházán, s a turizmusról cseréltek eszmét. írásunk a 3. oldalon. A téma nógrádi vonatkozásairól rövidesen külön összeállítást adunk közre. Testületi ülés Pásztón - Napirenden a költségvetés A tervezett hiány 150 millió forint A képviselő-testület keddi ülésén a rendszerváltás óta először telt meg zsúfolásig a pásztói polgármesteri hivatal nagy tanácsterme. Bár kezdéskor a jelenlévő tizenkét képviselő öt napirendi pont tárgyalását szavazta meg, mégis várható volt, hogy a nagy számban megjelent vendégek elsősorban a város 1994. évi költségvetésének tárgyalására kíváncsiak. Az előterjesztett javaslat számadataiból kitűnt, hogy az előző három év kiemelt intézményi támogatása után a vezetés a város fejlesztését tűzte ki célul. A megnyitó után Pintér Gergely képviselő a következő kérdést tette fel:- Mennyiben érzi felelősnek magát a polgármester úr, hogy a város a negyedik évben felélte tartalékait, és most 150 milliós forráshiányos költség- vetést terjeszt elő?- Semmiféle felelősséget nem érzek, hogy ilyen forráshiányos költségvetést terjesztettünk a testület elé - válaszolta dr. Dobrovoczky István. Maczkó Jenóné hiányolta, hogy az útépítések között az általa beterjesztett Nefelejcs és Tar Lőrincz utcák nem szerepelnek a felújítandók között, holott a lakók ehhez anyagilag is hozzájárulnának. Közben a jelenlévő bölcsödéi dolgozók kivonultak a teremből. Zentai József, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke - az összevont bizottsági ülés után született módosításokkal - a PEB nevében elfogadásra javasolja az 1994. éves költségve- (Foly tatás a 3. oldalon) Közbiztonsági akció Salgótarjánban és vidéken Körözöttet és bűnelkövetéssel gyanúsítottakat csíptek fülön A: z Országos Rendőr-főkapitányság az 1994. .évet a közterületi rend évének nyilvánította. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság ennek jegyében rendezett akciót a múlt hét végén, amelyben mintegy 50 rendőr és több mint 10 gépkocsi vett részt. A közbiztonsági akcióról Sári István rendőr főhadnagy, az akció parancsnoka elmondta: a szórakozóhelyek „razzia” jellegű ellenőrzésén, az igazoltatásokon túl elszámoltatták a gyanús személyeket, felkutatták és lefoglalták a közbiztonságra veszélyes eszközöket. Kerestek körözött személyeket és gépkocsikat, kiszűrték az ittas vezetőket. Az egész éjszaka tartó akció során Salgótarjánban 30, vidéken pedig több mint 30 különböző szórakozóhelyen tartottak ellenőrzést a rendőrök, s mintegy 500 személyt igazoltattak. Elfogtak 8 személyt, akik közül egyet köröztek, a többit pedig bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A személy- azonosság megállapítása céljából 16 személyt állítottak elő. Kivontak a forgalomból két ittas személygépkocsivezetőt. Szabálysértések elkövetése miatt 25 embert jelentettek fel, közülük hárman már a szabálysértési határozattal a kezükben hagyhatták el a kapitányság épületét. Az igazoltatottak közül 5-en - mivel nem volt náluk a személyi igazolvány, ami már önmagában is szabálysértés - hamis adatokat mondtak be a rendőröknek. Nem volt szerencséjük, mivel a rendőrségi számítógépes rendszer segítségével igen rövid idő alatt megállapították a helyes adataikat. Az akcióparancsnoktól még megtudtuk: a salgótarjáni és az érintett vidéki állampolgárok döntő többsége megértéssel és együttműködve fogadta a köz- biztonsági akciót. P. A. Balassagyarmat: A jelöltállítás MDF-es bája A balassagyarmatiak emlékeznek még a politizáló dr. Tományi Csabára, aki 1988-ban tevékeny részt vállalt a városi MDF szervezet megalakításában. Aztán az ügyvéd hirtelen letűnt a politika színpadáról. Az önkéntes száműzetés azzal magyarázható, hogy Tományi nem tudott azonosulni az egyéni érdekek, ambíciók előtérbe kerülésével, azzal, hogy a párt eltért a meghirdetett elveitől. Most újra felbukkant az ügyvéd neve: akaratlanul politikai színjáték részesévé vált, a hírhedtté vált országgyűlési képviselő-jelöltállítás kapcsán.-Miért tért vissza a politizáláshoz?- Immárom fél éve, hogy több helyi szervezet is megkeresett, és érdeklődött szándékaim iránt. Megtisztelő felkérésüket elhárítottam, mert úgy gondoltam, emberi tartásommal ellentétes a pártváltás és a (Folytatás a 3. oldalon) Zsirinovszkij nem kívánt személyiség? Külpolitikai bonyodalmakba keveredhet Magyarország az orosz botrány-honatya, Vlagyimir Zsirinovszkij miatt — derül ki a Springer Külföldi Sajtószolgálat (SAD) hétfői jelentéséből. A német ügynökség értesülése szerint a szélsőséges politikus Moszkvában tettleg bántalmazta a Malév egyik munkatársát, mert az a moszkvai repülőtéren a Budapesten elvett pisztolyt a leszállás után az orosz határőrségnek adta át. A történtekről értesült a moszkvai magyar külképviselet, a Malév vezérkara és természetesen a budapesti Külügyminisztérium is. Valószínűleg folytatása lesz az ügynek, írja a SAD, lehetségesnek tartva, hogy a magyarok „tiltakozó jegyzéket” juttatnak el az orosz külügyminisztériumba, sőt alighanem mérlegelni fogják: Zsirinovszkij beutazhat-e a jövőben az országba? A Ferenczy Europress budapesti értesülése szerint kivizsgálják az esetet, és nem alaptalan a feltételezés, hogy „lépések következnek” a Zsirinovszkij-ügy- ben. Ferenczy Europress Üjszülött-tetem a kertben Emberölés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság bűnüldözési osztálya azt követően, hogy győri lakásán január 29-én meghalt L. Cs.-né 37 éves asszony boncolásakor a szakértők megállapították: halála előtt szült, majd elvérzett. A helyszíni szemlén a rendőrök rábukkantak az elrejtett véres dunyhára, párnára, majd a kertben fél méter mélyen a földbe ásva megtalálták az újszülött fiú tetemét is. A vizsgálat során megállapították: érett magzatként élve született, s halálát fulladás okozta. A tanúvallomások nyomán a gyanú az elhunyt L. Cs.-né 38 éves férjére terelődött. Kihallgatása során kiderült: felesége szülésekor otthon volt, s köze van a történtekhez. L. Cs.-t őrizetbe vették, s az ügyben tovább folytatják a vizsgalatot. A történtek mögött valószínűleg megélhetési gondok állnak. A férj italozott, a családnak négy gyereke volt. A szakszerű ellátás valószínűleg megmenthette volna az asszony életét. 300 hektárnál nem többet Külföldieknek tiltott a földvásárlás Az Országgyűlés tegnap megkezdte a termőföldről szoló törvényjavaslat javaslatának általános vitáját. Az előterjesztő Szabó János földművelésügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a régen várt földtörvényt számos olyan jogszabály előzte meg, amely a földkérdést érintette, es hozzájárult a tulajdonviszonyok alapvető megváltozásához. Az átalakulás eredményeként az ország 8,2 millió hektárnyi földterületének 70-80 százaléka ma már magántulajdonban van, pedig 1990-ben még 27 százalék volt az állami, 42 százalék a szövetkezeti, 22 százalék a szövetkezeti tagi tulajdon, és csupán a földek 7 százaléka volt magánkézben. Ez a változás tette lehetővé, hogy most megszülethessen egy olyan törvény, amely akár két emberöltőre is meghatározhatja a földek hasznosításának és forgalmának alapvető jogszabályi kereteit. Egyben megfelelő feltételeket biztosíthat az optimális birtoknagyság kialakulásához is. Annak megvalósulásához azonban még számos más intézkedés is szükséges, mint például a megfelelő hitel- feltételek biztosítása, a mezőgazdasági termelés biztonságának megteremtése. A miniszter kiemelten szólt a földvásárláshoz kapcsolódó korlátozásokról, amelyekre a föld sajátos értékmegőrző és monopolhelyzetek kialakulásához vezető tulajdonságain kívül azért is szükség van, mert nem alakult még ki a földek valós ára. A javaslat szerint a belföldi magánszemély nem birtokolhat 300 hektárnál nagyobb és 6000 aranykoronánál értékesebb birtokot. A külföldiek számára pedig teljesen tiltja a földvásárlást es korlátozza a haszonbérlet szágon bejegyzett cégeire is vonatkozik. Mezőgazdasági kistermelők adóbevallása Ha a kistermelő mezőgazda- sági tevékenységéből származó bevétele tavaly nem haladta meg az adómentes évi 750 ezer forintot, és az átalányadózást választotta, akkor csak emiatt nem kell adóbevallást beadna. Minderről az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. Az információ szerint a kistermelő nem mentesül az adóbevallási kötelezettség alól, ha más adóköteles tevékenységet is folytatott. Akkor az adómentes árbevételi értékhatár alatti bevétel esetén is ki kell töltenie a bevallást. (MTI) A MÁV Rt. is Lupis-áldozat A MÁV Rt. két vezető beosztású alkalmazottja 900 millió forint értékű államkötvény vásárlására adott megbízást a Lupis Brókerháznak, ám a részvénye társaság a kötvényeket soha nem kapta meg, és a vásárlás igazolásaként kapott papírokat sem lehetett kötvényekre beváltani. Ezért Berényi János, a MÁV Rt. miniszteri biztosa feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon, és a MÁV Rt. két alkalmazottját állásából felfüggesztette. Á vasúti társaság pénzügyi főosztályvezetője és helyettese tavaly december 30-án és január 10-én adta az összesen 900 millió forintos államkötvény-vásárlási megbízást. Az alkalmazottak a vásárláshoz szükséges pénzösz- szeget a vezetőség tudta és jóváhagyása nélkül fizették ki a brókerháznak. (MTI) A segély összege: 2700 — 9500 forint közötti Tudnivalók leszerelőknek és bevonulóknak Szolgálati idejük leteltével, az elmúlt év februárjában bevonult 22 ezer sorkatona — köztük háromezer határőr — szerel le csütörtökön a fegyveres erők állományából — tájékoztatta az MTI-t a HM sajtóosztálya. A fegyveres erőknél legalább 6 hónap szolgálati időt teljesített sorkatonák szolgálati idejük alatt tanúsított magatartásuk figyelembevételével, valamint ha szociális helyzetük és egészségi állapotuk alapján rászorulnak, leszerelési segélyben részesíthetők. Ennek összegét január 1-jé- től a honvédelmi miniszter intézkedésére megemelték, így a most leszerelők 2700-9500 forint közötti összegű segélyt kapnak. A bevonulás február 23-án és 24-én lesz. A behívóparancsot mintegy 22 ezer fiatal kapta meg vagy kapja meg a napokban. Már az elmúlt hónap végén kézbesítették a behívót azoknak, akiknek szociális problémáik vannak, és családi segélyt kapnak. A január 1-jén életbe lépett új Honvédelmi Törvény értelmében minden fiatal kap bevonulási segélyt, azt az új szabályozás szerint februártól a behívóparancs alapján a jegyzők fizetik ki. A honvédek havi illetménye ez év január 1-jétől 1950 forint. Az utazási költségek csökkentése érdekében a nős sorkatonák évi 24, a nőtlenek évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak haza. A többi utazást 50 százalékos térítés ellenében tehetik meg. A kiegészítő parancsnokságok azt kérik, hogy a bevonulok a személyi igazolványt, útlevelet, a társadalombiztosítási kártyát, tisztálkodó- és tisztítófelszerelést vigyenek magukkal. Az első látogatási nap a bevonulást követő első hétvége, azaz február 27-én, vasárnap lesz. (MTI)