Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-08 / 32. szám

1994. február 8., kedd SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Véget ért a junior biatlon-világbajnokság Szlovákiában Hátulról bámultuk a menőket L osonc, Besztercebánya, aztán Brezno előtt jobbra fordultunk. Osrblie-től 5— 6 kilométerre emberek tömege állt az utak mentén. Buszra vár­tak, hogy eljussanak a junior bi­atlon vb színhelyére. A türel- metlenebbje autóstoppal pró­bálkozott. Hófedte tájon, a Tátra magasabb csúcsaitól védve, a tengerszint fölött úgy 900 méteren rendezték meg a sí­A tarjáni Bekecs Zsuzsanna a rajtjelre vár lövő-utánpótlás számára a vb-t. A szombati verseny 10 óra­kor indult, ám már jóval előtte hangolt a többezres nézősereg. Kereplők, kolompok, zászlók sokak kezében. A hangadók au­tókürtön zenéltek. A néhol tér­dig érő hóban síruhák, anorá- kok, hótaposó csizmák védel­mében keresték az idezarándo­koltak a minél jobb helyet, ahonnan végigkísérhető a ver­seny minden pillanata. Nehéz büntetőkörök A jó magyar szokással ellen­tétben, itt nem késett a rajt, idő­ben nekivágott a távnak az első versenyző, a norvég Eikeland. A jobbára helybéli közönség számára mindegy volt, hogy szlovák, avagy tengerentúli sportoló küzdött-e a hóval: azo­nos hangerővel biztatták az előt­tük elsuhanókat. Jöttek sorban a magyarok is. Igaz, kisebb kitérőkkel, mivel a lövészetük nem sikerült valami fényesen, így büntetőköröket kellett futniuk a lőpálya szom­szédságában. Aztán elfogytak a síelők, s egy motoros szán simította el a pálya kisebb-nagyobb egyenet­lenségeit. Míg a hivatalos eredménylistát vártuk, szóba elegyedtünk a magyar síelők­kel. Panaszkodtak: nehéz a pá­lya, ráadásul az olvadó hó nem igazán kedvezett számukra.-Szegeden járok főiskolára, így nem tudtam a csapattal ké­szülni - mondta Horváth Pé­ter, a fiúcsapat egyetlen nógrádi résztvevője. - Lőedzéseket csak Salgótarjánban tudtam venni, amikor a hétvégeken hazajöt­tem. Meg is látszik ez az ered­ményemen. Kicsit kedvemet szegte ez a sikertelenség. Nem tudom, folytatom-e tovább. Míg a lányok rajthoz álltak, akadt látnivaló a verseny hely­színén. A falu kultúrházában népművészeti kirakodó vásár hívogatott, amíg a pálya kör­nyékén sör-, ajándék- és finom étkekkel megrakott sátrak csa­logattak. Futottak még... Délután egykor aztán a négy magyar lány is megmérettetett. Nekik sem sikerült a verseny sokkal jobban, mint a fiúknak. A pálya legmagasabb pontján álltunk a junior válogatottban helyet kapott Horváth Péter édesapjával, aki amellett, hogy síszülő, a Nógrád Megyei Sí­szövetség elnöke is. Azonban hiába biztatta a magyar ver­senyzőket, egyikük sem tudott a mezőny első felében végezni. Bekecs Zsuzsa játszi könnyed­séggel kapaszkodott fel az emelkedőre, még el is moso­lyogta magát a kapott bíztatá­son. Aztán ötvenkilencediknek futott be a célba. A versenyt megtekintette Magyar József, a Nemzetközi Biatlon Szövetség információs igazgatója is.- A szervezés kifogástalan. ­Horváth Péter - a tíz kilométer teljesítése után Igaz, kicsit olvad a hó, s ez meglephette a versenyzőket. A mieink szereplését illetően: szinte egyedülállóak vagyunk a mezőnyben, mivel társadalmi munkában dolgoznak a szakve­zetőink, edzőink. Hiányoznak azok a feltételek, amelyekkel előbbre tudna lépni a sportág. A főnök elégedett- A lányokkal különösen elégedett vagyok. Az, hogy né­gyen is másfél percen belül tel­jesítették a távot, kiemelkedő eredmény - adott értékelést Földi László a Magyar Síszö­vetség biatlon-szakágvezetője. Szóval, ha nem is nyertek, de ott voltak. S a részvétel ezúttal is fontosabb volt, semhogy részvét illetné meg az induló­kat. -vallus­Lengyel Ágota - verseny közben Képek: Herbst Kinga Silco Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-torna, Salgótarján Az Öblös kiitatta a méregpoharat az SBTC-vel Balassagyarmat teremlabdarúgó-bajnoksága Az Iposz vezeti a listát Totónyeremények • BUDAPEST. A Szerencsejá­ték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 5. fogadási hetének nye­reményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3 319 461 forint, 13 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 301 769 forint. A 12 találatos szelvényekre 6 477 forintot, a 11 találatos szelvényekre 511 forintot, a 10 találatos szelvé­nyekre 120 forintot fizetnek. Fradi-győzelem • BALASSAGYARMAT. Serdülő-teremlabdarúgó-tomát rendeztek a sportcsarnokban. Eredmények. A csoport: FTC-Pais-Bgy. Dózsa DSE 6- 1, Rétság-Dózsa DSE 6-1, FTC-Pais-Rétság 9-2. A cso­port végeredménye: 1. FTC- Pais 4 p., 2. Rétság 2 p., 3. Dó­zsa DSE 0 p. B csoport: Balas­sagyarmati LC-Romhány 4-0, BLC-Érsekvadkert 2-0, Érsek- vadkert-Romhány 3-3. A cso­port végeredménye: 1. BLC 4 p., 2. Ersekvadkert 1 p., 3. Romhány 1 p. A 3. helyért: Rét- ság-Érsekvadkert 4-1. A döntő: FTC-Pais-BLC 5-0. A vég­eredmény: 1. FTC-Pais, 2. BLC, 3. Rétság, 4. Érsekadkert, 5. Romhány, 6. Dózsa DSE. A legjobb mezőnyjátékos: Mohá­csi Gábor (FTC-Pais). A leg­jobb kapus: Halas Attila (BLC). A gólkirály: Berók Attila (FTC-Pais). Helytálltak az örökifjak • KARANCSALJA. A hét vé­gén ausztriai teremtornán vett részt a Karancsalja öregfiúk labdarúgócsapata. A hajdani SBTC-csatár, Kajdi Tibor által vezérelt nógrádi legénység nyolc csapat között az ötödik helyet szerezte meg. A Salgótar­jáni Kohász FC által rendezett Silco Kupa te- remlabda- rúgó-toma dön­tőjében vasárnap este vaskos meglepetés született. De haladjunk sorjában. A he­tedik helyért a Balassagyarmati LC magabiztosan győzte le 3-1 arányban a Nagybátonyt. Az ötödik helyezést eldöntő talál­kozó valóságos gólpárbajt ho­zott, amelyben a Szécsény 14- 6-ra jobbnak bizonyult a Ko­hász FC-nél. A „bronzcsatában” a Pásztó és Rimaszombat nem bírt egymással. A 3-3-as dön­tetlent követő 7 méteres rúgá­sokban végül a pásztóiak bizo­nyultak jobbnak. A döntőben mindenki az SBTC-t kiáltotta ki esélyesnek. A Salgó Öblös játékosai azon­ban ezzel ‘mit sem törődtek. Harcos, fegyelmezett játékkal legyőzték az NB III-as listave­zetőt, s így elvitték a „pálmát”. EREDMÉNYEK. A 7. he­lyért: Balassagyarmati LC- Nagybátony 3-1 (2-0). Gl.: Molnár (2), Oláh, ill. Orosz P. Az 5. helyért: Szécsény-St. Kohász 14-6 (5-2). Gl.: Kisbali (5), Turányi (2), Kovács (2), Bódi (2), Oláh J., Geczkó, Ko­ntár, ill. Smelkó (2), Horváth, Tóth Zs., Palkovics, Kerényi. A 3. helyért: Pásztó-Rima- szombat 3-3 (3-2). 7 m-esek- kel győzött a Pásztó. Gl.: Laczkovich, Nagy P., Mohácsi, ill. Piszár, Klement, Sípos. A döntő: Salgó Öblös- SBTC 3-2 (2-2). Gl.: Németh K., Szabó, Valet (öngól), ill. NováIcÍ2); A Silco Kupa végeredmé­nye: 1. Salgó Öblös, 2. SBTC, 3. Pásztó, 4. Rimaszombat, 5. Szécsény, 6. St. Kohász, 7. Ba- lassagyamat, 8. Nagybátony. A gólkirály: Kisbali Gábor (Szé­csény), 11 gól. A leggyorsabb gól: Bódi Károly (Szécsény). A legjobb kapus: Novak László (Rimaszombat), mezőnyjáté­kos: Novák János (SBTC). Az öregfiúk torna vég­eredménye: 1. SBTC, 2. Öblös, 3. SKSE. A gólkirály: Czékmán József (SKSE). A legjobb ka­pus: Horváth Károly (SBTC), védő: Gaál Ferenc (Öblös), csa­tár: Földi Attila (SBTC). A téli olimpiai sportágak rövid története (4.) A műkorcsolya is brit találmány A műkorcsolya, mint önálló sportág a 18. század közepén alakult ki. Ebben úttörő szere­pet vállalt az Edinbourgh Ska­ting Club, amely 1742-ben ala­kult meg. Robert Jones angol tüzérhadnagy pedig 1772-ben könyvet jelentetett meg a mű­korcsolyázásról. Kiváló Közép-Európa A britek után az Egyesült Ál­lamokban alakult meg korcso­lyázó egylet, a Philadelphia Skating Club (1850) 1892-ben létrehozták a Nemzetközi Kor­csolyázó Szövetséget. Az első Eb-t 1891-ben Hamburgban, az első vb-t 1896-ban Szentpéter­váron rendezték meg. Az olim­piák programjába már 1908-ban Londonban bekerült. Kezdetben többnyire a kö­zép-európai versenyzők emel­kedtek ki a nemzetközi me­zőnyből, többek között Böckl, Schäfer, vagy hazánk büszke­ségei, a Rotter-Szollás páros. A két világháború közötti időszak legnagyobb alakja azonban kétségkívül a norvég Sonja Henie, aki tízszeres világ- és háromszoros olimpiai bajnok volt. Ezt követően megtört az európai erőfölény, színre léptek a tengerentúli versenyzők. Ők honosították meg az új ugróstí­lust, megkezdődött a két- és há­romfordulatos ugrások kor­szaka. A jégtánc 1952-es belépésé­vel és a szovjet versenyzők 1956-os megjelenésével ismét fordult a kocka, ettől kezdve szinte minden számban a legna­gyobb területű ország műkor­csolyázói vitték el a pálmát. Magyarországon a kezdetet attól a bemutató korcsolyázástól számíthatjuk, amelyet az ame­rikai Jackson Haynes tartott 1871 januárjában. Még azon év decemberében megrendezték az első versenyt a Városligetben. Az első magyar műkorcsolyázó bajnokságot 1900-ban írták ki, az első bajnok pedig Weisz Ár­pád lett. Az első világháború megszakította a fejlődést. Ezt követően csak a műjégpálya megnyitójától, 1926-tól követ­kezett az újabb fellendülés. Magyar remeklések 1929-ben Magyarország ren­dezhette a világbajnokságot, melyen az Orgonista-Szalay páros bronzérmet szerzett. A már említett Szollás-Rotter páros két világbajnoki címe mellett két olimpiai bronzé­remmel büszkélkedhet. A második világégést köve­tően viszonylag hamar talpra állt a magyar műkorcsolyasport, amelyet a Kékessy-Király páros és a Nagy testvérpár neve fém­jelzett. Legutolsó nemzetközi klasszisunk a Regöczy Krisz- tina-Sallai András jégtáncospár volt, akik 1980-ban, a dort- mundi világbajnokságon arany-, az ugyanazon évben rendezett téli olimpián ezüstér­met nyertek. Hegedűs Henrik BALASSAGYARMAT. Három fordulóval a befejezés előtt még az Iposz, az MNG, a Computer és az Eyssen esélyes a győzelemre. Eredmények: Ha­tárőrség-Garancia 6-1, Meviz- Origó 7-4, Computer M-Dixie Csirke 4—2, Patvarc-BLC ser­dülő 4—0, Iposz-Fémipar 3-1, Eyssen-Nógrádi FC 4—0, MNG Kft.-Samsung 3-0. 1. Iposz 1210 2 2 0 50-15 34 2. Computer 12 10 10 1 45-19 31 3. MNG Kft. 4. Eyssen 5. Samsung 6. Oázis 7. Határőr 8. Nógrádi 9. Dixie 10. Meviz 11. Fémipar 12. Patvarc 13. BLCserd. 14. Origó 15. Garancia Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. Érkeznek a biz­tosabbnál biztosabbnak látszó tipp sor ok. A 321 pályázat közül Szentgyörgyi Tibor magyarnándori és Kozma József salgótarjáni olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszot­tak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú sal­gótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játákosaink közül ugyanis Szentgyörgyi Tibor nyolc, Kozma József tíz találatot ért el A nyeremény összege azonban nem éri el a 2000 forintot, így minden pénz a játékosunké. Az új játékosok kedvéért: a Ha nyerünk, felezünk! já­tékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunk sportoldalán megjelenik egy kol­lektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosí­tásával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szer­kesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvé­nyek között. (A 0-6—7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen a 13 főmérkőzésből hatot kéte­sélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x- kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. Á kisorsolt játékosok nevét és tipposz- lopát minden héten szombati számunkban közöl­jük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szel­vényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna isten- asszony kegyeit, játsszon velünk, és a Szerencse- játék Rt.-vei ezen a héten is! Lapunk tippjei a 6. játékhétre: x, x2,1,1,1, lx, x2, x, 1, lx, 1, lx, x2, x 11 11 12 il 11 11 11 11 11 H il 11 H 9 1 1 1 36- 9 29 9 10 156-1128 7 10 4 53-29 22 7 1 0 3 30-24 22 5 2 0 4 39-23 17 422 5 39-2316 33 3 5 26-2615 4 0 0 7 32-41 12 3 00 817-38 9 2 10 8 23-54 7 210 8 7-46 7 1001018-67 3 0 00 11 7-61 0 Füleken a kesziek • KARANCSKESZI. A szlo­vákiai Füleken vendégszerepeit a hét végén a megyei II. osztály Keleti csoportjának listaveze­tője, a Karancskeszi együttese. A nógrádiak végül 2-1 arányú vereséget szenvedtek, ám nem vallottak szégyent. Kapusuk, Herczeg József két 11 -est is há­rított. A kesziek gólját Pola- neczky Péter szerezte. 5 IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) hét 'fíy Szerencsejáték Rt. Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat i. Atalanta Roma 2. Genoa Torino 3. Juventus Lecce 4. Lazio Cagliari 5. Milan Cremonese 6. Parma Sampdoria 7. Piacenza Internazionale 8. Udinese Napoli 9. Ancona Bari 10. Palermo Pisa 11. Pescara Padova 12. Verona Ascoli 13. Vicenza Eorentina +1 mérkőzés 14. Lucchese Brescia Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 Hh I----­'Név: Cím:,

Next

/
Oldalképek
Tartalom