Nógrád Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-08-09 / 6. szám

1994. január 8-9., szombat-vasárnap NYÍLT TÉR HÍRLAP 11 Úton Pásztó és a (miféle?) jövőnk felé A világ tizenkilenc évesen Az úton stopolt, a fején szürke kendő S É pp az úton láttam meg, amint stopolt hosszú fe­kete bőrkabátjában, uj- jain gyűrűkkel. Talán meg sem állok, és nem veszem föl, hogy beszélgessünk, ha nincs a fején az elmaradhatatlan szürke kendő. Agasvári Balázs 1975-ben született Salgótarjánban, s itt járt a Kodály Zoltán zenetago­zatos általános iskolába. Mivel mindig is érdekelte a francia nyelv, ezelőtt három évvel fel­vételizett a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskola fran­cia tagozatára. Mert: A sima érettségivel nem lehet ma már semmit kezdeni,ez talán ér valamit. Még nem tudja pontosan, mihez kezd majd érettségi után, de mindenképpen valamelyik művészeti főiskolán szeretne továbbtanulni.- A zene az, ami a legköze­lebb áll hozzám, e nélkül nem is tudom, mi lenne velem. Van itt Tarjánban egy zenekarunk, a Counterfeit Time (Meghamisí­tott idő). Szerintem igényes szintetizátor zenét játszunk, s nemrégen találtunk szponzort is magunknak, a Takarékbankot - így talán majd sikerül valamit elérnünk - mondja.- Mondtad, hogy rajzolsz és írsz is.- A képeimet nem lehet egyetlen műfajba besorolni, mert vannak nagyon absztrakt és - úgy érzem - élethű rajzaim is. Azt a világot próbálom meg­rajzolni, amelyikben élek. Főleg dalszövegeket írok. Ha jóked­vem van, akkor csak ülök, és Hosszú, fekete bőrkabát, az uj- jain gyűrűk örülök magamnak, de a rossz­kedvemet kiírom magamból. Ha valaki veszi a fáradságot, és elolvassa a verseimet, lehet, hogy homály-embernek gondol.- Nagyon sötét hangvéte­lek a verseid?-Arról a világról írok, ami körülvesz, úgy, ahogy én látom.- Milyennek látod?- Ha most ez van, mi lesz ké­sőbb?- Rosszkor születtünk. Csak ennyit mond, de ez a nemzedék az, amelyik az isko­lapad után talán mindjárt a munkanélküli segéllyel találja szemben magát fél évig. És az­tán?- A bűnözési hullám is egyre erősödik, úgy érzem, eldurvul­tak a viszonyok. Félek. Pedig én biztosan akarok majd egy fiút, hogy a család ki ne haljon - te­szi hozzá mosolyogva. De azért tudod, félek tőle. Ha most ez van, mi lesz később?- Mit vársz 1994-től?-Ez a mostani szerencsés év lesz. Apilisban az osztállyal Franciaországba utazunk, nyá­ron pedig egy családdal megyek ki újra, fordítani. A jó és a rossz évek váltakoztak eddig, s a pe­riódus szerint ennek most jó esztendőnek kell lennie.-Törvényszerű, hogy rósz év után jó fog jönni?- Bízni kell benne. Kohári Csaba Füstölgő serdülők: rossz a példa A magyar serdülők do­hányzási szokásai folyamato­san romlanak. A gyerekek helyzetéről szóló legutóbbi jelentésből kiderül, hogy a naponta dohányzó fiúk ará­nya minden korcsoportban emelkedett. A középiskolába járó dohányzó lányok aránya közelebb került a fiúkéhoz, mint korábban. A naponta dohányzó szakmunkás fiúk (36 %) és lányok (26 %) ará­nya arra figyelmeztet, hogy ez a tanulócsoport a legveszé­lyeztetettebb. A fiúk közül a falusiak (15,7 %), a lányok közül a városban élők (8,8 %) között magasabb a na­ponta dohányzók aránya. A dohányzás ebben az életkor­ban döntően társas indítású, az érintettek háromnegyede baráti, iskolai, családi és más társas rendezvényeken do­hányzik többet a szokásos­nál. A dohányzó fiatalok egy­negyede „rossz hangulat”, „egyedüllét” miatt nyúl ciga­rettához, korán megismerve a feszültség és a rossz kedv oldásának ezt a káros mód­szerét. A fiatalok dohányzása szoros kapcsolatban van a számukra fontos személyek dohányzásával. Ezekre is felhívta a figyel­met az Országos Dohány­füstmentes Egyesület abból az alkalomból, hogy a közel­múltban országos dohány­zásmentes napot tartottak. A rendezvény kiemelkedő programja volt a tudomá­nyos tanácskozás. Szlogenje: „Dohányfüstmentes gyer­mekkort!”. George Michael pereli a Sony konszernt George Michael a világ egyik legnagyobb elektronikai konszernjét, a Sonyt perelte be, hogy bontsák fel a vele kötött szerződést. Beadványa szerint öt év alatt Michael lemezeivel 7,35 millió fontot kere­sett, a Sony részesedése ezzel szemben 52.54 millió fontra rúgott. A Jesus Lizard együttes A kinek alkalma volt el­menni a Jesus Lizard eu­rópai kőrútjának valame­lyik koncertjére, az megláthatta és meghallhatta, milyen a jelen­leg legszélsőségesebb amerikai alternatív rockzene. Sikert aratott a tengerentúli csapat A Rennes-ben december 14-ig megrendezett tizenötödik Transmusicales nevű fesztivá­lon említésre méltó sikert ara­tott a tengerentúli csapat, David Yow, David Sims, Mac Mc Ne- illy és Duane Denison - bece­nevén Cool Ice, aki mindig a közönségnek hátatfordítva ját­szik -, de arról nem szól semmi­lyen beszámoló, hogy egész Éranciaország térdrehullott volna előttük, ahogy Yow úgy két héttel a fellépés előtt jöven­dölte. Tény mindenesetre, hogy a Jesus Lizard mostani, európai turnéjára hatalmas tömegek vol­tak kíváncsiak. „Coll Ice” Deni­son szerint ötször annyian mint azelőtt. Hiába: a vén földrész hálásabb, mint Amerika. Emanuelle Debaussart, aki­nek a Transmusicales előtt sike­rült az együttessel szótváltania, azt írja, hogy azok alapján, amit ő hallott és látott a zenekar egyik hangversenyén, bizton ál­líthatja, hogy el lehet hagyni a Melody Maker, az ősszel meg­jelent szalagcíme végéről a kér­dőjelet, és akkor a mondat így hangzik: most a Jesus Lizard a legjelentősebb rockbanda. Hadd tegyem hozzá, hogy természe­tesen az alternatívok között. Még akkor is, ha Steve Albini, a neves noise-, grunge- és alterna­tív-producer azt mondta, ha így halad, a Jesus Lizard olyan ér­tékmérő (!) lesz, mint a Led Zeppelin, vagy a Stooges. Az előbbi referencia, az utóbbi ih­letforrás. Dagályos és vad, primitíven agresszív Minden túlzás ebben a zene­karban: az is, amilyen dagályos és vad a ritmusszekció, az is, amilyen primitíven agresszív ebben maga a dob, az is, hogy díszítget, cizellál Denison a gi­tárján, az is, amilyen durvák a dalok szövegei, és az is, ahogy az ember arcába köpik azokat. David Yow képes teljesen el­torzulni, tökéletesen kivetkőzni emberi mivoltából. Szerelem - „klasszikus” - gondolatnyi sem, csak szex, erőszak, trágárság, rossz. Yow, miközben tekintélyes sörhasát odamutatja a fényké­pezőgépnek, azt mondja a Jesus Lizard szeret megrőkönyíteni, sokkolni. A szövegek arról szólnak, amit átéltek, álmodtak, olvastak, láttak. Először azt mondja, tudatában van, hogy olyan szellemi szinten van mint egy csecsemő, de amikor látja Debaussart megdöbbent arcát, vigasztalni próbálja nevetve: na jó, hát akkor egy 12-13 éves át­lag gyerekénél nincs több esze, azért viselkedik úgy a színpa­don. A közönségnek adni kell valamit a pénzéért - végül is. Ezenkívül megkapja a kö­zönség azt, hogy a zenekar munkája pontos, kiszámított, a véletlennek és a rögtönzésnek szerintük semmi helye a szín­padon. A stúdióban sem. Ennek jó példája az a kislemez, amelynek egyik oldalán a Nir­vana, másik oldalán a Jesus Li­zard játszik - „Puss”/”Oh, the Guilt”. Nyerni kell a Nirvana előtt Ha mással nem, hát ezzel kell nyerni a Nirvana előtt, mondja Sims, és hozzáteszi, hogy külö­nösebb bajuk nincsen a Seattle-i trióval, de biztos, hogy egyikük sem kér abból az életből, amit a Nirvánának meg kell élnie, hogy aztán annyi pénze legyen, amennyi van. Nemcsak a kon­certekről van szó, hanem min­den egyébről, ami a show-busi- nessel együttjárhat, ha örökösen mindent vállal az ember, vagy ha - megalkuszik. Vass Imre Képernyőn, filmvásznon Rémisztő mesehősök A XXL század küszöbén a gyerekeknek szóló irodalmi al­kotásokban, a filmekben elő­térbe kerültek a földhöz ragadt műmesék a népmeséi elemek mellett - mondja Halmy György filmrendező, aki a közelmúlt­ban a IV. Nemzetközi Mozi-, TV- és Videofesztiválon el­nyerte a legeredetibb rendezé­sért járó díjat. A Magyar Televízó rende­zője tizenhét éve foglalkozik a sámánizmussal, ez a hobbija. Ma még élnek Magyarországon olyan emberek, akik sámánme­séket mondanak. Karcsai nép­mesék címmel kötet is jelent meg ebben a témában. A mesekutatók véleménye szerint a mese révülések soro­zata, amelyekben több dimen­zióba kerülhet a főhős. Három alapmotívum jellemző: az Ópe- rencián innen és túl... (sámán dimenzió), a Hol volt, hol nem volt:., (idősik) és az Egyszer volt, hol nem volt... (történeti dimenzió). A mese fontos eleme, hogy több dimenziós. Nemigen gon­dolunk rá, de ahhoz, hogy a gyermek a mesékbe beleélje magát, azonosulnia kell a di­menziókkal. Ez történik a kor­szerű Spielberg sztorikban, pél­dául a Jurasicc Parkban. Végső soron a Spielberg történetek is a népmesék szabályai szerint ala­kulnak, igen nagy a hasonlóság a sámán mesékkel is. A legki­sebb győz a gonosszal szemben, akárcsak a magyar népmesék­ben, amelyekben a legszeren­csétlenebb szegény emberből is lehet király, igazi mesehős. Presley: közöttünk él a Király Elvis Aaron Presley 59 évvel ezelőtt, 1935. január 8-án született a Mississippi állambeli Tupelóban. O lett a rock and roll szimbó­luma. Az ifjú teherautósofőr fantasztikus karrierje 1953-ban in­dult: betért a „saját hangja, vigye haza” módján működő Sun Re­cord stúdióba, s négy dollárért készített egy lemezt az édesanyja születésnapjára. Felvételét hamarosan sugározta a helyi rádióál­lomás. A többit már tudjuk: életét könyvek, lexikonok légióiban megírták. Pályafutása során 350 millió lemezt adtak el, halála után további 50 milliót. A luxemburgi rádióban 1976. augusztus 16-án este a pergő nyelvű lemezlovas megtört hangon tudatta hallgatóságával: „E pillanatban kaptuk a szomorú hírt: memp- hisbeli otthonában holtan találták Elvis Preslyt.. .Meghalt a Ki­rály ...” Igen, elment, de ma is közöttünk él Presley, a Király! Kölcsönzés, tanácsadás Mikkamakka játéktár Julio Iglesisas, Danny Kaye, Liv Ullmann, Harry Belafonte, Roger Moore az apróságokért ENSZ gyermekprogramok — adományokból A jól ismert görög énekesnőt, Nana Mouskourit is felkérte a közelmúltban James P.Grant, az UNICEF főigazgatója, hogy legyen a szervezet különleges művész megbízottja. Mouskouri nemrégiben Me­xikóban járt, ahol jó néhány, UNICEF segítségével létrejött gyermekprogramot is megláto­gatott, és népszerűsítette a vi­lágszervezet gyermekjóléti és védelmi programjait. Mouskou- riéval azonos tiszteletbeli funk­Roger Mooere, a megbízott ciót tölt be a spanyol énekes, Ju­lio Iglesias és a hazánkban ke­vésbé ismert szenegáli popsztár, Youssou N'Dour. Mint ismeretes, több világ­hírű művész is aktívan támo­gatja az ENSZ Gyermekalap munkáját. A két legismertebb UNICEF jószolgálati nagykö­vet az amerikai komikus Danny Kaye és a nemrég elhunyt Aud­rey Hepburn volt. Ugyancsak jószolgálati nagykövetként segíti a szerve­zet munkáját Peter Ustinov, Liv Ullman, Harry Belafonte és Lord Richard Attenborough. A filmművészetek különleges megbízottjaként tevékenykedik Roger Moore. A Gyermekalap számára igen fontos az ismert művészek tá­mogatása, valamint a szervezet érdekében kifejtett tevékeny­sége. Tudniillik az ENSZ Gyermekalapja kizárólag ado­mányokból finanszírozza prog­ramjait. L ázár Ervin egyik mesekö­tetének címét kölcsönözte a szerző beleegyezésével az I. Magyarországi Játéktár. Közelmúltban nyílt meg, já­tékkölcsönzéssel és szaktaná­csadással szeretnének a beteg és az egészséges gyerekek kezébe érdekes és hasznos játékokat adni. Ha a mai játékárakat néz­zük, akkor igencsak nemes gesztus ez. így a már megunt já­tékok helyett újat lehet kölcsö­nözni. A Játéktárat négy alapítvány hozta létre és támogatja: a ME- OSZ (Mozgássérültek Országos Szövetsége) 200 ezer forinttal, a Bicebóca Alapítvány, a FEBE Alapítvány és B„ valamint a Gyógypedagógiai Tanárképző Intézet. Hatszázezer forint tá­mogatást nyújt a Budapest Bank Budapestért Alapítvány - mondta — Takács Bernadett, a Játéktár vezetője. A játéktár másik hasznos szolgáltatása: nemcsak játéko­kat kölcsönöznek örömet sze­rezve a gyerekeknek, hanem a beteg vagy az átlagtól eltérő módon fejlődő gyerekeknek megfelelő játékokat ajánlanak készségeik fejlesztéséhez. Há­rom hónapos kortól 7 éves korig várják a kicsiket, egyelőre he­tente két alkalommal. Szerdán 12,30-14,30-ig, csütörtökön 12től - 15 óráig. Helyszín: Bp.VII. Damjanich u.41-43. Illem. 305 szoba, Gyógypeda­gógiai Tanárképző Intézet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom