Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-19-20 / 42. szám

tr994.;ffebruár"í9e-’20., szombat-vasárnap NYÍLT TÉR HÍRLAP 11 Gonoszok ám a gyerekek! - Fényévekre a reménytől Sóra még futja, de kenyér is kellene Vizslás-Újlakpuszta élelmiszerboltja egykor szebb napokat látott, de úgy négy-öt évvel ezelőtt megszűnt ott az árusítás. A pék- és húsáruk, konzervek, mosóporok, vegyi árucikkek he­lyére beköltözött - egy szegény cigánycsalád. Pontosabban egy csonka család, hiszen Botos Karolina egyedül neveli öt gyerme­két az áldatlan állapotok között. Érdekes módon az apróságok könnyebben viselik szomorú sorsukat, mint édesanyjuk. Olyan kicsik még, hogy talán fel sem fogják, milyen a helyzetük. H ázőrzők serege veti ma­gát az érkezőkre, de az­tán kiderül, hogy nem olyan vérszomjas vadállatokkal van dolgunk, akik a nyiszlett új­ságírókat keresztbe szokták volna lenyelni... A nagy uga­tásra előkerül a háziasszony is, vele együtt kisebbnél kisebb gyermekei. Az ifjoncok pillana­tok alatt körülveszik a kocsit, élénkek, vidámak, a körülmé­nyek ellenére szemmel látha­tóan jól érzik magukat. Persze a gyerekek még nem fogják fel tragikusan kilátástalan és sa­nyarú helyzetüket...- Hogy élnek itt?- Láthatja - mutat körül pa­rányi és illegálisan megszállt bi­rodalmán Botos Karolina. A ru­haszárító kötélen lepedők és párnahuzatok mellett vagy öt farmernadrág szárát is libegteti a februári szél, a kutyák csahol­nak, a közeli főúton pedig egy­más után húznak el az autók.- Honnan költöztek ide?- Baglyasalján laktunk ko­rábban, de onnan el kellett jön­nünk, mert eladták a házat, ame­lyet béreltünk. Akkor törtük fel itt az üres üzletet. Elmennék én innen akárhová! Itt az út mellett nincs egy nyugodt pillanatom! Rohangálnak a gyerekek ösz- sze-vissza, nem tudhatom, hogy mikor szalad valamelyik a szá­guldó autó alá ... Félnek a gúnytól Betessékel a „lakás”-ba. Bent füstszag, az ütött-kopott, egykor zománcozott kályhacső mellett és az ablakpárkányon szürkére színeződött zoknik tucatjai szá­radnak. Néhány fekhely, egy poharakkal, tányérokkal telera­kott konyhaszekrény, asztal, tévé és két szentkép teszi tel­jessé a berendezést. Szeretnénk néhány fotót is készíteni a gyerekekről, de élénk tiltakozást vált ki a dolog.-Nem mennek el az isko­lába, mert a többiek kicsúfolják őket! Gonoszok a gyerekek ... A legkisebbek még óvodá­sok, a nagyobbacskák már isko­lába járnak. Mivel a pusztán nincs oktatási intézmény, kény­telenek Salgótarjánba bejárni. Vizslás ugyan jóval közelebb van - légvonalban, a hegyen át. Megkérdezzük a két kisiskolást, hogy valóban olyan gonoszok-e a gyerekek.-Bántanak valamiért ben­neteket?- Nem ... Szoktak persze csúfolódni, de azokat mi is visszacsúfoljuk . . .- Dolgozik valahol? - kér­dezzük az anyától. A vasútnál voltam 14 évig, de már három hónapja nem já­rok dolgozni. Nem kapok sem munkanélküli segélyt, sem a ta­nácstól valami kis támogatást.- Munkanélküli segélyt mi­ért nem kap?-Mert adtak végkielégítést. 60 ezer forintot. Márciustól meg jár majd a segély. De miből éljünk addig? Van egy nagy­fiam is, ő tizennyolc éves. Őszre beviszik katonának, az is belekerül vagy tízezer forintba! Ha egy cipőt vagy nadrágot akarunk venni, arra se telik. A lengyelpiacon is ezer forint egy cipő, aztán egy hónap alatt tönkre is megy ... Nem telik tejre sem A sparhelt praktikus bútorda­rab: fűteni és főzni egyszerre lehet rajta. Az alkalmatosság szélén nagyobb fazék leves vár a vacsorára.- Főz minden nap?-Persze! Mindig azt, amire éppen futja. Elhiszik-e, hogy a kilós kenyérből naponta meg­eszünk hat darabot? A gyerekek öt, hat, kilenc és tizenhárom évesek, a nagy fiam tizennyolc. Enniük kell, nem is keveset.- Tejből mennyi fogy?- Nem telik nekünk arra!- Senki nem segít a szom­szédok közül? Nem segít nekünk senki. Igaz, az egyik ember szokott adni tejet - hitelbe. Amikor van pénzem, olyankor fizetek .. . Közelebbről is megnézem a szentképeket. Jó magasra akasz­tották őket, alig lehet látni a ke­reteken a szúrágta lyukakat. A gyerekek közben elhelyezked­nek az ágyon, a hatalmas duny­hák között. Nem tudnak nyug­ton maradni, izegnek-mozog- nak, mintha láthatatlan rúgók mozgatnák őket. Kinn süvít a szél, az egykori eladótérben - némi füstszag ellenére - elvi­selhető a hőmérséklet.- Tüzelőt hol vesznek?- Ad az erdő ...- Honnan hoznak vizet?- A szomszéd ad a belső sor­ról, tőle hordjuk. Volt itt egy ut­cai csap - mutatja is az ablakból az egykori közkifolyó helyét - de leszerelték ...- Mennyi pénzből élnek?- A családi pótlék 15 ezer fo­rint - most mondja, erre va­gyunk hatan. Amíg dolgoztam, a fizetésemmel együtt összejött vagy 23 ezer. Abból valahogy kijöttünk. De most? Igaz, a leg­kisebb lánykára kapok egy kis segélyt, valami háromezer fo­rintot, mert beteges szegényke. Nádas az alap helyén Mint mondják, a vizslási ön- kormányzattól ígéretet kaptak egy építési telekre. Előbb alapot kellett volna ásatniuk a további támogatáshoz, és állítólag ro­koni segítséggel el is készült a munka. Az önkormányzat azonban semmit nem adott... K ét apróság be is ül a ko­csiba, és megmutatják a valamivel távolabb lévő, ígéretbeli telket. Alapnak, föld­munkának semmi nyoma, mint mondják, már betemették. Nincs meg az állítólag felépített fészer sem. Állítólag a kör­nyékbeli rossz gyerekek fel­gyújtották. Az üres telken csak néhány száraz nádszálat lenget a februári szél. A lakás, az ál­landó otthon pedig fényévekre esik az enyhén mocsaras telek­től - a reménységgel együtt... Faragó Zoltán Ebben az újlakpusztai „cifra palotában”, mostoha körülmények között egyedül neveli öt gyermekét Botos Karolina Igazi Barbie babák Párizsban eldöntötték, ki a legszebb élő Barbie baba. A döntőbe tíz fiatal lány jutott be, közülük választották ki a legszebbet. A megtisztelő címet a 18 éves Madison Maurreau nyerte el. Indián-e a Tomahawk? Talán az amerikai filmeknek köszönhetően megint divat az indiánosdi a gyerekek között. A Winettou-rajongó gyerme­kek tízezreinek szent meggyő­ződése, hogy amerikai indiánok vasfejű tomahawkokat forgatva törtek rá ellenségeikre. Minthogy azonban a Kolum­busz előtti Amerika egyetlen népe sem ismerte a vasat, a bal­taszerű harci eszköz nem ké­szülhetett vasból. Tegyük hozzá, bizonyos rituális tár­gyaktól eltekintve még rézbaltát sem forgattak eleinte a rézbő- rűek. A fegyver nevét John Smith kapitány, a Magyarországon is járt zsoldos katona, Virginia első telepeseinek egyike említi könyvében. Csakhogy az nem balta volt, csak afféle bunkós­bot. Az első tomahawkokat fe­hér kovácsok készítették csere­tárgyként az indiánok számára, jó kovácsölt vasból. Kaptak érte cserébe mindent: aranyat, kuko­ricát... Az is tévhit, hogy harc közben az indiánok ellenfelük felé hajították volna baltájukat. Majd bolondok lettek volna az ellenfélnek adni. A toot 12 éves kisfiú, Jonathan Taylor Thomas és Zachery T. Bryan, fiatal koruk ellenére immár „ve- terárfhwtárjai a szappanoperáknak. Legújabb tévésorozatuk a Home Improvement. Többször elő­fordult már,bogy a forgatócsoportok elhalasztották a felvételt, csakhogy megvárhassák a két nép­szerű tini sztárt. FEB-fotó Túlságosan is szerettük egymást Stingnek bordáit törték I nterjút készített Stinggel, a hajdan volt, de még mindig híres trió, a Police tagjával Adrian Deevoy, az angol Q című lap munkatársa. A beszélgetés apropóját talán az adhatta, hogy nem túl régen jelent meg az a négy CD-Ie- mezből álló csomag, amely az együttes minden felvételét tar­talmazza, sőt érdekességet is a koncertekről, filmzenékből. A címe Message in a box, Üzenet egy dobozban. Sting olyan dol­gokról is beszél, amelyekről eddig nemigen szólt. Hála a Police-nak Deevoy: Hogyan gondol vissza a Police-ra? Sting: Tíz év után? Mély há­lával. Mindenért. Nem utolsó­sorban azért, aki a Police után lehettem. Büszke vagyok arra, amit csináltunk, de azért még mindig rossz egy kicsit a szám íze a kellemetlen dolgok miatt. D.: Mit érezhet vajon most Andy Summers és Stewart Copeland? S.: Azt nem tudom, de azt igen, hogy volt idő, amikor na­gyon szerették volna, ha össze­áll a Police. Én nem értettem ve­lük egyet: nem lett volna jó. D.: Mikor határozták el, hogy szétválnak? S.: Erre mindhárman mást mondanánk. Ami engem illet, én a Shea-stadionban jöttem rá, hogy nincs értelme tovább ze­nélni együtt, mert jobbak már úgysem leszünk. D.: Copelanddel összevere­kedtek, ugye? S.: Igen, pofozkodtunk egy kicsit. Mondhatom, rendszere­Sting már nem kíváncsi a hajdani Police-zenékre sen verekedtünk. Talán akkor volt némi szünet, mikor eltörte a bordáimat. El kellett, hogy jöj­jek tőlük, a pénz is egyre keve­sebb lett. Minden a feje tetején D.: Nem fejlődtek zeneileg? S.: De fejlődtünk volna, csak hát a feje tetejére állt köztünk minden, és abban a légkörben nem tudtam tovább létezni. Elölről akartam kezdeni, egye­dül. Nekik nem tetszett, hogy a sikerszámokat én komponálom, nekem az volt a bajom, hogy be kellett látnom, nem vagyok olyan jó zenész a bőgőmön, mint ők a maguk hangszerén. Copeland disznóságokat írt ró­lam a pergője bőrére, aztán úgy verte, mint a bolond. D.: Mikor találkoztak? S.: Ott voltak az esküvőmön. Na, ott játszottunk utána, mert muszáj volt. Arra várt a nász­nép. A Troggs eljátszotta a Vad dolgokat a feleségem kedvéért, mi meg az Üzenet egy palack­ban című nótát. Olyan is volt, próba meg minden nélkül. Púnknak vének voltak D.: Miért nem vettek részt a punkmozgalomban? S.: Öregek voltunk már hozzá. Andy Summers meg szinte vén. Bob Marleyért lelke­sedtünk, reggaet játszottunk, de friss rockhangzást adtunk hozzá, kicsit a punkzenéből is. Azt mondták rögtön, ez az új hullám, a new wave. Játszot­tunk Johnny Thundersszel is, a DamnedátX is, a Heartbrea- kersszel is. A punkok inkább öl­tözködtek, mintsem muzsikálni tudtak volna. Tiszteltek minket, mert mi tudtunk zenélni. D.: Érzi a Police hatását a Nirvánán? S.: Érdekes, hogy már más is kérdezte ezt. Talán, mert ők is trió. Szeretem a Nirvánát, a Ne- vermindot gyönyörűen megcsi­nálták. De más világ az. Hanem az biztos, hogy Copeland hatott a Therapy dobására. D.: Meghallgatja majd a CD-ket? Kiváncsi a Police-ra? S.: Nem. Biztos, hogy nem. De azért tudja, kikívánkozik va­lami belőlem, mert nagyon is igaz. Lehet, hogy beletört a bordám, de mi azért hárman szerettük egymást. Túlságosan is. Vass Imre Harminc éve hódít a Beatlemánia A BEATLES pontosan har­minc évvel ezelőtt, 1964. feb­ruárjában tette le névjegyét Amerikában, a híres Ed Sul­livan műsorában. A show után óriási érdek­lődés támadt a gombafejűek iránt, fellépéseikre minden jegy elkelt. New Yorkból repülővel kellett volna átruccanniuk Washingtonba, ám hóvihar tombolt, s a fiúk inkább a biztonságosabb vonatozást választották - külön kocsit kapcsoltak számukra a New York-Washington között közlekedő járatra. Ezzel a különkocsis utazással kez­dődött el a Beatlemánia. A washingtoni koncertből fantasztikus buli kerekedett. Pedig mai szemmel nézve több, mint szegényes volt a felszerelés. Ma egy kisvárosi zenekar több erősítővel, na­gyobb hangerővel játszik, mint akkor, a „dübörgő” hangerő miatt a rajongók inegsüketítésével vádolt Be­atles. Pedig alig félórát ját­szottak. De milyen félórát, és milyen számokkal: Roll Over Beethovent, Please, Please Me, Twist and Shout, majd a műsort lezáró Long Tail Sally! Megkezdődött a Beat- les-korszak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom